A városlakók a Vándorlelkekként ismert elit kisebbségbõl és a Befogadóknak nevezett többségbõl állt. E két osztályon belül volt még néhány más foglalkozású, különleges feladatokat ellátó réteg is, és a két csoport a gyakorlatban nem különült el: Vándorlelkek viselkedtek Befogadókká váltak, és Befogadókból Vándorlelkek lettek.
  Hogy megértsük, hogyan mûködött a rendszer: Itt van egy öreg Vándorlélek a halálos ágyán. Már kiválasztotta leendõ Befogadó-szüleit, s õket most a halotti szobába rendelik. Aztán a szülõk közösülnek, és éppen akkor érik el az orgazmust, amikor az öreg Vándorlélek meghal, hogy a lelke bejuthasson a méhbe, és újraszülethessen. Minden Vándorlélek állandóan magával hord egy lehetséges szülõkrõl készített jegyzéket, hogy baleset, erõszakos cselekedet vagy váratlan megbetegedés esetén a legközelebbi szülõket sürgõsen a helyszínre szállíthassák. Kezdetben nem sok esélye volt a véletlen vagy váratlan haláleseteknek, ugyanis a Vándorlelkek Tanácsa Waghdasban olyan nagy gyakorlatra tett szert a jóslás mûvészetében, hogy születéstõl halálig elõre le tudták írni az emberek életútját, és többnyire képesek voltak meghatározni a halál pontos idõpontját és módját is.
  Sok Vándorlélek inkább nem várta meg az öregkori legyengülést és betegséget, nehogy a lelke erõtlenné váljon, s a Befogadó-gyermek fölébe kerekedjen és elnyelje. Így ezek az erõs Vándorlelkek érettségük teljében, hosszas koncentrálás és asztrális kivetítés után kiválasztottak két halottvezetõt, hogy azok a közösülõ szülõk elõtt megöljék õket. A halál módja rendszerint akasztás vagy megfojtás volt, ezek során a Vándorlélek orgazmus közben halt meg, ezt tartották a legmegbízhatóbb és leghatékonyabb átviteli módszernek. Drogokat is kifejlesztettek, melyek nagy dózisban erotikus görcsök közbeni halált okoztak, kis dózisban pedig fokozták a szexuális örömöt. Ezeket a drogokat gyakran más halálnemekkel összekapcsolva is alkalmazták.
  Idõvel a természetes halál ritka és meglehetõsen szégyenletes eseménnyé vált, hiszen a lélekátviteleket fiatal korban kezdték végrehajtani. Az Örök Ifjak nevû Vándorlélek-szekta tagjai tizennyolc évesen vállalták az akasztást, hogy megkíméljék magukat a középkorúság rossz hatásától és a megöregedéssel járó egészségromlástól, így újra meg újra fiatalon élhettek.
  Két tényezõ ásta alá a rendszert. Az egyik a mesterséges megtermékenyítés tökéletesedése volt. Míg a hagyományos eljárás egy halált és egy újraszületést igényelt, most egyetlen spermagyûjtés elegendõ volt több száz nõ megtermékenyítéséhez, s a terjeszkedõ Vándorlelkek utódaikkal egész vidékeket tudtak benépesíteni. Ez ellen a Befogadók közül fõként a nõk zúgolódtak. Ekkor jelent meg váratlanul a másik tényezõ.
  A Tamaghistól északra levõ, gyéren lakott, sivatagi vidéken baljóslatú dolog történt. Egyesek azt mondják, meteor csapódott be, harminc kilométer átmérõjû krátert vájva a földbe. Mások szerint a krátert a fizikusok által fekete lyuknak nevezett jelenség okozta.
  Ettõl kezdve éjszakánként az északi égbolt vörös fénnyel világított, akár egy hatalmas kemence. Elõször a kráter közvetlen közelében élõkre hatott ki a dolog, és különféle mutációk jelentek meg, de leggyakrabban a haj- és bõrszín változott. Elsõ alkalommal tûnt fel a vörös és a szõke haj, valamint a fehér, a sárga és a vörös bõr. Lassan az egész vidéken elterjedtek a mutációk, végül a mutánsok túlsúlyba kerültek az eredeti lakosokkal szemben, akik, mint minden ember akkoriban: feketék voltak.
  A nõk a Fehér Nõstény Tigris nevû, albínó mutáns vezetésével elfoglalták Yass-Waddahot, a férfi lakosokat rabszolgákká, házastársakká és udvaroncokká tették, a Nõstény Tigris szeszélye szerint bármelyiküket bármikor kivégezhették. A waghdasi Tanács úgy lépett föl ez ellen, hogy kidolgozott egy módszert a magzatok kivágott méhekben való táplálására, amelyeket a csavargó Méhrablók szállítottak. Ez a szokás elmérgesítette a férfi és a nõi tábor közti szembenállást, és a háború Yass-Waddahhal elkerülhetetlenné vált.
  Naufanában kitaláltak egy módszert, mellyel a lelket közvetlenül a kamasz Befogadóba ültették át, ezzel kiküszöbölve a csecsemõ védtelenségét. Ehhez gondos felkészülésre és gyakorlásra volt szükség, hiszen a két léleknek egy testben kellett összeolvadnia. Az ifjúság frissességét és életerejét a sok élet bölcsességével egyesítõ Vándorlelkektõl azt várták, hogy egy Yass-Waddahot felszabadító hadsereget alkossanak. Voltak olyan mesterek, akik drogok vagy hóhér segítsége nélkül haltak meg, és vetítették lelküket a kiválasztott Befogadókba, amikor õk akarták.
  Mint már említettem, az akasztás, a megfojtás és az orgazmusdrogok voltak a lélekátvitel végrehajtásának leggyakoribb eszközei. De számos más halálnemet is alkalmaztak. A Tûz-fiúkat a Befogadók elõtt halálra égették, a nemi szervüket azonban megóvták, hogy a halál pillanatában elérhessék az orgazmust. Érdekes az a beszámoló, amelyben egy Tûz-fiú felidézi azt az élményt, mikor a lelkét ezzel a módszerrel ültették át:
  "Ahogy elborítottak a lángok, mélyet lélegeztem, tüzet szívva a tüdõmbe, aztán lángot üvöltöttem, miközben a legborzalmasabb fájdalom a legcsodálatosabb gyönyörré változott, majd egy kamasz Befogadó testében élveztem el, aki éppen egy másik emberrel közösült."
  Voltak, akiket leszúrtak, lefejeztek, lenyilaztak, kibeleztek vagy agyonütöttek. Voltak, akik szikláról vetették le magukat, a közösülõ Befogadók elé zuhanva.
  A waghdasi tudósok olyan gépen dolgoztak, amely az egyik test elektromágneses mezejét közvetlenül át tudta ültetni a másik testbe. Ghadisban pedig voltak mesterek, akik haláluk elõtt el tudták hagyni a testüket, és több gazdatestbe is képesek voltak beköltözni. Hogy e kutatások meddig juthattak volna, sosem tudhatjuk meg. Ez a nagy zûrzavar és fejetlenség idõszaka volt.
  A Vörös Éjszaka hatása a Befogadókra és a Vándorlelkekre kiszámíthatatlannak bizonyult, és számos furcsa mutáns jött létre, ahogy a járványok sorozatban söpörtek végig a városokon. A szóban forgó könyvek a háborúnak és a ragálynak ezt az idõszakát ölelik fel. A Tanács arra vállalkozott, hogy az ûr kutatására létrehozzon egy szuperfajt. Helyettük azonban falánk, idióta vérszopók születtek.
  Végül elhagyták a városokat, és a túlélõk elmenekültek, mindenfelé magukban hordozva a betegséget. A vándorok egy része a könyvekkel átkelt a Bering-szoroson az Újvilágba. Azon a területen telepedtek le, melyet késõbb a maják foglaltak el, s a könyvek a maja papok kezébe kerültek.
  E nemes kísérletek éles elméjû tanulmányozója rá fog jönni, hogy a halál nem a születés, hanem a fogantatás megfelelõje, és arra a következtetésre jut majd, hogy a fogantatás a legfõbb trauma. A halál pillanatában a haldokló szeme elõtt egész élete felvillan visszafelé a fogamzásig. A fogantatás pillanatában pedig következõ élete villan föl elõtte a haláláig. Újrafoganni mindig halálos.
  Ez volt a Vándorlelkek fõ tévedése: az ember ugyanúgy nem jut túl a halálon és a fogantatáson azzal, hogy újra meg újra keresztülmegy rajtuk, mint ahogy nem szabadul meg a herointól úgy, hogy egyre nagyobb és nagyobb adagokat fogyaszt. A Vándorlelkek szó szerint halálfüggõk voltak, s egyre több és több halálra volt szükségük, hogy enyhítsék a fogantatás kínját. Parazita életet kaptak halálkötelezvénnyel, s a tartozás lerovásának ideje elõre meg volt szabva. Aztán a Vándorlelkek ezt a kötelezettséget a gazdagyermekekre ruházták, hogy biztosítsák jövõbeli átköltözésüket. A gazdagyermekek és a Vándorlelkek között alapvetõ érdekellentét volt. Ezért a Vándorlelkek a Befogadó-osztályt a voltaképpeni idiotizmusba süllyesztették. Különben megszegtek volna egy olyan egyezséget, mely által semmi mást nem nyertek, csak halált. A könyvek felháborító módon meghamisítják a dolgokat. Néhány alapvetõ hazugságuk ma is közkeletû.
  "Semmi sem igaz. Mindent szabad." Hasszán Ibn Szabbáthnak, a Hegy Öregjének utolsó szavai.
  "Tamaghis... Ba´dan... Yass-Waddah... Waghdas... Naufana... Ghadis."
  Állítólag a beavatottnak, aki bármilyen kérdésre tudni szeretné a választ, csak el kell ismételnie ezeket a szavakat, mikor elalszik, s a választ egy álomban tudja meg.
  Tamaghis: ez az egymás ellen küzdõ partizánok nyílt városa, ahol az elkeseredett biológiai harc során egyik pillanatról a másikra változik, hogy éppen ki van fölényben. Itt minden annyira igaz, amennyire te annak hiszed, és mindent szabad, amit csak meg tudsz úszni.
  Ba´dan: ez a város a versenyen alapuló játékoké és kereskedelemé. Ba´dan nagyon hasonlít a mai Amerikára ingatag, vagyonos elitjével, nagy, elégedetlen középosztályával s a bûnözõk és földönfutók ugyanilyen nagy csoportjával. Labilis, robbanékony, s örvényszerû lázadások söpörnek végig rajta. Minden igaz, és mindent szabad.
  Yass-Waddah: ez a város a nõk fellegvára, ahol de Gulpa grófnõ, de Vile grófnõ és a Kiválasztottak Tanácsa a többi város végsõ leigázását tervezi. A szexuális átmenetek minden árnyalata jelen van, így például lányfejû fiúk, fiúfejû lányok. Itt minden igaz, és semmit sem szabad, kivéve az engedélyezõknek.
  Waghdas: ez az egyetemi város, a mûveltség központja, ahol a kérdésekre annyiban van válasz, amennyiben a dolgok kifejezhetõk és megérthetõk. A teljes szabadság a teljes megértésbõl fakad.
  Naufana és Ghadis az illúzió városai, melyekben semmi sem igaz, tehát mindent szabad.
  Az utazónak Tamaghisból kell elindulnia, és a fenti sorrendben kell végigjárnia a többi városon. Ez a zarándoklás sok életen át tarthat.

fordította TORNAI Szabolcs