Julesz Béla a látáskutatás nagynevû, az Egyesült Államokban élô tudósa. Még 1960-ban megmutatta, hogy két szemünk retinális képének kicsiny különbségei már önmagukban is elegendôk a térlátáshoz. Korábban ugyanis úgy vélték, hogy az alakok, árnyékok, textúrák, takarások feldolgozása megelôzi a térbeli kép kialakulását. Julesz frappáns ellenpéldája a véletlenszerû ponthalmazból konstruált sztereogram volt: ezen sem alak, sem árnyék, sem textúra, sem takarás nincs, mégis térben látjuk az elrejtett motívumot a retinális képek különbözôsége miatt.

Julesz sztereogramja a kétdimenziós lapon "valódi" háromdimenziós illúziót ad; néhány példa ezeken a lapokon is látható itt, itt, és itt. A két retinális kép különbözôsége azonban nem az egyetlen módja a mélység érzékeltetésének. Álljon itt néhány festôi példa.

A szimmetriák szerepe a modern fizikában és a mûvészettörténetben egyaránt fontos. A "pucér" sztereogram transzlációs szimmetriát mutat, a fraktálokra a dilatációs szimmetria jellemzô. Szépnek találjuk, ha a szimmetria kicsit sérül. A sztereogramból ilyenkor térbeli mintázat ugrik elô, és a fraktálok valamennyi, vizuálisan érdekes képviselôje is ilyen.