Ma már az asszonyok nem otthon, hanem kórházban szülik meg gyermekeiket, s megelégednek a 2-3 fős gyermekáldással. A kórházban mindig meglátogatják a kismamát és a csöppséget, majd amikor hazajöttek segítenek a főzésben, hogy nem az anyának kelljen. A keresztelőt a lehető leghamarabb megtartják, és természetesen ünnepelnek.
 A gyermek óvodába, majd iskolába jár. Mivel a természetükből adódóan igen nagy a szabadság igényük, elég nehéz délutánra is az iskola falai közé zárni őket. Fiatalon discoba, és vendéglőkbe járnak, jogosítvány nélkül gépkocsit vezetnek, igaz ezek a dolgok a magyar gyerekek egy részére is igaz. A szülők az egyik percben szidják őket, a másikban viszont, mint egy anyatigris védik, oltalmazzák gyermeküket.
 A házastársat általában a saját közösségükből választják, de az utóbbi időben egyre gyakrabban vannak vegyes házasságok. Az erre vonatkozó statisztikát később még ismertetjük. Fényszarun a cigányokkal kapcsolatban meg kell még valamit jegyeznünk, ami a mostani időben vált egyre gyakoribbá: cigány házasodik magyarral. E házasságok nem okoznak törést egyik fél életében sem, hiszen a két kultúra már nem sokban különbözik egymástó. Az idősebbek (60-70 évesek) nem igazán örülnek a vegyes házasságnak, de csak a magyarok részéről.
 A gyerekek között még kisebb a megkülönböztetés, hiszen ebben az életkorban (7-12) még nagy szerepet kap a játék, s ez összeköti őket.
 Lassan-lassan felcseperednek a gyerekek, és elhagyják a szülői házat. Nálunk egy házban nem lakik több generáció. A fiatalok külön lakásba próbálnak költözni, amennyiben ez nem lehetséges, akkor a szülői házat bővítik, mely el van választva az eredeti háztól, így nem élnek egymás hegyén-hátán. Az öregeket tisztelik, segítik, amiben csak tudják.
 Mint mindenki számára, az utolsó mozzanat az életben a temetés. Amikor egy cigány meghal, kiviszik a halottasházba és felravatalozzák. A rokonok estétől-reggelig beszélgetnek a halottról, és gondoskodnak ennivalóról a közeli rokonoknak, hiszen ők ezekben a napokban nem főznek. A halál napjától kezdődik a virrasztás, mely a temetésig tart. A temetést cigányzene kíséri, s amennyiben az elhunyt hegedült, a koporsójára rakják a hegedűjét, és a prímás elvág rajta egy húrt, hiszen elhallgatott a hegedű. A hegedűt nem temetik vele, csak a személyes tárgyait (botot, pipát, zsebkendőt, vagy amit szeretett), mert úgy gondolják ezekre még szüksége lesz a túlvilágon. Temetés után mielőbb síremléket emelnek, melyre az elhunyt fényképe is felkerül.
 A cigányokat nem mindig a hivatalos nevén ismerik, hanem ragadványneveiken.
Ilyenek: Burda, Daru, Gatyás, Gólya, Birinyi, Szúnyog, Kurta, Janó, Zsibó, Fikaka, Néma, Toto, Pici, Riga, Piri Béla, Apó, Hapaja, Dunkó, Legény, Kisgönye, Bőgős, Csőre stb.