VISSZA A LISTÁHOZ
 
 
 

     Robert Fisk:
    ÉSZAKI BARÁTAINK UGYANOLYAN ÁRULÓK ÉS GYILKOSOK
     19 November 2001
 

    Mikor az iráni hadsereg felvonult Afganisztán nyugati határainál, 1998-ban, és felkészültek, hogy átlépjék azt, megbosszulandó, hogy a tálibok Mazar-i-Sharifban lemészárolták diplomatáikat - és afgán szövetségeseiket -, érkezett egy üzenek a kandahari tálib vezetéstől. „Ti döntitek el, mikor kezdődik az invázió”, érkezett a kétmondatos kommüniké Omar Molla embereitől, „mi döntjük el, mikor mehettek vissza.” Az irániak bölcsen, visszaléptek a harctól. Tálib válasz volt, de ugyanakkor mélyen afgán válasz. Az Egyesült Államok és Nagy Britannia - vagyis a „koalíció”, ahogy kénytelenek vagyunk nevezni őket - nagyon hasonló elbánásban részesül jelenleg.  Az Északi Szövetség nézte, hogyan tisztítják meg az USA bombázók a Kabul felé vezető utat.  Hálásak voltak. Majd bevonultak Kabulba, és most arra kérik a briteket, ugyan távoznának. Jó öreg jack Strawnak problémái akadtak, mikor megpróbált kapcsolatba lépni az afgán külügyminiszterrel, hogy kiötöljenek valamit. Nem volt bekapcsolva az afgán műholdas telefon. Naná, hogy nem volt.  Rejtély, hogy miért vártuk, hogy ezek az emberek engedelmeskedni fognak nekünk. Az afgán szabályok nem így működnek. A népcsoportok és a törzsek, falvak nem fogadnak el külföldi rendeleteket. Egymás között kötnek üzleteket. A Nyugat úgy akarta használni az Északi Szövetséget, mint a maga afganisztáni gyalogságát. A Szövetség arra akarta használni az amerikai bombázókat, hogy a segítségükkel elfoglalhassa a fővárost. A tadzsikoknak, üzbégeknek és hazaráknak mindez nagyon egyszerű volt. Elpusztítják a tálibokat, majd elfoglalják Afganisztánt, vagy amennyit bírnak. Hogy közben megengednek maguknak egy kis bosszút itt meg ott - 500 vagy 600 pakisztáni harcos a mazar-i vérfürdőben, egy lehetséges emberiség elleni bűntény Kunduzban - mi ebben olyan meglepő?
    Most, amint szembesülünk az Északi Szövetséggel kötött koalíciónk keserű gyümölcseivel, megint csak a boszniai kalandunk újrajátszásával próbálkozunk: egyrészt próbáljuk felhívni szövetségeseinket az önmegtartóztatásra, ugyanakkor emlékeztetjük a világot, hogy az afgánok harcias, kegyetlen nép.
    A Szövetség fegyveresei Kangahár megrohanására készülnek, Mr. Blair pedig „önmegtartóztatásra” szólit föl. A nyugati média meg azzal tömi olvasóit és nézőit, hogy a gyalogosainktól csakis hasonló vérontásokat várhatunk el. Egy ír újságíró hívott fel a múlt héten, a szokott szemrehányással. Mit játszom a fürdőskurvát, hogy így feldühödöm egy kis vérengzésen Mazarban? Vagy nem ez az afgánok módszere időtlen idők óta? Nem volna kicsit sok azt várni tőlük, hogy civilizált módon viselkedjenek?
    Próbáltam emlékeztetni a kérdezőt, hogy az afgán civilizáció régebbi, mint az ír - tehát régebbi, mint Európa nagy részéé -, meg arra, hogy a rakéták, tankok, páncélöklök, gránátvetők, melyekkel az afgánok pusztítják egymást, a civilizált külső hatalmak jóvoltából kerültek az országba. Nem ugyanezt az esztelenséget „ősi háborús hagyományokról”  hallhattam vajon a brit külügyminiszter, Malcolm Rifkind szájából, mikor megpróbált volt kezet mosni a Boszniai eseményeket követően?  A lényeg mindazonáltal az, hogy nem lehet adoptálni valaki másnak a hadseregét anélkül, hogy ne vállalnánk utóbb a felelősséget annak viselkedéséért. A németeknek sem engedtük meg, hogy így tegyenek a második világháború után. És mikor a mi északi szövetségbeli fiainkat elkapja a gyilkolási hullám, felelősséget kell vállalnunk a vérontásokért.
    Vegyük Kunduz esetét. Több mint 50 amerikai gép bombázta a tálib vonalakat a terület körül, avval a világos szándékkal, hogy megtörjék a védőket, és lehetővé tegyék az Északi Szövetség bevonulását.
    A Szövetség ultimátumot adott a táliboknak. Világosan tudható, mi fog történni, ha a tálibok nem tartják be a határidőt. Hidegvérrel legyilkolják őket. Remélem. nem így van. Félek, így van. És mi majd megvonjuk a vállunkat, ha előkerülnek a kések? Elismerjük majd, hogy győzelemhez segítettük a Szövetséget, de a következmények már nem a mi asztalunk?  Nincs itt valami borzalmas párhuzam, ami Osama bin Ladenhez köt minket? Pusztán azzal, hogy inspirálta a gyilkosokat, hogy elkövessék a szeptember 11-i merényletet, bizonyosan bűnös 5000 ember halálában. De most úgy tűnik, azzal, hogy elősegítjük a Szövetség gyilkosságait, mi ártatlanok maradunk.  Eközben Kabulon kívül megkezdődik az ismerős északi szövetség-féle anarchia. A jalalabadi hadurak osztozkodnak, ki uralkodik majd Nangahar megye egyes részei fölött. A szövetség hazara elemei fenyegetik tadzsik és üzbág elvtársaikat, amennyiben nem kapnak elegendő részt a kabuli hatalomból.
    Mindeközben a jó öreg ENSZ kénytelen lesz elvállalni a legnehezebb feladatot, amelyben a modern korban valaha államférfiak részesültek: hogy megoldja az afgán kérdést. Lenne szíves a Szövetség arányos részvételt biztosítani a pastunoknak a kormányban? Kaphatna ugyan helyet néhány mérsékelt tálib - mondjuk egy kicsit rövidebb szakállal - a széles bázisú vezetésben? Látom magam előtt az afgán küldöttek arcát, mikor a „széles bázisú” kifejezést hallják. Széles bázisú? Az egyetlen széles bázisú (általános) dolog, amiről az afgánok hallottak, a tűzszünet. És az is csak afgánokra vonatkozóan. A kunduzi tűzszüneti ajánlat legvésztjóslóbb eleme, hogy csak a pastunokra vonatkozik - a térségben rekedt idegen (arab) elemekre nem. őket valószínűleg lemészárolják - vagy, az egyik tegnapi BBC riportban elhangzott jeges szavakkal: számukra „nem lesz kegyelem”.  A saját tapasztalatom az olyan hadseregekkel kapcsolatan, akik nem adnak kegyelmet, az, hogy azok háborús bűnöket készülnek elkövetni - ahogy már meg is történt Mazarban -, és ezzel csak azoknak az eltökéltségét erősítik, akik túlélik majd a vérfürdőt. Ezért érdemes itt emlékeztetni azokra az erkölcsi alapokra, amelyek nevében elkezdtük ezt a háborút. Ez pediglen, emlékezzünk, egy „háború a civilizációért”. Háború a „demokráciáért”. „Jó” harca a „rossz” ellen. Egy háború, melyben „vagy velünk vagy, vagy ellenünk”.
    Szóval, mikor a következő mészárlás képeit látjuk, kérdezzük csak meg magunktól, melyik oldalon állunk. Az áldozatokén, vagy a gyilkosokén? És ha a jó oldala egybeesik majd a gyilkosok oldalával, annak milyen következményei lesznek ránk nézve? Sokat hallani mostanában a Szövetség háborús sikereirűl. De a háború alig kezdődött el.
 
 
 

(ford. erhardt)

 

KORÁBBI FISK SZÖVEG
KÉSŐBBI FISK SZÖVEG