Tatai Erzsébet:Ádám Zoltán arcképei előtt az a bizonytalan érzés kerít hatalmába, hogy egy különös ősgalériába jutottunk, mivel a képek valamiféle időtlenséget árasztanak magukból. A zavart fokozza, hogy a festmények számos rokon vonása éppen a képek különbözőségére irányítja figyelmünket, és még inkább lenyűgöző legalább 160 x 100 cm-es méretük. Nem is önmagában a nagyság a meglepő, mint inkább az, hogy a nagyítás nem jár együtt részletezőbb ábrázolással. Sőt, Ádám Zoltán egyszerűsít, de a nagyfokú formai redukció nem vezet sematizáláshoz, inkább tűnik lelki azonosulás eredményének. Sem az ikonográfia, sem képkivágás, de a kompozíció vagy színhasználat sem megalomán köztéri megrendelésről tanúskodik. Az arcokat Ádám Zoltán többnyire félhomályba, az emlékezés és felejtés határmezsgyéjére helyezi, eldöntetlenül hagyva, vajon a feledés homályából kezdenek kibontakozni, vagy éppen az emlékezet iszapjába süllyednek. Olykor úgy tűnnek elő, mint a foltos, repedezett fal mintázataiból bizonyos pillanatban értelmes képpé összeálló alakzatok.
A test bódhi-fa, tükör a lelke,
Csiszold szüntelen, nehogy por lepje
jegyzetek:1) A bódhi-fás verssorok forrása: Miklós Pál: A Zen és a művészet, Bp., 1978, 28. o.
2) “Ha valaki azt tervezi, hogy festeni kezd, annak elobb harmóniát kell teremtenie ég és föld között…” (Kuo Zso-hszü)
Tokei Ferenc fordítása, idézi Miklós Pál: A Zen és a muvészet, Bp., 1978, 159-160. o.
3) “»…De természete nem jelenik meg a látható tükörképen: csupán a száj, az orr, a szemek…«; majd megintcsak: »külso megjelenésem nem azonos természetemmel, ezek csak a természet akcidenciái… Ahhoz, hogy megtaláljuk magát a természetet, minden hasonmását darabokra kell zúznunk – minél mélyebb a roncsolás, az igazi dolog annál közelebb van«.” (Eckhart mester) idézi: A. K. Coomaraswamy, in: Keresztény és keleti művészetfilozófia, Bp. 2000, 94.o.
4) “Az ember benső képe csak a kontempláció szemének tárul fel. A külső megjelenés és a benső kép közötti viszony analógiában áll azzal, ami egy adott festmény esztétikai felülete és azon kép között van, »amely nem a színek által való«(Lankavatara sutra II. 112-114.)”
A. K. Coomaraswamy, in: Keresztény és keleti muvészetfilozófia, Bp. 2000, 90.o.
5) “Az élő Jézusra mondom, ez a kép hasonlít hozzám! Persze nem igazán énrám hasonlít ez fiam, hanem az én testi képmásomra. Mert amennyiben az az arcképfestő, aki lemásolta a vonásaimat, rólam akar képet festeni, szakítania kell azokkal a színekkel, amiket nekem adott, meg a kerettel, a körvonalakkal, az öltözettel, a külsoségekkel, az öregség vagy a fiatalság ábrázolásával, vagyis mindazzal, ami szemmel látható.”
Apokrif János cselekedeteit (26-29) idézi A. K. Coomaraswamy, in: Keresztény és keleti muvészetfilozófia, Bp. 2000, 93.o.
6) “…akkor csak azt mondhatjuk rá, amit Lenin írt Gorkijnak 1908-ban: »én úgy tartom, hogy egy muvész minden filozófiából sok hasznot meríthet.. «." Miklós Pál: A Zen és a muvészet záró mondata, Bp., 1978, 163. o.