Szalay Imre magyar nyelvtanának szerb fordítása*

1. A szabályozott és módszeres iskolai nyelv- és anyanyelvoktatás az Osztrák Monarchiában a XVIII. század végén, Mária Terézia korában kezdődik. Három korábbi írásomban foglalkoztam az ebből az időből való ábécés könyvekkel, elemi iskolai nyelvtanokkal, valamint Marijan Lanosovič szlavón (= horvát) grammatikájának német és magyar mintáival (vö. Nyr. 122: 184–9; 451–8; 123: 59–79). A legfontosabb német nyelvű minta a Gottsched nyelvtanain alapuló, Johann Ignaz Felbiger szerkesztette Anleitung (később: Verbesserte Anleitung) zur deutschen Sprachlehre című iskolai nyelvtan volt. Ehhez igazodtak a magyar, a horvát, a szerb, a szlovák, a szlovén (vend) nyelvtanírók anyanyelvi grammatikáik megalkotásában is. Ezek a nyelvtanok tehát idegen nyelvi modell alapján többségükban eleinte idegen (német és latin) nyelven írt anyanyelvi grammatikák voltak. Ez a megállapítás vonatkozik a korabeli magyar nyelvtankönyvek horvátra, szerbre, szlovénra stb. való fordításaira is azzal, hogy ezekben a munkákban már a magyarral való egyes konkrét jelenségekre szorítkozó, gyakorlati célú egybevetésekkel is találkozunk. Ilyen módon tehát szomszédos népeink grammatikográfiája a közvetlen német minta mellett közvetett német, latin, valamint magyar minta hatása alá is került.

2. A magyar nyelvtanok fordításaira különleges ösztönzést adott az 1830. évi 8. törvénycikk, amelynek értelmében „minden Paptól, köztisztviselőtől, Tanítótól, Kereskedőtől, Polgártól, és lakostól a’ magyar nyelvnek a’ hazai nyelv’ tudása megkívántatik, és pedig azzal a’ szoros kitétellel, hogy 1834-dik esztendőtől kezdve senki se nyerhessen közhivatalt, ki a’ hazai nyelvben járatlan” (Bérics J. Elő-Beszéd). (E törvénycikk hatásával itt nem foglalkozom. Különösképpen a horvát visszhangokkal kapcsolatban vö. I. Nyomárkay 1989). A magyar nyelv használatának törvényben rögzített kiszélesítése késztette Bérics Jánost (Jovan Berićet), a nem egyesült nemzeti iskolák főigazgatóját, több szerb nyelvű szépirodalmi mű szerzőjét (vö. Szinnyei I., Enciklopedija Jugoslavije), hogy Szalay Imre A magyar nyelvtudomány rövid foglalatja című nyelvtanát szerbre fordítsa, és a szerbek számára szükséges magyarázatokkal is ellássa. (Szalay nyelvtana a maga korában igen népszerű volt. Lefordították szlovén (vend) nyelvre és románra is.) A szerb fordítás Szalay nyelvtanának ötödik, „megjobbított” kiadása alapján készült, amely Pesten jelent meg 1833-ban. Bérics fordítása ugyanabban az évben a Budai Egyetemi Nyomda kiadásában látott napvilágot. Bérics rövid Elő-Beszéd-ét terjedelmesebb ajánlás követi, melynek megszólítottjai gróf Teleki József mint a Magyar Tudós Társaság „elölülője” és gróf Széchenyi István mint ugyanezen intézmény „másod elölülője”. Bérics az ajánlásban felidézi iskolás éveit is, s elmondja: „…hálaadólag kell megvallanom, hogy azon, akármi csekély tudományt is, mellyel birhatok, csupán magyar származású Oktatóknak köszönhetem”, majd így folytatja: „A’ mi (ti. a magyar nyelv ismerete, Ny. I.) engemet arra birt, hogy ezen alkalmat a’ magyar nemzethez és nyelvhez viseltető készségemnek ki mutatására, ’s így ezen dicső nemzet nyelvének, a’ szerb Ifjúság körében teendő ajánlására, ’s elterjesztésére használnám.” Megállapítja, hogy Teleki és Széchenyi munkássága révén „legyőzettek… az ellenszegülőknek negédes fölszólalásaik, mellyekkel a’ magyarosodás ügyét némelly gyávák megtámadni merészlették, és kiadott irományokkal is sértegették.” Végül kifejezi abbeli reményét, hogy „erre fordított fáradozásaimat soha bánattal nem fogom keseritve érezni; mert az Illyriai Ifjúság megértvén, ’s fölfogván könyvecskémből a magyar nyelv kellemeit, ezzel együtt a’ magyar nemzet’ tiszteletére is indittatván, ezen édes hazánkat reményére, ’s örömeire kivánkozik, ’s igyekszik fölnevelkedni.”

3. Bérics János nyelvtana, a Madarsko-serbska grammatika, amely már címében is utal a magyar mintára, illetve a két nyelv egybevetésére, három részből áll. Az első maga a nyelvtan, azaz Szalay munkájának magyarázatokkal ellátott fordítása, a második egy huszonegy olvasmányból álló gyakorlatgyűjtemény, melynek szövegei Márton József Versuch einer ausführlichen praktischen Ungarischen Sprachlehre für Deutsche… című, 1812-ben Bécsben kiadott nyelvtanából valók, a harmadik részt pedig egy „4856 magyar–szerb szóból álló tárocska” alkotja. Szalay nyelvtanán, s így Béricsén is jól követhető a Verb. Anleitung hatása, valamint – ezzel párhuzamosan – a korábbi német grammatikai hagyomány közvetlen mintája is. A bécsi nyelvtan jellegzetesen ötös felosztású:

Ez a felosztás – mint említettem – Gottsched nyelvtanain alapul. Ennek megfelelően épül fel a Gottsched mindkét nyelvtanára, de elsősorban a Sprachkunstra támaszkodó, a magyarral összevető magyarázatokkal is bővített adaptáció, a Kratzer János Ágoston által 1787-ben Pozsonyban kiadott Új német grammatika. A magyar grammatikák közül kisebb módosításokkal ugyan, de hasonló felépítésű Bél Mátyás német nyelvű „magyar nyelvmestere”, a Meliboe ungarischer Sprachmeister, amelynek hatodik, újra átnézett és a „korhoz igazított” kiadása (a dolgozatban erre utalok) 1787-ben ugyancsak Pozsonyban jelent meg. Ez négy részből áll:

A hagyományos tagolás első két részét összevonja.

Lényegében a bécsi (ötös) tagolást követik a XVIII. század végi idegen (német és latin) nyelven írt más magyar nyelvtanok is, mint Szaller György Ungarische Sprachlehre lateinisch und deutsch erklärt és Farkas János Ungarische Grammatik für Deutsche című, Márton József és Szlemenics Pál által átdolgozott nyelvtana. Az előbbi 1793-ban Pozsonyban, az utóbbi 1816-ban Bécsben jelent meg. Ennek felosztása a következő:

A Verb. Anleitung valamennyi kiadása részletezi a helyes olvasásra, hangsúlyozásra és a helyesírásra vonatkozó tudnivalókat; ezt a részt azonban az adaptációk többsége lerövidíti. A rövidítések Gottsched Kern-je alapján készültek, amint erre a magyarok számára szerkesztett és 1769-ben Kolozsvárt kiadott latin nyelvű grammatika (Compendiosa…) is utal, amelynek tagolása a következő:

Ez a felosztás a közvetlen mintája Szalay Imre nyelvtanának, s így természetesen Béricsének is:

A hármas tagolás tartalmazza a Sprachkunst-nak, így a Verb. Anleitung-nak is mind az öt részét. Ez jellemző a legtöbb gyakorlati célú nyelvtanra, így – egyebek mellett – Marijan Lanosović elsősorban németek számára írt szlavón (= horvát; a Szlavóniában beszélt regionális irodalmi nyelv) nyelvtanára is, mely Anleitung zur Slavonischen Sprachlehre címmel 1795-ben Budán jelent meg az Egyetemi Nyomda kiadásában; s tagolása a következő:

4. A szófajok felosztásának a grammatikai hagyományban két szempontja alakult ki: a morfológiai és a szemantikai. Ennek megfelelően csoportosít a Verb. Anleitung, valamint bő magyarázatokkal ezt találjuk a Kratzer-féle Gottsched-fordításban is. Ezzel szemben Szalaynál, s így Béricsnél nem olvasunk csoportosítási szempontról, hanem minden bevezető mellőzésével csupán a beszédrészek felsorolásával találkozunk: névmutató, név, névmás, ige, részesülő, határozó, elöl-utol-járó, egybefoglaló, közbevető vagy indulatjelentő. A morfológia és a szóképzés nem különül el egymástól; a szóképzést a morfológián belül tárgyalják. Így jár el a Verb. Anleitung is, a latin nyelvű német nyelvtanok viszont a szóképzéssel nem foglalkoznak. A morfológia tárgyalásában tehát Szalay részben a bécsi grammatikát követi, részben pedig a rövidített adaptációkhoz igazodik. Ilyen módon nála Gottsched mindkét nyelvtanának hatása is megfigyelhető.

A szófajok felosztásában a Verb. Anleitung is érvényesíti a szemantikai és a morfológiai szempontot. Tehát:

Es gibt neun Theile der Rede, nämlich:

Es gibt abänderliche, und unabänderliche Theile der Rede. Abänderliche Theile der Rede sind Wörter, welche in der Verbindung mit andern Wörtern verschiedene Abänderungen leiden.

Diese sind

Das Geschlechtswort (Articulus)

Das Nennwort (Nomen)

Das Fürwort (Pronomen)

Das Zeitwort (Verbum)

Das Mittelwort (Participium)

Unabänderliche Theile der Rede sind Wörter, welche in der Verbindung mit andern Wörtern immer unverändert bleiben. Diese sind,

Das Vorwort (Praepositio)

Das Nebenwort (Adverbium)

Das Zwischenwort (Interiectio)

Das Bindewort (Conjunctio)

A szófajok ilyen felosztása végső soron a görög grammatikákra megy vissza. Az erre épülő tradíció alapján íródtak a német grammatikák egészen Adelungig. Schottel 1663-ban megjelent nyelvtana görög mintára veszi fel önálló szófajként a névelőt (articulus, Geschlechtswort) és latin mintára az indulatszót (interjectio). A későbbi nyelvtanokban ez a felosztás kisebb részleteiben módosulhatott, de a módosulások az alapelveken nem változtattak. Így Gottschednél s a Verb. Anleitung-ban is a Nennwort (nomen) kategóriáján belül kap helyet a Hauptwort (nomen substantivum) és a Zahlwort (nomen numerale), valamint külön szófajként szerepel a Mittelwort (participium).

5. A névelőt a latin nyelvű német grammatikákban a mutató névmással feleltetik meg. A németben az articulus neve Geschlechtswort, minthogy a főnév által jelölt fogalom határozottságára való utalással együtt a grammatikai nemet is mutatja. A latin és német nyelvű magyar nyelvtanok megtartják a Geschlechtswort terminust. A Gottsched alapján írt latin nyelvű német nyelvtanok a német articulust mutató névmással határozzák meg: „Germani habent articulos: definitum der, die, das, hic, haec, hoc & indefinitum ein, eine, ein, quem latini non habent, sed idem significant ac pronomen aliquis, aliqua, aliquod ex. g. der Tempel, Templum. ein Mann aliquis vir” (Grammatica germanica). Szaller György nem bocsátkozik magyarázatokba, egyszerűen azonosítja vele a határozott és a határozatlan névelőt: „Die Ungarn haben zwei Geschlechtswörter: das bestimmte az der d. d. und unbestimmte egy ein, eine, ein.” Ugyanezt találjuk a Farkas–Márton–Szlemenics-féle nyelvtanban a következő megjegyzéssel: „In der deutschen Sprache zeigt der Artikel auch das Geschlecht an; diese Eigenschaft besitzt der ungarische Artikel nicht, weil im Ungarischen die Hauptwörter kein Geschlecht haben.” A névelő (Geschlechtswort, névmutató, častica) szófajként történő szerepeltetése tehát a német grammatikák hatása.

6. A participium szintén a görög és a latin mintának megfelelően külön szófajként szerepel egészen Adelungig. Morfológiai szempontból nem sorolható egyetlen csoportba, mivel csak jelzői használatban változtatja alakját, határozói funkcióban nem. A német grammatikában használt Mittelwort terminus J. Wismayrtól származik: „Es steht also zwischen dem RedeWorte und dem EigenschaftsWorte gleichsam in der Mitte, und wird deßwegen Mittelwort (im Lateinischen Participium, TheilungsWort) genannt” (idézi Naumann, B. 169). Ilyen alapon áll a Compendiosa meghatározása is: „Participia habent aliquid Commune verbis, aliquid nominibus, cum verbis hoc commune habent, quod passionem, & actionem significent; item quod tempora praesens, Praeteritum, & futurum significent. Cum nominibus participia hoc habent Commune, quod genera, numeros, & casus admittant, vg. der die das liebende. hic, haec hoc amans. der die das geliebte amatus a. um. Gen. des leiebenden amantis. D. dem liebenden amanti & c. haec nihil omnino participiis diversa sunt ab adjectivis.” Szalay meghatározása egyezik a Verb. Anleitung-éval.

A német felosztás elsősorban morfológiai okokból nem alkalmazható a magyarra. Ezt már Kratzer is érinti, amikor „mellesleg” felhívja a figyelmet arra, hogy „a’ német szóban nintsen jövendő időt jelentő Participium”. Szaller György is megjegyzi, hogy „das Mittelwort ist ein abänderlicher Theil der Rede, welcher die Beschaffenheit des Zeitwortes anzeiget, oder auch statt eines Hauptwortes gebraucht wird…” (az én kiemelésem, Ny. I.). Szaller itt tárgyalja a gerundiumot is: „Die Gerundien stammen von den Zeitwörtern her, und zeigen die Beschaffenheit der Hauptwörtern an, endigen sich zugleich mit den Sylben ván, va, ásra, vén, ve, ésre, z. B. Olvas-ván, olvas-va, olvas-ásra: szeret-vén, szeret-ve, szeret-ésre zu lesen, lieben, um zu lesen, lieben u. s. w.” Hasonló példákat találunk Nagy György nyelvtanában, aki a német gerundiumot véve alapul világosan megmondja, hogy a magyarban itt egyszerűen csak főnevekről van szó: „Wenn der Infinitiv das Wörtchen zu vor sich hat, so nennen ihn die Deutschen das Gerundium; dieses bedeutet entweder eine Absicht; ich komme zu lernen, ich komme zu sehen; oder den Begriff, daß etwas geschehen kann oder muß an; das ist zu lernen, das ist zu loben… Dieses Gerundium verwandelt der Ungar oft in ein Hauptwort (az én kiemelésem, Ny. I.) mit Beyfügung der Postpositionen ra, re; vagyon időm sétálásra, tanulásra, evésre, aluvásra; Ich habe Zeit zu spatziren, zu lernen, zu essen, zu schlaffen.” Szaller ezeket a kifejezéseket latin gerundiumokkal is visszaadja: „vagyon kedvem tanúlásra, habeo animum discendi vel ad discendum.” Szalay a va, ve, ván, vén képzős igenevek mellett ide sorolja a vást, vést és ton, ten, tön képzővel alkotott határozószókat is, mint a „változhatatlan részesülő” alkategóriáit. Hozzáfűzi magyarázatként, hogy ezeket a szóalakokat jelentésük (inkább mondattani szerepük) köti össze, tudniillik „akkor jön(nek) elő, mikor hogyan? kérdésre felelünk.”

7. A magyar felosztást vissza lehet ugyan szerbül adni, de a példák pontos fordítása lehetetlen elsősorban azért, mivel a megfelelő szerb szófaj morfológiai és szintaktikai viselkedése elüt a magyarétól. A XIX. század első harmadában a cselekvő jelen idejű participiumok a szerb írott nyelvben még ragozódnak ugyan, de nem válhatnak főnévvé. Ezért noha a tanító pontos fordítása učitelj, de ez az utóbbi formailag nem participium, hanem -telj képzős nomen agens. Bérics érzi is, hogy mindez magyarázatra szorul, ezért hozzáfűzi, hogy a participiumok gyakran főnévként is használatosak, s ezt példákkal is illusztrálja, többször megadva a magyar főnévvé vált participium német jelentését is: adó, davatelj, dajatelj, Geber, bíró: sudija, bőgő: Baßgeigen, hegede stb. Teljes megfelelés a magyar és a szerb között a múlt idejű participium esetében áll fenn. Itt mindössze egy morfológiai tény zavarja a pontos fordítást, az tudniillik, hogy a szerb ezt az igenevet befejezett szemléletű igéből képezi, s a befejezettség leggyakoribb alaki jele az igekötő. A példák közül a faragott kép megfelelője izrezan obraz- kip, azaz tkp. ’kifaragott kép’, a töltött puska napuněna puška, tkp. ’megtöltött puska’. Jövő idejű participium a szerbben nincs, ezt Bérics az oroszból származó szenvedő jelen idejű participiummal fordítja, így a várandó megfelelőjeként szereplő očekuemyj jelentése is jelen idejű, ’a várt, akit v. amit most várnak’, hasonlóan a prodavaemyj espap sem eladandó portéka, hanem ’eladó portéka, amit most árulnak’, az odbacuemo dělo sem elvetendő dolog, hanem ’(a jelenben) elvetett dolog’. A vást, vést, ván, vén, va, ve képzős főneveket, illetve igeneveket egyaránt -ći képzős határozói igenévvel (děipričastie) adja vissza.

8. Jelen dolgozatban Szalay Imre nyelvtanának szerb fordításáról szólva csupán három kérdést érintettem: a szófajok felosztását, valamint két általánosabb értelemben is érdekes problémát, a névelő és a participium szófajának kérdését. Mind Szalaynál, mind elődeinél világos a latin és a német minták hatása. Érdemes lenne az említett német hagyomány hatását a kor többi magyar nyelvtanán is megvizsgálni. Egyes ismertebb grammatikákra a jelen cikkben is utaltam. Az a kép, amelyet Bleyer J. monográfiájából nyerünk, inkább a grammatikográfia külső történetét világítja meg. Fontos volna megtudnunk, miben és mennyiben hasonlóak, miben és miért térnek el a XIX. század első felének magyar grammatikái a latin hagyománytól és a német mintától. Még fokozottabban érvényes ez szomszédos népeink nyelvtanaival kapcsolatban. Ismereteim szerint ugyanis a horvát, szerb vagy szlovén grammatikai szakirodalom eddig ezekkel az összefüggésekkel nem foglalkozott.

Nyomárkay István

Nyomárkay, István: Imre Szalay’s “Compendium of Hungarian linguistics”. Imre Szalay’s grammar entitled A magyar nyelvtudomány rövid foglalatja is based partly on the Vienna grammar entitled Verbesserte Anleitung zur deutschen Sprachlehre, and partly on the Latin adaptation of Gottsched’s grammar entitled Kern der deutschen Sprachkunst. Szalay’s grammar has been translated into Serbian completed with commentaries by János Bérics.

* A dolgozat az OTKA TO 24152 és az MKM FKFP 0567/97 pályázat keretében készült, a Nyr. 122: 184–9 és 451–8 lapon található dolgozatokkal együtt.

Az irodalomjegyzéket l. Nyr. 122 [1998]: 188–9, 451–8.