Késő középkori kanonoki névsorok*

A veszprémi káptalan számadáskönyve 1495–1534 (Liber divisorum capituli Vesprimiensis 1495–1534). Közzéteszi Kredics László, Madarász Lajos, Solymosi László. Veszprém, 1997. 382 l.

1. A veszprémi kódex a középkor végére jellemző magyar reneszánsz bőrkötésű, latin nyelvű kézirat. Tartalmilag három nagyobb egységből áll. A legnagyobb terjedelmű első rész az 1495. évben kezdődő és 1534. évben végződő egyházi számadásokat foglalja magában, melyek Lukcsics József óta (1908) [1] a veszprémi káptalan számadáskönyve néven említenek. A második nagyobb fejezet két, veszprémi kanonok által folytatólagosan írt krónika az 1535–58. évekről, a veszprémi káptalan gazdálkodásáról és a török–magyar harcokról, Veszprém vára 1552. évi ostromáról és feladásáról szól. A kódex anyagát a veszprémi káptalan 1556. évi javadalomjegyzéke zárja. A számadások száraz adatsorait megszakítja két bérleti szerződés, bizonyos jobbágyok borszállításáról hozott rendelkezés és két kanonok fegyelmi ügyében hozott ítélkezés. A veszprémi kódex napjainkban A veszprémi káptalan számadáskönyve 1495–1534 címen látott napvilágot. Kiegészítésként más forrásból közölték a veszprémi káptalan 1550. évi javadalmas kanonokjainak névsorát is. A forráskiadás végén illusztrációként a veszprémi kódex négy kéziratos lapjának hasonmása, valamint rövidítés- és irodalomjegyzék, a számadáskönyvben előforduló ünnepnapok latin kifejezéseinek naptári jelölése, név- és tárgymutató kapott helyet. Mellékletként egy Solymosi László által tervezett, jól áttekinthető térkép csatlakozik a kötethez a veszprémi egyházmegye középkori birtokállományáról és a tizedkerületek központjairól.

A most megjelent kiadvány bevezető tanulmánya a következő ajánlósorokkal zárul: „A számadások legfőbb forrásértéke, hogy közel negyven éven át a veszprémi káptalanra és birtokaira, a veszprémi egyházmegye területére, különösen a Balaton-felvidéki régióra… rengeteg információt, igen sok számadatot tartalmaz évről évre ismétlődő szempontok szerint, ami a korban felettébb ritka. Mindez a középkor végi társadalom- és gazdaságtörténet páratlan értékű, alapvető forrásává teszi. Segítségével 30-40 éven át követhető többek közt a veszprémi káptalan bevételeinek (malomjövedelem, tized, természetbeni földesúri járadékok) változása, a terméshozamok és a kanonokok jövedelmi viszonyainak alakulása. … Vizsgálható a káptalan testületének, gazdasági tisztségviselőinek, malom- és tizedbérlőinek társadalmi összetétele. Értékes forrásunkat elsősorban a társadalom- és gazdaságtörténet, de az egyháztörténet, a névtan és természetesen az eddiginél jóval szélesebb körben a helytörténet is hasznosíthatja” (i. m. XV).

A veszprémi káptalan számadáskönyvének adatsorait a névtanosok valóban haszonnal forgathatják, mert ez ideig nem rendelkeztünk a 15. század végéről és a 16. század elejéről olyan mennyiségű személynévi gyűjtéssel, melyből a magyar névadás ezen átmeneti korszakáról, azaz a családnév kialakulásának kezdeti szakaszáról teljesebb áttekintést nyerhettünk volna. Tekintettel arra, hogy az egyházmegye nemcsak Veszprém megyét, hanem a Dunántúlnak a Mura–Dráva vonalától terjedő hatalmas területét is felölelte, ezért érdemes lenne a káptalan számadáskönyvének teljes névanyagát – különös figyelemmel a megnevezettek társadalmi összetételére – szakszerűen megvizsgálni, feldolgozni.

A kívánatos munka elvégzésének reményében és érdekében ismertetésemet kedvcsinálónak szánom, és a magyar családnév egyik típusára, a puszta helynévből alakult családnevekre a számadáskönyvből idézett példákkal ismételten felhívom a figyelmet. A Magyar Nyelv című folyóiratban, az 1973–75. évben megjelent dolgozatomban [2] már számos példát idéztem a középkor végéről a puszta helynévből alakult családnevekre, s rámutattam e névforma kialakulására. A veszprémi káptalan számadáskönyvében e típus halmozott előfordulására, valamint különleges változatára, a kanonokok puszta helynévből alakult megnevezésére (családnevére?) figyeltem fel.

2. Mivel e korban a családnevek még nem állandósultak, ezért az 1495–1534. évben írt számadáskönyv szereplőinek azonosítását – mely jelen mondanivalóm lényegét is érinti – a kiadványhoz készített mutató nélkül nem tudtam volna elvégezni. E forráskiadás mutatója a tulajdonnevek (köztük a földrajzi nevek) mellett tartalmazza a fontosabb tárgyi címszavakat, a káptalan tagjainak neve után közli a kódexbeli előfordulásuk idejét is, sőt, ha a személy felismeréséhez szükséges volt, a különböző névformákat. Ezzel az érdeklődőknek igen nagy segítséget nyújt a több éven, nemegyszer évtizedeken át más-más néven feltűnő személyek azonosításában, gyakran egy-egy név helyes értelmezésében.

Néhány példa: 1518-ban Emericus Pechetes budai polgár hat évvel később emericus Zerenches néven tűnik fel. Bagói (Bakói) Lőrinc veszprémi kanonok 1526–27. évi feljegyzésekben: Laurentius de Bago, Magister Bago, Magister Bako, Bako idem. Ősi Vitéz Gergely veszprémi kanonok (1503–1508) megnevezései: Magister Gregorius Wytez, Magister Gregorius de Ews, Magister Gecze Vytez, Magister Gheczew (Geche) de Ews, Magister Gheche (Geczew, Geeczw, Gwche). Veszprémi Csekeházi, Csekő István jobbágy, officiális (tiszttartó) 1501-ben és 1510–1521 között Stephanus Chekew de Wesprimio, 1502–1509 között Stephanus de Chekwhaza (Chekehaza) iobagio, officialis, 1508-ban csak Chekev. A Segesdkés tizedbérlője Iohannes Ethee a Somogy megyei Edde-re való Eddei János. Keresudvarhelyi Fülöp veszprémi kanonok, birtokigazgató megnevezései 1509–1519 között: Philippus de Kereswdwarhel, Magister Keresudwarhel, Philippus Kereswdwar, Magister Kereshel, Magistri Keres et Pakos (= Pakosi Gergely veszprémi kanonok, alkántor, dékán, birtokigazgató 1512–1525 között). Alexius canonicus Gyümölcsényi Elek veszprémi kántorkanonok 1459–1499 között, és így tovább.

3. A számadáskönyv, latin nevén liber divisorum vagy registrum divisorum voltaképpen a divisorok, azaz a jövedelemfelosztók évenkénti feljegyzései a káptalani tizedbérletek számbavételéről és a káptalan természetbeni – gabona és bor – bevételéről és azok elosztásáról. A divisorok a káptalan jövedelmének kezelését és szétosztását nemcsak végezték, hanem a számadáskönyvet maguk is vezették. A német anyanyelvű Budai János kánonjogász, divisor, veszprémi kanonok kezenyoma onnan ismerhető fel, hogy német helyesírást alkalmazva és saját kiejtése szerint írta le a hely- és személyneveket: Dobosch, Zewlewsch, Mezarusch, Nadgpeczel, Nadgvason, Nyradt, Herendt, Hedgi, Vydt stb. (i. m. 104–7).

A mutató segítségével a számadáskönyvben 130 kanonokot tudtam azonosítani. Különféle megnevezésükről az alábbiakban lesz szó.

A divisorok településenként vették számba a gabona- és bortizedekből befolyt jövedelmeket. Így a számadáskönyvből ma is élő helyneveknek és több, mára elpusztult településnek névváltozataival tudjuk kiegészíteni Csánki [3] és a Helytörténeti Lexikonok [4] adatsorait. Egy adat a sok közül: az egykor Esztergom, ma Komárom megyei Gyermely következetesen (Kis- és Nagy-) Germend, Gyermend alakban fordul elő. Az elpusztult települések közül például a Tótvázsony határában fekvő Billege helynévre több tucat adatot találunk, továbbá Bogárfalva, Horhi, Kék, Siske, Zentbereczkfalva (Veszprém megyei), Csaba, Gerézd, Ocsmány, Patony (Somogy megyei) stb. településekre is.

A veszprémi egyházmegye területén mintegy 30 tizedszerzési körzet: kés, latin nevén cultellus volt. Elnevezését onnan nyerte, hogy a tizedszedők rovó késsel (cultellus) rótták fel az adókötelezettséget egy fapálcára, mely egyúttal „nyugtaként” szolgált. [5] A divisorok 1519-ben a következő tizedkörzeteket, késeket jegyezték fel: Morkes, Perekes, Kezthelkes, Erekkes, Wepsenkes, Nagykes, Kyskes, Segewsdkes, Zalakes, Rygalchkes, Kapornakkes, Zepethnekkes, Rennekkes, Berendkes, Thetenkes, Fokkes.

A tizedszerzés jogát a káptalan bérlőkre ruházta át, akik a társadalom széles rétegét képviselték. Püspök, apát, kanonok, helybéli plébános, főúr, várnagy, nemes uradalmi tisztségviselő, városi – budai, fehérvári, veszprémi –, mezővárosi – zalaegerszegi – polgár és tanult (litteratus) egyaránt volt köztük: Matheus Challyan civis Albensis, Valentinus Kowach de Egerzegh, Ambrosius litteratus de Zenthmarton, Gregorius plebanus de Erd, Iohannes litteratus de Buda, Andreas Chasko stb.

A káptalan arról is gondoskodott, hogy erdeit, pusztáit hasznosítsa, és a mintegy 30–40 malmát bérbeadja. A malombérlők, egyben üzemeltetők leginkább a káptalan helybeli jobbágyai voltak, de ha maguk a kanonokok vállalták egy-egy malom bérbevételét, az üzemeltetők akkor is természetesen jobbágyaik voltak: Valentinus Ellese (= Illési Bálint), Andreas Hegy, Ambrosius Molnar, Valentinus Lanthos (Lanthws, Lanthus, Lawthos), Ambrosius Mezarus, Bartholomeus Kyral, Andreas Anyan, Ambrosius Sary, Blasius Kys, Iohannes Thot, Balthasar Byro, Blasius Gerfy, Emericus Dese.

Említést érdemelnek a malomnevek: Bogármalom, Korlát (Kollát) malom, Kőmalom, Mayus (malom), Sáfármalom, Végmalom, Ujmalom stb. Örömmel fedeztem fel az 1525–1528. években említett Kotyor (Kottyor, Kotthyor, Kothyor) malmot, melyre korábban már idéztem XIV. századvégi adatot: 1395: „Kochyormolum”, „supra molendinum Kochyor … in margine fluvii Saarwyze” (ZsigmOkl. I. 422, 425). [6]

4. A veszprémi káptalan bevételeinek szétosztásáról 105 jövedelemjegyzék maradt fenn. A divisorok a jogosultakat méltóságuk, hivatali tisztségük vagy nevük szerint sorolták fel, tételesen megjelölve: kinek, mely településben, malomban mennyi gabona, bor jár. A jegyzék élén mindig a dominusok, a méltóságviselők álltak: Dominus prepositus, ~ lector, ~ cantor, ~ custos és az esperesek Dominus Simigiensis, ~ Zaladiensis stb. Őket követték a magisterek, kiknek névsora késztetett valójában a forráskiadás tüzetesebb átnézésére. A jövedelemre jogosult magistereket, azaz mesterkanonokokat ugyanis a divisorok az 1500-as évek elejétől általában nem teljes névvel, hanem csupán lakóhelyük (?), munkahelyük (?), származáshelyük (?), vagy esetleg már a puszta helynévből alakult családnevük jelölésével vezették rá a listákra. Míg 1495-ben a mesterkanonokok megnevezése „Magister Mathias de Kortho”, „Magister Martinus de Ewsy”, „Magister Petrus de Somoghwar” volt (i. m. 11), addig 1503-tól általában már csak „Magister Kortho”, „Magister Ewsy”, „Magister Somogwar” (i. m. 87). Egy 1518-ban keletkezett jövedelemjegyzék kanonoknévsorából, a kiadvány mutatójából nyert információk segítségével értelmezek néhány hasonló alakulású megnevezést: „Magister Ienew” = Jenői Mátyás veszprémi allektor, dékán, divisor, birtokigazgató (1496–1528); „Magister Daran” = Darányi Gál veszprémi kanonok, birtokigazgató (1496–1525); „Magister Hagmasker” = Hajmáskéri Damján…; „Magister Chan” = Csányi Albert…; „Magister Enyere” = Enyerei János…; „Magister Kereshel” = Keresudvarhelyi Fülöp (l. fent); „Magister Bach” = Bácsi Albert…; „Magister Pakos” = Pakosi Gergely… (l. fent); „Magister Peterwaradya” = Péterváradi Kelemen…; „Magister Themeswar” = Temesvári Lőrinc…; „Magister Lad” = Ládi Demeter…; „Magister Zemes” = Szemesi Barnabás…; „Magister Petrus Rayk”, „Magister Paulus Rayk” Rajki Péter és Rajki Pál kanonokok, kiknél a keresztnevet megkülönböztetés végett írták ki, a második névelem, a helynév latin de praepositio vagy magyar -i helynévképző nélküli. Hasonló felépítésű, azaz puszta helynévből alakult második névelemmel (? családnévvel) jegyzett magisternevek sorjáznak az időszak végéig. 1524: „Magister Damianus Haghmasker”, „Magister Iohannes Enyere”, „Magister Barnabas Zemes”, „Magister Mathias Zenthgyerghwara” (i. m. 266). Elvétve fordult elő, hogy a divisor a jövedelemjegyzékben a kanonokokat latinos formájú, kételemű néven jegyezte fel, például az 1527. évben: „Magister Blasius de Kanysa”, „Magister Laurentius de Bago”, „Magister Gregorius de Thwr” (i. m. 296).

A divisorok gyakran a magisternek csupán a keresztnevét jegyezték fel a listákon: „Magister Melchior” = Csúti Menyhért, illetve Sárospataki Menyhért, „Magister Caspar” = Nágócsi Géspár, „Magister Iohannes doctor” = Budai János, „Magister Geche” = Ősi Vitéz Gergely (l. fent). A külföldi, elsősorban itáliai kanonokokkal sem tettek kivételt. 1511-ben a gabonatizedtől megfosztottak négy kanonokot: „privatis quattuor personis, videlicet Balbo, Zelew, Naso et Salomwara” (i. m. 154). „Balbo” = Balbus ’hebegő’ Hieronymus de Venetiis, „Zelew” = Szelei Márton, „Naso” = Andreas de Naso, „Salomwara” = Salomvári Péter, továbbá „Magister Iulianus” = Iulianus de Merlinis, „Magister Vincentius”, „Magister Vicentius Baldus” = Baldo, Vincenzo.

Az egyházi méltóságok, tisztségviselők és kanonokok körében a latinos formájú, kételemű, teljes név a korszak végéig fennmaradt, a számadáskönyv 105 jövedelemjegyzékének névsorait azonban döntően a latin de praepositio és a magyar -i helynévképző nélküli, puszta helynév, mint megnevezési forma jellemzi.

E névalakulat ilyen mértékű gyakoriságának okát talán azzal lehet magyarázni, hogy a divisorok a jól ismert magyarországi, valamint külföldi kanonok társuk nevének egyszerűbb, tehát gyorsabb feljegyzésére törekedtek, ami által bizonyára tetemes időt és íróeszközt takaríthattak meg, így a jövedelemjegyzékek hamarabb elkészülhettek. Egyébként számos egyéb – jövedelmekkel kapcsolatos – rövidítés is előfordul a listákban.

Valószínű, hogy a puszta helynévi eredetű magyar családnevek kialakulásának is egyik oka az egyszerűsítésre való törekvés volt.

Hangsúlyozni kívánom, hogy a számadáskönyvhöz készített mutató nélkül nem tudtam volna eligazodni a 130 kanonok és legalább ugyanannyi tisztségviselő, bérlő, tiszttartó, jobbágy különféle elnevezései között. A személyek azonosítása közben, a mutatót állandóan forgatva néhány elírásra figyeltem fel. „Nicolaus Zekernyes” tévedésből „Szekrényes Miklós”-sá változott. A Szekernyés családnév ’egy fajta lábbeli, csizmát viselő vagy készítő” közszóból alakult (vö. KázmérMCsnSz.). Gyümölcsényi Elek kanonok nevét keresve csak „Alexius cantor”-t találtam, Gyümölcsény településnevet nem. A helynévi kiegészítés itt nyilvánvalóan más forrásból származik, a bevezető utalása szerint a szöveghez képest a mutató itt kivételesen többletet tartalmaz. „Weress” Máté nevét viszont kifelejtették a mutatóból (i. m. 92). A forráskiadás végén közölt krónikában megemlítik a török által elfoglalt Walpo várát. A mutató szerint a Baranya megyei vár a mai Vukovárnak felel meg. A Baranya megyei Valpó „ma város a Dráván túl Eszéktől nyugatra” (Györffy I: 402). Valójában Valpó ~ Valpovo település egykori váráról volt szó.

Összefoglalóan megállapíthatom, hogy a Veszprémi káptalan számadáskönyve 1495–1534 című forráskiadást a történeti névadással foglalkozó kutatók is haszonnal forgathatják. A számadáskönyv összesítő névjegyzékének névtani szempontú feldolgozásával a késő középkorban élt, széles társadalmi rétegekhez tartozó személyek névváltozatainak kiértékelése során plasztikusabb képet nyerhetnénk a magyar családnév kialakulásának kezdeti szakaszáról.

SZAKIRODALOM

Fehértói Katalin

Fehértói, Katalin: Late medieval prebendal registers. One of the most outstanding sources from the end of the Middle Ages in Hungary, the accounts book of the Veszprém Chapter written between 1495 and 1534 is a valuable document for social history, economic history and ecclesiastical history alike.

Researchers of historical onomatology can gain ample information from the personal names occurring in that accounts book concerning the earliest period of Hungarian surnames, as well as concerning the use of unsuffixed geographical names (i. e. ones without the Hungarian adjectivalising suffix -i) as designations of individual prebends.

* Mező Andrásnak ajánlom hatvanadik születésnapjára