A szóképzés*

A szóképzés a szóalkotásnak az a módja, amikor a szótőhöz egy képző hozzájárulásával új szó jön létre.

A képzők jellemző sajátosságai

A képző új szótári szót hoz létre.

A képző nem része valamilyen jól szervezett kategóriarendszernek (szemben a ragokkal és jelekkel).

Az adott szófaji kategória nem minden eleméhez tehető hozzá (kivételek az igenévképzők, az -ás/-és képző, a -hat/-het képző stb.: írni, író, írva, írás, írhat).

Korlátozottan termékeny (kivételek az igenévképzők, az -ás/-és főnévképző, a -hat/-het képző, a műveltető képző stb.).

Nem kötelező elem. Hiánya miatt nem veszünk fel morfémát.

Legbelsőbb helyzetű (a tő után következik).

Más kötött morféma állhat utána.

Általában megtűr maga mellett más képzőt. Persze nem mindegy, hogy maga előtt, maga után vagy mindkét helyen. Egyes képzők előtt ugyanis nem állhat más képző. Ez jellemző például az -n mozzanatos, a -g gyakorító és a -t folyamatos ige képzőjére; de hasonlóan nem állhat más képző az -alom/-elem főnévképző vagy az -atag/-eteg melléknévképző stb. előtt sem. Más képzők előtt és után is állhat képző, például: halászgathat; megint mások után nem állhat. Igen ritkán vagy egyáltalán nem áll például újabb képző a következő képzők után: -hat/-het igeképző (de: lakhatás, láthatás, tehetős); -só/-ső (de: belsőség, felsőség) és -i melléknévképző (de: európaiság, maradiság, néhaiság, prózaiság, sehonnaiság, szegedies, tanyaias), -nyi melléknévi mértékképző, főnéviigenév- és a határozóiigenév-képzője. (Itt a magyarázatot csak a képzők történetében találhatjuk meg. A fenti képzők ugyanis a bizonytalan eredetű -só/-ső kivételével más típusú toldalékokból keletkeztek. Az -i képző az -é birtokjellel azonos eredetű, a -nyi melléknévi mértékképzőben eredetileg lativusrag volt. A -ni főnéviigenév-képző az uráli -n képzős nomen actionis lativusragos alakjából magyarázható, a határozói igenév képzője pedig egy igenévképzőből és egy -i lativusragból. Mivel jelek és ragok után nyelvünkben nem következhet képző, világos, hogy a történetiség lenyomata az oka annak, hogy a magyar képzőknek van egy ilyen sajátos kategóriája a nyelvünkben. Ez az oka annak is, hogy a főnévi igenév képzője után jel sem állhat, sőt a határozói igenév képzője után rag sem.)

Jellemzően állhat utána jel és rag (nem állhat azonban jel a főnévi igenév képzője után, s nem állhat sem jel, sem rag a határozói igenév képzője után: írni, írva).

Nem köti meg a szóalak szófaját; nem akadályozza meg a további szófajváltást (megakadályozza azonban a főnévi igenév képzője, a határozói igenév képzője s többnyire a -nyi melléknévi mértékképző, a -só/-ső képző stb.: írni, sírva, ujjnyi, középső).

A képző lehet szófajtartó (halász), szófajváltó (zongorázik) és szófajjelölő (pattan).

A képző megváltoztathatja a szintaktikai környezetet, azaz a szó bővítési lehetőségeit, például: levelet ír (az igének tárgya és határozója lehet): fontos irat (a főnévnek jelzője lehet); nagyon tiszta (a melléknévnek fokhatározója lehet): ruhát tisztít (az igének tárgya vagy határozója lehet). Vannak azonban olyan képzők, melyek nem változtatják meg a szó bővítési lehetőségeit, például az igenévképzők, valamint az -s és az -ú/-ű, -jú/-jű melléknévképző: levelet ír levelet írni; piros tető piros tetejű.

A képzők több szinonim változatban jelenhetnek meg, például: adó, adat, adás, adalék, adomány; írás, irat, iromány stb. (de nincs szinonim változata a következő képzőknek: -d sorszámnévképző; -at/-et, -tat/-tet műveltető képző; -i melléknévképző; -talan/-telen, -atlan/-etlen fosztóképző stb.).

Több szóosztály (tehát például ige, főnév, melléknév) töveihez is járulhatnak, például: bátortalan, örömtelen, tehetetlen; állít, szépít; heveredik, sötétedik; stb.

A szemantikai kapcsolat a tő és a képzett származék között nem mindig átlátható, például: fészkelődik, házasság, mosogat ’edényt elmos’, otthonka, ügyes stb. (Ezekben az esetekben a képző csak formálisan választható le a szótőről. A párhuzamosan elemezhető jelkombináció ugyanis tömbösödött, a jelentése megváltozott, s nem elemezhető párhuzamosan.)

A fentiek alapján megállapítható, hogy vannak olyan képzők, amelyek minden szempontból képzők, vannak olyanok, amelyek csak néhány szempontból, s vannak, amelyek esetleg csak egyetlen szempontból. Éppen ezért tartják többen a -hat/-het képzőt jelnek, mások a főnévi igenév képzőjét jelszerű, a határozói igenév képzőjét pedig ragszerű képzőnek.

Fordított esetekre is van példa, mikor egy jel vagy rag mutat képzőszerű tulajdonságot. A középfok jele például megelőzi az -ít és az -odik/-edik/-ödik képzőt (nagyobbít, nagyobbodik), éppen ezért a fokjelet képzőszerűnek szokták minősíteni. (Egyébként a -beli képzőszerű utótag előtt is állhat jel, mégpedig az általános többesjel, illetve a birtokos személyjel: századokbeli, korombeli.)

Néhány esetben a rag is megelőzheti a képzőt. Ez az úgynevezett képzőszerű ragmorfémák esetében fordul elő, például: -szor/-szer/-ször; -nként. Ezek a ragok általában az -s és az -i képzőmorfémákat előzik meg, például: sokszoros, hetenkénti.

A szóképzéssel kapcsolatos legfontosabb fogalmak

A szóképzéssel kapcsolatos legfontosabb fogalmak: 1. a produktivitás, termékenység; ezzel összefüggésben a szabályszerűség, 2. a gyakoriság, 3. a képzőfunkció és 4. a rokonértelműség.

1. A produktivitás, termékenység

Bármelyik nyelv szóképzésének a leírásában a képzőknek viszonylag nagy számával találkozunk. Ha azonban a nagy képzőtömegből kiválasztjuk azokat a képzőket, amelyeket ma is használunk új szavak képzésére, akkor ez a nagy szám rendszerint kicsire csökken.

A képző csak akkor termékeny, ha az adott szemantikai és szintaktikai feltételek mellett új szavak képezhetők vele. Ilyen például a denominális -z és -l igeképző. Termékenységüket mutatják az újabb származékok: doppingol, internetez, klónoz, printel stb. – Nem vagyunk azonban szabatosak, ha általában beszélünk egy-egy képző produktivitásáról. Nem minden képző produktív ugyanis minden jelentésében. Lehetséges ugyanis, hogy egy-egy képző egyik jelentésében vagy funkciójában, vagy morfológiai kötöttségében produktív, a másikban nem.

A -z denominális verbumképző például a legtöbb jelentésében produktív, például: ’az alapszóban megnevezett dologgal végez valamit’ (dartsozik, grillez, szaunázik, szoláriumozik, szolizik, tamagocsizik, videózik), ’az alapszóban megnevezett dologgal ellát’ (ketchupöz, programoz, tupíroz), ’az alapszóban megnevezett dologgal muzsikál’ (szintetizátorozik), ’az alapszóban megnevezett dolgon megy, utazik’ (BMX-ezik, gokartozik, mountainbike-ozik, szörföz), ’az alapszóban megnevezett dolgot fogyasztja’ (hamburgerezik, heroinozik, marihuánázik, pizzázik), ’az alapszóban megnevezett dologban részt vesz’ (aerobikozik, diszkózik, dzsúdózik, karatézik, kempingezik, teakwandózik) stb.

Ugyancsak több jelentésben produktív az -l denominális igeképző is: ’az alapszóban megnevezett dologgal működik’ (faxol, printel, szkeccsel ’a lemezlovas oda-vissza húzogatja a lemezt a lemezjátszón’), ’az alapszóban megnevezett dolgon megy, utazik’ (raftingol, trekkingel [mindkettő vadvízi csónak!]), ’az alapszóban megnevezett dolgot létrehozza’ (jammel ’zenészek közösen improvizálnak’, jumperol ’illesztőkártyákon kis áramköri elemek beillesztésével konfigurációs beállításokat végez’, rappel ’rapzenét énekel’) stb.

Az -ás/-és képző azonban csak a cselekvés folyamatának a jelölésére (internetezés, lobbizás, szörfözés, tévézés) produktív, a cselekvés eredményének a jelölésére (erre csak korábbi példáink vannak: írás ’irat’, hímzés) improduktív.

A képzőproduktivitás vizsgálata adja kezünkbe a kulcsot a képzőjelentés meghatározásához is. Képzőjelentésről ugyanis lényegében csak akkor beszélhetünk, ha a képzőnek tulajdonított jelentés mint a képző sajátsága könyvelhető el, azaz az a jelentéskülönbség (ami az alapszó és a képzett szó között van) több, lehetőség szerint egy egész sor képzett szóban felismerhető, tehát szabályba foglalható. Termékeny képzésnél a képzett szó mindig párhuzamosan elemezhető, jelentése tehát mindig kompozicionális, azaz levezethető az alapszó és a képző jelentéséből. Van azonban példa arra is, hogy a terméketlen képzés is szabályszerű, ilyen például az -aj/-ej deverbális főnévképző, mely rendszerint passzív tövekhez járul, s a vele alkotott származékok magát a cselekvést jelölik: moraj, dörej, zörej, röhej, ricsaj; vagy a -tyú/-tyű (-attyú/-ettyű) deverbális névszóképző, mely többnyire tárgyas igékhez járul, s a vele alkotott származékok a cselekvés eszközét jelölik: billentyű, csappantyú, csengettyű, dugattyú, emeltyű, pörgettyű, röppentyű, szivattyú, tolattyú.

2. A gyakoriság

A gyakoriság az előfordulások számát jelenti egy adott korpuszban (például szótári gyakoriság, szöveggyakoriság a sajtónyelvben vagy a beszélt nyelvben stb.). A termékenység és a gyakoriság azonban nem feltétlenül függ össze.

Vannak gyakori, produktív képzők, például -l, -z, -ás/-és (faxol, tupíroz, szörfözés); gyakori, improduktív képzők: -ászik/-észik (bogarászik, legelészik); ritka, produktív képzők: -atik/-etik (kiprinteltetik) és ritka, improduktív képzők: -tyú/-tyű (dugattyú, billentyű).

3. A képzőfunkció

A képzőfunkció kérdése bonyolult és sokrétű. Beletartozik az, hogy a képző miből (milyen szófajú szóból) mit (milyen szófajú szót) hoz létre, de beletartozik a képző jelentése is. A képző jelentése = a képzett szó és az alapszó jelentésének a különbsége. Vannak azonban tisztán szintaktikai szerepű, új szótári jelentést nem adó képzők is, például: ad – adás, megy – menés, okos – okosság, ír – írat. Ezek megváltoztatják az alapszó szintaktikai felhasználhatóságát anélkül, hogy az alapszó szótári jelentésén változtatnának.

Egyes képzők jelentése megadható egy szótári szóval, s ilyenkor a képzett szó jelentése szintagmával egyenértékű: egerészik egeret fog, fehérít fehérré tesz. (Az ilyen típusú szóképzést a szakirodalom lexikai szóképzésnek is nevezi.)

A képzők jelentését nehéz pontosan meghatározni, jelentésük ugyanis sokszor nagyon általános (például az -s melléknévképző jelentése = olyan, hogy jellemző rá X dolog), s ez az általános jelentés az alapszó jelentésétől függően különféleképpen realizálódhat. (Jelen esetben az X dolog lehet: benne van, rajta van, nála van, vele van, része, következménye, birtokosa stb. Például: sós = sóval ízesített, vagy amiben só van; festékes = festékkel bekent, vagy amiben festék van; halálos = halált okozó; stb.) A képzők egy része tehát az alapszó jelentésétől (is) függő jelentésű származékot hoz létre. Az alapszó jelentésének érvényesülését a képzett szóban az alapszó besugárzásának (irradiációjának) nevezzük.

4. A rokonértelműség

Ugyanazt a jelentésmódosítást gyakran több különböző képzővel is véghezvihetjük. A cselekvés eredményét kifejezhetjük például -ás/-és (írás ’irat’, intézkedés), -at/-et (akarat, melléklet), -mány/-mény (adomány, hirdetmény), -vány/-vény (beadvány, ültetvény), -alom/-elem (siralom, győzelem) képzős főnévvel; a cselekvés helyét -ás/-és (lakás, ülés), -at/-et (bejárat), -ó/-ő (nyaraló, ebédlő), -da/-de (járda, étkezde) képzővel stb. Az ilyen hasonló jelentésváltozást létrehozó képzőket rokon értelmű (szinonim) képzőknek nevezzük.

A képzett szavakkal kapcsolatos problémák

Felmerül a kérdés, eldönthető-e minden esetben, hogy képzett szóval vagy tőszóval van-e dolgunk?

Az esetek többségében igen. Vagy azért, mert a szóban semmiféle képző nincsen, vagy azért, mert világosan felismerhető(k) a tő és/vagy a képző(k), vagy azért, mert már annyira elhomályosult a tő és a képző, hogy a mai nyelvérzék számára a szó már egyértelműen tőszónak számít, például: agyar, álom, arasz, háló.

Nehezebb a helyzet a passzív töveket tartalmazó szavak esetében. A passzív vagy fiktív tövek olyan kötött morfémák, amelyek csak bizonyos, meghatározott (gyakran improduktív) toldalékokkal (képzőkkel) fordulnak elő. Mivel bennük a képző világosan felismerhető, disztribúciós elemzéssel kielemezhető a tő is. Többen az elemezhetőség elengedhetetlen kritériumának tartják, hogy ezek a képzők önálló előfordulású, azaz szabad tövekből is alkossanak származékokat. Tehát szerintük például a csattog, csattan lexémából kielemezhető csatt- tövet azért lehet elfogadni leíró szempontból is tőnek (természetesen passzív tőnek), mivel létezik csavarog, tekereg, fogan lexéma is, melyekben a -g, illetőleg az -n képző szabad tövekhez járul. Ilyen passzív töve például a zörren, zörög, zörrent igéknek és a zörej főnévnek a zör(r)-; a loccsant, loccsint igéknek a loccs-; az ébred, ébreszt igéknek az ébr-; a legyez, legyint igéknek a legy-; a téved, tévelyeg, téveszt igéknek a tév-; stb.

A felsorolt igéket tehát képzetteknek tartjuk, annak ellenére, hogy tudjuk, egy részük (például: csobog ~ csobban) valójában nem tényleges szóképzés útján (hanem analógiával) keletkezett. Mivel azonban ezekben a szavakban mindkét morféma többnyire improduktív, így az adott morfémaszerkezet erősen húz a hagyományozott, leíró szempontból már nem szegmentálható formákhoz.

Több problémát okoz, ha az egyik elemnek már nincs disztribúciója, tehát ha például olyan szavakat kell elemeznünk, mint a kerek, segéd, hasáb szó. Ha disztribúciós elemzéssel ki is elemezzük a kerít, kerül, kerek; a segéd, segít s a hasáb, hasít közös tövét, tehát a ker-t, a seg-et és a has-t, nem tudunk mit kezdeni a kerek -ek-jével, a segéd -éd-jével, s különösen a hasáb -áb-jával. Mondhatnánk ugyan, hogy ezek egyedi morfémák, de ez ellentmondásos állítás lenne, hiszen a morféma egyik sajátossága, hogy más környezetben is előfordul. Kérdés tehát, hogy az egyedi tő- és toldalékmorfémákat tekinthetjük-e leíró szempontból morfémáknak. S kérdés az is, hogy hányszor kell előfordulnia a morfémának ahhoz, hogy leíró szempontból is morfémának tarthassuk, hiszen a -t igeképzőre, mint láttuk, akadt néhány példa, s a -k névszóképző is előfordul a kerek-en kívül a titok szóban, s az -áb is a nyaláb szóban. – Véleményünk szerint e példák ellenére a kerek, segéd, hasáb szavak leíró szempontból már tőszavak.

Furcsa állítás persze az is, hogy a kerít és a kerül képzett szavak, mivel a tő és a képző is előfordulhat más morfémákkal együtt, a kerek viszont tőszó, mivel az -ek majdhogynem egyedi morfémának számít. Vagy hogy a hasít, hasad képzett szó, mivel a tő és a toldalék is előfordulhat más morfémákkal, a hasáb viszont tőszó, mivel az -áb egyedi morféma.

További kérdés, hogy a képzett szónak minősítés során kritériumként elég-e csupán a morfémáknak több szóban való előfordulása, vagy követelmény a képző produktivitása is, azaz az, hogy új származékokat is lehessen vele létrehozni. A szakkönyvek ugyanis gyakran foglalkoznak ritka, már elavult képzőkkel, melyek csupán egy-két régebbi származékban fordulnak elő.

Megoldás lehet az is, hogy elfogadunk minden felsorolt típust képzettnek, s a magyar képzőrendszert nem egységes halmazként fogjuk fel, hanem inkább egy számegyenes tagjaiként. Ezen a számegyenesen aztán vannak olyan képzők, amelyek ugyan ritkák vagy éppen egyediek, de disztribúciós elemzéssel mégis kimutathatók, vannak azonban gyakori improduktív, ritka produktív és gyakori produktív képzők is.

Előfordul, hogy biztosan felismerjük, hogy képzett szóval van dolgunk, de nem tudjuk pontosan eldönteni, hogy hol van a tő és a toldalék határa: például: példa: példány; puha: puhány; séta: sétány; akna: aknász; bánya: bányász; gazda: gazdász; zene: zenész; erdő: erdész.

Leíró szempontból itt a következő elemzések lehetségesek: a) a puhány a puha szó véghangzóhiányos töve + -ány képző (ezt tartjuk a leghelyesebb megoldásnak, hiszen a puha szónak a puhít, puhul-ban ilyen töve van); b) a puhány szó a tővégi időtartamot váltakoztató puha töve + az ny képző alakulata (ilyen főnévképzőt azonban nem tart számon a leíró grammatika, mint ahogy nem szoktunk az -ász/-ész képző hosszú magánhangzó nélküli változatáról sem beszélni, ami persze nem zárja ki azt, hogy ilyen lehetséges). Felvehetnénk még egy c) variációt is, hogy a tő a rövid magánhangzós puha, bánya, gazda stb., s ehhez járul az -ány és az -ász képző oly módon, hogy a rövid és a hosszú magánhangzó eggyé olvad.

A fenti esetek elemzését, sajnos, még a nyelvtörténet segítségével sem tudjuk megoldani. A régiségben ugyanis létezett -ny és -sz képző, de -ány/-ény, -ász/-ész is, bár az -ny és az -sz csak az ősmagyar korban volt produktív.

Hasonló problémát látszik felvetni az eszmény szó is: vajon ez az eszme tővégi időtartamot váltakoztató tövéből és az -ny képzőből áll, vagy az eszme véghangzóhiányos tövéből és az -ény képzőből? – A nyelvtörténeti kutatások alapján egyikből sem, ugyanis nem az eszme, hanem az ész származéka, s benne nem -ány/-ény, hanem -mány/-mény képző van.

Olykor nem csupán annak az eldöntése okozhat gondot, hogy egy szó tőszó vagy képzett szó-e, s hogy valójában hol van a tő és a toldalék határa. A világos képzések esetében is akadhatnak bizonyos elemzési nehézségek.

Egyes grammatikák például a műveltető igéknél felvesznek tökéletlen és álműveltető, a visszaható igéknél pedig álvisszaható kategóriát is, nyilván abból a meggondolásból, hogy az -at/-et, -tat/-tet stb. képzők történetüket tekintve műveltetők, a -kozik/-kezik/-közik stb. képzők pedig visszahatók. S ha már nem ilyen funkciót töltenek be, akkor ezek nem valódi, hanem álműveltető és álvisszaható igék.

Az ilyen megfogalmazásokban a leíró és a történeti szemlélet erős keveredésével van dolgunk, s ez helytelen. Tudomásul kell vennünk, hogy hasonlóan az ősi állapothoz, amikor is az egyelemű képzőkre a poliszémia volt jellemző, ma is igen gyakori az, hogy egy képző lehet cselekvő és műveltető vagy cselekvő és visszaható egyaránt. Például a kopogtat, vágtat -tat/-tet képzője, a hárít, kerít, szakít -ít-je, a vágyódik, vívódik -ódik-ja vagy a bizakodik, gondolkodik -kodik képzője ma már egyértelműen cselekvő képzők. A leíró elemzésben tehát mindig a jelenlegi funkciót kell nézni, s nem a képző eredeti szerepét. Egyébként a kopogtat és az építtet, a mosakodik és a bizakodik stb. képzői ma már homonimáknak tekinthetők.

A képzők alaktani problémái

1. Egyszerű és összetett képzők

A képzők lehetnek egyszerűek és lehetnek összetettek (azaz egy képzőelemből vagy több képzőelemből állók).

Mivel vizsgálatunk kizárólag leíró szempontú, nem tartjuk összetettnek a csupán történeti szempontból több képzőelemből (vagy egyéb szuffixumból) álló képzőket, mint: -gat/-get; -gál/-gél; -ni; -va/-ve; -ván/-vén stb.

Sokszor nem könnyű eldönteni, hogy két képző egymásutánjáról vagy egy összetett képzőről van-e szó. Biztosan összetett képzővel van dolgunk azonban, ha közbülső (egyképzős) származék nem létezik. Az összetett képzők között tartják számon a következőket: -ható/-hető (választható, élvezhető); -hatatlan/-hetetlen (elvégezhetetlen, megoldhatatlan); -ságos/-séges (jóságos, túlságos, bőséges, felséges, gyönyörűséges, szépséges); -ias/-ies (gépies); -sias/-sies (falusias); -kás/-kés (bohókás, édeskés); -sít (államosít állandósít); -sul (állandósul).

Előfordul olykor az is, hogy ugyanaz a képzőcsoport bizonyos származékokban összetett képző módjára viselkedik, más hasonló szerkezetű származékokban viszont továbbképzésről van szó (bár a két típus elhatárolása nem könnyű). Összetett képző van például a jóságos, szépséges, vagylagos szóban, továbbképzés történt azonban az egészséges, végleges származékokban.

Vannak olyan összetett képzők is, melyeknek egyik tagja rag. Így a -szor/-szer/-ször határozóragból és az -i melléknévképzőből alakult például a -szori/-szeri/-szöri összetett képző (például: háromszori, négyszeri, ötszöri); a -szor/-szer/-ször ragból és az -s melléknévképzőből a -szoros/-szeres/-szörös képző (például: háromszoros, négyszeres, ötszörös); a -lag/-leg ragból és az -s melléknévképzőből a -lagos/-leges (fajlagos, vagylagos, érdemleges).

Alaktani szempontból külön csoportot alkotnak a -né (asztalosné, Feketéné), a -féle (kunyhóféle, másféle, százféle), a -fajta (jófajta, magamfajta), a -szerű (célszerű, szabályszerű) és a -rét, -rétű (hétrét, sokrétű) képzőszerű utótagok.

2. Egy- és többalakú képzők

A képzők lehetnek egy- vagy többalakúak. Az alábbi összefoglalás a toldalékok alakváltozatait listázza.

Egyalakúak: -int: csavarint, emelint; -ít: kékít, pödörít; -dít: perdít; -t: csöppent; -ék: vegyülék; -i (becéző képző): csoki; -i (melléknévképző): gyári, házi; -csi: Jancsi, repcsi; -ista: humanista; -nyi: maroknyi.

Többalakúak. A változatok között fennálló alaki különbözőségek a következő főbb típusokat mutatják.

a) Az eltérés a magánhangzó minőségében van: palatális-veláris eltérés: -gat/-get: nógat, beszélget; -ul/-ül: nyomul, merül; -ás/-és: futás, verés; -ó/-ő: olvasó, fésülködő; labiális-illabiális eltérés: (-kod)/-ked/-köd: (csapkod,) lépked, röpköd; (-od(ik))/-ed(ik)/-öd(ik): (okosodik,) sötétedik, vörösödik.

b) Az eltérés a kezdő magánhangzó meglétében és hiányában van: -ni ~ -ani/-eni: sétálni, tanítani, felejteni; -s ~ -os/-es/-ös: erős, kalapos, keretes, pöttyös.

c) Az eltérés a kezdő mássalhangzó meglétében vagy hiányában van: -at/-et ~ -tat/-tet: írat, olvastat; -al/-el ~ -lal/-lel: forral, nevel, fájlal, érlel; -at(ik)/-et(ik) ~ -tat(ik)/-tet(ik): adatik, engedtetik; -ú/-ű ~ -jú/-jű: arcú, fülű, ajtajú, tetejű.

d) Az eltérés a mássalhangzó időtartamában van: -t ~ -tt (főnévképző): lét, tét, főzte, jötte; -ni ~ -nni: olvasni, enni; -t ~ -tt (befejezett melléknévi igenév képzője): megírt, olvasott, rótt.

e) Az eltérés a hangzóhiány szempontjából jelentkezik: -talan/-telen ~ -tlan/-tlen: szótlan, boldogtalan; -alom ~ -alm-: hatalom : hatalma; -dalom ~ -dalm-: fájdalom : fájdalma.

f) Az eltérés a végső magánhangzó meglétében és hiányában van: -ni ~ -n-: főzni, főznöm.

g) Egyéb típusú toldalékváltozatok: -óz(ik)/-őz(ik) ~ -ódz(ik)/-ődz(ik): fogózik ~ fogódzik, kapálózik ~ kapálódzik; -z(ik) ~ -dz(ik): borjazik ~ borjadzik, sorjázik ~ sorjádzik, nyálazik ~ nyáladzik.

h) Többféle eltérés is van: -tyú/-tyű ~ -attyú/-ettyű: billentyű, dugattyú; -ni ~ -ani/-eni ~ -n- ~ -an-/-en- ~ -nni ~ -nn-: főzni, tanítani, felejteni, főznöm, tanítanom, fejtenem, enni, ennem.

A képzők csoportjai az alapszó és a származékszó szófaja szempontjából

A képzők csoportjai az alapszó és a származékszó szófaja szempontjából: 1. szófajváltó, például: fehérít; 2. szófajtartó, például: olvastat; 3. szófajjelölő, például: zörren (fiktív tövek esetén).

A képzőket (a hagyományos tárgyalásmódot követve) aszerint osztályozzuk, hogy milyen szófajú szóból milyen szófajú szót hozunk létre. Főnévből képezhetünk főnevet, melléknevet és igét. Melléknévből képezhetünk főnevet és igét. Végül igéből főnevet, melléknevet, igét és igenevet.

Igeképzők

1. Igéből igét képző képzők (deverbális verbum képzők)

Gyakorító és folyamatos cselekvést kifejező képzők: -gat/-get: ápolgat, beszélget, öltöget; -ong/-eng/-öng: hajlong, dülöng, feszeng; -z, -oz(ik)/-ez(ik)/-öz(ik): kötöz, öntöz, kiáltozik, sóhajtozik; -g (-og/-eg/-ög): pattog, totyog, mekeg, füstölög, zümmög; -ász(ik)/-ész(ik): kotorászik, legelészik; -kod/-ked/-köd: csapkod, lépked, tömköd; -kol/-kel/-köl: horkol, prüszköl; -gál/-gél, -igál: húzgál, nevetgél, taszigál; -ol/-el/-öl: kortyol, kelepel, püföl; -doz(ik)/-dez(ik)/-döz(ik): ámuldozik, hüledez, rémüldözik; -dos/-des/-dös: kapdos, nyeldes, lökdös; -dal/-del, (-dál): tördel, harapdál; -dokol/-dekel/-dököl: fuldokol, nyeldekel, öldököl; -dogál/-degél/-dögél: fújdogál, mendegél, üldögél.

Mozzanatos képzők: -an/-en: durran, csörren; -ant/-ent: horkant, tüsszent; -int: kanyarint, emelint; -ít: csavarít, pödörít; -aml(ik)/-eml(ik)/-áml(ik): csuszamlik, gyülemlik, villámlik; -all/-ell: fuvall, szökell.

Kezdő értelmet kifejező képzők: -ad/-ed: lázad, ébred; -od(ik)/-ed(ik)/-öd(ik): felháborodik, elpityeredik; -dul/-dül: kondul, perdül; -dít: fordít.

Egyéb cselekvő igéket létrehozó képzők: -aszt/-eszt: akaszt, éleszt; -t: csöppent, serkent; -ít: hárít, szakít; -ajt/-ejt: szakajt, veszejt; -al/-el, -lal/-lel: aszal, nevel, fájlal, érlel; -ód(ik)/-őd(ik): vonzódik, leskelődik; -kod(ik)/-ked(ik)/-köd(ik): gondolkodik, kereskedik; -koz(ik)/-kez(ik)/-köz(ik): várakozik, ölelkezik; -óz(ik)/-őz(ik), -ódz(ik)/-ődz(ik), -oz(ik)/-ez(ik)/-öz(ik): akarózik ~ akaródzik, kergetőzik ~ kergetődzik, változik; -ul/-ül: nyomul, vonul.

Műveltető képzők: -at/-et, -tat/-tet: mosat, véset, gondolkodtat, festet.

Szenvedő igék képzői: -at(ik)/-et(ik), -tat(ik)/-tet(ik): adatik, megnézetik, engedtetik.

Visszaható igék képzői: -kod(ik)/-ked(ik)/-köd(ik): fésülködik, ruházkodik; -koz(ik)/-kez(ik)/-köz(ik): borotválkozik, törülközik.

A ható igék képzője: -hat/-het: moshat, feszülhet.

2. Névszóból igét képző képzők (denominális verbum képzők)

Névszóból igét képző képzők: -z(ik): csákányoz, kettőz, szalonnázik, szemez, zongorázik; -l(ik): burkol, csapol, hegedül, nyergel, pecsétel, talpal, telel, kéklik; -ll(ik): kevesell, rosszall, sárgállik; -ít, -sít: alakít, sárgít, világosít, államosít, fásít, nevesít; -kod(ik)/-ked(ik)/-köd(ik); -lkod(ik)/-lköd(ik)/-lked(ik); -skod(ik)/-sked(ik)/-sköd(ik): kontárkodik, kertészkedik, büszkélkedik, atyáskodik, betegeskedik, erősködik; -od(ik)/-ed(ik)/-öd(ik): okosodik, sötétedik, hűvösödik; -ul/-ül, -sul: butul, zöldül, állandósul.

Névszóképzők

1. Igéből névszót képző képzők (deverbális nomen képzők)

Főnévképzők

Főként a cselekvést magát jelentik: -ás/-és: futás, tanulás, de az -ás/-és jelölheti a cselekvés eredményét (írás ’irat’, hímzés), helyét (lakás, ülés) és a cselekvés mértékét is ([egy] harapás [kenyér], sütés); -t, (-tt): lét, keltében, röptében, tett, de a -t jelölheti olykor a cselekvés eredményét is: főztöm; -aj/-ej: moraj, dörej; -alom/-elem: bizalom, gyötrelem; -dalom/-delem: fájdalom, hiedelem; -ság/-ség: fáradság, segítség, sietség, de a -ság/-ség jelölheti a cselekvés eredményét is: nyereség; -adal/-edel: viadal; -tal/-tel: behozatal, jövetel.

Főként a cselekvés, történés eredményét, illetőleg tárgyát jelölik: -at/-et: mondat, ítélet, de az -at/-et képző jelölheti magát a cselekvést is (fordulat), valamint a cselekvés helyét (bejárat) vagy idejét (kikelet) is, sőt -ász/-ész képzős névszó után összefoglaló mellékjelentéssel intézmény, vállalat, foglalkozás nevét is (fodrászat, fogászat, erdészet, szemészet); -mány/-mény: gyártmány, készítmény, de lehet egy-egy származék tréfás, lekicsinylő hangulatú is (iromány, szülemény); -vány/-vény: ásvány, emelvény, de jelölheti olykor a cselekvés alanyát is (jövevény, szökevény); -ék: hasadék, származék, de jelölheti a cselekvés eszközét is (boríték, festék, támaszték); -dék (-adék/-edék): szándék, fonadék, olykor gyűjtő jelentésárnyalata is van (hulladék, söpredék); -lék (-alék/-elék): moslék, adalék, főzelék; -ték: hagyaték; -omás: áldomás; -tal/-tel: ital, étel.

Főként a cselekvés eszközét jelentők: -tyú/-tyű (-attyú/-ettyű): dugattyú, billentyű; -óka/-őke: szívóka, ülőke; -ány/-ény: nyitány; -ál/-él; -al/-el: fonál, födél, huzal; -ály/-ély: akadály, szegély.

A cselekvőt vagy a cselekvés helyét jelölők: -ó/-ő: igazgató, nyomozó, ebédlő, rendező, vendéglő (jelölhetik ritkábban magát a cselekvést is: bemutató, találkozó); -da/-de (-oda/-öde): járda, nyomda, iroda, tanoda, kötöde; -ár/-ér: búvár, hordár.

Melléknévképzők

-ós/-ős: csípős, félős; -ékony/-ékeny: hajlékony, feledékeny; -atag/-eteg: hervatag, téveteg; -i: játszi, maradi; -ánk/-énk: nyúlánk, félénk; -ag/-eg: hallgatag, reszketeg; -a/-e: lenge, pörge; -tlan/-tlen (-atlan/-etlen); -talan/-telen: főtlen, tanulatlan, készületlen, neveletlen, nyugtalan; -hatatlan/-hetetlen: pótolhatatlan, tehetetlen; -ható/-hető: iható, ehető.

2. Névszóból névszót képző képzők (denominális nomen képzők)

Főnévképzők

Kicsinyítő, becéző képzők: -cska/-cske (-acska/-ocska/-ecske/-öcske): fiúcska, szánkócska, felhőcske, kanalacska, ablakocska, rögöcske; -ka/-ke: asztalka, leányka, legényke; -i: Ági, Kati; -csi: Jancsi, repcsi; -ca: Teca; -ci: Anci; -u: Etu, apu; -us: Katus, apus; -ikó: házikó, ládikó; -csa/-cse: Borcsa, tócsa, üvegcse; -kó: Palkó; -is: Andris; -ó/-ő: Kató, Pető; -dad/-ded: tojásdad, édesded(en).

Különféle jelentésű főnévképzők: -s (-as/-os/-es/-ös): hajós, órás, fazekas, boltos (foglalkozásnevek); akácos, gyümölcsös (gyűjtőnevek); négyes, ötös (számjegynevek); kilós, tízes (pénz- és mértéknevek); -ság/-ség: bátorság, jóság, távolság, egység, minőség, szelídség (elvont tulajdonságot jelölők); álmosság, egészség (állapotot jelölők); asztalosság, számítógépesség (mesterséget, szakmát jelölők); fiatalság, hallgatóság, elnökség, vezetőség (gyűjtőnevek); szabóság, pékség (vállalatot, illetőleg annak helyét jelölők); -ász/-ész: jogász, művész (foglalkozásnevek); -zat/-zet: alakzat, padlózat, felhőzet, kövezet (összefoglaló jelentésűek); -sdi: háborúsdi, katonásdi (játéknevek, komolytalan cselekedetek megnevezése); -onc/-enc/-önc: tanonc, újonc, kegyenc; -lat/-let: bizonylat, segédlet; -alék/-elék: százalék, ezrelék; -ista: humanista, idealista, marxista.

Melléknévképzők

-s (-os/-es/-ös): fás, bokros, kavicsos (’valamivel ellátott’ jelentésű); (száz)forintos (papírpénz); hetes (villamos); daliás, fiús (hasonlítást jelölők); családias, házias; futólagos, fölösleges; kékes, feketés (kisebb mértékű tulajdonságot jelölők); -ú/-ű, -jú/-jű: (piros) arcú, (piros) tetejű (’valamivel bíró, valamivel ellátott’ jelentésűek); -i: balatoni, benti, gyári, idei, kinti, rokoni, téli, városi, világnézeti; -tlan/-tlen (-atlan/-etlen); -talan/-telen: szótlan, nőtlen, pártatlan, egyetlen, gondtalan, lélektelen; -nyi: öklömnyi, morzsányi; -szori/-szeri/-szöri: háromszori, kétszeri; -szoros/-szeres/-szörös: hatszoros, hétszeres, ötszörös.

Törtszámnévképzők: -d (-ad/-od/-ed/-öd): század, tized, ötöd.

Sorszámnévképzők: -dik (-adik/-odik/-edik/-ödik): harmadik, negyedik, ötödik.

Korábban ide sorolták az úgynevezett utótag jellegű képzőket is. Ezek a -féle (ételféle, többféle), -fajta (magamfajta, másfajta) és -szerű (kötelességszerű, ötletszerű). Újabban azonban kétségbe vonják képzőszerűségüket, mivel összetételek halmozása esetén önállóan, fogalomjelentésű előtag nélkül is képviselhetik az összetett szó egészét (mindenféle és -fajta), illetőleg ismétlődés esetén elmaradhatnak, mint a valódi összetételi szóalakok (fű- és gabonafélék; nem élet-, hanem álomszerű).

Igenévképzők

A főnévi igenév képzője: -ni(-ani/-eni)/-n-(-an-/-en-)/-nni/-nn-: hallgatni, mondani, felejteni, mosnom, tanítanom, felejtenem, inni, innom.

A melléknévi igenév képzői: folyamatos: -ó/-ő: olvasó, éneklő; befejezett: -t/-tt (-ott/-ett/-ött): zárt, elolvasott; beálló történésű: -andó/ -endő: elolvasandó, elvégzendő.

A határozói igenév képzői: -va/-ve: sírva, kérve; -ván/-vén: tudván, kérvén.

Ma is termékeny képzők

A felsorolt képzők közül csupán igen kevés termékeny (a szóképzés mint szóalkotásmód egyébként sem mondható ma már a legaktívabb szóalkotásmódnak).

A termékeny képzők lehetnek:

Deverbális verbumképzők: -gat/-get gyakorító képző: lobbizgat, televíziózgat, videózgat, szörfözget; -at/-et, -tat/-tet műveltető képző: elfaxoltat, xeroxoztat, kiprinteltet; -hat/-het képző: televíziózhat, lobbizhat. (Produktív, de ritka a szenvedő igék képzője: -atik/-etik; -tatik/-tetik: kiprinteltetik.)

Denominális verbumképzők: -z(ik): aerobikozik, BMX-ezik, diszkózik, gördeszkázik, grillez, hamburgerezik, karatézik, klónoz, lézerez, lobbizik, pizzázik, rexezik, szintetizátorozik, szipózik, szoláriumozik, szörfözik, tamagocsizik, televíziózik, tupíroz, valutázik, videózik; -l: csekkol, dzsoggingol, faxol, lízingel, printel, shoppingol; -ít: vírustalanít; -izál: amerikanizál, ionizál, kalgonizál, klimatizál, komputerizál; -kodik/-kedik/-ködik, -skodik: diszpécserkedik, menedzserkedik, tanúskodik.

Deverbális főnévképzők: -ás/-és: klónozás, lobbizás, CT-zés, internetezés, printelés; -ó/-ő: szörföző; -da/-de: kajálda, másolda.

Termékeny minden igenévképző is (-ni; -ó/-ő; -t/-tt; -andó/-endő; -va/-ve): kiprintelni, szörföző, kiprintelt, kiprintelendő, kiprintelve.

Deverbális melléknévképzők: -tlan/-tlen; -talan/-telen: kiprinteletlen; -ható/-hető: xeroxozható, printelhető; -hatatlan/-hetetlen: xeroxozhatatlan, printelhetetlen, szkennelhetetlen.

Denominális főnévképzők: -ka/-ke; -cska/-cske: televíziócska, videócska; -acska/-ecske/-öcske: faxocska, szörföcske; -i: baki, fridzsi ’frizsider’, pari ’paradicsom’, ubi ’uborka’, uzsi; -csi, -ci: dolcsi, pulcsi, turcsi ’turkáló’, baci, foci, naci, ruci; -si: aksi ’akkumulátor’, jogsi ’jogosítvány’; -ó: fridzsó; -s: AIDS-es, drogos, számítógépes, szipós, szörfös; -ság/-ség: AIDS-esség, másság, számítástechnikusság, szipósság; -sdi: számítógépesdi, televíziósdi (komolytalan cselekedetek megnevezése); -da/-de: bútorda, gombócda, bőrde; -árium: bronzárium.

Denominális melléknévképzők: -s: szipós (lány), szörfös (fiú); -ú/-ű, -jú/-jű: (elcserélt) fájlú, (lopott) szoftverű; -beli: televízióbeli; -nyi: fájlnyi, karakternyi; -tlan/-tlen; -talan/-telen: televíziótlan (világban).

A -féle, -szerű, -fajta képzőszerű utótagok: televízióféle, számítógépszerű, televíziófajták.

A képzők sorrendje

A képző olyan toldalék, melyből több is lehet egy szón belül. A képzők sorrendje azonban nem tetszőleges: egymásutániságukra bizonyos szabályszerűség jellemző.

A deverbális igeképzők sorrendje: kezdő; mozzanatos/gyakorító/visszaható; műveltető; szenvedő; ható: ébr-ed (kezdő) -ez (gyakorító) -het (ható); vag-dal (gyakorító) -tat (műveltető) -hat (ható); mos-akod (visszaható) -tat (műveltető) -hat (ható); épít-tet (műveltető) -tetik (szenvedő). A gyakorító képzők közül a -gat/-get állhat a műveltető képző után is: töröl-tet (műveltető) -get. (Természetesen mást jelent a törölgettet és a töröltetget.)

A denominális verbumképzőt hasonló sorrendben követhetik a képzők: visszaható, műveltető, gyakorító (az utóbbi kettő fordított sorrendben is állhat), szenvedő, ható.

Az -ás, -és főnévképző (valamint egyéb főnévképzők) és az igenévképzők természetesen minden igét követhetnek.

Egyéb szabályszerűségek. A denominális verbumképzőket néhány, főként a cselekvést vagy a cselekvés eredményét jelölő főnévképző (borítékol, kérvényez, kifogásol, üzletel), valamint a -hatatlan, -hetetlen; az -s és az -ú, -ű melléknévképző (értetlenkedik, érthetetlenkedik, okvetetlenkedik, ügyetlenkedik; ügyeskedik; nagyképűsködik) előzheti meg.

A deverbális főnévképzőket vagy kicsinyítő képző (vetéske, szerzőcske), vagy valamilyen melléknévképző (tanulmányi; vetési, vétségi, járásbeli; járásnyi; gyártmányú, nyomatékú, tanulságú, nézésű; fordulatos, tudományos; kilátástalan) követheti.

A deverbális melléknévképzőket elvontfőnév-képzők követhetik (robbanékonyság, érthetőség, hozzáférhetőség, tehetetlenség).

SZAKIRODALOM

Antal László: A magyar esetrendszer. NytudÉrt. 29. sz. 1965.

Aronoff, Mark: Word formation in generative grammar. Linguistic Inquiry Monographs I. MIT Press, Cambridge–London, 1979.

D. Bartha Katalin: A magyar szóképzés története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1958.

Bartha Katalin: Az igeképzés. In: Benkő Loránd (szerk.): A magyar nyelv történeti nyelvtana I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991. 60–104.

Bassarak Arnim: Zur Abgrenzung zwischen Flexion und Derivation (Anhang türkischer Verbformen). Linguistische Studien 126 [1985]: 1–50.

Bauer, Laurie: English word-formation. Cambridge U. P., Cambridge, 1983.

Berrár Jolán: A képző funkciójáról vallott felfogások fejlődése a magyar szakirodalomban. ÁNyT. V. 1967. 69–78.

Berrár Jolán: Szóképzés, lexika, szintaxis. ÁNyT. III. 1965. 35–42.

Berrár Jolán: Új szempontok és módszerek a szóképzés vizsgálatában. In: Rácz Endre–Szathmári István (szerk.): Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Tankönyvkiadó, Budapest, 1973. 99–124.

Berrár Jolán–Keszler Borbála–Rácz Endre: A toldalékmorféma-típusok elhatárolása. In: Faluvégi Katalin–Keszler Borbála–Laczkó Krisztina (szerk.): Magyar leíró nyelvtani segédkönyv. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994. 27–8.

Carstairs-McCarthy, Andrew: Current morphology. Routledge, London, 1992.

Dressler, Wolfgang: Prototypical differences between inflection and derivation. Zeitschrift für Phonetik, Sprachwissenschaft und Kommunikationsforschung 42/1: 3–10. 1989.

Elekfi László: Magyar ragozási szótár. Az MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest, 1994.

Fabó Kinga: A gyakorító és mozzanatos igék szemantikája. ÁNyT. XVII. 1989. 31–48.

Haspelmath, Martin: Word-class changing inflection and morphological theory. Morphology. 1995. 43–66.

Károly Sándor: A szóelemek általános kérdései; Az igeképzők. In: Tompa József (szerk.): A mai magyar nyelv rendszere I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961. 295–312; 345–62.

Károly Sándor: A szóképzés grammatikai jellegéről, a szuffixumfajták elkülönítéséről és a képzőproduktivitásról. NyK. 67 [1965]: 273–89.

Károly Sándor: Egy morfológiai szerkezettan vázlata. ÁNyT. III. 1965. 85–96.

Károly Sándor: A lexikológiai egységek fejezete a generatív grammatikában. ÁNyT. IV. 1966. 91–104.

Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970.

Kenesei István: Képző vagy nem képző? In: Terts István (szerk.): Nyelv, nyelvész, társadalom. Emlékkönyv Szépe György 65. születésnapjára barátaitól, kollégáitól, tanítványaitól. II. kötet. Janus Pannonius Tudományegyetem PSZM Projekt Programiroda, Pécs, 1996. 92–5.

Kenesei István: A toldalékmorfémák meghatározásáról. Nyr. 122 [1998]: 67–80.

Keszler Borbála: A szinkrónia és a diakrónia viszonya a képzők és a képzett származékok vizsgálatában. In: Horváth Katalin–Ladányi Mária (szerk.): Állapot és történet – szinkrónia és diakrónia viszonya a nyelvben. Budapest, 1993. 99–103.

Keszler Borbála: Képző-e a -hat, -het? Nyr. 121 [1997]: 86–90.

Kiefer Ferenc: A magyar főnév esetei. MNy. 83 [1987]: 481–6.

Kiefer Ferenc: Az aspektus és a mondat szerkezete. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 797–886.

Kiefer Ferenc: A szóképzés. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Új magyar nyelvtan. Osiris Kiadó, Budapest, 1997. 222–60.

M. Korchmáros Valéria: Az -ék: többesjel! NéprNytud. 36 [1995]: 295–307.

Nagy Ferenc: A lexikális szóképzés. ÁNyT. VI. 1969. 329–57.

Papp István: A szó nyelvtani jellege. MNy. 49 [1953]: 359–70.

Pete István: A szóképzés kompozicionális jellegéről. Nyr. 121 [1997]: 470–5.

Plank, F.: Inflection and derivation. In: Asher, R. E. (ed.): The encyclopedia of language and linguistics III. Pergamon Press, Oxford–New York–Seoul–Tokyo, 1994. 1671–8.

Spencer, Andrew: Morphological theory. Blackwell, London, 1991.

Szabó Zoltán: A lexikológiai és a grammatikai szóképzésről. MNy. 65 [1969]: 39–45.

Szegfű Mária: A névszóképzés. In: Benkő Loránd (szerk.): A magyar nyelv történeti nyelvtana I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991. 188–258.

Velcsov Mártonné A ható/hető képző szerepe a mai magyar nyelvben. NéprNytud. 15–6 [1971–1972]: 109–17.

Keszler Borbála

Keszler, Borbála: Derivation. The author characterises derivational affixes in terms of several criteria used in the international literature and gives a specific interpretation of the most important concepts related to derivation. These are: (i) productivity, (ii) frequency of occurrence, (iii) the function of derivation, and (iv) synonymy. She then devotes separate sections to general problems connected with derived words (like ‘How can you decide if a word is derived or not?’ or ‘In what cases does the segmentation of a form into stem and suffix constitute a problem?’), to morphological problems of derivational suffixes (like the issue of simple vs. complex derivational suffixes or that of non-alternating vs. alternating suffixes), to the classification of derivational suffixes in terms of the part-of-speech character of the base and of the derived form (verbalising, nominalising, participalising suffixes), as well as to the ordering regularities among derivational suffixes. Finally, she gives an overview of all productive derivational suffixes of present-day Hungarian.

* Próbafejezet a Magyar grammatikából.