Agármony és bakszakáll

Azt a szándékomat, hogy a magyar nyelv növényneveit szótörténeti, szóföldrajzi és etimológiai szempontból, a névadási motivációt megvilágítva feldolgozzam, részben talán az is indokolja, hogy a növények többezer elnevezésének többsége a ma emberének - különösen első olvasatra, első hallásra - nem mond semmit, hiszen sem a név jelentését, sem a jelölt növényt nem ismeri. A kövek és beton között aszfalton járó, a növekvő jólét, a megszerezhető tárgyak és eszközök igézetében élő városlakó - a harmadik évezred küszöbén - azzal szembesül, hogy a növény- és állatvilág idegen lett számára. Az állatkertben megcsodált élőlényeket vagy a levegőég madarait képtelen megnevezni. Növényismerete szintén megdöbbentően alacsony; a füveket, fákat, virágokat nem tudja azonosítani. A hagyományos tapasztalatokon és a mindennnapi közvetlen megfigyelésen és fölhasználáson alapuló népi növényismeret messze felülmúlja a természetes környezettől elidegenedettek ismereteinek szintjét. Az állandóan erdő-mező közelében élő ember hasznosítja a „fűben-fában lévő orvosságot”, de el is gyönyörködik a növényekben, virágokban: „ezër-milijóféle van! Ojan szípek, mikor ki vannak nyíva! Ugy elníszkëlëm!” (Danczi Villebald 1943: 159).

Ez idő tájt forgatja ki földjeikből a legközelebbi rokon nyelveinket beszélő vogulokat és osztjákokat az olajipar. Elszennyezve környezetüket, tönkretéve ép világukat iparvárosokba kényszeríti és bérrabszolgákká teszi őket. A természettel harmóniában élő emberek ilyen hirtelen és erőszakos életformaváltásának pszichés, kulturális, nyelvi és etnikai következményei nagyonis beláthatóak. Rohanó világunkban a tv-csatornák közvetítette agymosás, a gyorsetetők és gyorsszexüzemek szolgáltatásai közepette a szellemi gazdagodás helyett igénytelenség, elmagányosodás és kielégületlenség lesz úrrá a „fogyasztón”.

A nevek világában talán a földrajzi elnevezések vannak kivételes helyzetben, mert a mozgáskényszeres állandó helyváltoztatás bűvöletében a helynevek segítik az eligazodást. De a száguldásban legázolt növények és állatok neveit miért is kellene tudni? Pedig az ember elemi érdeke, hogy környezetéről minél gazdagabb és minél alaposabb tapasztalati tudásra tegyen szert. A növényvilágra vonatkozó szókészletünk hosszú évszázadok alatt jött létre. Az átvételek, a tükörszavak mellett az elnevezések túlnyomó többsége belső fejlődésű szó. A magyar nyelvben a képzett és az összetett szavak alkotásánál megmutatkozó teremtőerő a népi és a tudományos növénynévadásban egyaránt megmutatkozik. A gyakorlatiasság, a hasznosság vezérelvén létrejött népi növényismeretre, az etnobotanikai tudásanyagra talán jobban támaszkodhattak volna a botanika „műnyelvét” megalkotó fűvészek. Mivel a tárgy, a fogalom és a név egysége, azaz a növénynevek biztos és egyértelmű azonosítása alapvető követelmény, ugyanakkor a népi névhasználat sokszor egy név alá vont össze több nem rokon fajt, miközben a nem hasznosított fajok névtelenségbe burkolóztak, és az új nevezéktannak genusnevekre volt szüksége. A tudományos megismerés szaknyelvének létrehozása hatalmas feladat volt. A népi névadás legfontosabb motivációja az, hogy mire használhatják a jelölt növényt (pl. májfű, lépfű, kígyómarást gyógyító fű, bolhahalál, farkasölő fű stb.). Nem különbözteti meg az egyes nemzetségbe tartozó fajokat (például egymástól rendszertanilag távol álló növényeket egyaránt rózsának nevez). Egy növény tudományos latin neve is változott a kutatás fejlődésével, így a különböző kézikönyvekben az egyes növények olykor más-más néven szerepelnek. Egy növénynek számos különböző neve is lehet, ugyanakkor egy elnevezés több növényhez is kapcsolódhat. A következetlenségek, szolgai másolások, nyomdahibák okozzák a nómenklatúra zavarosságát, mai azonosítási nehézségeinket. Mivel a név megjelölésre, másoktól való megkülönböztetésre, egyértelmű azonosításra szolgál, a tudományos terminológiában az az ideális állapot a cél, hogy minden név egyetlen fogalmat (növényfajt) jelöljön, és hogy minden fogalomnak egy neve legyen; azaz kiküszöböljük a rokonértelműség (szinonímia), a többértelműség (poliszémia) és az azonos alakúság (homonímia) jelenlétét. Sajnos a linnéi nevezéktan szükségszerű elfogadása és adaptálása is elmélyítette a szakadékot a népi és a tudományos növényismeret között; a tudomány nyelve részben elidegenedett a köznyelvtől.

A botanika magyar nevezéktanában gyakoriak és sokfélék az állatnevekből és állati testrészek neveiből alkotott növénynevek. A közvetlen természeti környezet motiváló szerepe érthetően jelentős a növénynévadásban. A legtöbb hüllő (kígyófű, gyíkfű), madár (galambbegy, rucaöröm, bagolyfű, fecskefű, kakukkfű, gólyavirág), háziszárnyas (libatop, csirkegomba, kotlóvirág, tyúkdió, tyúkvirág, kakasmandikó), vad- és háziállat (farkasalma, békavirág, egérfa, rókagomba, tigrisliliom, bárányvirág, kutyakapor, agárszilva, macskagyökér, tehéngomba, lómenta), rovar (dongóvirág, légyfű, pillangóvirág) nevével képeztek az idők során növényeket jelölő szóösszetételeket. Ezernél is több az olyan összetétel, melynek az előtagja valamelyik állatnevünk, vagy valamilyen - megnevezett - állat testrészének (fej, fül, fog, láb, karom, here, száj, begy, csőr, farok stb.) elnevezése. Egyedül a béka névvel például legkevesebb 55 növénynév ismeretes. Némelyik persze csupán nyelvjárási szinten.

Nincs ez másképpen a többi nyelvben sem; növényneveink idegen nyelvi párhuzamait keresve gyakran találunk szláv, német, angol, francia, román megfelelőket. Erre sokszor a különböző nyelvet beszélők gondolkodásának és névadási szemléletének analóg volta is lehet a magyarázat, de nem ritka az sem, hogy a nevek mind valamely ókori - görög vagy latin - minta alapján keletkeztek.

A növénynevek állatnevekkel való fölruházása főként a népképzelet fáradhatatlan működésének az eredménye. A legtöbb állatról elnevezett növény attól a hasonlóságtól kapta nevét, amely a gyökerek, levelek, virágok és az állatok testrészei között fennállhat. Alak- és színbeli vagy íz- és szagbeli hasonlóságok motiválják az elnevezést például a következő nevekben: báránycsecsfű, bikatök, borjúorrúfű, ebnyelv, egérfülfű, lófarkfű, ökörfarkkóró, ökörnyelv, tinóorrú gomba, bakfű, farkasfog, farkasköröm, egérfarkfű, medvefül, medvetalpfű, oroszlánszáj, nyúlfülűgomba, kígyónyelvfű, gólyaorr, kakasláb, kakastaréj, madárlábfű, daruláb, szarkaláb, poloskaszagú fű stb. Sok növényt arról az állatról neveztek el, amelynek eledele, takarmánynövénye, például: disznókenyér, juhperje, szamártövis, nyúlsaláta, lúdpázsit, tyúkhúr, rucaöröm stb. A növények élvezhetetlenségét, gyümölcstelenségét például a kutya-, eb-, disznó-, illetve vadságát, sőt mérgező voltát többek között a farkas- előtaggal juttatja kifejezésre a névadás: ebszőlő, kutyahagyma, kutyaszilva, disznómogyoró, disznókömény, farkascseresznye, farkasszőlő, farkastej, farkashárs stb. Az állatnév növénynevekben jelezhet méretkülönbséget, a normálistól, átlagostól eltérőt. A ló- előtag nagyságot, mértéken felüliséget, míg a madár- előtag apróságot, kicsiséget jelent: lóbab, lógesztenye, lóborsó, lódió, de madárcseresznye, madárszőlő, madáreper. Utalhat a növénnyel közös élőhelyre is az állatneves összetétel: békafű, békalencse, békavirág, zergefű, nyúlszegfű, medvehagyma stb. A növény felhasználására, bizonyos állatok elleni hatására vonatkozó nevek: kígyófű, farkasölő sisakfű, bolhafű, halmaszlag, lúdrettentőfű, farkasméregfű, halkábítófű stb.

Leggyakoribbak tehát az állatnevekből alakult analitikus metaforák. Az előtag maga is lehet metaforikus (kutyagyöngyvirág, kutyarózsa). A zoomorf terminusok sorában az állatnak tulajdonított termék, tárgy stb. is szerepelhet növénynévként: fecskefonal, kutyatej, kakukknyál, macskaméz, békakosár stb.

Már Földi János (1793: 13) fölveti követelményként, hogy „a’ növevényeknek nemi nevei az állatoknak ’s köveknek neveikkel ne egyezzenek, másként ezek zavarodást okoznak. Pl. belénd, pésma”. Noha még a növényrendszertan tudományos latin nómenklatúrájában is ismert neveket lát viszont a zoológus: Chelidonium majus ’vérehulló fecskefű’ (Chelidonium argentatum ’kőforgató’); Bielzia ruthenica ’légyölő penész’ (Bielzia coerulans ’kék kérpáti csupaszcsiga’); Daphne mezereum ’farkasboroszlán’ (Daphne pulex ’közönséges vízibolha’); Prunella vulgaris ’közönséges gyíkfű’ (Prunella modularis ’erdei szürkebegy’), félreértés, összetévesztés nem valószínű. Erre vall az állatok elnevezésére vonatkozó szabályzat (Blanchard 1905) első pontja, amely franciául (15), angolul (29) és németül (43) kimondja, hogy „az állattani nómenklatúra annyiban független a növénytanitól, hogy egy állatnak a nevét nem lehet azért elvetni, mert egy növény nevével betűről betűre megegyezik”.

A zoomorf terminusok sorába, az állatnevekkel képzett analitikus metaforák közé tartozik agármony és bakszakáll növénynevünk, melyekben állatok testrészeinek a neve szerepel növénynévként. Agár előtagú összetett szóval a magyarban négy növénynevet ismerünk; vö. agárcsecsfű ’Sedum’ (MNöv. 201), agárkosbor ’Orchis morio’ (P. 149), (R. 1807: MFűvK. 494), agárszilva ’magvaváló szilva’ (Szabó–Péntek 1996: 274) és az agármony.

Az agármony jelentése ma ’Orchis morio’ (MNöv. 19). Első fölbukkanásának ideje a magyar írásbeliségben a XVI. sz. második fele: agar mony ’Orchis avag’ ’vitez fu’ (TermTudKözl. 1872: 400), aghár moni ’ua.’ (NépNyelv 1935: 182), majd 1590: agar mony ’Orchis’ (SzikszF. 22), 1604: agarrmony, agarfü ’ua.’ (MA), 1643: agár mony ’vitéz fű’ (Com:Jan 26), XVII. sz.: agar mony ’Testiculus’ (Dioscorides 165), 1698–1703: ua. ’vitézfű’ (MedBorb. 171), 1708: agár mony, agár fü ’Orchis, Satyrion’ (MA 2), 1762: ua. ’Orchis satyrion’ (PP. 746), XVIII. sz.: agar mony, agar fü ’Satirion’ (Herbolarium), 1775: ua. ’Geilwurz’ (Csapó 297), 1793: agármonyfű (Földi 18), 1798: ua. (Veszelszki 329), 1813: ua. ’agár kosbor’ (OrvF. 363), 1831: agár-fű ’Orchis satyrion’, agár-mony ’ua.’ (Kresznerics 1: 2), 1833: agár fü, agár mony fű ’Orchis morio’ (Kassai 1: 125), 1843: agárfű ’ua.’ (Bugát 3), 1845: agárfű, agármony ’vitézfű’ (Műsz. 118), 1855: agármony ’ua.’ (AkÉrt. 522), agármonyfű ’ua.’ (uo. 526), 1862: agárfű, agármony ’Orchis morio’ (CzF. 1: 43), 1867: ua. (Ballagi), 1893: agárfű, agármonyfű ’Orchis morio’ (Pallas 1: 145), 1902: ua. (Nyr. 31: 138), 1909: agárfű ’ua.’ (Graumann 1), 1911: ua. és agármonyfű ’Agrimonia’ (Nsz. 6; 7), emberevő agárfű ’Orchis’ (uo. 93).

Idetartozik Beythe Andrásnak egy fontos adata a XVII. század elejéről, melyben az összetett szó előtagja az agár név eb megfelelője; vö. 1601–16: eb mony fiű ’Orchides, testiculi; ol. testicolo di cane, fr. couillon de chien; vitézfű’ (StirpAdv. 62), valamint Pápai Párizé száz évvel később (1706), aki az Orchis magyar megfelelőjeként a roka mony elnevezést adja meg (PPNomH.).

Az 1911-es adat (Nsz. 7) ’Agrimonia’ jelentésmegadása csak ebben a forrásban fordul elő. (Valószínűleg a gör. argemóne ’mákfajta’ szóból). Mivel ez minden egyéb szakmunkában egy más növényfajtát jelöl, gyanúsnak tűnik, hogy Cserey csak a magyar agármony névhez föltűnően hasonló alakja miatt vonta ide.

N: SzegSz 1:48: agármony ’Orchis masculina trifolia’.

Metaforizációval mint összetétel vált növénynévvé; így botanikai terminusként tulajdonképpen nem összetétel, csak morfológiai tekintetben. A nyelvben már más jelentésben meglévő összetett szó vált egyszerű botanikai terminussá, részben idegen nyelvi mintára. A XIX. századi szakirodalomban volt olvasható a Cynorkis (Genaust 195) növénynév, mely a lat. Cynosorchis ’fiúfű, kutyahere’ (Plinius 27: 65) (< gör. kynos, genitív kyon = kutya; és orchis = here) elnevezésre vezethető vissza; 1671-ben Orchis: Satyriumi Cynosorchis, seu testiculus canis (Bauhin 80). A lat. orchis ’fiúfű’ (Plinius 26: 95; 26: 146) alapja a Theophrastosnál és Dioskoridesnél is szereplő gör. órchis ’ua.’ növénynév volt, mely a gör. órchis ’here’ szóból képzett, és a növény két hereformájú gyökérgumójára utal. Az alaki hasonlóság volt a névadás indítéka.

A magyar agármony név ellen egyébként többen kikeltek, például Földi szerint (19) „nem jobb lett vólna é az illyen Nevekre egy pohár Léthe vizet inni, az által magának a’ Bészedőnek is azokat elfelejteni, és a’ tanúlni kivánó maradéknak Nemzeti Nyelvünk tsúfságára által nem adni??” Ő a „gyermeki, tsúf, alatsonyságot mutató betstelen Nevek” között sorolja fel (18), noha jó képzésű, szemléletes és igen elterjedt név volt. Még a Debreceni Füvészkönyv szerzői, a felvilágosodás racionalizmusát képviselő Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály is - Előljáró Beszédükben - hasonlóan vélekednek a népi növénynevekről, közöttük kétségtelenül erről is: „…meg kell vallni, hogy azok közt a bábalelte fűnevek közt, melyek a köznép szájában forognak, sokan vannak botránkoztató, babonás, helytelen, csúf nevek, sőt olyan gyalázatosak is, melyeket becsületes ember szájára venni is átallana”.

Az agármony elnevezés tehát átvitt értelmű; a növény gumójára utal, mivel azok az agár ivarszervére hasonlítanak; ez a magyarázata a névadásnak. Mint Kassai J. 1833-ban Szókönyvében (1: 125) fogalmazott: „gyökere hasonló a’ kettős tojományhozz, iker petéhezz”. Az alacsony szárú évelő növénynek valóban két tagolatlan gumója, ikergumója van. Hasonló névadási szemléleten alapul a lóhere, rókamony, szamárhere, kutyahere, macskahere, macskatök stb. elnevezés, és ennek a növénynek van embererőfű, kosbor fű, nősző fű, vitéz fű hasonneve is, valamint az agárkosbor. Ez utóbbi szótörténete: 1807: agár kosbor ’Orchis morio’ (MFűvK. 494), 1843: ua. (Bugát 252), 1862: ua. (CzF. 1: 43), 1893: ua. (Pallas 1: 146), 1909: ua. (Graumann 1), 1998: ua. (Term.búvár 53/1: 25).

Az agárkosbor összetétel utótagja önálló növénynevünk; vö. kosbor ’Orchis’ (MNöv. 109) [R. 1585: kosbor ’Crataegonon’ (Cal. 267), XVI–XVII. sz.: kosborfű ’Crataegus’ (TermTudKözl. 1891: 441), 1647: koszboly (TESz. 2: 586), 1703: kos bor ’Orchis’ (Botanicon), 1843: kosbor ’Orchis’ (Bugát 251), 1876: ua. (Math. és TermTudKözl. 11: 255), 1909: foltos, füles, poloska, széleslevelű, vitéz kosbor ’Orchis’ (Graumann 97)], melynek a TESz. szerint (2: 586) ismeretlen eredetű, és elhomályosult összetételként való magyarázata nem meggyőző. Pedig a kos állatnévvel való összefüggése vitathatatlannak tűnik. A szerelmi alkímiában nem csupán a nemi vágyat serkentő növényeknek, hanem az állati eredetű kivonatoknak is fontos szerepük volt. IX. Károly orvosa, Nostredamus óta tudjuk, hogy a hím veréb vérétől a szarvas spermáján át a bika, a farkas és mindenekelőtt a kos porrá tört heréjén kívül mi mindent vettek igénybe a különleges recepteknek megfelelően. A szerelmi bájitalok és gyógyborok egyik fontos serkentő növénye volt a kosbor. Kétségkívül idetartozik egy régi forrásban fölbukkanó adat és annak német megfelelője, mely Rapaics állítását (l. alább) igazolja: R. XVI. sz. második fele: kosmonj nözö f ’Satyrion trifolium; Stendelwurtz’ (NépNyelv 1935: 184). A TESz. és az EWUng. (805) nem fogadja el Bárczi Géza ’kosmámorító’ (SzófSz. 173) értelmű - szintén kérdőjeles - magyarázatát, mely a nevet elhomályosult összetételnek fogja föl. Pedig egy régi gyógynövény neve ez, melyet a mai korban a Viagra kezd helyettesíteni. Rapaics véleménye szerint (MNy. 39: 144) az orchist régen a magyarban a növénynevekben mindenkor a mony-nyal helyettesítették (kos + bor ’Orchis’, melynek ’mony, here’ a jelentése), és kosbor szavunkat Calepinus magyar munkatársa, Laskai Péter alkotta a satyrion magyar megfelelőjeként. Pliniust idézi, aki természetrajzában a következőket írta a satyrionról: „már akkor is szerelmi ingert érez az ember, ha gyökerét a kezébe fogja, még inkább, ha savanykás borban megissza. Renyhébb kosoknak és bakoknak is adják italukban. Et a Sarmatis, equis ob adsiduum laborem pigrioribus in coitu, quod vitium prosedamum vocant”. A kiemelt sor bizonyítja, hogy Laskai mit értett kosboron (R. 1706. PPNomH).

Ugyanezt igazolja a növény meresztőfű (MNöv. 109) hasonneve is.

Figyelemre méltó az agármony – agárkosbor párhuzam is, melyek egymás mellett élése a szótörténet tanúsága szerint a múlt századtól követhető nyomon.

A kosborfélék mezőkön tenyésző, gumós gyöktörzsű növények. Sőt, két gumójuk van, amelyek már az ókorban kedvelt afrodiziákumnak számítottak. Mágikus rítusok keretében takarították be, és itallá vagy droggá dolgozták föl. Hírük Indiáig, az ájurvédikus orvosokig jutott, akik szintén arra a véleményre jutottak, hogy a kérdéses gumók az ondótermelést fokozzák, s így elősegítik az erőteljes, egészséges nemi életet. Kosborból font koszorút viseltek a görög ifjak a föld termékenységének ünneplésekor, Démétér nagy ünnepén.

Az ókori Görögországban az agárkosbort csodálatos hatású szatürion, szerelmi varázsszer gyanánt tartották számon, szerelemkeltő szernek hitték, amely minden férfit Priaposszá tesz. A kosborgyökeret, a salepot, ezt a tápláló keményítőt egész Keleten dicsérték. Indiában arannyal fizettek érte, kivonatából erősítő és frissítő italt készítettek. A görögök erősítő bor keverékében áztatták. Bugát Pál Természettudományi szóhalmaz c. művében (251) szerepel 1843-ban a Radix salep, mint ’kosborgyök’, azaz kosborgyökér (< lat. radix = gyökér). A kosbor kettős ikergumóját gyűjtötték. (Salep néven nemrég még ismert patikaszer volt.)

Erdélyben ikergumóját kiásták, megszárították és porrá törték; a pornak nemi izgató hatást tulajdonítottak, ezért ott bergőburján [Gyimesbükk (NépismDolg. 25)] az Orchis morio neve. Csíkban a kosborfajok neve bergő burján (Nyr. 28: 42), és a bereg, bërëg, berreg, bërrëg, börrög ige a székelyeknél ’párosodik’ (MTsz.) jelentésű. A burján utótag szláv eredetű a magyarban, ’dudva, gaz’ a jelentése.

Az agármony elnevezéssel azonos névadási szemléletű a több európai nyelvben meglévő hasonnév, vö. ném. Fuchsbode, Fuchshödlein, Bockhode, Bocksbeutel, Bocksgeilen, fr. testicule de chien (Értekezések a Nyelv- és Széptud. 26/8: 16), ném. Hahnenhoden, Pfaffenhödchen, Hodenkoriander, Hundshoden, Hundshödlein, Ochsenklöten, Fuchshödlein, Bockshoden, Hasenhode, Knabenhoden, Biberhödchen, Hammelhoden (Aigremont: Volkserotik und Pflanzenwelt. Halle, 1908.), fr. testicules de renard, lat. testiculus leporinus, testiculus vulpinus, szlov. pópova móda (tlk. paphere), pásja jájca (kutyahere) (Nyr. 51: 18).

A kosbor két gömbölyű vagy hosszúkás gumója közül az egyik a virágzó növényt táplálja, s azután elpusztul, a másik pedig előkészül arra, hogy a következő évben hasonló szerepet töltsön be. Ezek alakja a heréhez hasonlít, s ezért az ilyen gumókat heregumóknak ’az orchisok sajátságos páros gumója’ (Pallas 9: 102) is nevezik. A „debreceni Füvész Könyvben Diószegiék „golyós gyökerű” növényként, jellemzik (MFüvK. 494). Veszelszki - 1798-ban - írja erről a növényről: „A’ gyökere kettős tökforma, egyike friss, a’ másik pedig meghervadt forma. A’ kettős gyökérnek kettős a’ haszna: mert a’ frissel élünk, hogy a’ férjfiúság megerősbödjön; a’ hervadtal pedig ad coercendam libidinem, hogy a’ bujaságot el-óltsuk magunkban” (330).

Már Szikszai Fabricius Balázs (1590) is idézi a Satirion, Orchis nöszö fü nevét, Benkőnél a nősző fű 1783-ban embererő (M.Könyvház 1: 421) alakban fordul elő.

Maga a tudományos névben szereplő orchis (< gör. orchis) is ’here’ jelentésű.

Az 1621-től kezdve szótárból szótárba vándorló kosbőr ’nőszőfű’ (MA) nyomdahiba eredménye: 1834: kos-bőr-fű ’Orchis, v. nőszőfű’ (Kassai 3: 202).

Az Orchis morio társneve, a vitézfű, vitézkosbor ’Orchis militaris’ (Mi. 254). A növénynek mind a latin, mind a magyar elnevezését a virág sisakformája motiválja. Ez a sisakhoz hasonló virág a három felső virágszirom összehajlásából képződik.

A tudományos név morio utótagja (< gör. moros ’buta, durcás’) szintén azzal magyarázható, hogy a növény virágtakarói sapkaformájúra vannak összeborulva. Ezt hasonlítják a csörgősapkához, bohócsipkához.

Az agármony összetett szó utótagja az átvitt értelmű ’here’ jelentésben már korán fölbukkan a magyar írásbeliségben: 1435 k.: mon ’testiculus’ (SoprSzj. 39). A mony ’tojás v. here’ utótagjából származik -r és -ó képzőkkel ellátva - alaki hasonlóság alapján - a finnugor eredetű mogyoró növénynevünk, melyből számtalan földrajzi név keletkezett.

A nyugati kereszténységhez való csatlakozásunk latin és német szavak, közöttük növénynevek átvételével járt együtt. A nyelvi kölcsönhatás rejtettebb formájaként tükörszavakként alakultak egyes növényneveink. A tükörszavak, tükörfordítások hívei nyilván gazdagítani szándékoztak nyelvünk szókészletét. Mint azt már Földi János (1793: 20) fölismerte: „vagynak a’ Görög és Deák Nyelv példája szerént, magoknak a’ Növevényeknek belső és külső tulajdonságoktól … vett Öszvetett Növevény Neveink (Nomina composita)”. Bakszakáll szavunknál nem nehéz egyértelmű összefüggést találni a növény alakja és a név jellege között. Úgy tűnik, az elnevezés a magyar nyelvben alakult ki a (kecske)bak és a szakáll szó összetételéből, ám már a tudományos név hasonló jelentése - és a többi idegen nyelvi megfelelő - is mutatja, hogy szó szerinti fordítással állunk szemben. Mint nem népi eredetű nevet, a mesterségesen létrehozott terminológiába sorolhatjuk. A bakszakáll ’Tragopogon’ (P. 41) első fölbukkanása a magyar írásbeliségben Melius Juhász Péter művéből adatolható: 1578: bak zakál, bakf ’Bocksbart’ (Herbarium 80), aki elsősorban Lonicerus munkáját használta forrásul. Szerepel nála egy bakfű is: back f ’Tragus.tranc.’ (uo. 33a). A bakszakáll további alakváltozatai a szótörténetben: XVI. sz.: bak zakal’ ’Barba hirci’ (MNy. 39: 332), bak szakál f ’Tragopogon, Bocksbart’ (NépNyelv 185), 1590: bak szakallo fü ’Barba hirci’ (SzikszF. 11), bak szakal ’Tragopogon’ (uo. 45), XVII. sz.: bák ßakala ’Barbula hirci’ (Dioscorides 166), 1703: bak szakál (Botanicon), 1706: ua. ’Barba hirci’ (PPNomH.), 1762: bak-zakállú fü ’Tragopogon’ (PP. 758), 1775: bak-fü, bak-szakáll ’ua.’ (Csapó 23), 1781: bakzakáll ’Tragopogon porrifolium’ (Benkő J.: Téli bokréta 19), 1783: bak-zakáll, bak-fü ’Bocksbart’ (NclB. 408), 1792: bak fü, bak zakál (Váli 182, 183), 1793: bak szakáll (Földi 12), bakszakállfű (uo. 20), 1798: ua. (Veszelszki 94, 86), 1813: bakszakáll ’réti kecskedísz’ (OrvF. 364), 1831: bakszakállú-fű ’Tragopogon’ (Kresznerics 1: 28), 1833: bak-szakáll-fű ’ua.’ (Dankovszky 91), 1835: bak-szakáll ’Tragopogon pratensis’ (Kassai 4: 274), 1838–45: N. baksza, bakszakál (székelységi szó) ’ua.’ (SzT. 1: 557), 1841: bakszakál ’kandilla’ (NövTan. 7), 1843: bakszakáll, bakszakállfű ’Tragopogon pratensis’ (Bugát 24), 1845: ua. (Műsz. 131), 1893: ua. ’Tragopogon’ (Pallas 2: 500; 494).

Az - egyébként ma is szaknyelvi - szó jól ismert, szélesen elterjedt a nyelvjárásokban: ÚMTsz. 1: 321: bakszaka (Szemre, Szé.föld, Magyarókereke) ’réti bakszakáll’, bakszakáll (R.gyarmat) ’mohafajta, korpafű’, (Bükkábrány) ’tejnedvű, sárga virágú réti növény’, bakszakál (N.szalánc) ’lila mezei virág’, bkszk (Óbást) ’növ. fajta’, 322: bakszakál (Kö.tárkány) ’ágas hölye’, bakszakáll (Heves m.) / SzegSz. 1: 105: bakszakálfű ’Tragopogon’ / NövKözl. 2: 24: bakszaka (Fotos, Háromszék) ’ua.’ / Zelnik 14: bakcëka, bakszaka ’ua.’ (Csügés) / Szabó-Péntek 117: ua. (Magyarókereke, Szentkirály, rapatak) ’ua.’ / Nyárády 110: bakszakáll (Marosvh.) / Nyr. 22: 528: bakszaka (Nógrád), bakszakâ (Gömör) ’ehető, soknedvű növényfaj’ [Nyr. 25: 383: bakszaka (Csík m. Gyimes; Háromszék m. Fotos), bakszoka (Háromszék m.) ’Tragopogon orientalis’] MNy. 4: 30: bakszakál ’ua.’, uo. 32: madárbakszakáll (Réty) ’Scorzonera purpurea’ / MNy. 10: 458: bakszakál (Bihar m. Tárkány) ’Anthericum ramosum’ / Nyr. 12: 380: bakszakáll (Vas m. Senyeháza) ’famoha’ / Nyr. 7: 330: ua. (Őrség) ’moh’ / MNy. 56: 267: ua. (Göcsej; Vas m. Rábagyarmat) ’Hypnum eupressiforme’ / MNy. 4: 30: bakszakál (Brassó és Háromszék m.) ’Tragopogon orientalis’ / NépismDolg. 25: balcekakóró, bakszukakóró (Gyimesbükk) ’ua.’ / Nagy 39: bakszakál (Nagyváty) ’Clematis vitalba’ / NyiRK. 20: 58: bakszaka (Magyarókereke, Kalotaszentkirály) ’Tragopogon orientalis’ / Ethn. 87: 207: bakszoka (Árapatak) ’ua.’ / Gáspár 13: bakszaka, baksza, bakszakáll (Székelyföld) ’ua.’ / Nyr. 4: 23: babszaka (Nógrád m.) ’ua.’ / MNy. 23: 262: bakszakáll, papszakáll (Magyarlapád) ’Viola tricolor’.

A szó szemantikai megterheltsége, az, hogy hány jelentése van, a nyelvjárási adatok alapján az ismeret bizonytalanságára utal. Azt látjuk, hogy túllépve a monoszémiát, a szó többértelmű. Ez a többféle jelentés nem igazi poliszémia, hanem inkább földrajzi heteroszémia.

A botanikai terminológiában ennél az elnevezésnél szó szerinti fordítással, azaz tükörfordítással állunk szemben. A latin név alaptagja, a Tragopogon görög eredetű, a görögben pedig szintén összetett szó (tragosz-pogon), ugyanolyan jelentésű elemekből, mint a magyarban: ’kecskebak szakálla’. A középkor fűvészei Barba hirci (lat. barba = szakáll) ’bakszakáll’ névvel jelölték a növényt, és Linnétől kapta a görög szavakból összetett Tragopogon nevet. Ez a név az éppen elvirágzott fészkeken a fészekpikkelyek közül szakállszerűen előmeredő magház-, illetve termésszőrökön alapul. Azaz azon, hogy a növény termése a csőr tetején nagy szőrbóbitával díszített. [Hasonneve a kecskedísz ’Tragopogon’ (Pallas 2: 500) is ezen a szemléleten alapul. Erre Diószegiék (1807: MFűvK) „magyarosították” a nevet.] A bóbitás kaszattermés a legtökéletesebb ejtőernyőszerkezet. Ha a növény termését elfújja a szél, a vackon visszamaradó fészekpikkelyek, mint a bak szakálla, lelógnak. Ahogyan Melius J. P. írta (Herbarium 81) már 1578-ban: „mint a’ ketske baknac vgyan rs a’ virága”.

A legtöbb európai nyelvben - nem véletlenül - az erre a növényre vonatkozó elnevezések mind hasonló jelentésű szavakból alkotott összetételek; vö. ném. Scharbockskraut ’Ranunculus ficaria’ (87), Bockskraut ’Galega officinalis’ (Graumann 88), Bocksbart, Bockskraut (M. 56), r. barba caprei, blg. kozja brada, cs. kozi brada, le. kozibród ’Tragopogon’ (LWb. K0816), a. goat’s beard (Szabó–Péntek 171), or. kozloborodnik ’ua.’ (MO. 49), fr. barbe de bouc, ol. barba di becco, sp. barba cabruna ’ua.’ (Nyr. 15: 505), szb-hv. kozja brada, kozobrad, szlk. kozia brada (Weeds 1694). Mindegyik elnevezés - a magyarral együtt - szó szerinti fordítás, tükörszava a görög eredetinek. Mivel a magyar növénynév már igen korai felbukkanású az írásbeliségben, valószínűleg nem a németből, hanem egyenesen a latinból való fordítás (azaz nem német tükörszó, mint azt többen feltételezték (pl. Barlay MNy. 45: 91) abból kiindulva, hogy Melius J. P. forrásmunkájában a német eredeti a Bock szóval alkotott növénynév, és ő alkotta volna a magyar nevet a német mintára).

A Jávorka Magyar Flórájában lévő papszakáll népetimológiás változata a bakszakállnak.

A N. bakszoka ’Tragopogon orientalis’ név Erdélyben, Háromszék megyében átkerült a románba, vö. r. N. bocsoacă ’ua.’ (Ethn. 87: 207).

SZAKIRODALOM,
VALAMINT A NEM KÖZISMERT FORRÁSOK RÖVIDÍTÉSEINEK FÖLOLDÁSA

Bauhin, C. 1671. Theatri botanici, index in Theophrasti, Dioscoridis, Plinii et Basilae.

Blanchard 1905. Rgles internationales de la nomenclature zoologique. Paris.

Botanicon = Dorstenius, Th.: Botanicon. Frankfurt, 1540. A fűveskönyvbe bejegyzett magyar növénynevek 1703-ból.

Bugát = Bugát Pál: Természettudományi szóhalmaz. Buda, 1843.

Csapó = Csapó J.: Uj fűves és virágos magyar kert. Pozsony, 1774.

Danczi Villebald 1943. Népi növénynevek Kürtről. MNy. 39: 158–61.

Dankovszky = Dankovszky, G.: Magyaricae linguae lexicon critico-etymologicum. Pozsony, 1833.

Dioscorides = Szabó T. Attila: Magyar növény- és gyógyszernevek a XVI–XVIII. századból (Magyar nyelvű bejegyzések Dioscorides De Medicinali Materia Libri sex (Marburg, 1543.) c. művében. (In: Studia Universitatum V. B. Bolyai. Tomus iii. Nr. 6. Cluj, 1958).

FK. = Beythe A.: Fives knv. Németújvár, 1595.

Földi János 1793. Rövid kritika és rajzolat a magyar füvészhagyományról. Béts.

Gáspár = Gáspár János tájszógyűjteményei. 1838–45. Bp., 1964.

Genaust = Genaust, H.: Etimologisches Wörterbuch. Basel–Boston–Berlin, 1996.

Graumann = Graumann S.: A magyar növénynevek szótára. Langensalza, 1909.

Herbarium = Melius J.P.: Herbarium a faknac fvveknec nevekrel, természetekrl és haßnairol. Kolozsvár, 1578.

Herbolarium = Herbolarium, Vincentiae. 1491. bejegyzései. MNy. 11: 132–5.

Kresznerics = Kresznerics F.: Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal. Buda, 1831–2.

LWb. = Landwirtschaftliches Wörterbuch in acht Sprachen. I–II. Prága, 1970.

M. = Marzell, H.: Alphabetisches Vezeichnis der deutschen Pflanzennamen. Leipzig, 1957.

Mi. = Aichele, D.–Golte-Bechtle M.: Mi virít itt? Virágkalauz. Budapest, 1991.

MNöv. = Csapody–Priszter: Magyar növénynevek szótára. Budapest, 1966.

MO. = Magyari B. V.: Magyar–orosz mezőgazdasági szótár. Budapest, 1953.

Műsz. = Kováts Mihály: Háromnyelvű fejtő műszótár. Buda, 1845.

Nagy = Nagy R.: Adatok a Baranya megyei Nagyváty… Kolozsvár, 1943.

NclB. = Benkő J.: Nomenclatura botanica. (In: Magyar Könyvház I.) Pozsony, 1783.

NövTan. = Barra I.: Növénytan. Pest, 1841.

Nsz. = Cserey A.: Növényszótár. Budapest, 1911.

Nyárádi = Nyárádi E. Gy.: Marosvásárhely és környékén élő… Marosvásárhely, 1914.

OrvF. = Diószegi S.: Orvosi Fűvész Könyv. Debrecen, 1813.

P. = Priszter Sz.: Növényneveink. Budapest, 1998.

PPNomH. = Pápai P. F. följegyzései: Nomenclatura Herbarum. Anno 1706. Nyr. 29: 363–66.

StirpAdv. = Beythe András följegyzései a Stirpium adversaria nova (London, 1570.) c. könyvből. Koruk: 1601–16. Nyr. 29: 362.

Szabó A.–Péntek J.: Ezerjófű. Budapest, 1996.

Váli = Váli M.: Házi orvosi szótárotska. Győr, 1792.

Veszelszki = Veszelszki A.: A’ növevény-plánták’ órszágából. Pest, 1798.

Weeds = Williams, G.–Hunyadi K.: Dictionary of Weeds of Eastern Europe. Budapest, 1987.

Zelnik = Halászné Zelnik Katalin: Moldvai csángó növénynevek. Budapest, 1987. (Magyar csoportnyelvi dolgozatok 36).

Rácz János