Nyelvjáráskutatók konferenciája Augsburgban

A német dialektológia nemcsak a nyelvjárások kutatásában tekinthet vissza nagyon régi múltra, hanem – általában a nagyobb területekre kiterjedő nyelvjárási egységek vonatkozásában – a különféle dialektológiai konferenciák szervezésének is immár több évtizedre visszanyúló hagyománya alakult ki. Így például tavaly ősszel Regensburgban tartották a bajor-–osztrák dialektológia 7. tudományos ülésszakát (vö. MNy. 1999: 361–4), 1999. szeptember 29-e és október 3-a között pedig Augsburgban rendezték meg az alemann nyelvjárások háromévenként sorra kerülő, ezúttal már a 13. konferenciáját Internationale Arbeitstagung zur alemannischen Dialektologie címmel.

A szervezőbizottság a tudományos tanácskozás központi témájául a nyelvjárások és a nyelvtörténet kapcsolatának vizsgálatát jelölte meg, hiszen a német nyelv története szempontjából nagyon fontos a különböző régiók tájszólásainak ismerete, amelyhez a dialektológiai kutatások figyelmet érdemlő, újabb adalékokkal, értékes példaanyaggal tudnak hozzájárulni. A konferencia megszervezésének és lebonyolításának munkáját Werner König, az augsburgi egyetem professzora és munkatársai, elsősorban Edith Funk és Manfred Renn vállalták magukra. A résztvevők száma száz körül mozgott, közülük természetesen legtöbben (megközelítőleg hatvanan) a németországi kollégák voltak, de igen sokan érkeztek (kb. harmincan) Svájcból, Ausztriából öt, Franciaországból és Olaszországból négy-négy szakember volt jelen, Liechtensteinből hárman vettek részt, a magyar nyelvterületet hárman képviseltük (ketten magyarországi kutatóként, egy kolléga pedig szlovákiai magyarként kapott meghívást).

A konferencia résztvevőinek országonkénti arányát tekintve első pillantásra a Svájcból érkezettek száma tűnik viszonylag soknak. A svájci kutatók fokozott mértékű érdeklődése nyilvánvalóan azzal a körülménnyel (is) magyarázható, hogy a Svájcban beszélt német (Schweizerdeutsch) az alemann nyelvjáráscsoportba tartozik. Ezt a nagyobb nyelvjárási egységet hagyományosan két nyelvjárástípusra, az északira és a délire szokták felosztani. Közülük főképpen a déli alemannt tekintik az egyik legkonzervatívabb német tájszólásnak. (Az elsősorban alpesi területen beszélt déli alemann erősen archaikus jellege összefügg sajátos földrajzi helyzetével, Svájc más vidékeitől való nagyfokú elzártságával.) A svájci német (az alemann) nyelvjárások vizsgálata még ma is jó néhány olyan sajátságot, nyelvi-nyelvjárási reliktumot hozhat felszínre, amely a német nyelv története szempontjából különösen figyelemreméltó lehet. Ezért is természetes tehát, hogy az alemann dialektológia Augsburgban tartott tudományos ülésszakán Svájc alemann nyelvjárásainak búvárlói közül sokan igyekeztek legújabb kutatási eredményeikről és további terveikről számot adni.

A konferencia ünnepélyes megnyitóját és a fogadást Augsburg Göggingen városrészében lévő Kurhaustheater patinás épületében tartották. Az üdvözlő beszédek után itt hangzott el Helmut Grasernek Augsburg und die deutsche Sprachgeschichte című, nagy érdeklődéssel kísért nyitóelőadása. A hallgatóság részletes képet kaphatott arról, hogy Augsburg mai regionális köznyelvében és népnyelvében melyek azok a nyelvi-nyelvjárási sajátosságok, amelyek az előadó által elemzett, a XVII. század elején Augsburgban keletkezett írott forrásokban is előfordulnak. A fennmaradt nyelvemlékek olvasatát – különösen fonetikai tekintetben – korántsem könnyű megállapítani, mégis kísérletet tett arra, hogy néhány hangtani jelenséget (közöttük bizonyos kettőshangzó-típusokat) is vizsgáljon. A korabeli lexikai elemek (főképpen a valódi tájszók) összevetése Augsburg mai népnyelvének adataival – természetesen – könnyebb feladatot jelentett számára, amint azt több meggyőző példával is igazolta.

A tudományos ülésszak programja két és fél napig (csütörtöktől szombat délig) tartott, majd szombat délután a Lech folyó menti kirándulással zárult, amelynek útvonala a 955-ös augsburgi (Lech-mezei) ütközet színhelyén (Lechfelden) át vezetett Landsbergbe.

A rendezőbizottság a résztvevőknek három előadástípus közüli választásra adott lehetőséget: az előzetes jelentkezés alapján előadás (Referat), beszámoló (Arbeitsbericht) és kiselőadás (Miszelle) tartására volt mód. A konferencia programjában végülis 22 előadás, 16 beszámoló és 8 kiselőadás szerepelt. Az elhangzott előadásokat általában hozzászólás, vita követte. Feltűnő volt számomra, hogy a hazai és más külföldi kongresszusokhoz, tudományos tanácskozásokhoz képest az augsburgi konferencián szinte az előadások többségéhez kitűnő szemléltető anyagok (például jól áttekinthető, színes térképek, nagyon színvonalas, számítógépes grafikai ábrázolások) is kapcsolódtak, amelyek például az ismertetett nyelvi jelenségek földrajzi elterjedtségét, gyakoriságát és egyéb jellemzőit illusztrálták.

A nagyszámú és értékes előadás közül igyekszem olyanokat kiválasztani, melyeknek nagyon vázlatos ismertetésével valamelyest érzékeltetni tudom az alemann nyelvjárások vizsgálatának és általában napjaink német dialektológiai kutatásainak problematikáját, tematikai gazdagságát és sokszínűségét.

A német nyelvjáráskutatás hagyományos, régóta eredményesen művelt területének számít a tájszótárak és a nyelvatlaszok készítése. A tájszógyűjtés fontosságát – az erdélyi szászok eredetének vitája kapcsán – már Leibniz, a sokoldalú tudós és filozófus is fölvetette a XVIII. század elején, majd kb. száz évvel később pedig a Grimm testvérek hangsúlyozták a tájszótárak összeállításának és kiadásának szükségességét. Kezdeményezésük hamarosan kedvező visszhangra talált: J. A. Schmeller 1827 és 1837 között megjelentette a négykötetes Bajor szótárát (Bayerisches Wörterbuch), amelynek elméleti-módszertani megalapozottsága és rendkívül gazdag anyaga nagyon hosszú ideig követendő mintául szolgált a későbbi tájszótárak számára. Azóta Németországban és a német nyelvterületen másutt is (pl. Ausztriában, Svájcban) sok tájszótár látott már napvilágot, és az utóbbi időben további munkálatok kezdődtek ezen a téren több nyelvjárásterületen is. A készülőfélben lévő újabb tájszótárakról tudósítottak például a következő beszámolók: Gerhard W. Baur/Rudolf Post: Badisches Wörterbuch; Markus Gasser: Ein Wörterbuch mit nationalen Varianten des Deutschen; Brigitte Schwarz: Wörterbuch von Bayerisch-Schwaben. – A német nyelvterületen most folyó regionális nyelvatlaszmunkálatokról többen is szóltak, így például a következő előadásokban: Edith Funk: Der Sprachatlas von Bayerisch-Schwaben; Eugen Gabriel: Der Vorarlberger Sprachatlas; Renate Schrambke: Der Südwestdeutsche Sprachatlas; Guido Seiler: Der Atlas zur Syntax schweizerdeutscher Dialekte (Stand der Vorarbeiten). Egy-egy ilyen nyelvatlasz-vállakozás nagyságát jól jelzi, hogy például az augsburgi egyetemen Werner König professzor irányításával a bajor-sváb atlasznak már eddig öt kötete jelent meg, három nyomtatásra vár, további hatnak pedig most folyik a feldolgozása.

A konferencia alapgondolatának megfelelően többen tartottak nyelvtörténeti témájú előadást. Ilyenek voltak például a következők: Elvira Glaser: Augsburger Schreibsprache des 15. und 16. Jahrhunderts; Reiner Hildebrandt: Wortgeschichtliche Mutmaßungen anhand des SDS; Anthony Rowley: Augsburger Wortschatz von Mertens (1789) bis heute; Hans-Ulrich Schmid: Sprachgeschichte in alemannischen Inschriften. Többen választottak olyan témát, amely bizonyos nyelvjárási jelenségek nyelvtörténeti szempontú elemzését foglalta magában. Így például Daniele Crévenat-Werner a strassburgi német nyelvjárás francia eredetű szókészleti elemeiről nyújtott nyelvtörténeti szempontú áttekintést a Französische Lexeme der Straßburger Mundart in historischer Perspektive című előadásában. Lorenz Hofer Aktuelle Veränderungsprozesse in der Basler Stadtmundart im Lichte der Sprachgeschichte címmel szintén egy helyi nyelvjárás változásait vizsgálta nyelvtörténeti szempontból.

Nem hiányzott a konferencia programjából az alemann nyelvjárások általánosabb, átfogó jellegű kérdéseinek taglalása sem. Sabine Krämer-Neuberg Alemannisches in Unterfranken? című előadásában arra a korántsem könnyű kérdésre igyekezett választ adni, hogy valójában vannak-e alemann nyelvjárási vonások a Würzburg környéki alsófrankok tájnyelvében. A német nyelvtörténeti kutatások eredményei mellett arra is figyelmet fordított, hogy a történettudományi vizsgálódások milyen következtetésekre jutottak az alemannok és más germán népcsoportok egykori vándorlásának kérdésében. A különféle hangtani és alaktani jelenségek elemzésével, valamint néhány földrajzi név eredetének vizsgálatával arra a megállapításra jutott, hogy az alsófrank nyelvjárások korábban alemann szubsztrátumjelenségnek tartott vonásai inkább más germán néprészlegek nyelvi-nyelvjárási sajátságaival mutatnak rokonságot. A kérdés további vizsgálódást igényel. – Ugyancsak az alemann nyelvjárások kérdéskörét, időbeli és térbeli elterjedésük és elterjedtségük problematikáját érintette Bernard Kelle Wo wird alemannisch gesprochen? című előadása.

Néhány kutató egy-egy sajátos jelenséget vizsgált, illetőleg olyan kérdést vetett föl előadásában, amelyre kisebb figyelmet fordított a szakmai közvélemény. Így például Ludwig Zehetner Keltisches im Oberdeutschen? címmel a Grüß Gott! tiszteletadási forma etimológiájáról beszélt. Fejtegetése szerint ez a kifejezés kelta (illír) eredetű. Emellett szól az a tény, hogy ez a köszönésforma Németország déli részén van elterjedve, vagyis nagyrészt ott, ahol egykor illírek is éltek. – Dieter Stellmacher a Német Dialektológia Nemzetközi Társasága (német nevét rövidítve: IGDD) elnökeként a Von der Arbeit der Internationalen Gesellschaft für Dialektologie des Deutschen című beszámolójában az 1998 őszén Göttinga városában megalakult szervezet tudományos céljait ismertette, kiemelve az IGDD azon szerepét, melyet a későbbiekben a német nyelvterület különböző nyelvjárásainak összehangoltabb kutatásában szeretne betölteni. – A dialektológiában viszonylag elhanyagolt témát, a hanglejtésformák egy-két sajátságát mutatta be Peter Gilles/Renate Schrambke Divergenz in den Intonationssystemen rechts und links des Reihns. Die Sprachgrenze am Beispiel von Breisach (Baden) und Neu-Brisach (Elsaß) című előadása, melyet a vizsgált helyi nyelvjárásokban készített magnetofonfölvételek néhány részlete is kellőképpen illusztrált az érdeklődő hallgatóságnak. Ezenkívül a résztvevők a kiosztott mellékletekről – a bádeni és az elzászi tájnyelv dallamának ábrázolása alapján is – áttekintést kaphattak.

A korábbi konferenciák hagyományait követve Augsburgban több névtani tárgyú előadás is elhangzott, mégpedig részben konkrét kutatási témában, részben egy-egy nagyobb munkálatról szóló beszámolóként. Ilyenek voltak például a következők: Thaddäus Steiner: Vordeutsche Relikte in Ostallgäuer Flurnamen; Hans Stricker/Toni Banzer/Herbert Hilbe: Liechtensteiner Namenbuch; Werner König: Das Historische Ortsnamenbuch von Bayern. Teil Bayerisch-Schwaben. – Konrad Kunze Familiennamengeographie und Sprachgeschichte. Beispiele aus dem Alemannischen című, nagy érdeklődést kiváltó előadásában több családnév elterjedtségét és történeti változását tárgyalta. Néhány családnévről azt állapította meg, hogy azok nagyobb gyakorisággal Németország délnyugati részén, az alemann nyelvjárásterületen fordulnak elő. A vizsgált nevek egy része nyelvtörténeti szempontból is tanulságos, némelyiküknek (így például a -li ~ -le képzős családneveknek) az előfordulása egybeesik az ugyanezzel a képzővel keletkezett köznevek elterjedésével.

A konferencia magyar résztvevői a következő előadásokat tartották: Wild Katalin: Syntaxwandel in einer schwäbisch-alemannischen Sprachinselmundart; Menyhárt József: Deutsche Lehnwörter in der Mundart von Nyékvárkony és Szabó József: Deutsch-ungarische Interferenz am Beispiel der Winzerterminologie und des Atlasses der rumänienungarischen Dialekte. – Wild Katalin a napjainkban már Pécshez tartozó Nagyárpád sváb–alemann nyelvjárásának egyik markáns jelenségét, a kötőszóval bevezetett mellékmondatokban a sein/haben + Partizip Perfekt igei szerkezetek mondatbeli helyét, a főigéhez való kapcsolódását elemezte, mégpedig összehasonlítva a Schwäbische Türkei hesszeni eredetű tájszólásainak ugyanezen szerkezeteivel. A nyelvtörténeti kutatások azt mutatják, hogy 1700 körül, a németek Magyarországra való kivándorlásának kezdetén a segédigéknek még nem volt szilárd (kötött) helye a mellékmondatokban, ezek a Partizip Perfekt előtt és után egyaránt állhattak. Wild Katalin föltevése szerint Nagyárpád német lakossága ezt a XVIII. század eleji szintaktikai sajátságot a régió hesszeni eredetű nyelvjárásainak hatására őrizte meg napjainkig. – Menyhárt József előadásában egy csallóközi magyar község, a Dunaszerdahelyhez közel fekvő Nyékvárkony nyelvjárásának német eredetű tájszavait (például bursli, himpér, rajcsúr, simfül, zemf stb.) mutatta be, amelyek egyébként elsősorban az idősebb nemzedék nyelvhasználatában fordulnak elő. A község német jövevényszavainak száma természetesen csekélyebb, mint azokon a településeken, melyeknek régebben német lakossága is volt (például Pozsonypüspöki, Somorja, Vereknye), vagy amelyek német nyelvjárású helységekkel voltak határosak (például Csölle, Dénesdi, Hidas stb.). Menyhárt József 1999-ben végzett a pozsonyi Komenský Egyetem magyar–német szakán, és ösztöndíjasként egy-két félévet Szegeden a József Attila Tudományegyetemen is töltött. Először vett részt konferencián, tudományos pályája az Augsburgban tartott előadásával indult, s remélhetőleg töretlen lesz. – Szabó József a német–magyar nyelvi kölcsönhatás néhány kérdését vizsgálta a Nagykároly környéki Csanálos, Mezőfény és Mezőpetri községek nyelvjárásában. Mindhárom falu a XVIII. században települt Németország sváb nyelvjárásterületéről, s azóta a lakosságuk – különböző mértékben – elmagyarosodott. Elsősorban a környező magyar tájszólásokból mind a három településnek olyan sajátos nyelvjárása alakult ki, amelynek több vonásában még ma is jól kimutatható a sváb nyelvi alapréteg hatása is. Vizsgálódásaihoz részben a szőlőművelés témakörében végzett saját gyűjtést, részben A romániai magyar nyelvjárások atlaszának eddig megjelent négy kötetét használta föl.

A változatos tematikájú előadások sora a készülőben lévő névtani kötetekről szóló beszámolókkal zárult, majd Werner König professzor összegezte a konferencia legfontosabb eredményeit és tapasztalatait. Azt is megemlítette, hogy a rendezőbizottság – a korábbi hagyományoknak megfelelően – a tudományos ülésszak előadásait egy külön kiadványban szeretné megjelentetni.

Az augsburgi konferenciáról röviden szólva azt állapíthatom meg, hogy minden tekintetben jól sikerült rendezvény volt, hiszen –– amint az előzőekben már részletesen ismertettem – nemcsak nagyszámú, tartalmas és változatos tárgykörű előadás és beszámoló hangzott el az ülésszak színhelyéül szolgáló, kellemes környezetet jelentő Szent Ulrich Házban, hanem ezenkívül a résztvevők érdekes és hasznos kiegészítő programok közül is kedvük, érdeklődésük szerint választhattak. A tudományos tanácskozás rendezői, dr. Werner König professzor és munkatársai mindezért köszönetet és minden elismerést megérdemelnek. Úgy vélem, hogy velem együtt sokan érzik azt: jó és nagyon hasznos lenne az augsburgihoz hasonló, újabb dialektológiai konferenciákon ismét részt venni.

Szabó József