7 Magyar Nyelvőr – Gósy Mária: A [p, t, k] mássalhangzók zöngekezdési ideje

A [p, t, k] mássalhangzók zöngekezdési ideje

Bevezetés

A hangképzés módját tekintve igen különféle felpattanó zárhangok léteznek a világ nyelveiben. A kísérleti fonetikai eszközöknek és módszereknek köszönhetően számos nyelv zármássalhangzóinak képzését és a képzés eredményeként regisztrálható akusztikai sajátosságokat már leírták és rendszerezték. Noha felpattanó zárhangok minden nyelvben előfordulnak, közülük leggyakoribbak a zöngétlen és nem aspirált mássalhangzók (Henton–Ladefoged–Maddieson 1992). A nyelvi sajátosságoktól függően különféle és többszörös akusztikai kulcsok definiálják ezeket a mássalhangzókat az adott képzési konfiguráció következményeként. Az alapvető akusztikai sajátosság a zöngésség avagy a zöngétlenség ténye, vagyis hogy rezegnek-e a hangszalagok e zárhangok képzésekor vagy nem. A zöngésség (avagy zöngétlenség) a zöngekezdési időben határozható meg (angol rövidítése a VOT ’voice onset time’). (A továbbiakban ezt a rövidítést fogjuk használni, hasonlóan a nemzetközi gyakorlathoz.)

A zöngekezdési idő, tehát a VOT meghatározása a következő: az az időtartam, amelyik a zármássalhangzó zárfelpattanásától a zöngekezdésig tart (Lieberman–Blumstein 1988: 196). Néhány nyelvben a megelőző, illetőleg a zárfelpattanással egyidejű ellentét eredményezi a fonetikai és fonemikus különbséget, de késleltetett fonáció is létezik (Laver 1994). Lisker és Abramson (1964; 1971) szerint a zöngekezdési időtartam nyelvenként változik. Az angolban például a zöngés zárhangok vagy előzöngések, azaz a zárfelpattanást megelőzően van már zönge, avagy a zönge a zárfelpattanást követően 5–15 ms-mal kezdődik. Ennek ellentéteként a zöngétlen zárhangok zöngekezdése mintegy 30 ms-mal avagy többel a zárfelpattanás után kezdődik. Az angolban a legtöbb zárhang aspirált, ezért a zöngekezdési idejük értéke 50–80 ms közötti. Vannak olyan nyelvek, ahol háromféle kategóriát különböztetnek meg a zárhangok esetében, például a thaiban, az előzöngés, a rövid VOT-vel és a hosszú VOT-vel jellemzett mássalhangzókat (Gandour–Dardarananda 1984).

A VOT értékét számos nyelvre meghatározták, így az angolra, a spanyolra, a japánra, a franciára, a portugálra (vö. Fischer-Jrgensen 1972; 1979; Lisker–Abramson 1967; Williams 1977; Flege–Eefting 1986; Han 1992; Hazan–Boulakia 1993; Veloso 1995; stb.). A kutatások nemcsak az akusztikai sajátosságokat térképezték fel, hanem a percepciós jellemzőket is tekintetbe vették. Egy nyelv beszélői/hallgatói azoknak a zöngekezdési sajátosságoknak megfelelően képesek a zárhangokat megkülönböztetni, amely értékek az anyanyelvükben megvannak. Azt találták, hogy a zöngésségi különbség észleléséhez minimálisan 200 ms eltérésre van szükség (Lisker–Abramson 1964). Ez az érték megfelel a humán hallási mechanizmus alapértékének (Hirsch–Sherrick 1964), sőt az egy hónapos csecsemők differenciáló képességének is (Eimas et al. 1971). Afáziás betegek diszkriminációs képessége is ezt az értéket erősítette meg, még abban az esetben is, ha maguknak a hangoknak az azonosítására képtelenek voltak (Basso–Casati–Vignolo 1977). Az újabb kutatások szerint a konkrét diszkriminációs érték afáziásoknál függ az afázia típusától és nagy egyéni különbségeket is mutat (Baum et al. 1990).

A felpattanó zárhangok észlelése igen bizonytalan, gyakorlatilag kontextusfüggő. A kísérleti eredmények azt sugallják, hogy egyéb akusztikai kulcs vagy kulcsok is szükségesek a pontos azonosításhoz. Ilyenek a követő magánhangzó első formánsának frekvenciája, az alaphangmagasság változása a zárfelpattanást követően, a jellegzetes zörej és a második formáns frekvenciája; az aspiráltak esetében pedig az aspirációs zörej sajátosságai, a megelőző magánhangzó időtartama (vö. Denes 1955; Stevens–Klatt 1974; Haggard–Ambler–Callow 1970; Abramson–Lisker 1973; Klatt 1975; Summerfield 1975; Stevens–Blumstein 1981; Pickett–Bunnell–Revoile 1995; Schmidt–Flege 1995).

Mindazonáltal további kutatások szükségesek annak meghatározására, hogy (i) melyek az észlelés szempontjából meghatározó akusztikai kulcsok, különösen a még nem elemzett nyelvek tekintetében, (ii) mennyiben befolyásolja a beszédstílus a zárhangok artikulációját, s ez milyen akusztikai követkeményekkel jár és (iii) az adott nyelven túl a beszélő sajátos artikulációja s ennek akusztikája miként jelentkezik a zárhangoknál.

A magyar felpattanó zárhangok zöngekezdési idejével kapcsolatosan rendszeres elemzés eddig még nem történt. A jelen tanulmány annak a kutatásnak az eredményeit tárgyalja, amelyben a zöngétlen zárhangok VOT-jének alakulását elemeztük szavakban és spontán beszédben több beszélő közreműködésével. Az akusztikai elemzéseket percepciós vizsgálatok egészítették ki.

Akusztikai-fonetikai elemzések

Anyag és módszer

Két szótagból álló szavakat gyűjtöttünk össze. A válogatás kritériuma az volt, hogy a szavak a második szótagjukban tartalmazzák a zöngétlen felpattanó zárhangokat. Sem szófaji, sem szemantikai megkötés nem volt. Példák az összesen 126 szót tartalmazó szólistából: rakott, aput, lapát, akit, mutat. A szavak többsége toldalékolt forma volt. Azokban az esetekben, ahol a nyelv nem rendelkezett értelmes szóval, amelyik a kívánt hangkapcsolatot tartalmazta volna, értelmetlen hangsorokat alkottunk (pl. a pú és a pű esetében). 75 perc hosszúságú spontán beszéd képezte azt a beszédanyagot, amelyben a zöngétlen zárhangokat elemeztük.

A kísérleti személyek valamennyien nők, tanárok voltak a fővárosból, összesen öten. A szólistát háromszor olvasták fel, és valamennyit magnetofonszalagra rögzítettük. A spontán beszédanyagok témája a kísérleti személyek munkája, szakmai tapasztalataik voltak, valamint a szabadidejük eltöltéséről kellett beszélniük. Noha a spontán beszéd során számos zöngétlen zárhangot rögzítettünk, nem vártuk el (és nem is következett be), hogy valamennyi kívánt fonetikai helyzetben megfelelő számú előfordulásunk legyen. Legalább 10 előfordulást azonban találtunk minden esetre, s ez lehetővé tette az objektív vizsgálatok elvégzését. (Le kellett természetesen mondanunk az [u:] és az [y:] magánhangzóval alkotott lehetséges kapcsolatok teljességéről.)

A teljes beszédanyagot 20 000 Hz-es mintavételezési sebességgel digitalizáltuk a Kay Elemetrics CSL50-es digitális jelfeldolgozójának felhasználásával. A hangszínképelemzéshez keskeny és széles sávú spektrogramokat egyaránt használtunk, 50 Hz-es és 146 Hz-es sávszélességgel 8000 Hz-es tartományban. A VOT értékeket állandó akusztikai és vizuális visszacsatolás mellett határoztuk meg a spektrogramok és az oszcillogramok egyidejű mérésével. A statisztikai elemzéseket a Student-t teszttel végeztük.

Az akusztikai elemzés eredményei

Szósorok felolvasásához nincs szükség a beszédet megelőző tervezési folyamatok jó részére, így a beszélő figyelme az artikulációra összpontosulhat. Ennek eredményeképpen a beszélő rendkívül pontos ejtéssorozatok kivitelezésére lesz képes, amely a spontán beszéd során szinte soha nem (illetőleg igen ritkán) valósul meg. A beszédtempó is sokkal szabályozottabb, általában lassabb ugyanazon beszélő esetében, mint folyamatos beszédkor. Az izolált ejtésű szavak artikulációs tempója szignifikánsan lassabb, mint a folyamatos beszédben megjelenőké. Az 1. táblázat az izoláltan ejtett és a spontán beszédben előforduló szavak időtartamát mutatja.

1. táblázat: Szavak időtartamértékei izolált ejtésben és spontán beszédben (B = beszélő)


		Szavak tempóadatai

Beszélők	izoláltan (hang/s)			spontán beszédben (hang/s)

		átlag	SD	átlag	SD

B1		9,5	1,4	11,6	1,7
B2		9,9	2,3	12,3	2,9
B3		9,2	1,2	10,9	1,5
B4		9,6	1,9	10,6	2,1
B5		9,9	2,2	12,5	2,7

A spontán beszédre kapott tempóértékek közepesnek mondhatók, ha tekintetbe vesszük a magyar beszédre kapott átlagos beszédtempóadatokat (12,5 hang/s, vö. Gósy 1991). A 2. táblázat a három zöngétlen zárhangunk zöngekezdési idejének értékeit összegzi az izolált szavak és a spontán beszéd tekintetében.

2. táblázat: A zöngekezdési idő változása izolált ejtésben és spontán beszédben


		A zöngekezdési idő értékei (ms)

Zárhangok	átlag			szórás

		spontán beszéd	szavak	spontán beszéd	szavak

p		18,51	24,64	9,1–28,8	13,2–34,8
t		26,59	23,3	14,3–38,4	15,4–37,6
k		35,31	50,17	22,2–68,6	32,6–65,8

A statisztikai elemzések nem mutattak szignifikáns eltérést az egyes beszélők között, ugyanakkor szignifikáns volt a különbség egyfelől az izolált szavakban és a spontán beszédben mért értékek között, másfelől a mássalhangzók képzési helye szerint (mindkét esetben p < 0,001 szinten). Henton és munkatársai úgy vélték, hogy a képzési hely hatással van a zöngekezdési idő értékére (1992: 79), mégpedig úgy, hogy minél előrébb van a zárhang képzési helye, annál rövidebb a VOT értéke. Több nyelv vizsgálata azonban azt mutatja, hogy az iménti megállapítás nyelvfüggő, azaz nem tekinthető univerzálisnak. A japánban mért VOT-értékek például teljesen, a magyar adatok részben támasztják alá a megállapítást. A japán értékek: 7,7 ms, 12 ms és 17,9 ms a bilabiálistól a velárisig (Han 1992). A magyarban a bilabiálisok és a dentálisok között gyakorlatilag nincs különbség izolált szavak esetében, de statisztikailag releváns a különbség spontán beszédben (vö. 2. táblázat). A nepáli zárhangok adatai is megkérdőjelezik a kitétel általános érvényét, itt ugyanis a bilabiálisok átlagos VOT-értéke 69,43 ms, míg a dentálisoké csak 59,31 ms (Poon–Mateer 1985).

17 nyelv zárhangjainak hasonló vizsgálata azt mutatta, hogy a magyar csupán eggyel, a yapese nyelvvel mutat hasonlóságot; itt is azonban csak akkor, ha az izolált szavakra kapott adatokhoz hasonlítunk. A yapese nyelvben mért zöngekezdési idők átlagai: a bilabiális zárhangokra 200 ms, a dentálisokra 222 ms és a velárisokra 566 ms (Cho–Ladefoged 1997: 29).

Az adatok különbséget mutatnak aszerint, hogy szóejtésről vagy spontán beszédről van-e szó. Tekintettel arra, hogy az izolált szavak (és a néhány logatom) a teljes rendszer elemzését lehetővé teszi, ezért külön elemeztük a kétféle beszédanyagot. Feltételeztük, hogy a zárhangot követő magánhangzó minősége hatással van a zöngekezdési idő értékére. Az egyes magánhangzó-típusok szerint elemeztük az adatokat, vagyis a nyelv vízszintes és függőleges mozgása, az ajakállás és a nyelvi időtartam szerint. A nyelv vízszintes mozgását figyelembe véve, az elöl képzett magánhangzókat megelőző bilabiális zárhangok zöngekezdési ideje rövidebb, mint az ugyanilyen helyzetű hátul képzett magánhangzók esetében. A dentális és a veláris zárhangok zöngekezdési ideje ugyanakkor a hátul képzett magánhangzók előtt rövidebb (1. ábra). A különbségek szignifikánsak (p < 0,05 szinten).

1. ábra
A hátul képzett (zöld oszlopok) és az elöl képzett (bordó oszlopok) magánhangzókat megelőző zárhangok zöngekezdési idejének átlaga

A zöngekezdési idő értékei sajátos elrendeződést mutatnak a követő magánhangzó nyelvállásfokának függvényében is (a nyelv függőleges mozgása). Minél magasabb a nyelvállás, annál hosszabb a VOT (2. ábra). Ez akusztikailag azt jelenti, hogy minél alacsonyabb az első és magasabb a második formáns frekvenciája, annál hosszabb a zöngekezdési idő értéke. (Az [a:] magánhangzót kivételesen az alsó nyelvállásúakhoz soroltuk.)

2. ábra
Az alsó (zöld oszlopok), középső (sárga oszlopok) és felső nyelvállású (bordó oszlopok) magánhangzókat megelőző zárhangok zöngekezdési ideje

A magánhangzókra jellemző ajakállás ugyancsak hatással van a zöngekezdési idő alakulására. A bilabiális és a dentális zárhangok esetében a VOT hosszabb, ha utána labiális magánhangzó következik, míg a veláris zárhangok esetében éppen a labiálisok előtt lesz rövidebb a zöngekezdési idő. Ez akusztikailag azt jelenti, hogy a második formánsnak van meghatározó szerepe a VOT értékének alakulásában (3. ábra).

3. ábra
Az ajakállás hatása a zöngekezdési idő alakulására (illabiálisok = zöld oszlop, labiálisok = bordó oszlop)

Elemeztük, hogy vajon a zárhangot követő magánhangzó időtartama befolyásolja-e a VOT alakulását. Az adatok azt támasztották alá, hogy az időtartamnak is jelentős szerepe van a zöngekezdési idő alakulására. Minél hosszabb a magánhangzó időtartama, annál hosszabb a zöngekezdési időtartam (4. ábra).

4. ábra
A zárhangot követő magánhangzó időtartamának hatása a zöngekezdési idő alakulására (zöld oszlop = rövid magánhangzó, bordó oszlop = hosszú magánhangzó)

A spontán beszéd vizsgálatakor kapott adatok azt mutatják, hogy a VOT értékei a bilabiális és a veláris zárhangok esetében jellegzetesen rövidebbek, mint az izolált szavakban mért időtartamok. A dentális zárhangok zöngekezdési ideje ugyanakkor alig mutat változást, illetőleg a változás nyúlás. A kétféle beszédanyagban azonban csupán a veláris zárhangok zöngekezdési idejének különbsége bizonyult szignifikánsnak (p < 0,001). A csökkenés aktuális átlaga a spontán beszédben mért bilabiális zárhangoknál mintegy 66 ms, a velárisoknál 155 ms, míg a dentálisoknál a nyúlás 33 ms körüli érték. Ez egyben azt is jelenti, hogy a zöngekezdési idő tartamának a tekintetében legstabilabbak a dentális zárhangok, ami nagy valószínűséggel képzési konfigurációjuk következménye (vö. 5. ábra). A francia zárhangok zöngekezdési idejének alakulását elemezték izolált ejtésben és spontán beszédanyagban (Saerens et al. 1989). Érdekes, hogy a szerzők egyik esetben sem kaptak szignifikáns eltérést.

5. ábra
A zöngétlen felpattanó zárhangok VOT-értékei izolált szavakban (a vízszintes tengelytől felfelé) és spontán beszédben (a vízszintes tengelytől lefelé)

A követő magánhangzó hatását a spontán beszédben is elemeztük (bár itt nem törekedhettünk teljességre). A nyelv vízszintes és függőleges mozgását, valamint az ajakállást tekintve, az eredmények teljesen megegyeznek azokkal, amiket az izolált szavak adatainak feldolgozásakor kaptunk (vö. 1–3. ábrák). Természetesen az értékek rövidebbek, mint a szavak esetében. Feltételeztük ugyanakkor, hogy a magánhangzó időtartama nem lesz meghatározó tényező, ha a nyelvi időtartamot elemezzük. A spontán beszédben ugyanis a nyelvileg rövid és a nyelvileg hosszú magánhangzók valódi (objektív) időtartamértékei nagy átfedést mutatnak; a nyelvileg hosszú magánhangzó időtartama akár rövidebb vagy ugyanolyan is lehet, mint a nyelvileg rövid magánhangzóé. A spontán beszédben mért VOT-értékek nem mutattak rendszerszerűséget a zárhangot követő magánhangzó nyelvi időtartama szerint.

A zöngekezdési idő funkciója a beszédészlelésben

Mint a bevezetésben említettük, a zöngekezdési időt elsődleges vagy legalábbis az egyik elsődleges tényezőnek tekintik a zöngés és zöngétlen zármássalhangzók megkülönböztetésében. A VOT-nek az észlelésben betöltött szerepét kísérletsorozatban vizsgáltuk különböző magánhangzós kontextusban.

42 CV típusú hangkapcsolatot szegmentáltunk a korábbi kísérlet egyik beszélőjének szóanyagából. A hangkapcsolatokból folyamatos vizuális és auditív kapcsolat közben kivágtuk a zöngekezdési időtartamot, vagyis a zárfelpattanástól a zönge kezdetéig tartó szakaszt (a Kay Elemetrics CSL50-es jelfeldolgozójával, ügyelve a periódusok kezdeti és lecsengési szakaszára). Az így kapott hangkapcsolatokat két különböző sorrendben rögzítettük magnetofonszalagra, és fejlhallgatón keresztül 18 budapesti, magyar anyanyelvű egyetemistával (nők és férfiak) hallgattattuk le. A feladatuk a hallott hangkapcsolat azonosítása és leírása volt.

Az adatok feldolgozása meglepő eredményeket hozott. Először is a tesztelt hangkapcsolatokat a kísérleti személyek nem azonosították zöngés mássalhangzókként; másfelől pontos felismerésük a képzési helytől függően változott. A bilabiális zárhangokat a „torzítás” ellenére 90%-ban helyesen ismerték fel, míg a dentálisok és a velárisok pontos észlelése 73–77% között mozgott (3. táblázat).

3. táblázat: Zöngekezdési idő „nélküli” zárhangok azonosítása


Zárhangok	Helyes felismerés (%)

		átlag	SD

bilabiális		89,63	28,6
dentális		73,75	22,4
veláris		77,75	22,8

Ezek az adatok arra engednek következtetni, hogy a magyarban a zárhangok zöngésségét nem vagy legalábbis nem elsősorban a zöngekezdési idő határozza meg (ennek egyértelmű eldöntéséhez a zöngés felpattanó zárhangok rendszerszerű elemzése szükséges). Az általunk vizsgált zárhangok a VOT nélkül egymás között keverednek az észlelésben (vö. 4. táblázat). A bilabiális és a dentális zárhangokat mindenekelőtt egymással „tévesztik össze” a kísérleti személyek, míg a velárisokat dominánsan dentálisként ismerik fel. Jellegzetes a magyar zárhangképzésre, hogy a zöngekezdési idő hiányában nemcsak zöngés zárhangokat, de más mássalhangzókat sem azonosítottak a kísérleti személyek. Ebből az vonható le, hogy a zöngekezdési idő elsődlegesen a zöngétlen zármássalhangzók képzési helyének meghatározó tényezője.

4. táblázat: A VOT nélküli zárhangok téves azonosításai


Eredeti zárhangok	Azonosított zárhangok

		p	t	k

p		89,63	9,55	0,82
t		30,08	73,75	6,17
k		8,64	13,61	77,75

A további elemzések azt mutatták, hogy a dentális és a veláris zárhangok esetében a követő magánhangzó minősége nem befolyásolja a mássalhangzó felismerését. A bilabiális zárhangok azonosítása azonban lényegesen jobb volt, ha hátul képzett magánhangzó követte azokat (p < 0,001). Óvatos megfogalmazásban azt mondhatjuk, hogy a nagyobb távolság jobb azonosíthatóságot eredményez. Minél messzebb van a magánhangzó képzési helye a mássalhangzó képzési helyétől, a pontos észlelés annál nagyobb mértékű. Ezt az adatok úgy is igazolják, hogy csaknem tökéletes volt azoknak a bilabiális zárhangoknak az azonosítása, amelyeket alacsony nyelvállású magánhangzó követett, s ugyanígy azon velárisoké, amelyek magas nyelvállású magánhangzókat előztek meg (92,56% és 100%). 100%-osan tökéletes volt a következő hangkapcsolatok felismerése: pá, pa, po, pi; ta, ti és ku, kü, ke, ké, ki. A legbizonytalanabb azoknak a dentális zármássalhangzóknak az észlelése volt, amelyeket középső nyelvállású magánhangzó követett, illetőleg azoké a veláris zárhangoké, amelyek hátul képzett magánhangzókkal alkottak hangkapcsolatot.

Következtetések

E tanulmány első ízben kísérelte meg a magyar zöngétlen zármássalhangzók zöngekezdési idejének akusztikai-fonetikai és percepciós vizsgálatát. A beszélő nem képes a zöngekezdési időtartamokat tudatosan változtatni; azok alakulása az anyanyelv-elsajátítás során rögzült és oly mértékben automatizálódott hangképzési részlet, hogy tudatos módosítása nem lehetséges. Elemzéseink egyértelműen kimutatták, hogy (i) a zöngekezdési idő értéke más spontán beszédben és izolált szavak ejtésekor, (ii) a VOT különbözik a zárhang képzési helyétől függően, különösen spontán beszédben, (iii) a zárhangot követő magánhangzó minősége hatással van a VOT értékére, (iv) a magánhangzók képzésének neutralizálódási folyamata a spontán beszédben (vö. Gósy 1997) azt eredményezi, hogy ekkor a VOT értéke is kisebb mértékben függ a magánhangzó minőségétől, (v) a zöngétlen zárhangok észlelésében nincs elsődleges funkciója a zöngekezdési időnek. Az is meglehet – s erre a zöngés felpattanó zárhangok elemzése kell, hogy választ adjon –, hogy a magyar zármássalhangzók tekintetében a zöngekezdési idő definíciója szorul módosításra.

SZAKIRODALOM

Abramson, A.–Lisker, L.: Voice-timing perception in Spanish word-initial stops. J. of Phonetics 1. 1973, 1–8.

Basso, A.–Casati, G.–Vignolo, L. A.: Phonemic identification defects in aphasia. Cortex 13. 1977, 84–95.

Baum, S. R.–Blumstein, S. E.–Naeser, M. A.–Palumbo, C. L.: Temporal dimensions of consonant and vowel production: an acoustic and CT scan analysis of aphasic speech. Brain and Language 39. 1990, 33–56.

Blumstein, S.–Stevens, K.: Perceptual invariance and onset spectra for stop consonants in different vowel environments. JASA 67. 1980, 648–62.

Cho, T.–Ladefoged, P.: Variations and universals in VOT: Evidence from 17 endangered languages. UCLA Working Papers in Phonetics 95. 1997, 18–41.

Denes, P.: Effect of duration on the perception on voicing. JASA 27. 1955, 761–764.

Eimas, P.–Siqueland, E. R.–Jusczyk, P.–Vigorito, J.: Speech perception in early infancy. Science 171. 1971, 304–6.

Fischer-Jrgensen, E.: Perceptual studies of Danish stop consonants. Annu. Rep. 6. 75–176. Institute of Phonetics, University of Copenhagen. Copenhagen 1972.

Fischer-Jrgensen, E.: Temporal relations in consonant-vowel syllables with stop consonants based on Danish material. In: Lindblom, B.–Öhman, S. (eds.): Frontiers of Speech Communication Research. Academic Press. New York 1979, 51–68.

Flege, J. E.–Eefting, W.: Linguistics and developmental effects on the production and perception of stop consonants. Phonetica 43. 1986, 155–71.

Gandour, J.–Dardarananda, R.: Voice onset time in aphasia: Thai II. Production. Brain and Language 23. 1984, 177–205.

Gósy, M.: The perception of tempo. In: Gósy, M. (ed.): Temporal factors in speech. MTA Nyelvtudományi Intézete. Budapest 1991, 63–107.

Gósy, M.: A magánhangzók minőségváltozásai a spontán beszédben. Magyar Nyelvőr 121. [1997], 45–56.

Han, M. S.: The timing control of geminate and single stop consonants in Japanese: A challenge for nonnative speakers. Phonetica 49. 1992, 102–28.

Haggard, M.–Ambler, S.–Callow, M.: Pitch as a voicing cue. JASA 47. 1970, 613–7.

Hazan, V. L.–Boulakia, G.: Perception and production of a voicing contrast by French–English bilinguals. Language and Speech 36. 1993, 17–39.

Henton, C.–Ladefoged, P.–Maddieson, I.: Stops in the world’s languages. Phonetica 49. 1992, 65–101.

Hirsch, I. J.–Sherrick, C. E.: Perceived order in different sense modalities. J. of Exp. Psychology 62. 1964, 423–32.

Klatt, D. H.: Voice onset time, frication and aspiration in word-initial consonant clusters. J. of Speech and Hearing Research 18. 1975, 686–706.

Laver, J.: Principles of Phonetics. University Press, Cambridge, Cambridge 1994.

Lieberman, P.–Blumstein, S.: Speech Physiology, Speech Perception, and Acoustic Phonetics. University Press, Cambridge. Cambridge 1988.

Lisker, L.–Abramson, A. S.: A cross-language study of voicing in initial stops. Word 20. 1964, 384–422.

Lisker, L.–Abramson, A. S.: Some effects of context on voice onset time in English stops. Language and Speech 10. 1967, 1–28.

Lisker, L.–Abramson, A. S.: Distinctive features and laryngeal control. Language 47. 1971, 767–85.

Pickett, J. M.–Bunnell, H. T.–Revoile, S. G.: Phonetics of intervocalic consonant perception. Phonetica 52. 1995, 1–40.

Poon, P. G.–Mateer, C. A.: A study of VOT in Nepali stop consonants. Phonetica 42. 1985, 39–47.

Stevens, K. N.–Klatt, D. H.: Role of formant transitions in the voiced-voiceless distinction for stops. JASA 55. 1974, 653–9.

Stevens, K. N.–Blumstein, S.: The search for invariant acoustic correlates of phonetic features. In: Eimas, P. D.–Miller, J. L. (eds.): Perspectives in the Study of Speech. Erlbaum. Hillsdale, New Jersey 1981, 1–38.

Schmidt, A. M.–Flege, J. E.: Effects of speaking rate changes on native and nonnative speech production. Phonetica 52. 1995, 41–54.

Summerfield, Q.: Aerodynamics versus mechanics in the control of voicing onset in consonant-vowel syllables. Speech Perception 4. Dept. of Psychology, Queen’s University, Belfast 1975.

Veloso, J.: The role of consonantal duration and tenseness in the perception of voicing distinctions of Portuguese stops. In: In: Elenius, K.–Branderud, P. (eds.): Proc. of ICPhS 95. Vol. 2. Stockholm 1995, 266–70.

Williams, L.: The voicing contrast in Spanish. J. of Phonetics 5. 1977, 169–84.

Gósy Mária

SUMMARY

Gósy, Mária

The VOT of Hungarian voiceless posives

This paper aims at a systematic investigation of the Hungarian voiceless stop consonants in terms of a feature that has not been thoroughly explored so far. Both the acoustic properties and perceptual behaviour of voice onset times of the three Hungarian voiceless stops were analysed, both in isolated words and when occurring in spontaneous speech. Our hypothesis was that VOT values should exhibit significant differences depending both on the place of articulation and on the style of speaking. The results show that the VOTs of bilabials and velars are significantly shorter in continuous speech (than in isolated words) while dentals seem to be unchanged across styles. Therefore, the actual duration of VOT is characteristic of the place of ariculation of stops in spontaneous speech while the VOTs of bilabials and dentals do not differ from each other in careful speech. Voice onset time is one of the primary cues for the correct identification of voiceless stops.