Magyar nyelvjárási beszélők anyanyelvi tetszési indexéhez

1. Amióta igazolt nyelvtudományi felismerés a nyelvi attitűdnek, a nyelvi sztereotípiáknak a nyelvhasználatot befolyásoló szerepe, azóta annak vizsgálata, hogy a beszélők szerint melyik nyelvváltozat szép vagy nem szép, illetőleg hol beszélnek egy adott nyelvet a legszebben és a legcsúnyábban, esztétikai indítékú foglalatosságból nyelvészeti feladattá vált. A szociolingvisztika térnyerése óta a nyelvhasználattal kapcsolatban számos olyan felmérést végeztek, amelyek a beszélők véleménye alapján a tetszési fok szerint rangsorolják a nyelvváltozatokat. A közzétett tetszési indexek, presztízsrangsorok olyan, a nyelvhasználattal összefüggő, leíró és történeti kérdések megválaszolását segítik elő, amelyek más források alapján válasz nélkül maradnának.

A magyar nyelvtudományban is több idevágó elemzés készült (a mi szempontunkból fontosabbakra l. az irodalom megfelelő tételeit). A szóban forgó dolgozatok többsége több kutatópont adatait tartalmazza, s elvben a magyar nyelvterület egészét, illetőleg meghatározott nagyobb régióját (például a Vajdaságot) átfogja, két fölmérés viszont egy település szondázására szorítkozik. Ezeknek a vizsgálatoknak a folytatásaként teszem most közzé egy friss elemzés fontosabb adatait s néhány ehhez kapcsolódó észrevételt.

2. A fölmérést 2000 februárjában szülőfalumban, Mihályiban végeztem. Kérdőívet állítottam össze, s azt juttattam el a mihályi felső tagozatos általános iskolások szüleihez (Rabi Zoltánné helybeli tanárnő közreműködésével). 127 kérdőívet kaptam vissza. A legidősebb adatközlő 60 éves, a legfiatalabb 29 éves, a többség 30 és 45 közötti volt. A 127 adatközlő a 14 éven felüli mihályi lakosság 13%-át tette ki. A kérdőív bevezetőjében azt írtam, hogy egy anyanyelvünkkel kapcsolatos vizsgálathoz kérek segítséget. Azt szeretném ugyanis megtudni, miként vélekednek szülőfalum felnőtt lakosai arról, hogy mely vidéke(ke)n beszélnek a magyar anyanyelvűek a legszebben és legcsúnyábban magyarul. Ezért arra kértem mindazokat, akikhez a kérdőív eljutott (például iskolás gyermekek révén), szíveskedjenek erre a lapra fölírni véleményüket. Természetesen nemcsak magyarországi, hanem az Erdélyben, a Felvidéken, a Kárpátalján, a Vajdaságban és másutt beszélt magyar nyelvre is gondolunk, gondoljanak. Válaszukban megnevezhetnek egyetlen települést (például: Mihályi, Kolozsvár, Szeged) vagy kisebb-nagyobb tájegységet (például: Őrség, Palócföld, Rábaköz, Székelyföld) egyaránt.

Az adatok összesítése a következő eredményt hozta.

3. Megjegyzések: 1. Az adatközlők gyakran neveztek meg egy-egy települést. Ezeket nem sorolom föl (Budapest, Szeged és Mihályi azért kivétel, mert viszonylag sokszor szerepeltek a válaszokban). Az összesítésben meg nem nevezett települések annak a tájegységnek a szavazatait gyarapították, amelyekbe tartoznak. Példák: Balassagyarmat és Salgótarján: Palócföld; Békés, Hatvan, Karcag, Makó, Nyíregyháza, Szolnok: Alföld. Úgyszintén nem sorolom föl a kisebb tájegységeket és a megyéket sem, amelyek előfordulnak: ezeket is a nagyobb tájegységekbe sorolom. Példák: Dél-Alföld, Hajdúság, Nyírség és Szeged környéke: Alföld. Gyakori előfordulása miatt két kivételt itt is célszerű volt tennem: Rábaköz, Győr-Moson-Sopron megye. Természetesen előfordultak olyan esetek is, amikor nem kaptam választ, s előfordultak olyan válaszok is, hogy „nem tudom” (ez utóbbi például 6 esetben). Az adatközlők egy része több tájegységet, települést is megnevezett, ahol véleménye szerint szépen, illetőleg csúnyán beszélnek magyarul. Budapestről külön kell szólnunk, mert a válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a budapesti nyelvhasználatnak csak bizonyos vonatkozásait, (vélt vagy való) sajátosságait tekintik csúnyának, nem a főváros nyelvhasználatát a maga egészében (a főváros 4 pozitív szavazatot is kapott). Éspedig a következőket: a) „mikor e-znek”, b) „mikor affektálnak”, c), „ahogyan a prolik beszélnek (argó, szleng)”, d) „mikor sok idegen szót használnak”. Néhányan azt írták, hogy a főváros bizonyos részein beszélnek csúnyán, ám azt nem nevezték meg, mely részein.

Az összesítő lista csak a statisztikailag szignifikáns adatokat tartalmazza. Azok a tájegységek, települések, amelyek csak hat vagy annál kevesebb szavazatot kaptak, nem kerültek be a listába (így például Vas megye sem a maga 5 „csúnya” adatával).

2. Az adatközlőknek nevüket nem kellett megírniuk, azt azonban kérdeztem, hogy jártak-e többfelé az országban. Az erre a kérdésre adott válaszokra azért volt szükségem, hogy megállapíthassam, adatközlőimnek van-e, s ha van, mennyi közvetlen tapasztalata lehet anyanyelvjárásán kívüli nyelvváltozatokkal, illetőleg a megszokott környezetétől eltérő nyelvhasználattal. A válaszokból kiderült, hogy több-kevesebb közvetlen tapasztalata mindenkinek van a szűkebb pátrián kívül beszélt magyar nyelvjárások egyikével-másikával, sőt többeknek a határokon kívül beszélt magyar nyelvvel is (Burgenland, Erdély, Felvidék). Az adatközlők véleményalkotásának a közvetlen tapasztalatok mellett a másoktól hallott, illetőleg különböző helyeken olvasott vélekedések együttese volt a másik forrása. Többnyire megállapíthatatlan persze, hogy ez az információforrás kinél-kinél mi is volt. Nem is próbálkoztam a kiderítésével. Ahogy minden nyelvi attitűd esetében, itt is szerepet játszottak az adatközlőknek a megnevezett tájra vagy településre, annak lakóira, történelmére, szerepére stb. vonatkozó, tehát nem nyelvi természetű ismeretei, beleértve a sztereotípiákat, hiedelmeket is. Nyilvánvaló például, hogy a székelyföldi magyar nyelvhasználatnak egy nyugat-dunántúli településen való egyértelműen pozitív értékelését bajos volna elsősorban közvetlen nyelvi tapasztalatokra visszavezetni. Közvetett nyelvi természetű források is szerepet játszhattak azonban az adatközlők véleményalkotásában. Mihályiba is kerültek ugyanis házasodás révén nők és férfiak más nyelvjárásterületekről (így az Alföldről is), s Mihályiból is kerültek más vidékekre ugyanezen okból nők és férfiak. S laikus tapasztalatok is megerősítik, hogy a máshonnan a faluba került emberek nyelvhasználata sajátos eltéréseket mutat, illetőleg hogy a faluból elkerültek hosszú idő után hazalátogatva vagy hazatérve bizony nem vetkőzik le maradéktalanul az új környezetben elsajátított nyelvhasználati szokások egy részét. Bizonyosan voltak tehát az adatközlők között olyanok, akik az Alföldet megnevezve a Mihályiban lakó, alföldi származású emberek nyelvhasználati jegyei alapján (is) voksoltak.

3. A kérdőívben választ kértem az életkorra, az iskolai végzettségre, a foglalkozásra és arra, hogy a munkahely Mihályiban van-e. Ezekre a szociológiai kérdésekre adandó válaszokkal a szociolingvisztikában magától értetődően számbavett olyan változók vizsgálatát kívántam lehetővé tenni, amelyeknek több-kevesebb nyelvhasználati következménye mindig van. Szignifikáns különbséget azonban csak a pedagógusok és a nem pedagógusok között találtam, tehát effajta különbséget csak az iskolai végzettség, illetőleg a foglalkozás szerinti változók mutatnak. Külön csoportként vizsgáltam a pedagógusokat, s éppen velük kapcsolatban állapíthattam meg azt, hogy a tetszési sorrendben ők az első helyre nem a környezet nyelvhasználatát, hanem Székelyföldét tették. Úgyszintén a pedagógusokra jellemző nagyobb arányban (23%-ban) az a vélekedés, hogy „mindenhol szépen beszélnek magyarul, mert minden tájegységnek megvan a maga szépsége”, hogy „sehol sem beszélnek csúnyán magyarul”, hogy „minden tájszólásban van valami szépség”, illetőleg hogy „az egész Kárpát-medencében beszélnek így is, meg úgy is”. Ez a vélemény a főiskolán, egyetemen tanultakkal így vagy úgy összefüggeni látszik.

4. Tudvalevő, hogy nemcsak az ember, a társadalom, nemcsak a nyelvhasználat és a nyelv, hanem a nyelvi attitűdök, így az egyes nyelvváltozatok megítélése is változik, változhat. Minthogy pedig a nyelvi attitűdök befolyásolják a nyelvhasználatot, vizsgálatuk mind a szinkrón nyelvhasználat szempontjából, mind pedig történeti perspektívában, a nyelvhasználati, nyelvi változások tekintetében is fontos. A jelen szerény vizsgálat mint az attitűdkutatások kis láncszeme ennek szellemében készült.

SZAKIRODALOM

Fodor Katalin–Huszár Ágnes 1998. Magyar nyelvjárások presztízsének rangsora. Magyar Nyelv 94: 196–210.

Frazer, Timothy C. 1987. Attitudes Toward Regional Pronunciation. Journal of English Linguistics. 20/1: 89–100.

Göncz Lajos 1999. A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Budapest–Újvidék, Osiris Kiadó, Fórum Könyvkiadó, MTA Kisebbségkutató Műhely. 84–6.

Imre Samu 1963. Hol beszélnek legszebben magyarul? Magyar Nyelvőr 87: 279–83.

Kiss Jenő 1996. A nyelvi attitűd és a másodlagos nyelvi szocializáció: vizsgálatok nyelvjárási környezetben. Magyar Nyelv 92: 138–51.

Kontra Miklós 1997. Hol beszélnek legszebben és legcsúnyábban magyarul? Magyar Nyelv 93: 224–32.

Niebaum, Hermann–Macha, Jürgen 1999. Einführung in die Dialektologie des Deutschen. Tübingen, Max Niemeyer Verlag. 169–76.

Sándor Anna 2000. Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség egy kisebbségi magyar beszélőközösségben, Kolonban. Pozsony, Kalligram Kiadó. 28–40.

Sándor Klára–Juliet Langman–Pléh Csaba 1998. Egy magyarországi „ügynökvizsgálat” tanulságai. Valóság 1998/8: 29–40.

Terestyéni Tamás 1987. Az anyanyelvi kommunikációs kultúra néhány jellegzetessége Magyarországon. Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont.

Kiss Jenő

SUMMARY

Kiss, Jenő

On a mother-tongue ‘index of approval’ of speakers of a Hungarian dialect

Linguistic attitudes and stereotypes influence language use, therefore their investigation, both synchronically and diachronically, is or may be important. For instance, which version of their mother tongue speakers consider ‘nice’ and which they consider ‘ugly’ is an issue worth investigating. The author presents and analyses some results of a questionnaire study conducted in 2000. The subjects ranged between 29 and 60 years of age and were inhabitants of a dialect dominant Hungarian village (Mihályi, North-Western Hungary). Written answers given by parents of 11–14-year-old schoolchildren are summarized and discussed in this paper. The most important insight gained from this study is that the majority of subjects considered the usage of their own neighbourhood to be the nicest of all.