Here és orr a botanikában

Aki – akár a népi, akár a szaknyelvi – növényneveinket tanulmányozza, csakhamar észreveszi, hogy milyen sok állatneves és emberi vagy állati testrész nevével alkotott terminus használatos a növénytanban. Antropomorf és zoomorf elnevezések alkotják a botanika nevezéktanának komoly hányadát. Az alábbi növénynevek motivációja is eredetileg valamely külső hasonlóság, jellemző morfológiai sajátosság volt.

1. Here szavunk első felbukkanása a magyar írásbeliségben érdekes módon mindjárt növénynévben, egy összetételben (1326-ból luhere [EWUng. 549]) adatolható. A TESz. 2: 96 a szótörténetet a Besztercei Szójegyzék adatával kezdi: R. 1395 k. „camus: here”, „spadous: herelt low” (BesztSzj. 981, 943). Magyar képzésű szavunk töve a parentális egyezések sorába tartozik. Már Budenz (MUSz. 393), majd Munkácsi (Ethn. 4: 170) – a lóher utótagjának téves kaukázusi magyarázata (< avar er, ir ’fű’: Nyr. 29: 110) mellett – próbálkozott finnugor származtatással, a vog. sri ’pete’ azonban nem a m. here megfelelője. Bárczi (SzófSz. 119) már a helyes finnugor megfelelőkre utal, Toivonen (FUV. 35) pedig a szamojéd idevonásával veti össze a rokon nyelvi szavakat. Ősi örökség tehát az uráli korból a tő; vö. vog. T. kr ’rénbika, hím’, osztj. V. kar ’ua.’, zürj. I. kir ’kankutya’, fi. koira ’kutya’, koiras ’hím’, szam. jur. ora ’ua., vad rénbika, csődör, kos’, szölk. kor ’bika’, kam. kora ’ökör, hím’ (EWUng. 549).

A szóvégi -e talán kicsinyítő képző (MSzFgrE. 2: 282; UEW. 169), de valószínűbb, hogy birtokos személyjel. A N. lóher összetételben megőrződött her az eredetibb forma; a növénynévként önállóan is álló here a lóhere összetételből való.

Ugyanilyen névadási szemléletű zoomorf metaforikus terminus az agármony, bikatökűfű, bikamony, ebmonyfű, lótökű szilva, lómonyú szilva, kakasmonyú borsó, kakastök-paszuly, kutyatöke, kutyamonyú körte, macskatök, papmonya, rókamony stb., vagy a lat. Cynosorchis ’kutyahere’ (Plinius 27: 65), ol. testiculo di cane, fr. testicule de chien ’Satyrion’ (Csapó) stb.

bokorhere J: Lespedeza (P. 50). Újabbkori szaknyelvi szó, a lednekfürt társneve. Német eredetű szó nyelvünkben, a ném. Buschklee ’ua.’ (Genaust 336) tükörfordítása.

cicahere J: Trifolium arvense (MNöv. 186). R: 1911: ua. (Nsz. 318), 1925: ua. (MF. 627). N: Molnár 28: cicahere, cicafarka, macafü (Udvarhely) ’lóhere’.

A macskahere hasonneve. Másik társneve az ugorkabagzó, ugorkanőszőfű (MFűvK. 425), N. buborkabaszófű, uborkabúgató (FöldrKözl. 22:76), ugorkabaklató (Ethn. 87: 211); a néphiedelem szerint az uborkára dobva ezt a növényt, az jobban fog teremni. Ha nem terem az uborka, ezt hozzáverik a virágjához. Kolozs megyében az uborka indái közé tették (Molnár 28). Az elnevezésben a jelzői utótag, a jellemzőnek vélt tulajdonság főnevesült.

csodahere J: Anthyllis (MNöv. 139). A nyúlszapuka társneve.

R: 1903: ua. ’Anthyllis polyphylla’ (Hoffmann–Wagner 146), 1911: ua. (Nsz. 76).

dárdahere J: Dorycnium; pofaszárny (MNöv. 47). R: 1823–27: kórós dárdahere ’Lotus dorycnium = Dorycnium herbaceum’ (Sadler. MNy. 79: 119), 1911: füves dárdahere ’ua.’, német dárdahere ’D. germanicum’ (Nsz. 81).

Metaforikus terminus. A Dorycnium pofaszárny társnevébe az előtag a ném. Backenklee ’ua.’ (PbF. 494) (< Backe = orca, pofa) mintájára kerülhetett.

édeshere J: Hedysarum (MNöv. 26). R: 1911: édes koronahere ’ua.’ (Nsz. 90).

A baltavirág egyik társneve. Az édeshere a német Süßklee ’ua.’ (Genaust 281) tükörszava. Erre egy ókori név hathatott, mely szintén utal a növény kellemes illatára vagy – takarmánynövény volta miatt – az ízére: a lat. Hedysarum a régi gör. hedysaron (< gör. hedys = édes, kellemes; sáron, sáros = seprű) elnevezés (Theophrastos, Dioskorides) olyan növényt jelölt, amelynek kellemes illata mellett seprű fonására alkalmas ágai is lehettek.

farkashere J: ’Trifolium lupinaster’ (Nyr. 51: 41). R: 1909: farkashere ’Wolfsklee; Trifolium lup.’ (Graumann), 1911: farkas-here ’ua.’ (Nsz. 103), 1922: farkashere ’ua.’ (Nyr. 51: 15).

Szintén tükörfordítás eredménye, a német Wolfsklee (Graumann) mintájára keletkezett elnevezés. A tudományos fajnévben is szerepel a farkas állatnév: lupinaster < lupus = farkas; lupinus = farkasé.

fecskehere J: erdei madársóska (Hoffmann–Wagner: M.o. virágos növényei. 1903. 95).

R: 1911: fecskehere ’Oxalis acetosa’ (Nsz. 104), 1922: apró fecskehere ’erdei madársóska’ (Nyr. 51: 15), 1966: ua. (MNöv. 123).

Társneveiben, mint a heresóska, madársóska, nyúlsóska, sósdi, juhsóska, valamint latin elnevezésében különös hangsúlyt kap a növény leveleinek íze; az oxalis antik növénynév (Dioskorides, Plinius) a gör. oxáleios ’savanyú’, óxos ’borecet’ (< gör. oxys = csípős, savanyú) és az acetosa is ’savanyú’ jelentésű. Akárcsak a növény német Sauerklee (M. 62) neve esetében is (ném. sauer = savanyú, Klee = Trifolium).

füveshere R: 1893: füves here ’lóherfélék és pázsitfélék keveréke, melyet a szántóföldön takarmány nyerés céljából termelnek’ (Pallas 2: 101). A vörös-, fehér és a korcslóhere, a homoki és a komlós lucerna, a baltacim, a nyúlszapuka és a pázsitfüvek keveréke kitűnő takarmány; vö. Balázs–Hensch: Különleges növénytermelés (Mosonmagyaróvár, 1889).

háromlevelű here J: erdei madársóska (Hoffmann–Wagner 95). R: 1578: három leuel ’Trifolium’ (Herbarium 93), 1590: harom leuel f ’T. vulgare’ (SzikszF. 27), 1698–1703: 3rom levelü fü (Becskereki Váradi Szabó Gy.: Medicusi és borbélyi mesterség. 168), 1781: háromlevelü v. Herefüvek ’Trifolia’ (Benkő J.: Téli bokréta. Szeben, 19), 1911: háromlevelü here ’Trifolium pratense’ (Nsz. 142).

Munkácsi a here nevet a három szón keresztül a növény lat. Trifolium elnevezéséből magyarázza, mely valóban a lat. tri = három és folium = levél szavakból képzett antik növénynév: lat. trifolium (Plinius 21: 54, 21: 152) < gör. tríphyllon ’ua.’ (Dioskorides). (Hasonló névadási szemléletű volt a lat. quinquefolium ’Potentilla, Fingerkraut’ [azaz ’ujjfű’] és gör. pentaphyllon ’ua.’ [Genaust 656], a magyarban pedig Clusius köz ötleuelö fiu ’Pentaphyllum vulgaris’ [NomPann. 201] elnevezése is.) Éppen ez a háromlevelű here elnevezés mutatja, hogy mennyire nincs igaza Munkácsinak a here származtatásával kapcsolatban.

A lóherének ez a morfológiai sajátossága, hármas levele volt a motivációja a növény középkori trinitas herba nevének. A lóhere Írország jelképévé lett; a trinitas herba (Boldogasszony ága. Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Budapest, 1911. 192) egyben Szent Patrik, Írország védőszentjének állandó attributuma is, aki a szentháromság misztériumát a lóhere levelével próbálta érzékelhetővé tenni a nép előtt. Nevezték így a közönséges májvirágot is egy Dioskorides-kommentárban (Valerius Cordus: Annotationes ad Dioscoridem. 1561. I: 93: „Trinitatis herba. De Irinitate. id est Epimedio, Germani aliqui Hepaticam nobilem vel auream nominant”).

here J: Trifolium (P. 114). R: 1781: herefüvek ’Trifolia’ (Benkő J.: Téli bokréta. Szeben, 19), 1911: ua. ’Trifolium, Hedysarum’ (Nsz. 142). N: SzlavSz. 1: 356: here ’lucerna’ / ÚMTsz. 2: 925: here (Kunmadaras, Hajdúnánás) ’lóhere’, ua. (Drávaszeg, Polgárdi, Vének, Magyarkanizsa, Fajsz, Békés, Tök) ’lucerna’ / Ipoly menti Tsz. 275: vthere ’vadon termett hereféle; ízes réti takarmány’ / Nyr. 82: 92: gomboshere (Polgárdi) ’lóhere’, here (uo.) ’lucerna’ / Nyr. 44: 90: ua. (Adorján, Bács-Bodrog vm.) ’takarmány lucerna, Medicago sativa’.

Figyelembe véve, hogy a here szót – ha önállóan áll – tudtommal sohasem mondják a szóvégi -e nélkül, csak összetételben (pl. lóher), akkor ez világosan arra mutat, hogy a nyelvérzék a lóhere szót birtokos összetételnek fogja föl, s az -e-t személyjelnek tekinti.

Összefoglaló névként is használatos, vö. herefélék ’takarmánynak termelt lóherenemű növények, továbbá a lucerna, baltacim és nyúlhere’ (Pallas 9: 101).

herebab J: Thermopsis (P. 115). A borsókavirág vagy rókabab (< ném. Fuchsbohne ’ua.’ [Boerner 365]) szaknyelvi neve. A szem alakját juttatja kifejezésre a név. A tudományos Thermopsis nemi név a görög thérmos (Theophrastos, Dioskorides) (+ opsis ’hasonlatos’) alakfestő növénynévvel függ össze.

herefene, herefojtó aranka J: Cuscuta trifolii (MNöv. 79). R: 1893: herefojtó aranka ’Cuscuta epithymum’ (Pallas 2: 67), 1903: N. herefene (Fotos, Háromszék) ’Cuscuta europaea’ (NövKözl. 2:22), 1911: herefene, herefojtó ’Cuscuta’ (Nsz. 142), 1925: herefojtó ’C. epithymum’ (MF. 835).

A hereféléken élősködő levéltelen növény találó elnevezése. Egész táplálékszükségletét a megtámadott növényből meríti. A gazdanövényt számos vékony szálával befonja, és a szívógyökerek egészen az edénynyalábokig hatnak. A káros növény R. 1807: fűnyüg (MFűvK. 6) és mai lucernakosz, de idegen nyelvi elnevezései között német neve sem túl szeretetteljes: Teufelszwirn (Boerner 387).

heregumó R: 1895: ua. ’az Orchisok sajátságos páros gumója’ (Pallas 9: 102).

Az agármony vagy kosbor ikergumóját nevezik így alakjuk miatt. Ezek régi – és mai tudományos – neve is Orchis (lat. orchis [Plinius 26: 95; 26: 146], cynosorchis [uo. 27: 65], gör. órchis [Theophrastos, Dioskorides]), mely a gör. orchis ’here’ szóból való. A latin Satyrium – < satyrion = orchideák hereformájú gyökérgumókkal, melyeknek potencianövelő hatásuk van; afrodiziákum is készül belőle (Genaust 561) – szintén ilyen névadási szemléletű. (Ebből való Petronius egyik művének Satyricon címe.) A latin szó a Dioskoridesnél szereplő gör. satyrion ’ua.’ botanikai név átvétele, melyben a sátyros ’szatír’ szó rejtőzik. Annak a mitológiai természeti lénynek a neve, aki Dionysos kísérője volt, és akit leggyakrabban érzéki, buja bak alakjában ábrázoltak. A növénynévadást az Orchisok szexuális ajzószer volta motiválta.

herehura J: Trifolium arvense (P. 115). R: 1578: herehúra ’az hetedik lóheret hiyác Nyúl lábnac:…három leuel f’ (Herbarium 95), 1807: herehura lóhere ’Trifolium arvense’ (MFűvK. 425), 1834: here hura ’matska-here’ (Kassai 3: 417), 1845: herehura ’ua.’ (Kováts M.: Növénybölcsesség), 1864: ua. (Gönczy 292), here-hura ’bolyhos virágú lóhere’ (CzF. 2: 1537), 1868: ua. ’Trifolium arv.’ (Ballagi 1: 559), 1911: here hura ’ua.’ (Nsz. 142), 1925: herehura fű ’ua.’ (MF. 627).

N: MTsz. 1: 844: here-hura (Heves m.) ’lóhere-féle’ / ÚMTsz. 2: 925: herehurafű (Pele) ’ua.’. Kérdés, hogy a Melius óta adatolható és ma is szaknyelvi herehura név utótagjában nem a húr szavunkat találjuk-e? Hiszen ő volt az, aki ezzel a szóval több növénynevet is alkotott, valamint a húr ’bél’ jelentése is vonatkozhat a Trifolium arvense szárára például.

herelapicska J: lóherelevél (Istensegíts – Dunántúl) (ÚMTsz. 2: 926).

herepáfrány J: Marsilea quadrifolia (MNöv. 130). A mételyfű társneve. L.: lóherepáfrány.

herepót J: Satyrium (Diószegi–Fazekas: Toldalék [1807 előtt]; Julow 406).

Minden bizonnyal Diószegiék szóalkotása. Javaslatként maradt hapax, a debreceni füvészkönyvbe már ők maguk sem veszik fel. A szónak ’herepótló v.
-segítő’ jelentése lehet, hiszen a jelölt növény herealakú gumója már az ókorban ismert afrodiziákum volt. L. agármony, kosbor, vitézfű, embererőfű, N. bergőburján stb. vagy idegen nyelvi megfelelőit (ném. Bockshode, Bocksgeilen, fr. testicule de chien stb.). A növény mai tudományos Orchis morio elnevezésében is a ’here’ szó (gör. órchis) szerepel. A Diószegiéktől megadott Satyrium magyarázatát l. a heregumó szócikkében.

heresóska, lóheresóska J: Oxalis acetosella (MNöv. 123). A madársóska társneve. A növény savanyú íze a motiváció. Akárcsak a tudományos nemi és fajnévben; magyarázatát l. a fecskehere szócikkében.

kecskehere J: Galega officinalis (MNöv. 97). R: 1909: kecskehere ’geisklee, cytisus’ (Graumann), 1922: ua. (Nyr. 51: 15), kecske-here ’Cytisus’ (uo. 41).

A növény korábbi latin neve (1671-ben) testiculus hirci (Bauhin 82), azaz ’kecskebak here’ volt. A kecskehere rövidített alakja a N. kecskere (MNöv. 97). Idetartozó a R. 1801: Tzáp here-fű ’Ptoralea bituminosa’ (PP. szótár kiadása: here címszó alatt) elnevezés is, hiszen a N. cáp ’kecskebak’ jelentésű a székelyeknél. A kecskehere a német Geißklee ’Cytisus’ (PbF. 498) tükörszó megfelelője. A Cytisus (< lat. cytisus, cytisum = medica) megbecsült takarmánynövény, nyilván a kecskéknek is jó táplálékuk volt. A tudományos Galega nemi névnek tkp. ’gallfű’ a jelentése (< klat. gallica és herba szavakból); nyilván a növény – vélt vagy valóságos – eredetére utal.

koronahere J: Hedysarum (MNöv. 26). R: 1911: édes koronahere ’ua.’ (Nsz. 90), 1925: koronahere ’H. Hedysaroides’ (MF. 642).

kőhere J: Melilotus officinalis (MNöv. 110). R: 1911: ua. ’Melilotus’ (Nsz. 166), 1925: ua. (MF. 617). Az orvosi somkóró társneve. Jövevényszó, a ném. Steinklee ’ua.’ (PbF. 510) tükörfordítása. A Melilotust l. a mézherénél.

kutyaherélő sás J: Stratiotes aloides (PE. 162).

N: Nyr. 75: 425: kutyaherílősás (Hortobágy) ’Carex’.

A kolokán szemléletes népi neve arra vezethető vissza, hogy a növény fogas, tüskés levelei közé nem jó bekeveredni. Az alul háromszögbe rendezkedő, V keresztmetszetű leveles sás levélszélei az ember kezét is megvérzik; a vadászat közben a köztük nyargaló kutyákon végrehajtják a műtétet, melyre a név utal. A növény társneve, a bikatőr szintén a levelekre vonatkozik. Akárcsak a német Krebsschere (PbF. 502) (tkp. ’rákolló’) elnevezése. Ugyanígy maga a – görög eredetű (Dioskorides) – tudományos nemi név, a Stratiotes, mely már Pliniusnál olvasható (24: 169). A növénynév azonos a gör. stratiotes ’katona, harcos’ szóval; a kardforma, tüskésen szegélyezett levelekkel „felszerelt” növényt minden további nélkül láthatták így a régi görögök.

lóhere J: Trifolium (MNöv. 119).

R: 1326: luhere ’Trifolium’ (EWUng. 902), 1395 k.: lehere (BesztSzj. 392), 1405 k.: lo here ’Timotima’ (SchlSzj. 893), 1520–30: lohere ’Mellilotum’ (Ortus), 1577: lo here f ’Trifolium’ (KoGl. 178), 1583: ló hére (Gombocz: Bot.Tört. 133), XVI. sz. 2. fele: lo here ’Melilotus germanica’ (NépNyelv. 1935: 181), 1604: lheref ’Trifolium pratense’ (MA.), 1619 e.: lohere (TOrvK. 167), lo here fü (OrvK. 429), 1664: lóhere (Posoni kert 63), XVII. sz.: lóhere ’Trifolium pratense’ (NépNyelv. 1935: 185), 1708: lóhere-fü ’Trifolium pratense’ (MA. 138), 1759: lóher (MNy. 5: 326), 1762: ló-here-fü ’Trifolium pratense’ (PP. 904), 1780: német ló here-fü ’Medicago satiua’; kerti- v. illatozó-ló here ’Trifolium melilotus’ (Phytologicon 100), 1781: földalji lóhere-fü ’Trifolium subterraneum’ (Benkő J.: Téli bokréta. 20), 1792: ló-here (SzD. 139), 1793: ua. (Földi 54), nagy ló her (Váli 185), 1823–30: lóheremag (SzT. 7: 1196), 1831: ua. (Kreszn. 2: 20), 1834: ua. ’Trifolium’ (Kassai 3: 294), 1835: sárga ló-here ’Trifolium melilotus officinalis’ (uo. 4: 274), 1835: nagylóhere ’ua.’ (Kováts 336), 1842: réti lóher, bérci l., kövi l. (Peregriny E.: TermTört. 73), 1843: lóhere ’ua.’ (Bugát), 1864: ua. (Gönczy 291), 1865: lóher, lóhere (CzF. 3: 1526), 1873: lóher (Ballagi 2: 196), 1895: lóhere ’Trifolium’ (Pallas 11: 617), 1911: lóher ’ua.’ (Nsz. 181).

N: ÚMTsz. 3: 889: lóher (Hegyhát, Vas m., N.kanizsa, Balaton-mellék, Szentgál, Csoma, Patosfa, A.nyék, Koppányszántó, Várong, Szlavónia, F.tárkány, Zilah, Zsibó, Szucság, Somlóvh., Bodajk), lóhr (Torda, Dés), luher (Kőszeg-Hegyalja, Koltó, Zemplén vm. középső része), luhr (Me.fény), lúher (Felpéc, Vas m., Őrisziget, Meszlen, R.gyarmat, Vép vid., Vönöck, N.kanizsa, Gencs, Koltó, Érkőrös, Zsibó), lúhr (N.mon) ’lóhere’, lóher (Kötcse, Kölesd), lóherë (Csucsom), lórë (Lajos), luhere (Me.fény), lúhere (H.nánás, Kra.récse, Menyő, Pele, Szl.pér), róhere (Csáb), lóhere (Sókszelőce, Réte) ’lucerna’ / Nyr. 82: 73: lódihere (a Csergő-patak mentén) ’lóhere’ / Nyárády 63: lóhere (Marosv.h.) / MF. 830: keserű lóhere ’Menyanthes trifoliata’, uo. 625: lóheverdi ’Trifolium pratense’ / Nyr. 74: 368: lúhere (Hortobágy) ’Trifolium-fajok’ / SzegSz. 2:54: lóhere ’Trifolium pratense’ / Nyr. 55: 154: lóher (Balatonkeresztúr, Kéthely, Somogy) / SzlavSz. 2: 182: ua. / KkSz. 163: lúher ’ua.’ / SzamSz. 2: 42: lúhere / Molnár 28: lóheredi (Udvarhely) / MNy. 33: 345: lúher (Felsőőr vid.) / MNy. 23: 263: lóhere (Magyarlapád) ’Trifolium campestre’ / Kótyuk 90: lúhere (Kárpátalja, Rát) ’Trifolium pratense’, 86: nígylevelű lúhere (uo.) ’Oxalis deppei’, 77: fejír lúhere (uo.) ’Trifolium repens’ / Nyr. 98: 84: bagólóher (Nagykónyi) ’vadlóhere’.

Bugát Pál (1843) még – nyilván a latin trifolium elnevezés alapján – azt gondolta, hogy a „lóhere … dicitur etiam lóher, v. her, estque radix emollita et abbreviata vocis három”. Ezt a képtelen etimológiát nyilván Kassai nyomán állította fel Bugát. Kassai ugyanis Szókönyvében azt a „magyarázatot” adja, hogy az összetétel jelentése: „lónak kedves három füve”. Utánuk Munkácsi nézete szerint „nincs okunk hinni, hogy a trifoliumnak ló-here nevezete a ló heréjéhez való hasonlításon alapszik” (AKE. 338). Ő az összetett szó utótagját az avar ’er, er, ir ’fű, széna’ szóval egyezteti. Ezt a véleményét később, 1922-ben ismét megerősíteni próbálja azzal, hogy számos hasonló névadási szemléletű növénynevünket (pl. cáp herefű, nyúlhere, macskahere, szamárhere, csigahere, farkashere, macskatökfű stb.) – elválasztva a lóherétől, melynek nincs a környező nyelvekben megfelelője – németből átvett szavakként, tükörfordításokként mutat be (Nyr. 51: 41), és a m. lóherét a perzsa aspist, ispist, aspust, uspust ’ló-étel’, csuv. laža kurG ’ló füve’, or. konskaja kaška ’lókásácska’, azaz a ’lónak kedves füve, vagy eledele’ értelmű kifejezésekkel állítja párhuzamba (uo. 42, 43). A növényt Perzsiából származtatva azt állítja, hogy a lótenyésztő magyarság azt a Kaukázus vidékén ismerte meg, és a növény her utótagja – török etnikai érintkezés révén ismeretessé vált ’testiculus’ jelentésű név hatására – változott herévé.

A lóhere azonban egyértelműen metaforikus terminus, az elnevezést az motiválta, hogy hasonlóságot láttak a növény valamely része és a csődör ivarszerve között. Csak az a kérdés, hogy a növénynek melyik része motiválta a névadást. A CzF. szótár szerint a lóhere „here nevét vagy gombos bugájától kapta, mely némileg a ló heréjéhez (tökéhez) hasonló, vagy talán a sarjat, kinövést jelentő hír, húr szókkal egy eredetű”. A második magyarázat a szótárban nem vehető komolyan, ám az első igen. Diószegiék művében az áll, hogy a lóhere „virága többnyire gombos…” (MFűvK. 422), egy későbbi könyvben (Hoffmann–Wagner: Magyarország virágos növényei 147): „virágzata gömbös”. Találunk is a nyelvjárásokban erre utaló elnevezéseket ’lóhere’ jelentéssel; pl. Nyr. 82: 91: gomboshere (Polgárdi). A lóhere gömbös virágzatának formája volt az alapja az elnevezésnek Fokos Dávid (Nyr. 51: 14) szerint is, és arra nézve, hogy a here utótag ’Hode’ jelentésű, egyik rokon nyelvünkből idéz példát. A zürjénben ugyanis hasonló szemléletet tükröz a lóhere neve; vö. zürj. kaś-keľ (tkp. ’macskahere’), kaś-keľ-turun, azaz ’macskaherefű’. Ugyanígy a virágzat formáján alapul a Trifolium votj. śiź-jir, zürj. śiź-jur, cser. kerge-vuj šud ’harkályfő’, a csuv. kajk-puś ’madárfő’, t’šavGa-puś ’varjúfő’ (Nyr. 51: 45), ill. az or. djatyelnyik, djatlina ’harkályfej’ (Nyr. 51: 14) jelentésű elnevezése.

Nem így a modern etimológiai szótáraink (EWUng. 902, TESz. 2: 783), amelyek szerint nem a virág, hanem a levél alakja motiválta a névadást, azaz az összetett szó utótagja e növény heréhez hasonló leveleire utal. Vö. még gör. (tkp. ’here’), fr. testicule de chien ’kosbor’, (tkp. ’kutyahere’), ném. Bocksbeutel, Bocksgeilen ’kosbor’ (tkp. ’koshere’) (uo.).

A fenti szótárak felsorolt példái valóban tükrözik a hasonló névadási szemléletet más növényeknél, ám arra nézve, hogy a Trifolium melyik része motiválta a lóhere elnevezést, nem bizonyító erejűek. Figyelembe véve azt, hogy míg a – szintén here utótagot kapott – rokon növények, a réti lóhere vagy vöröshere ’Trifolium pratense’, a bíborhere ’Trifolium incarnatum’ és különösen a fehér here ’Trifolium repens’ (fehér, vörös vagy sötét bíbor színű) virága ugyanúgy gömbös, alakja tehát lehet a névadás motívuma, ám levele már nemigen hasonlítható a csődör ivarszervének alakjához, hiszen finom fogacskás szélűek és keskenyek, hosszúkásabbak is, elfogadhatóbbnak tűnik a régebbi magyarázat. A gömbös virágzat lehetett eredetileg az, amelynek alakja a névadást befolyásolta. A levél alakjával magyarázott névadási motiváció erőltetettnek hat.

A lóhere tükörszava a németben a Pferdeklee ’Trifolium incarn’ (M. 416). Ezt a növénynevünket – jövevényszóként – átvette az erdélyi szász és a román; vö. Luhr, Säumluhr és r. N. luhăr ’Trifolium’ (NP. 562), r. loherj, luherj (Nyr. 16: 549 és uo. 51: 15).

lóherefa J: Cytisus; Pteleia (Nyr. 97: 334). R: 1884: N. loherfa ’ua.’ (ErdL. 23: 789). Veszprém megyében följegyzett tájnyelvi szó.

lóherelevél R: 1873: lóher-levél ’lóhernövény hármas, ritkán négyes levele’ (Ballagi 2: 196).

lóherepáfrány J: Marsilea (P. 177). A mételyfű társneve. A növény tudományos Marsilea elnevezése és másik társneve, a Marsigli-páfrány (uo.) is az olasz gróf, L. F. Marsigli nevét őrzi, aki 1726-ban a Duna mentén előforduló növények mutatóját összeállította és megjelentette.

lóheresóska J: madársóska (MNöv. 119). R: 1911: lóhere sóska ’Oxalis’ (Nsz. 182).

Savanyú ízére utal a sóska utótag. A latin oxalis (< gör. oxys = csípős, savanyú; hals, halis = só) elnevezése, illetve a német Sauerklee (PbF. 330), azaz ’savanyú-lóhere’ jelentésű név kialakulását is a növény íze motiválja.

lóhere-vajvirág J: Orobanche minor (MNöv. 119). Futónövény; más növényekre kúszik, kapaszkodik, mint arra a latin orobanche (< gör. orobos = csicseriborsó; anchein = fojtani) ’a csicseriborsón élősködő, azt fojtogató’ jelentésű neve is utal.

lóherevirág J: Oxalis deppei (Péntek–Szabó 325).

macskahere J: 1. Phlomis tuberosa; 2. tarlóhere; 3. repkény (MNöv. 122).

R: 1807: matskahere ’Trifolium arvense’ (MFűvK. 425), 1834: matska-here ’Trifolium arvense’ (Kassai 3: 422), 1843: macskahere ’ua.’ (Bugát 289), 1845: ua. (Kováts M.: Növénybölcsesség), 1911: ua. (Nsz. 187), 1925: macskahere ’Phlomis’ (MF. 871).

N: MTsz: macskahere, macskatök ’repkény’ / Nyr. 74: 368: macskatök (Hortobágy) ’Trifolium arvense’ / Molnár 28: cicahere, macskahere, macafü (Udvarhely) / Graumann: macskatökfű ’Trifolium arvense’.

Román megfelelője a macska állatnévvel képzett pisícă szintén ’Trifolium arvense’ (DLR. 8/A2: 644). Vö. még német megfelelőjével, a macskahere tükörszavával: Katzenklee ’ua.’ (M. 266). Egyik rokon nyelvünk, a zürjén szava a lóherére a kś-keľ, kś-keľ-turun (Nyr. 51: 14), mely szó szerint ’macskahere’, illetve ’macskaherefű’. A Trifolium arvense „fűzéri hengerdedek, nagyon gyapjasok” (MFűvK.).

mézhere R: 1775: ua. ’Melilotus off., Lotus corniculatus’ (Csapó), 1881: ua. Nyr. 10: 253). Társneve a mézkerep. A mézhere tükörszava a németben a Honigklee ’Melilotus’ (PbF. 500). Ókori mintára keletkezett nevek; vö. lat. melilotos, meliloton (Plinius 21: 39), mely a Theophrastosnál is szereplő régi gör. melílotos, melíloton növénynévre vezethető vissza, amelyben a méli ’méz’ és a lotós ’herefélék’ jelentésű. Az elnevezésnek a Melilotus officinalis illatozó világossárga virágja a motivációja, mely magas nektártartalma miatt elsőrangú méhlegelő.

nyúlhere J: Anthyllis (MNöv. 139). R: 1801: nyul-here-fű ’Anthyllis vulneraria, Hasenklee’ (PP. szótár kiadása), 1843: nyúlherefű ’ua.’ (Bugát 314), 1865: ua. (CzF. 3: 989), 1895: nyulhere ’varjúborsó’ (Pallas 11: 618), 1903: nyúlhere ’Anthyllis’ (Hoffmann–Wagner 146), 1911: ua. (Nsz. 213), 1925: nyúlherefű ’ua.’ (MF. 628), 1961: nyúlhere (Molnár 29).

N: Kótyuk 78: nyúlhere (Kárpátalja, Rát) ’Trifolium campestre’.

Kettős virággombjáról nevezték így el a növényt, hasonnevei a nyúlszapuka, csodahere, sebhere (MNöv. 139). Az Orchis német neve tükörszó, a Hasenhode (Aigremont: Volkserotik. Halle, 1908), Hasenhödlein (M. 197) szintén a nyúl ivarszervének nevével alkotott növénynév; ill. vö. ném. Hasenklee ’Anthyllis vuln.’ többek között (uo.), mely minden bizonnyal a Pápai Páriz-féle szótár késői kiadásában először fölbukkanó és szintén az Anthyllist jelölő magyar kifejezés mintája.

sebhere J: Anthyllis (MNöv. 139). R: 1925: ua. ’A. vulneraria’ (MF. 628), 1961: ua. (Molnár 29). A nyúlszapuka (vagy nyúlhere, csodahere) társneve. Jövevényszó, a németből került nyelvünkbe tükörfordítással; vö. ném. Wundklee ’ua.’ (PbF. 512).

szamárhere J: Onobrychis viciaefolia (MNöv. 26).

R: 1775: szamárhere ’baltacim’ (Magyary–Kossa: Orv.Eml. 2: 274), ua. ’Onobrychis’ (Csapó 163), 1801: szamár-here ’Hedysarum onobrychis’ (PP. szótár kiadása), 1807: ua. (MFűvK. 419), 1835: ua. (Kassai 4: 360), 1842: szamárher (Peregriny E.: TermTört. 73), 1843: szamárhere ’Hedysarum onobrychis’ (Bugát 391), 1870: ua. ’Hedysarum onobrychis’ (CzF. 5: 1035), 1872: ua. ’Onobrychis Tourn.’ (FKézK. 57)), 1895: szamárhere ’varjúborsó’ (Pallas 11: 618), 1897: ua. (uo. 16: 658), 1911: ua. (Nsz. 289).

Egyrészt a szamár ivarszerveihez való hasonlításon alapuló növénynév, ám fontosabb talán a név motivációjában az, hogy a régi nevén baltacim (< balta és címer) – melynek takarmány-baltacim alakváltozata is volt – a szamár fontos takarmánynövénye. Erre utal az Onobrychis viciaefolia (R. 1578: Anonis, azaz zamar ginrsege [Herbarium 85]), szamárcsikor, csacsiöröm, szamáröröm, sarjúborsó társneve is. A tudományos nemi név is erre mutat (< gör. ónos = szamár és brykein = mohón zabálni). Már az antik világban használatos növénynév volt a gör. onóbrychis, oinobrechés (Dioskorides), ill. a lat. onobrychis (Plinius 24: 155).

szarvashere J: Lotus corniculatus (MNöv. 176). N: MNy. 39: 254: ua. (Kürt) ’ua.’.

Tájnyelvi elnevezés Sopronban és Komárom megyében, Kürtön. Nevezik szarvas sárgaherének, sárgaherének is (uo.). Aligha állatneves összetétel, előtagja – mint a latin corniculatus (< lat. cornu = szarv) szó is, melynek jelentése ’szarvas’ – nem az állatnév, hanem ’szarvval ellátott’ jelentésű. Lehetséges, hogy átvétel a németből (és Sopron környékéről átkerült a szó Komárom megyébe), mert összefügg a ném. Hornklee ’ua.’ (PbF. 276), tkp. ’szarvhere’ névvel, annak tükörszava.

A tudományos latin név Lotus előtagja pedig régi görög növénynév (már Homérosz is említi az Odüsszeiában, amikor a lotofágok földjén Odüsszeusz a társaival megkóstolja a lótuszevők mézédes gyümölcsét (lotoio meliedéa karpón), és elnyomják magukban a hazatérés gondolatát); vö. gör. lotós > lat. lotos, lotus ’tüskés fa, cseresznyeszerű gyümölcsökkel’ (Plinius 13: 101). De Homéros említ (szintén az Odüsszeiában) egy másik lotós növényt is, mely Ithakában vadon nő, és kitűnő állati takarmánynövény.

virághere J: Hedysarum (MNöv. 26). A baltavirág egyik társneve.

R: 1911: ua. (Nsz. 334), 1925: ua. ’H. hedysaroides’ (MF. 642). N: ÚMTsz. 2: 927: herevirág (Kézdivásárhely vid.) ’Trifolium repens’, ua. (Nyitra vm.) ’Melilotus officinalis’.

A Hedysarumnak az illatos, nektárban igen gazdag virága a fontos, mely kiváló méhlegelő. Nyilván így keletkezett mézhere társnevéből a virághere kifejezés.

2. Orr szavunk első köznévi fölbukkanásának dátuma a magyar írásbeliségben 1269: „Transeundo viam ascendit in vnum Orrh” (OklSz.), majd 1395 k.: ar (BesztSzj. 1222) ’embernek, állatnak a légutakhoz vezető szaglószerve’. Szintén ősi örökség a finnugor, sőt, talán az uráli korból, a *ßre (EWUng. 1070) alapalak eredeti jelentése ’kimagasló csúcs, hegy’ volt. (A térszínformanév és testrésznév összefüggésére más nyelvekben is van példa.) A magyar szó rr-je geminálódás eredménye.

Összetett növénynevekben az orr szó elsősorban antropomorf vagy zoomorf metaforikus terminusokban fordul elő. A 28 olyan növénynév közül, melyben az orr (vagy madaraknál a csőr is) előfordul, 24 állatneves, ezen belül 13 madárneves összetétel. A névadási motiváció a jelölt növény valamely részének orrhoz, csőrhöz való alaki hasonlósága volt.

árorr J: Erodium cicitarium (MF. 664).

R: 1807: árorr ’Erodium; Geranicum’, gólya árorr ’E. ciconium’ (MFűvK. 389), daru árorr ’E. gruinum’ (uo. 390), 1864: árorr ’Erodium’, gólya árorr ’E. ciconium’ (Gönczy 264), 1909: árorr ’Erodium; Geranicum’ (Nyr. 37: 213), 1911: ua. ’Erodium’ (Nsz. 20).

Kardos Albert hiányolja a Magyar nyelvújítás szótárából mint a MFűvK. új szavát. Valóban Diószegiék szóalkotása, talán a növény lat. Erodium nevének (magyarázatát l. a gémorr szócikkében) hatása alatt, de mindenképpen a növény valamely részét hasonlítva.

borjúorrúfű J: Antirrhinum majus (MNöv. 141).

R: 1578: boryu orru f ’Bucranion’ (Herbarium 165), 1595: boriv orrv fiv ’szeretetre haito fiv, erit fiju’ (FK. 121), 1775: borjú orrú-fü ’Antirrhinum’ (Csapó 39), 1792: bornyú orra (Váli 183), 1807: borjúorr ’Antirrhinum majus’ (MFűvK. 366), 1833: borjúorr-fű ’ua.’ (Dankovszky 184), borjú orrú-fű ’ua.’ (Kassai 1: 357), 1843: borjuorrfű ’ua.’ (Bugát 43), 1845: borjúorrú ’oroszlánszáj’ (Műsz. 148), 1862: borjuorrfű ’ua.’ (CzF. 1: 744), 1893: borjuorru fű (Pallas 3: 519), 1902: borjuorrúfű (Nyr. 31: 138), 1911: ua. ’Antirrhinum’ (Nsz. 40).

Minden bizonnyal Melius alkotta növénynevünk, melyet a németből tükörfordítással vett át; vö. ném. R. Kalbsnaße ’ua.’ (Herbarium 165). Az ő leírása is magyarázza a névadási motivációt: „a magva a levele között mint egy borjunac az orra”. Társnevei közül vö. orrosfejűfű (MNöv. 141), mely ugyanezen a névadási szemléleten alapul. A borjúorr Diószegiéknek – minden bizonnyal azért, mert állatneves összetétel – nem tetszett, a Megállított Nevek sorában helyette az aranyevő pintyő kifejezést javasolták. Az ilyen jelzői előtag legalábbis furcsa növénynévvel kapcsolatban.

A franciában is mufle de veau (Natter 41), azaz ’borjúpofa virág’ a neve. A növény tudományos elnevezése szintén a virágkorona sajátos orrformájára utal: Antirrhinum az ókori lat. anarrhinon (Plinius 25: 129) a gör. antírrhinon (Theophrastos) növénynév nyomán, mely az antí = azonos, hasonló és a rhís, gen. rhinós = orr szavakból képzett.

csókaorrúfű R: 1578: sóka orru fu ’Geranico’ (Herbarium 198).

Szintén Melius Juhász Péter névalkotása. A névadás miértjére vö. az ő leírását erről a növényről (uo.): „hegyes a hegye, mint a csókának az orra”. Későbbi botanikai szakmunkákban a csókaorrúfű név nem szerepel, de a daruorr, gémorr, gólyacsőr, gólyaorr hasonnevek annál gyakrabban és ugyanezzel a jelentéssel.

daruorr J: Geranium (MNöv. 68).

R: 1590: daru orru fű ’Geranium vel geramion’ (SzikszF. 17), XVI. sz.: daru orru fw (Ars Medica 589), 1604: daru orru fü ’Botrys’ (MA.), 1762: daru orrú fü ’ua.’ (PP. 774), 1775: darú orru-fü ’ua.’ (Csapó 107), 1780: illatozó daru-órr ’Geranium odoratissimum’ (Phytologicon 99), 1793: daruorrúfű ’ua.’ (Földi 32), 1807: daru árorr ’Erodium gruinum’, daruorr ’Pelargonium odoratissimum’ (MFűvK. 390), 1813: daruorr ’mezei gerely’ (OrvF. 367), 1831: daru-orrú fű ’Geranium’ (Kreszn. 1: 96), 1833: darv orr-fű ’ua.’ (Kassai 1: 237), daru orr fű ’ua.’, darvas fű ’Geranium gruinum’, motsári darv-orr ’Geranium palustre’ (uo. 1: 414), 1843: daruorr ’Geranium, Pelargonium odoratissimum’ (Bugát 84), 1862: ua. (CzF. 1: 1190), 1868: ua. (Ballagi 1: 206), 1893: ua. ’Brassai szerint esztrágorr; Pelargonium’ (Pallas 5: 49), 1911: daruorr ’Geranium’ (Nsz. 81), 1925: ua. (MF. 658).

A növény tudományos nevében, a Geraniumban is megvan ez a madárnév, a régi latin geranion növénynév (Plinius 26: 108) alapján, mely a görög geránion (< gör. gerános = daru) ’ua.’ (Dioskorides) elnevezésre vezethető vissza. Az újlatin nyelvekben vö. a román pliscul-cocorului ’Erodium cicutarium’ (DRM. 245) (tkp. darucsőr) elnevezéssel.

A felsőállású magházon csúcsosodó tokról kapta – csakúgy, mint a gémorr, gólyaorr, gólyacsőr, tyúkorr stb. – a hosszú csőrű madárral kapcsolatos elnevezését ez a növény. Hasonló névadási szemléleten alapul a német tükörszó, a Kranichschnabel ’Geranium és Erodium cicutarium’ (M. 302).

A R. 1780: illatozó daru-órr ’Geranium odoratissimum’ (Phytologicon 99) elnevezés a ném. sehr wohlriechender torchenchnabel (uo.), azaz szó szerint ’nagyon jól illatozó gólyaorr’ mintájára keletkezett.

disznóorrja J: Portulaca oleracea (MNöv 111). R: 1578: dißno orrja ’Andrache’ (Herbarium 66), 1706: disznó orja fű ’Portulaca’ (PPNomH), 1775: dißnó orja ’Portulaca’ (Csapó 225), 1793: disznóorja (Földi 33), 1807: disznó-orja ’ua.’ (MFűvK. 282), 1843: ua. (Bugát 87), 1845: ua. és disznóorrú ’tinóorrúgomba’ (Műsz. 178), ’Boletus bovinus’ (uo. 430), 1911: disznóorrja ’Portulaca oleracea’ (Nsz. 85).

Érdekes, hogy a korábbi forrásokban fűfélét jelöl a név, később már gombafajtát is. Mai tudományos neve a Portulaca oleracea növénynek a kövér porcsin, társnevei a disznóorrja mellett a disznóporcsin, kövérfű, poncsér (MNöv. 111). A növény szárát és gyökerét szívesen eszi a disznó. A növénynév a szóhasadás eredményeként létrejött orja (R. 1544: dizno oryot, 1548: wryawal ’levágott disznó, ritkábban birka, marha gerince húsostól’ [OklSz.]) szavunkkal minden bizonnyal összefügg. Valószínűleg a sertések táplálkozásában is szerepet játszó növényt azért nevezték el a disznó orráról, mert a gyökerét azzal túrja ki az állat. Vagy talán a Portulaca oleracea húsos levelei motiválták az elnevezést. A gombanév is inkább – mint ennek a gombafajtának tinóorrú (tinórú) hasonneve – alaki hasonlóság folytán jöhetett létre. A disznóorrja tudományos Portulaca nemi nevével kapcsolatban is találkozunk a disznó állatnévvel, hiszen a növény régi latin portulaca elnevezése mellett a vulgáris porcillaca ’ua.’ (Plinius 20: 210, 26: 84) név nyilvánvalóan a lat. porcus ’disznó’, porcellus ’malac’ származéka. Ebből keletkezett a növény középkori lat. porclaca, porcastrum és ófr. porcelaine (< úfr. pourpier, a. purslain), valamint az ófném. burcel, úfném. Burzelkraut (Genaust 503) neve.

egérorrúfű J: Achillea millefolium (SzegFüz. 2: 66). Az erdélyi Szászlónán jegyezte föl Győrffy István 1935-ben: egérorru fű. Az ÚMTsz. (2: 22) adata szerint Magyarlónán is ismerik, jelentése ugyanaz. A tudományos nemi név a régi lat. Achilleos herba (Plinius 25: 19) (< a gör. Achílleios botáné fordítása), azaz ’Akhilleusz füve’ nyomán a szépségével és erejével kitűnt trójai hős nevét őrzi, aki a harcosok sebeit gyógyfüvekkel kezelte.

elefántormány J: Proboscidea lousianica (P. 275). A ném. Elefantenrüssel (M. 105) ’Martynia’ tükörfordítása. Az elnevezés a szintén metaforikus terminus, a zergeszarv (< ném. Gemsenhorn ’ua.’ [PbF. 498]) társneve. A motiváció a hajlós hegyű, hosszúkás szarvhoz (vagy ormányhoz) hasonlítható gyümölcs. A tudományos nemi név a lat. proboscis, gen. proboscidis ’ormány’ (< gör. proboskís = elafántormány) szóból képzett.

elefántormány-paprika J: Capsicum annuum var. longum f. proboscideum (P. 201).

Az előbbi és a következő elnevezéssel együtt alakleíró elnevezés.

elefántormánya J: Amaranthus caudatus’ (NépismDolg. 3: 111). Népi virágnév Erdélyben, Kalotaszegen. Metaforikus terminus.

eszterágorra J: Geranium palustris (PE. 208).

R: XVI. sz.: estrág orra ’Rostrum ciconiae’ (MNy. 39: 392), 1578: eßtrag orra ’Rostrum ciconiae’ (Herbarium 162), 1584: eterag ’Ciconia’ (Pesti cap. 30: 8), 1706: esztrag ora ’Geranium’ (PPNomH), 1775: ezterag orra ’ua.’ (Csapó 107), 1798: eterág-orrú-fű (Veszelszki 236), 1807: isztragor ’Pelargonium’, szagos isztragor ’P. odoratissimum’ (MFűvK. 390), 1843: esztragór ’Geranium pratense’ (Bugát 117), 1909: isztragor ’Pelargonium’ (Nyr. 37: 215), 1911: eszterág orra, esztergór ’ua.’ (Nsz. 98, 99). N: MF. 658: eszteragorra, esztragor ’Geranium’.

Ez az elnevezés a mai gólyaorrú fű megfelelője. Nem teszi kétségessé a gólya régies elnevezésének idevonását az, hogy a különböző növényekben kimutatható esztragol vegyület elnevezése feltűnően hasonlatos a növénynévhez. Már Melius (Herbarium 162) utal ugyanis 1578-ban a német Stochen (sic!) Schnabel ’ua.’ névre, mely a nyomtatási hiba ellenére is egyértelmű bizonyítéka, hogy itt a ’gólyacsőr’ (gólyaorr) jelentéssel van dolgunk, mégpedig a termés alakjára vonatkozóan. A korai latin elnevezésben is a Rostrum latin szó ’csőr’ jelentésű, a ciconiae utótagban pedig a lat. ciconia ’gólya’ szerepel.

A Geranium pedig a gör. geranos ’daru’ szóra vezethető vissza.

Kardos Albert hiányolja a Magyar nyelvújítás szótárából az isztragor szót, mint a MFűvK. új szavát. Ez azonban nem Diószegiék szóalkotása, ők egy – a magyar írásbeliségben korábban is meglévő – elnevezést vettek föl művükbe.

A közismert fűszernövénynek, a tárkonynak van a dragon mellett egy esztergafű tájnyelvi neve is (Magyar E.: Az ínyesmester szakácskönyve. Budapest, 1978. 30). Ennek idetartozása bizonytalan.

farkastinóru J: Boletus pachypus (MNöv. 58). Az összetétellel alkotott gombanév utótagjának magyarázatát l. a tinóorrú gombánál. Farkas előtagja a jelölt gombafaj mérgező, kerülendő voltára utal.

gémorr J: Erodium (P. 97).

R: 1807: gémorrú redőszirom ’Datura feox’ (MFűvK. 173), 1911: gémcsőr, gémorrú fű ’Erodium’ (Nsz. 122), 1925: gémorr ’ua.’ (MF. 663), 1987: bürökgémorr ’Erodium cicutarium’ (Simon–Csapody: Kis növényhatározó. Budapest, 197). N: Nyárády 68: gémorr (Marosvásárhely).

Az elnevezés szemléleti alapja – csakúgy, mint a daruorr, gólyaorr esetében – a résztermés csavarodó szálkája: a jellegzetes csőr alakúra növő terméslevelek a gém orrához hasonlatosak. A terméses csésze 1 cm-nél rövidebb, a termés csőre 3–5 cm hosszú.

A magyar név ’Erodium’ jelentéssel kései fölbukkanású, valószínűleg tükörfordítással a németből való; vö. Reiherschnabel ’ua.’ (PbF. 171). További idegen nyelvi megfelelői: a. stork’s-bill, szb-hv. obični čapljan ’Erodium cicutarium’ (Weeds 636). Végső soron mind a latin Erodium (< gör. erodiós ’gém’) szóra vezethetők vissza.

A debreceni Fűvész Könyvben szereplő gémorrú redőszirom kifejezés Diószegiék szóalkotása, akik arra törekedtek, hogy „a’ nemnek természeti tzímeréből formálódjon a’ Nemi-név” (Előljáró Beszéd, XIII.1).

gólyacsőr J: Geranium (MNöv. 68).

R: 1894: gólyacsőr ’Geranium’ (Pallas 8: 95), 1911: ua. (Nsz. 127), 1925: ua. ’G. sanguineum’ (MF. 662).

A gólyacsőr a gólyaorr (és gémorr, daruorr) hasonneve a Geranium növényre, melynek felsőállású magházán tok csúcsosodik; ez jut kifejezésre a hosszú csőrű madarak nevével képzett növénynevekben.

gólyaorr J: Geranium (P. 98).

R: ? 1596: golya horoen ’Geranium columbinum; Pes columbinus’ (KamHerb. 304D) (inkább ugyanennek a növénynek a gólyaköröm neve lehet), 1775: golya orú-fü (Csapó 306), 1796: N. golya-orru-fü ’Geranium sanguineum’ (Debrecen) (Kitaibel 165), 1798: gólya-orrú-fű (Veszelszki 136), 1807: gólya árorr ’Erodium ciconium’ (MFűvK. 390), bűzös gólyaorr ’Geranium Robertianum’ (uo. 393), 1833: golya-orr-fű, golya-orr ’Geranium / Storchschnabel’ (Kassai 2), 1843: gólyaorrufű, gólyaorr ’Geranium’ (Bugát 158), 1845: ua. ’Pelargonium’ (Műsz. 225), 1855: réti gólya orru fű ’Geranium pratense’ (MAkÉrt. 525), 1864: gólyaorr, esztragorr ’Geranium palustre’ (CzF. 2: 1077), gólya árorr ’Erodium ciconium’ (Gönczy 264), 1894: gólyaorr ’Geranium’ (Pallas 5: 95), 1909: bakbűzű gólyaorr ’ua.’ (Graumann 11), 1911: gólyaorr, golyaorru fű ’ua.’ (Nsz. 127), 1925: fodros gólyaorr, gólyaorr ’Geranium’ (MF. 658), gólyaorrfű ’G. columbinum’ (uo. 661), 1995: mocsári gólyaorr ’Geranium palustris’ (PE. 208).

N: OrmSz. 187: gójaór ’Geranium robertianum’ / SzamSz. 1: 330: góujaór ’Geranium pratense’ / Nyárády 68: gólyaorr (Marosv.h.) / Nép és Nyelv 1943: 139: gólya orr (Csorvás) ’Erodium cicutarium’ / ÚMTsz. 2: 653: gólaorrú fű (Cserszegtomaj) ’Geranium Robertianum’, gójjaórrufű (Szentgál) ’Erodium cicutarium’ / NéprÉrt. 33: 249: gólaorrú fű (Cserszegtomaj) ’Geranium Robertianum’.

A felsőállású magházon csúcsosodó (a bibeszálak összenövéséből keletkezett) tok alapján kapta a növény a hosszú csőrű madarak csőréről a gém-, gólya-, daruorr tudományos nevet. (Geranos ’daru’; pelargos ’gólya’; erodos ’gém’ jelentésű). Ez a jellegzetes „gólyaorr” termés egymagvú, és hosszú, görbe csőrű részterméskére esik szét éréskor. A Geranium növénynév a lat. geranion (növénynévként Pliniusnál [26: 108]) ’darucsőr’ jelentésű szóból képzett, mely a gör. geránion (< géranos ’daru’) (szintén ’darucsőr’ [Dioskorides]) elnevezésből származik.

A régi görög növénynév folytatói a fr. géraniales, ol. geraniale, a. geranium, sp. geraniales, or. geraniecvetnüje ’gólyaorrfélék rendje’ (AFE. 629).

A gólyaorr a német Storchschnabel ’Geranium’ (Graumann 62). R: 1588: Storckenschnabel ’ua.’ (Kr. 153), a bakbűzű gólyaorr (1909) a ném. Bocksstorchschnabel ’ua.’ (uo.11) megfelelője azzal a különbséggel, hogy az utótag, a Schnabel nem ’orr’, hanem ’csőr’ jelentésű. Románul is ciocul cocostîrcului (RM. 417) a Geranium.

Felsőbb taxonokat is jelöl a gólyaorr; vö. gólyaorrfélék ’Geraniaceae’, gólyaorrtermésűek ’Geraniales’ (P. 98).

kajmacsorr R: 1807: kajmatsór ’Pedicularis’ (MFűvK. 360), XIX. sz. k.: kajmacsór (Diószegi 3; Csécsi Nagy I. „névlaistroma”), 1864: kajmacsőr ’Pedicularis’ (Gönczy 173), 1865: kajmacsór ’Pedicularis’ (CzF. 3: 324), 1868: ua. (Ballagi 1: 655), 1895: ua. (Pallas 10: 17), 1909: ua. (Nyr. 37: 215).

Valószínűleg a Magyar Fűvész Könyv szerzőinek szóalkotása ez a metaforikus terminus. Mint Diószegiék a növényt jellemzik, a „tok: zálka végű, többnyire kajza”. Tehát a „kajmacsos tok” után nevezték el. A kajmacsos ’kis görbedésű, horogféle’, kajmó, kajmós botja van a juhászoknak, mészárosok vas kajmói (CzF. 3: 325). A Ballagi-szótár szerint (1: 655) a kajmó ’bot, pálca horogdad vége’ jelentésű. Innen: kajmós, kajmós-orr, azaz ’horgas orr’. A nyelvjárásokban használatos a kajmó, gajmó ’kampó, horog, horgos halász-szerszám’ (MTsz. 1: 1012), a kajmós lábú ’görbe lábú’ kifejezés Baranyában (Nyr. 18: 478), Debrecenben (uo. 7: 329) és a kajma Borsodban (ÚMTsz. 3: 23), melynek a jelentése ’deformált, görbe’.

kócsagorr J: Erodium cicutarium (MNöv. 67).

R: 1911: kócsag orr ’ua.’ (Nsz. 163), 1925: kócsagorr ’ua.’ (MF. 664).

A gémorr társneve, ugyanazon a szemléleti alapon keletkezett növénynevünk. A latin erodium (< gör. erodios = szürkegém, kócsag) alapján keletkezett a német Reiherschnabel (PbF. 171), azaz ’kócsagorr (kócsagcsőr)’ is.

kutyaorr gomba R: 1895: ua. ’gímgomba’ (Pallas 11: 126).

medveorrú gomba R: 1783: medvegomba ’Boletus bovinus’ (Erdély) 1787: medve-gombár ’Boletus suillus et Bovinus’ (NyTudKözl. 80: 48, 29), 1803: medveorrú (Márton), 1813: medveorrú gomba ’Boletus bovinus’ (MFűvK. 2: 371), 1845: ua. ’Boletus bovinus’ (Műsz. 430).

A vargánya társneve. A disznóorrú gomba és a tinóorrú gomba elnevezésekkel függ össze. Ehető, mint arra a tudományos név, a Boletus bovinus utal. A boletus (< gör. bolétes, bolítes = ehető gomba) a régi rómaiak legjobb étkezési gombája volt (Plinius 22: 92).

orrosfejűfű J: Antirrhinum majus (MNöv. 141).

R: XVIII. sz.: orrosfejű fű ’Antirrhinum maius’ (Nyr. 85: 210), 1873: orrosfejü-fű ’oroszlánszáj’ (Ballagi 2: 369), 1911: orrosfejüfű ’Antirrhinum’ (Nsz. 220).

Hasonneve a borjúorrúfű. Az Antirrhinum nemi név magyarázatát l. ott.

orrtekerő torma J: Armoracia lapathifolia (MNöv. 191).

R: 1807: ua. ’Cochlearia armoracia’ (MFűvK. 374). A közönséges torma szemléletes társneve.

pézsma daruorr R: 1835: pésma darv-orr ’Geranium moschatum (Kassai 4: 103). Mindjárt két állatnevet is találunk ebben a növénynévben, a daruorr kifejezést l. ott.

pintycsőrűmoha J: Brachythecium (P. 207). Nevének az a magyarázata, hogy spóratokja vaskos, hajlott, rövid kúpos fedőjű. Ennek van pintycsőrszerű alakja. A fedeles spóratokra utal a lat. brachythecium (< gör. brachys = rövid; thékion = kis tartály) elnevezés is.

pulykaorrú cikkszár J: Polygonum orientale (Nsz. 251).

R: 1807: pujkaorrú tzikszár, pujka orr ’Polygonum orientale’ (MFűvK. 254), 1873: pulykaorrú cikkszár, pulyka-orr ’ua.’ (Ballagi 2: 452), 1899: pulyka orru czikszár ’ua.’ (A Kert 808), 1911: pulyka orr ’ua.’ (Nsz. 251). N: Kassai 4: 161: pulyka-orr-virág (Hegyalja) ’ua.’.

A név magyarázata az, hogy – mint Kassai 1835-ben jellemzi a növényt – „olj fityegő, és veres virága van ezen plántának, mint a’ pulyka kakasnak fityegő orra”. A lecsüngő piros színű fűzérek motiválták az elnevezést. Itt is tehát a növény valamely részét hasonlítják egy állati testrészhez, így alkotva annak az állatnak a nevével botanikai elnevezést. Diószegiék szóalkotása, a „Régi és Népközt forgó magyar nevezetek” sorában fölsorolt őszi boroszlán, illetve pujkaorr helyett javasolták a „Megállított Nevek” közé (366 és 384) a pujkaorrú tzikkszárt.

pulykaorrú keserűfű J: Persicaria orientalis (P. 142).

R: 1899: pújkaór (Zilah) (Nyr. 28: 236).

N: MNy. 39: 255: pulykaorrú keserűfű (Kürt) ’? Polygonum orientale’ / Kovács 26: pókaorr (Szigetköz) ’Amaranthus hypochondriacus’ / NépismDolg. 3: 112: pújkaór (Kalotaszeg) ’A. caudatus’.

tehéntinóru J: Boletus (Suillus) bovinus (MNöv. 188). L. a tinóorrú gomba szócikket. Hasonló szemléletű a Gomphidius glutinosus gombát a tehén pofájához való alaki hasonlóság alapján létrejött német Kuhmaul (Pilz 48), azaz ’tehénpofa’ gombanév.

tinóru (tinóorrú) gomba J: Boletus (MNöv. 190).

R: 1504 k.: fekete tinor ’Fistulina’, tino or ’Pholiota mutabilis’, 1601: tinor gomba, fekete tinor, 1675: ua. (NyTudÉrt. 80: 29), 1803: tinó orru gomba ’Kuhpilz’ (Márton), 1804: N. tinoró gomba ’Boletus’ (Szokolya) (Kitaibel 169), 1807: tinórú ’Boletus’ (MFűvK. 583), 1820: tinóorrugomba ’vargánya’ (Nagyváthy J.: Házi gazd. 29), 1833: tin’ orrú gomba (Kassai 2: 292), 1835: tinó orrú gomba ’Boletus igniarius’ (uo. 4: 42), 1842: tinórú ’ua.’ (Kubinyi 82), 1843: ua. (Bugát 434), 1845: tinóorrú gomba ’Boletus bovinus’ (Műsz. 430), 1873: ua. ’ennivaló gombafaj’ (Ballagi 2: 641), 1897: ua. ’vargánya’ (Pallas 16: 195), 1911: ua. (Nsz. 310).

N: Kassai 4: 42: tin’orrúgomba ’vargánya’ (Hegyalja) / MTsz. 2: 738: tinóri gomba, tinóorrú gomba (Szatmár), tinórka-gomba (Szabolcs) ’vargánya’ / NyTudÉrt. 80: 29: tinórú gomba, tinóprrú gomba (Udvarhely m.), tinorrú (Debrecen) ’Boletus edulis’, tinorgomba (Veszprém) ’Tricholoma gambosum’, tinó^uri gomba (Beregszász) ’vargánya’ / SzamSz.: tinóurigomba ’Boletus edulis’ / NéprKözl. 1957: 276: sárga tinóra (Bernecebaráti) ’Boletus flavus’ / Nyr. 38: 379: tinargomba (csángó) fehér tinóra ’Boletus edulis’ / NéprÉrt. 39: 234: tinora, tinori, tinorugomba (Regéc, Mogyoróska, Baskó, Komlóska, Háromhuta) ’ua.’ / Péntek–Szabó 307: tinóri (Kalotaszeg, Nyárszó) ’Boletus’ / MNy. 29: 321: tinóri gomba (Bogdánfalva) ’ua.’ / BotKözl. 41: 114: sárga tinoru (Gyöngyös) ’ua.’ / TermTudKözl. 31: 145: tinorrú (Debrecen) ’ua.’; 146: tinorgomba (Veszprém) ’Tricholoma gambosum’ / Kótyuk 91: tinóragomba (Kárpátalja, Rát) ’Leccinum scabrum; L. aurantiacum’.

A ma használatos tinórú gomba elnevezés a tinóorrú gomba folytatója, elhomályosult összetétel. Eredetileg tinóorr volt, ebből összevonással jött létre a tinor. A gombát húsos, gömbölyded alakjáról nevezték el Gregor szerint (NytudÉrt. 80: 29), mivel hasonlít a fiatal tinók, borjak orrához.

A Boletus a régi rómaiak legfontosabb étkezési gombája volt (Plinius 22: 92; Seneca: Epist. 95: 25). A szó a gör. bolétes, bolítes ’Amanita caesarea’ (Genaust 102) gombanévvel rokonítható.

Az összetett szó tinó- előtagja névátvitel eredménye. A tudományos Bovinus elnevezésben ugyanis a tehén állatnév szerepel, a lat. bos, genitív bovis, mely a gör. bous szóval rokon. Az artepitheton a gomba húsának vajszerű anyagára és színére utal (a vaj alapanyaga a lac bovinum ’tehéntej’). A gomba német neve is Kuhpilz (Genaust 105), azaz ’tehéngomba’.

tyúkorr J: Geranium (MNöv. 68).

R: 1899: N. tyúkorr (Csík, Gyimes) ’ua.’ (Nyr. 28: 143) / 1911: tyukorr ’ua.’ (Nsz. 322), 1925: tyúkorr ’ua.’ (MF. 658). N: MTsz. 2: 842: tyúk-orr (Csík m., Gyímes) ’Geranium pratense’, tyukor-fű (Csík m., Gyergyó-Újfalu) ’ua.’ / Rácz 172: tyukorr ’ua.’ (Gyimes) / Gyógysz. 378: tyúkorrfű (Gyergyó) ’Stellaria media’ / NépismDolg. 29: tyukorfű (Gyimesbükk) ’ua.’.

A névadás motivációját l. a gólyaorr és a daruorr szócikkben. Ismert a német Hühnerschnabe (’tkp. ’tyúkcsőr’) (M. 231) elnevezés, mely azonban nem a Geranium, hanem a Sedum acre neve.

varjú-nagyorr R: XVIII.sz.: varjú nagyorrú ’Dpireae filipendula’ (Nyr. 85: 211).

SZAKIRODALOM ÉS A NEM KÖZISMERT FORRÁSOK RÖVIDÍTÉSEINEK FÖLOLDÁSA

Rácz János

SUMMARY

Rácz, János

Clover and nose in botany

This paper describes the history, geographical distribution, and etymology of some anthropomorphic and zoomorphic terms of phytology. It discusses the motivation of Hungarical botanical nomenclature and documents changes of meanings over the past few centuries in herbaria and botanical handbooks. The first part involves botanical terms based on the word here ‘clover’, a word of Uralic origin. The second part deals with terms – these are mainly metaphorical compounds – based on another item of the ancient vocabulary, orr ‘nose’. The motivation for these names was the resemblance between some part of these plants and a nose (or a bird’s beak). The author also gives foreign-language parallels, classical sources where appropriate, loan translations, and co-names with respect to the Hungarian plant names discussed. The identification of the plants involved is facilitated by the Latin binomial (genus/species) terms as they are used in the contemporary literature of botanics.