A világ nyelvi képe az idegen szavak tükrében egy horvát drámában és magyar fordításában

1. Az idegen szavak átvevő nyelvbe való beilleszkedését és használatát eddig elsősorban horvát és szerb nyelvi anyagon hangtani, alaktani és mondattani szempontból vizsgáltam. A grammatikai szempontú kutatás folyamán többször megfigyeltem, hogy elsősorban szépirodalmi, de kisebb mértékben hivatalos szövegekben (szabályzatokban, rendeletekben, törvényekben) is használatosak idegen eredetű szavak és kifejezések olyankor is, mikor látszólag teljes értékű anyanyelvi szó vagy kifejezés áll rendelkezésre. Az ilyen esetek többségében az idegen szó az anyanyelvihez képest konnotációs többletet tartalmaz, olyan érzelmi vagy hangulati momentum kifejezésére szolgál, aminek érzékeltetésére a megfelelő anyanyelvi kifejezés nem alkalmas. A szóalakokról, szóhasználatukról már Kosztolányi is így írt: „Ismét ámulva állapítom meg, hogy mennyire fontos egy nyelvben – minden nyelvben – a szó alakja, az az ezer és ezer öntudatlan, zenei kapcsolat, amely hallatára fölébred bennünk, és színt ad neki, veretet…” (Kosztolányi 1971: 111). A magyar nyelv szelleméről elmélkedve ugyancsak ő mondja: „A régi művelt magyar úr még a latin auktorokat böngészte. Ma a Neue Pressé-t olvassuk. Talán innen van, a latin szellemmel való szakításban, hogy a magyar stílus elvesztette őseredeti egyszerűségét, és körmönfont, ügyeskedő, architektonikus lett, mint a germán mondatok csúcsíves épülete” (Kosztolányi i. m. 23–4).

Az idegen szavak átvételének egyik okaként már Paul is az „idegen viszonyok bemutatását” (Darstellung fremder Verhältnisse), valamint az idegen lexikai elemek előkelő és tetszetős (vornehm und zierlich) stílushatását jelölte meg (vö. Paul 1898: 367–8). Amit Kosztolányi a nyelv színének, veretének vagy általánosságban a nyelv szellemének, Paul az idegen viszonyok bemutatásának nevez, azt a kognitivisták egy csoportja a világ nyelvi képeként interpretálja. „A világ nyelvi képének elmélete arra az alapelvre épül, hogy a természetes nyelvben a valóságnak nem az izomorf képe, hanem annak emberi interpretációja, értelmezése tükrözödik” (Bańczerowski 2000a). A világ nyelvi képe bemutatásának és értelmezésének legújabban Bańczerowski Janusz szentelt több tanulmányt (Bańczerowski 2000), de más összefüggésben, az anyanyelv-idegennyelv relációjában foglakozott vele Hegedűs József is (Hegedűs 2000).

Az idegen szavak egyik nyelvből egy másik nyelvbe vagy nyelvekbe való beáramlásának, használatának, majd beilleszkedésének egyik oka e felfogásban a különböző nyelvi világképek találkozása, egymásra hatása. Meggyőző példát szolgáltat ennek bizonyítására és illusztrálására a nagy horvát író, Miroslav Krleža Agónia (U agoniji) című drámája.

Minden bizonnyal elfogadhatjuk azt a megállapítást, hogy valamely nyelvközösség világképe „nem más, mint a nyelvben rögzült valóságnak az interpretációja”, hiszen „amikor megnevezzük az objektívan létező tárgyakat és jelenségeket,… akkor kategorizáljuk is azokat, és meghatározott szemantikai tartalmat (konnotációt) rendelünk hozzájuk” (Bańczerowski 2000: 260). Az is igaz azonban, hogy bizonyos mértékig maga a nyelv is szinte ráerőlteti struktúráit és kategóriáit használóira; a valóság csak a nyelvben, a nyelven keresztül érzékelhető. A nyelv természetesen képes arra is, hogy a rajta kívül létező valóság új jelenségeit, fogalmait, tárgyait megnevezze, s az ezekkel a jelenségekkel, fogalmakkal, tárgyakkal gazdagabbá váló valóságképet interpretálja. Csak néhány példát említek evvel kapcsolatban. A mezőgazdaság 1948 utáni erőszakos kollektivizálásával – mondhatjuk – új rendszer (új világkép, az e vonatkozásban addig idegen „közös” világképe) alakult ki elsősorban a parasztság, de az egész társadalom számára is. Olyan új fogalmakat kellett megnevezni, mint például ’termelőszövetkezet’ vagy ’háztáji’. Ezeket az idegen (orosz nyelvi) mintára keletkezett kifejezéseket hiába fordítjuk le olyan idegen nyelvre, amely által közvetített világképben nem is léteznek, nem fogják ugyanazt a fogalmi tartalmat s így ugyanazt a konnotációt hordozni, mint számunkra. Azt, hogy egy-egy valóságelem nyelvi jeléhez milyen konnotációk fűződhetnek, meggyőzően mutatja – egyebek mellett – az említett szavak egyikének tréfás, másikának absztrakt síkra áttolódott használata. Úgy látszik, hogy a tsz(cs) ’közös (tehát: senkié)’ megjelöléshez eleve negatív szemantikai konnotáció kapcsolódott, a vele ellentétes ’magán, saját’ jelentésű háztájihoz pedig pozitív. A termelőszövetkezeti csoport rövidítése eleinte téeszcsé volt, amit a dekollektivizálás rövid időszakában a szövetkezetben maradókra értve ’tovább szolgáló cselédek’ formában oldottak föl. A háztáji jelentése pedig idővel bővült, hiszen ez a szó a ’személyi tulajdonban maradó, általában a lakóház körül elhelyezkedő kis földterület’ jelentésen kívül átkerült elvont síkra is, és fokozatosan fölvette a ’közös munkavégzés eszközeivel és idejében végzett saját (magán) munka’ jelentést is. A valóság nyelvi tükröződését, interpretációját és kategorizálását mutatják az udvariasság, a tiszteletadás nyelvi kifejezései is (vö. Nyomárkay 1998, 1999). Az egykori, főként Közép-Európára jellemző (lehet, hogy sokszor nem egészen őszinte, de mindenesetre az akkori felfogás szerinti méltatlan helyzetek kialakulásának eleve gátat szabó) kezét (kezeit) csókolom! vagy tiszteletem! köszönési formák valamikor általánosak voltak, sőt az említett nyelvterület világképét tovább is terjesztették. Magam a hetvenes évek elején elvétve hallottam középkorú oroszoktól a počtenije!, s ma horvát területen ismét hallom a poštovanje! üdvözlési formát, amelyek megfelelnek a magyar tiszteletem!-nek. Valószínűleg az új (talán amerikai) mintát tükrözi például a hagyományos világképünk szerinti, a társadalmilag eleddig kötelező tiszteletadás mellőzéseként is interpretálható, különös, elnyújtott hanglejtéssel ejtett jó napot!, amely tőlünk idegen világképet igyekszik nyelvünkön megjeleníteni. Természetesen az egy-másfél évszázaddal ezelőtti világkép nyelvi kifejezéseit nem okvetlenül szükséges konzerválnunk, ha a megnevezni kívánt jelenséget, folyamatot vagy tényt az eredeti jelentés- és konnotációs tartalom megőrzésével mai nyelvhasználattal másként, esetleg egyszerűbben is ki tudjuk fejezni. Ma már mesterkéltnek, sokak számára egyenesen nehezen érthetőnek hat az egyébként szándékosan is archaizáló egyházi nyelvben például az a református liturgia szerinti szöveg, amely az úrvacsoravétel utáni intéseket tartalmazza: „mielőtt megtérnénk hajlékainkba, kérünk és intünk titeket…”, elegendő lenne: „mielőtt hazatérnénk…”.

Dengl János Magyar nyelvhelyesség és magyar stílus (1937) című munkájában még helytelennek ítéli a nyugdíjba megy kifejezést, a nyugalomba vonult minősítve helyesnek. Ebben is minden bizonnyal az a valóságos vagy óhajtott világkép tükröződik, amelyben az aktív munkát abbahagyók nem számítottak a társadalom számára csak terhet jelentő, eltartott rétegnek. Ezt a világszemléletet tükrözi a lassú, méltóságteljes hangulatot sugalló vonul ige. A példák sorát tovább lehetne folytatni. Az objektív valóság nyelvi képének kutatását a kognitív nyelvészet egyes képviselői állították kutatásuk középpontjába. Lehetséges azonban, hogy ez a gondolat Paulhoz vagy Kosztolányihoz hasonlóan csírájában felbukkan már Horger Antalnál is, aki azt fejtegeti, hogy „a nyelv a mindenkori emberi tudattartalomnak… a kifejezése” (Horger 1926: 25; az én kiemelésem, Ny. I.). A nyelvi világképek különbözőségének tudata nyilvánul meg a fordításokkal szembeni régi szkepticizmusban is, ami határozottan fogalmazódik meg például Schopenhauernál: „Fast nie kann man irgend eine charakteristische, prägnante, bedeutsame Periode aus einer Sprache in die andere so übertragen, daß sie genau und vollkommen dieselbe Wirkung täte” (Schopenhauer: Parerga und Paralipomena, idézi Dengl 1937: 11, az én kiemelésem, Ny. I.).

Az adott világkép legegyszerűbb kifejezői a szavak. Az idegen, más nyelvből alkalmilag vagy tartósan átvett szavak az átadó nyelvközösség világképének közvetítői. Ezért hangsúlyozza Hadrovics László a német eredetű szavak stílushatását kutatva, hogy „a magyarba átkerült német szók szinonímikai árnyalatainak további elemzéséhez… a társadalmi háttérhez… kell visszamennünk” (Hadrovics 1992: 101, az én kiemelésem, Ny. I.). A társadalmi háttéren az illető szavak interpretációs, konnotációs funkcióját érthetjük. Köznyelvivé vált az egy nyelven beszélünk átvitt értelmű szókapcsolat, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy világképünk ugyanaz, tehát tökéletesen megértjük egymást.

2. A világ nyelvi képe tanulságosan bontakozik ki a jellegzetes és jellemző szóhasználatban és állandósult szókapcsolatokban, amelyek sokszor a jelenségek, tárgyak vagy tulajdonságok minősítését is kifejezik, Miroslav Krleža Agónia (U agoniji) című, már említett drámájában. Ez a mű a Glembajevi (Glembay Ltd.) című trilógia része. Három főszereplője van: báró Lenbach, a hadsereg kötelékéből menesztett, börtönviselt egykori huszáralezredes, Laura, Lenbach felesége és nemes Krizsovec Iván ügyvéd, Laura barátja. A konfliktus gyökere az, hogy az egykori huszártiszt alól teljesen kicsúszott a talaj, becsületbeli ügyre hivatkozva kölcsönért gyötri feleségét, aki a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva ruhaszalont nyitott, s így keresi kenyerét. Kapcsolatuk már régen elhidegült, Laura szorgalmazza is a válást, sőt – mint később bevallja – többször elképzeli életét Krizsovec oldalán akár annak árán is, hogy férje beváltja többször hangoztatott fenyegetését, és öngyilkos lesz. Férj és feleség világképe, életszemlélete annyiban hasonlít egymáséhoz, hogy foglalkozásukat mindketten nemcsak rangjukon alulinak, hanem megalázónak is tartják. Lenbach, akinek állandó foglalkozása s így jövedelme sincs, időnként mint versenylótréner dolgozik újgazdagoknál, lekicsinylően štalmajsternek, istállómesternek aposztrofálja magát, Laura pedig, noha valójában divatszalon-tulajdonos, foglalkozását šnajderica ’varróné’ megjelöléssel említi. Lenbach öngyilkossággal fenyegetőzik, ha felesége nem segíti hozzá „becsületbeli tartozásának” rendezéséhez, s az öngyilkosságot pillanatnyi szeszélyből, alkoholos kábulatban el is követi. Laura, akinek effektív része a tragédiában nincs – noha már évek óta intenzíven kívánta férje halálát –, nem érzi bűnösnek magát, annyit szenvedett Lenbach mellett. Helyzetét az pecsételi meg, hogy Krizsovec semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy feleségül vegye. Így személyes kudarca mély lelki válságot idéz elő, s ő is öngyilkosságot követ el. Ez a rövid tartalom. Bennünket most nem annyira magának a sokak által naturalistának tartott drámának a szerkezete érdekel, hanem a benne ábrázolt világ nyelvi képe.

3. Ez a világ késői k. u. k. világ. Megfelel ennek a lakások berendezése, amelyet adekvát módon csak idegen szavakkal lehet leírni, ehhez a világképhez tartozik az éppen végzett munka lebecsülése, dehonesztáló voltának állandó hangsúlyozása, ezt tükrözik a kommunikáció egyéb állandó fordulatai is. Így az idegen nyelvi elemek használata sohasem öncélú, hanem az említett világkép megjelenítésének s a hozzá fűződő konnotációk érzékeltetésének szolgálatában áll. A következőkben ezt a világképet, ennek nyelvi megjelenését kívánom bemutatni. Az áttekintés alapja a horvát szöveg, a magyar jelentéseket legtöbbször Dudás Kálmán műfordításából adom meg (Miroslav Krleža: Drámák. Európa Könyvkiadó 1980), ha ettől eltérek, és a magam fordítását közlöm, azt mindig jelzem. Dudás Kálmán fordításával egyébként – a vázolt szempont jegyében – több helyen vitába is szállok.

4. Laura divatszalonjának bútorai és otthonának berendezése az említett világkép külső kerete. A divatszalonban színes abazsúrokkal tompított fényhatás uralkodik azon a szeptemberi alkonyon, amelyen a cselekmény elkezdődik. XVI. Lajos korabeli vitrinek, a legújabb divat szerint készített kalapok: húzott fekete tafttal bevont tokok, batikolt kelméjű, tolldíszes terrakotta… fuksziamintás kreppzsorzsettek, gazdag ékítésű délutáni bois de rose… A második felvonás színhelye Lenbachék lakása. A berendezés néhány darabja: second-empire trumeau, second-empire plüssgarnitúra, óarany mintás, fakult huzatú biedermeier karosszékek, Mária Terézia-szekreter stb. A keretül szolgáló leírás nem is lehetséges a bemutatott (és más) idegen lexikai elemek nélkül, mert ha van is a nyelvben megfelelő anyanyelvi szó vagy kifejezés, az nem rendelkezik avval a konnotációval, amellyel az idegen szavak.

5. A forma minden elé helyezését az egykori k. u. k. katonatiszti világban olyan kategóriák közvetítik, mint formahiba, elégtétel, becsületszó stb., amelyeknek ezt a jelentéstartalmát legadekvátabban, a világképbe leginkább illő módon német szavakkal lehet kifejezni, mint Formfehler, Satisfaktion (adaptált satisfakcija alakban), Ehrenwort stb. A dráma cselekményének előzménye az, hogy az erkölcsileg lecsúszott Lenbach báró saját meghamisított névjegyét küldi felesége szalonjába egy őrnaggyal, hogy Laura nyújtson át neki becsületbeli adósság rendezésére kétezer dinárt. Laura azonban az ablakon kipillantva észreveszi férjét, aki az alkalmi küldöncöt az utcasarkon várja, és az őrnagyot kiutasítja. Erre jegyzi meg Lenbach: Formfehler svakovo je učinjen ’Mindenképpen formahiba történt’, majd így folytatja: i ja se sada nalazim u upravo nevjerojatnoj poziciji! Ja nisam u stanju da majoru von Lorenczu dam satisfakciju, i ja prosto ne znam što da radim… Kakvu satisfakciju da dam von Lorenczu? Kako da mu objasnim taj tvoj način? ’az én pozícióm hihetetlenül kellemetlen! Nem vagyok abban a helyzetben, hogy von Lorencznak elégtételt szolgáltassak, s egyszerűen nem tudom, mitévő legyek? …Milyen elégtételt nyújtsak von Lorencznak? Hogyan magyarázzam meg a te eljárásodat?’ (Dudás Kálmán fordítása pontatlan: elégtétel helyett jóvátételről beszél, s a magyar szöveg arra sem utal, hogy Lenbach azért nem adhat elégtételt, mert nem párbajképes.) Lenbach a becsületszavára hivatkozik. Bár e fogalomra megvan a megfelelő horvát kifejezés: časna riječ, mégis az Ehrenwort hangzik el olyan közlésekben is mintegy erősítésként és érzelmi fokozásként, amelyekben előzőleg a horvát kifejezést is használták: ja sam dao svoju časnu riječ, da ću novce položiti večeras do sedam sati ’becsületszavamat adtam, hogy ma este hét óráig leteszem a pénzt’; kissé később megismétli: ’ja ti dajem svoju poštenu riječ, mein heiliges Ehrenwort…’ becsületszavamra, mein heiliges Ehrenwort… Laura szemrehányást tesz férjének: Ti si dao časnu riječ, a koliko si ti meni dao časnih riječi… Ovo tvoje titranje mit deinem Ehrenwort, das wirkt schon wirklich traurig! ’Becsületszavadat adtad, hányszor adtad már becsületszavadat… Ez a vagdalkozás mit deinem Ehrenwort, das wirkt schon wirklich traurig’. A horvát szövegben az említett (és más) idegen szavaknak megvan a határozott funkciójuk: a lenbachi világkép közvetítése. Az Ehrenwort ebben a kontextusban érzelmileg fokozottabban konnotált, mint a časna riječ. A magyarban a becsületszó rendelkezik a megfelelő jelentés- és hangulattartalommal.

6. Az úgynevezett „polgári” foglalkozások iránti lenézés fejeződik ki abban, hogy a szereplők ezeket a foglalkozásokat is német szóval nevezik meg úgy, hogy az idegen alapszóhoz horvát képzőt adnak. Laura önmagát šnajdericanak aposztrofálja, noha a színezetlen, érzelmi konnotáció nélküli kommunikáció síkján használhatná a krojačica ’varrónő’ szót is. A magyar fordításban ez a stílushatás eksikkad, tekintve, hogy a varrónő semleges kifejezés. Jobban visszaadhatta volna ezt a világképet és felfogást a fordító, ha varrónét használ. Hasonló a helyzet akkor is, amikor Lenbach szemére veti feleségének, hogy nap mint nap megalázza, „mint egy utolsó varrólányt”: „…kako vi mene svaki dan ponizujete niže od onog posljednjeg lermedla…” – a Lehrmädel használata ugyanazt a világképet érzékelteti, mint a šnajderica.

A lecsúszott huszártiszt istállómester (štalmajster), munkakörét štalmajsterska profesija ’istállómesteri foglalkozás’ megjelöléssel illeti. Mindkét kifejezés túl azon, hogy a jelzett munka dehonesztáló voltát érzékelteti, némi öniróniát is sugall: olyan világképet jelenít meg, amelyben ez egy katonatisztnek valóban rangon aluli kenyérkereset, amit még méltatlanabbá tesz, hogy ezt a munkát felkapaszkodott újgazdagok szolgálatában végzi: ja sam štalmajster kod milostive de Goldschmidt ’Goldschmidtné méltóságos asszony istállómestere vagyok’; To je ta moja štalmajsterska profesija! Eine standesgemässe Beschäftigung! Jawohl! ’Ez hát az én istállómesteri foglalkozásom. Rangomhoz illő foglalkozás! Igenis!’ Križovec doktor világképében sem szerepel előkelő helyen az ügyvédi hivatás gyakorlása. Legfontosabb munkaeszközét, az íróasztalt következetesen csak šrajbtišnek nevezi. A periratok a šrajbtišen fekszenek, amihelyt azonban íróasztalról mint valamely bűnjel helyéről van szó, tehát a maga számára semleges tárgyról, az anyanyelvi pisaći stol ’íróasztal’ szerepel. Negatív konnotációjú Križovec számára munkája gyakori színtere, a bíróság is. A bíróság áporodott, fülledt levegőjét mosókonyhához hasonlítja: Atmosfera je gusta u onoj sudnici kao u kakvoj vaškuhinji, gdje se isparaju plahte! ’A levegő olyan sűrű a tárgyalóteremben, mint mosókonyhában, ahol lepedők párolognak!’

7. Előfordul, hogy olyan cselekvéseket, illetve fogalmakat jelölnek a szereplők idegen (német) szóval, amelyre teljes értékű anyanyelvi megfelelő van, sőt hanglejtéssel a konnotáció is érzékelhető. Ilyen a lajstung (Leistung). Az általános, tág jelentéskörű német főnév – talán éppen széles jelentésköre miatt – alkalmas a lekicsinylés kifejezésére is. A dráma elején lezajló rövid találkozás és hármas jelenet után, Lenbach távoztával Laura mintegy felháborodásának dokumentumaként megmutatja Križovecnak a már említett vizitkártyát: Evo, molim, izvoli, to je današnji njegov lajstung –! ’Itt van, kérlek, tessék: a mai teljesítménye!’ (Odaadja Lenbach névjegyét az asztalról.). Polgári körökben – emlékezetem szerint – gyakran hangzott el annak idején a Leistung szó magyar nyelvi szövegkörnyezetben, és majdnem mindig enyhébb vagy határozottabb negatív konnotációval. Talán helyes lett volna használni a magyar fordításban is.

A idegen szavak sokszor kifejezői a beszélőtől távol álló világképnek. Petőfi édesapjának egyszerű, falusi életszemléletében a színészet egyet jelentett a vásári komédiázással, ezért adja szájába a költő e szavakat: No csak hitvány egy élet az a komédia! Csathó Kálmán egyik regényében szerepel egy lakberendező (ma úgy mondanánk: belsőépítész), akinek a foglalkozása nem illik a vidéki emberek világképébe, ezért: Tapecirer biz az, hiába szépítik is! – mondták róla, ha szóba került… (Csathó 1984: 64). Természetesen több példát is fel lehetne hozni. Úgy tűnik, az idegen szavak effajta használata, a negatív konnotáció, a pejoratív jelentésárnyalat a világképek különbözőségével sokszor megmagyarázható. (Az idegen szavak világképet tükröző és emocionálisan is színezett használatának valóságos tárháza Mikszáth Gavallérok című kisregénye.)

8. Az üdvözlésekben szinte maradéktalanul tükröződik a szóban forgó korszak világképe. A hölgyeknek kijáró köszönés kezét csókolom: Ljubim ruke, draga Laura! Kako ste? ’Kezét csókolom, drága Laura! Hogy van?’, majd az üdvözlő rész végefelé már inkább metanyelvi funkciójú használatban: Ta rasvjeta, te vaše bolte, taj neprozračeni prostor, sve to guši čovjeka! Sasvim ste blijedi, izmučeni, ljubim ruke! ’Ez a világítás, ezek a boltívek itt, ez a levegőtlen helyiség – mindez oly fullasztó! Egész sápadt, elgyötört, kezét csókolom!’ Az osztrák–magyar üdvözlési forma a horvát köznyelv közvetítette világképtől már a dráma keletkezésének idején is idegen volt. Az emigráns orosz grófnő természetesen a maga világképének megfelelő üdvözlési beszédaktust alkalmazza Laura köszöntésében: Zdarvstvujte, draga moja Laura Mihajlovna!, Križovechez viszont németül fordul: O, habe die Ehre, Herr von Križovec! Azok a beszélgetőpartnerek, akik társadalmilag egyenrangúnak tekintették egymást, soha sem használták az úr megszólítást, hanem mindig csak a családnevet, esetleg a megszólított személy foglalkozását, beosztását vagy rangját jelző szót (l. bővebben Nyomárkay 1998, 1999). Križovec így fordul Lenbachhoz: Kako ste, dragi barune, s vama već dugo, dugo nisam imao časti! ’Hogy van, kedves báró! Régesrégen nem volt szerencsém önhöz!’ (Dudás fordítása éppen ehhez a világképhez tartozó üdvözlést adja vissza helytelenül, amikor báró urat mond.) Lenbach az üdvözlő megszólításra így reagál: Hvala, doktore, hvala, dobro mi je! ’Köszönöm, doktor, köszönöm, vagyogatok!’ (Itt már jó a Dudás-fordítás.) Križovec köszönti Laurát (l. fentebb), aki a dialógust így folytatja: Sjednite, dragi doktore! Zar ne ćete odložiti? ’Üljön le, kedves doktor, a felöltöjét sem veti le?’, majd a beszélgetés folyamán később: Doktore, vi opet donijeli Bartóka za Blanku! ’Doktor, maga megint nem hozta el Blankának azt a Bartókot!’ (Egy kottáról van szó.)

Az emigráns grófnő, Madeleine Petrovna nyelvi világképe más; minden bizonnyal francia hatásra alakult, s ennek megfelelően francia világképet közvetítő német nyelvű megszólításaiban szerepel a Herr: O, habe die Ehre, Herr von Križovec!; Lenbachhoz: Wie geht es ihnen, Herr Oberstlieutenant? Amikor azonban átvált horvátra, tehát egyúttal a beszélgetőpartnerek világképébe is be kíván illeszkedni, Lenbachtól így köszön el: Dakle, dragi moj barune, do viđenja! ’Tehát, kedves báróm, viszontlátásra!’

9. A német Person lenézést, lekicsinylést s így társadalmilag alacsonyabb rendűnek tartást kifejező konnotációja vivődik át érdekesen az eredetileg érzelmi tekintetben színezetlen osoba ’személy’ szóra. Madeleine Petrovnát, aki születését tekintve egyszerű származású volt, s a grófné cím csak öreg férje után illette meg, Lenbach nem csupán lenézi, hanem leszbikus hajlammal is gyanúsítja. Laurával való rövid dialógusa a grófné távoztával német kötőszóval indul: (Lenbach): Also, ja tebe ne razumijem, kako možeš sa ovakvom osobom da podržavaš intimne veze. Dieses Weib ist schon das Letzte vom Letzten! ’Also, nem értelek! Hogy tarthatsz fenn intim kapcsolatot egy ilyen alakkal!’ Laura válasza: Grofica je jedna dama i pošten čovjek koji svojim vlastitim rukama zarađuje svoj kruh. Osim toga, ljudi koji dolaze k meni, ne mogu za tebe biti osobe! Kakva osoba? ’A grófnő úrinő és becsületes ember, aki két kezével keresi kenyerét. Azonkívül: azok az emberek, akik hozzám járnak, számodra nem lehetnek alakok! Mi az, hogy alak?’ (A fordítás itt sem a legszerencsésebb. Helyénvalóbb lett volna a grófné megjelölés, nyugodtan maradhatott volna a magyar szövegben is a dáma, tekintettel csupán arra is, hogy az úrinő jelentése már a fordítás korában [a dráma magyarországi bemutatója 1957-ben volt] elindult a devalválódás útján, azaz negatív konnotáció kezdett hozzá kötődni.) Az osoba megfelel a magyar alaknak, a régebbi nyelvhasználatban sokszor perszóna is szerepelt.

10. Az említett világ nyelvi képéhez hozzátartoznak azok a határozó- és módosítószók, amelyek az ábrázolt társadalmi osztályhoz tartozók kommunikációjának jellegzetes kifejezői voltak. Ilyenek: also, eigentlich, so oder so, de facto, en passant stb. (Laura beszámol Krizsovecnek a férje öngyilkossága utáni kihallgatásról): no, also, to je onda onom tipu bilo jedno uporište za njegovu materijalnu istinu, i onda me je pustio! A vani na ulici, rulja! ’Na also, ez aztán támpont volt annak az alaknak a tárgyi igazsághoz, és elengedett. És az utcán a csőcselék!’; (Lenbach egy véleménye szerint olcsón eladó versenylóról beszél) Occasion reinster Sorte! A što je eigentlich – osamnaest hiljada dinara? Bagatela! ’Occasion reinster Sorte! Mert mi az a tizennyolcezer dinár tulajdonképpen? Semmiség!’; (Lenbach pénzért zaklatja feleségét) Ja te molim, Laura, molim te, so oder so, ja sam dao svoju časnu riječ, da ću novce položiti večeras do sedam sati! ’Kérve kérlek, Laura, so oder so, én becsületszavamat adtam, hogy ma este hétig leteszem azt a pénzt!’; (Krizsovec Laura marasztalása ellenére közli, hogy éppen csak benézett hozzá, mindjárt mennie kell) Ja sam samo „en passant”! ’Csak benéztem, „en passant”.’ Az idézett kifejezések német nyelvű szűkebb szövegkörnyezetben is előfordulnak. (Funkciójukról vö. Bańczerowski 2000b.)

11. A német nyelvi világkép magasabb presztízsét jelzik azok a mondatok, sőt rövidebb szövegszakaszok, amelyekben elhangzik egy közlés horvátul, majd a közlő ugyanazt a jelentéstartalmat mintegy megerősítve, határozottá téve megismétli németül. Például: (Lenbach Laurának) Da ti znadeš, da možeš imati pojma, kako mene strašno neugodno gledaš! So fürchterlich kühl und fremd! ’Ha tudnád, ha sejtenéd, milyen félelmetesen bántóan fürkészel! So fürchterlich kühl und fremd!’; (majd felesége viselkedését magával szemben szívtelennek minősíti, utalva saját börtönbüntetésére) Ako imade u životu uopće nešto što je vulgarno, onda je sigurno lepoglavskog robijaša psovati ne samo vulgarno, nego i još gore od tog: bezdušno! Jawohl, direkt herzlos! ’Ha van közönséges az életben, akkor egy lepoglavai fegyencet szidalmazni minden bizonnyal nem hogy közönséges, de annál is rosszabb: lelketlenség! Jawohl, direkt herzlos!’; (Lenbach egy versenylovat dicsér) Prekrasan egzemplar… Sjajne, crne, prekrasne oči, wörtlich: leuchtende Augen! ’Tüneményes példány! Fényes, gyönyörű fekete szemek, wörtlich: leuchtende Augen!’ Laura és Krizsovec dialógusában gyakran találkozunk a ’mód’ jelentésű način mellett a német Art und Weise kifejezéssel, amelynek közlésbeli szerepe ugyancsak a hangsúlyozás, megerősítés, egyértelművé tétel: …meni se u stvari čini kao da se zagomilavaš riječima, das ist eben deine Advokaten-Art und Weise! ’…te voltaképpen halmozod magadra ezeket a szavakat, das ist eben deine Advokatenart und – weise!’; Meni je taj advokatski način, moram priznati stran!… Diese deine Advokatenart und – weise ist mir einfach fremd und unbegreiflich!’ ’Nekem ez az ügyvédi megnyilvánulás bevallom idegen!’; előfordul, hogy a német nyelven elhangzó bevezető közlés lényegi jelentését egy vagy két horvát nyelvű mondattal fejti ki bővebben: Diese deine Advokatenart und – weise, die ist merkwürdig! Ti govoriš tu, govoriš, već jedan čitavi sat govoriš, kao da se braniš od nečega! Ti nemaš ni od čega da se braniš! ’Ez az ügyvédi hangnemed és módszered igazán furcsa! Beszélsz, beszélsz, csak beszélsz, már kerek egy órája, hogy beszélsz, minthogyha védekeznél! Nincs miért védekezned!’ A nyomatékosítás, egyértelművé tétel főként az érzelmileg színezett közlésekben kap különös hangsúlyt. Lenbach kifejezi lesújtó véleményét Madeleine Petrovnáról, majd kifakadását így fejezi be: Da ta kreatura nije žensko, ja bih je ustrijelio kao psa! Wie einen Hund! Mit der Reitpeitsche! ’Ha ez a kreatura nem nő volna, agyonlőném, mint egy kutyát! Wie einen Hund! Mit der Reitpeitsche!’ Hasonló szituációra reagál a részeg főhős, amikor megtudja, hogy estére nem hívhat magához vendégeket, mert felesége vár látogatókat: So? Also so? Ich habe in diesem Hause keine Rechte mehr? Ja sam dakle nitko i ništa u ovoj kući! ’So ? Also so? Ich habe in diesem Hause keine Rechte mehr! Én tehát senki és semmi vagyok ebben a házban!’, és lehetne még folytatni a példákat.

12. Az osztrák–magyar világkép találó tükre a következő rövid dialógusrészlet, amely a cselekményt tekintve éppen a most említett méltatlankodást előzi meg:

Az úgynevezett férfiszoba vagy pipázó megtalálható volt Magyarországon is a módosabb középosztálybeli családok lakásaiban (Dudás Kálmán itt figyelmetlen, mert nem úriszobáról van szó!), az alkalmazottnak is adtak kimenőt meghatározott időközönként. A horvátban – egy másféle világképben – egyik fogalomra sincs (nem is lehet) olyan szó vagy kifejezés, amely a lenbachi környezet nyelvi képe lenne. Az idegen szavak használata itt is funkcionális. (A magyar fordításban kifogásolható a Mária, helyénvalóbb lett volna az említett szempont figyelembe vételével talán Mari vagy Mariska; a horvátban a Marija megfelel a közvetített világképnek, mivel e tulajdonnév kicsinyítő képzős alakját csak ugyanazon társadalmi osztályba [rétegbe] tartozók használták egymás megszólítására.)

13. Összefoglalásként megállapítható, hogy ebben a Krleža-drámában az osztrák–magyar világ nyelvi képe fejeződik ki. Ezt a felsorolt néhány adalék mellett olyan – a mindennapi kommunikációhoz tartozó – kifejezések is mutatják, amelyeket a németből fordítottak, például (Lenbach Laurának): Ja sebi izmoljavam da me tu svaki čas vrijeđate! ’Kikérem magamnak, hogy minduntalan sértegessen!’, vagy (amikor Laura visszaemlékezik házassága kezdetére, amikor lelepleződött előtte férje): …taj se ovog večera za mene demaskirao! Ja sam znala s kim imam čast! ’…azon az estén végképp lehullt az álarc! Már tudtam, kivel van dolgom!’ Mindkét kifejezés: izmoljavati sebi ’kikérni magának’, s kim imam čast ’kihez van szerencsém’ noha horvátul hangzik el, de osztrák–magyar gondolkodásmódot tükröz, a német kifejezés elemről elemre való fordítása.

Az idegen szavak – mint láttuk – a szóban forgó társadalmi réteg idegen mintájú világképét közvetítik. Legtöbbször olyan fogalmak jelölői, amely fogalom a horvátban ismeretlen, sokszor negatív emóció kifejezését szolgálják, főképpen azonban nyomatékosítást, s a különleges hangsúly és félreérthetetlenség kifejezői. Természetesen külön tanulmány feladata annak vizsgálata, hogy ezek a (legfőképpen német) kifejezések mennyire adekvátak a magyarban, azaz mennyiben mutatkozik különbség ugyanannak a társadalmi környezetnek (világnak) horvátok és magyarok számára történő megjelenítésében.

Krležának ezt a drámáját 1957-ben mutatták be a Madách Kamaraszínházban, és a hatvanas évek közepéig olyan szereposztásban játszották, amelynél hűbb, a világképnek megfelelőbb aligha képzelhető el: báró Lenbachot Ajtay Andor, Laurát az akkor pályája csúcsára érkező Tolnay Klári, Krizsovecet Bessenyei Ferenc, Madeleine Petrovnát pedig Ilosvay Katalin alakította. Az olvasmányélményen túl minden drámai alkotásban sok függ a szereplők gesztusaitól, hanghordozásától, artikulációjától – erről azonban részletesebben majd a 2000 októberében sorra kerülő beszédkutatási konferencián szándékozom szólni.

SZAKIRODALOM

Bańczerowski Janusz 2000. A nyelv és a kommunikáció alapkérdései. Az írásokat válogatta és az előszót írta Nyomárkay István. ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet.

Bańczerowski Janusz 2000a. A szavak kapcsolódási mechanizmusa a világ nyelvi képének tükrében. Nyr. Megjelenés alatt.

Bańczerowski Janusz 2000b. Metanyelvi struktúrák szerepe a jelentésmódosításban. Nyr. 124: 1–5.

Csathó Kálmán 1984. Te csak pipálj, Ladányi… Három regény. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest.

Dengl János 1937. Te csak pipálj, Ladányi… Három regény. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest.

Hadrovics László 1992. Magyar nyelvhelyesség és magyar stílus. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Budapest.

Hegedűs József 2000. „Nyelvi világkép” – magyar nyelv – idegen nyelv. MNy. XCVI: 129–39.

Horger Antal 1926. A nyelvtudomány alapelvei.

Paul, Hermann 1898. Prinzipien der Sprachgeschichte.

Kosztolányi Dezső 1971. Nyelv és lélek. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest.

Nyomárkay István 1998. A nyelvhasználat udvariassági stratégiái. Nyr. 122: 277–83.

Nyomárkay István 1999. A nyelvhasználat udvariassági stratégiái II. Nyr. 123: 145–9.

Nyomárkay István

SUMMARY

Nyomárkay, István

The linguistic representation of the world in terms of foreign words in a Croatian drama and its Hungarian translations

The linguistic representation of the world reflects the human interpretation of surrounding reality. Following a general introduction, the paper investigates the appearance of the former Austro-Hungarian (kaiserlich und königlich) world view in Miroslav Krleza’s play ‘Agony’ (U agoniji), with special reference to the function of foreign words.