Bétel

Vörös Éva 1996-ban úttörő monográfiát jelentetett meg az egzotikus gyümölcsök magyar neveiről (1996), amit azóta némely fogyatékossága miatt többé-kevésbé jogos kritika is ért (Gerstner 1999). Az alábbiakban elsősorban az areka (Vörös 1996: 60) és a bétel (Vörös 1996: 65–6) szócikkekhez adnék némi szó-, de elsősorban művelődéstörténeti adalékot. A könyv szigorú recenzensének megjegyzése szerint „a bétel helyett (1972) logikusabb lett volna a bételdió-t címszónak megtenni: kronológiailag ez az első adat (1890 k.), és ennek van meg az etimológiai háttere, ugyanis a magyar összetétel a német Betelnuß részfordításával jött létre” (Gerstner 1999: 232).

Mind az areka, mind a bétel dravida (malajalam, tamil) eredetű szó, s portugál közvetítéssel terjedt el az európai nyelvekben.

A bételbors (Chavica betle), indonézül sirih a borsfélék (Piperaceae) családjába tartozó faj. Dél-, Délkelet-Ázsiában, Indonéziában, Melanéziában, valamint Kelet-Afrika indonéz hatás alatt álló területein elterjedt élvezeti cikként, illetve élénkítőszerként használják. Csípős, piros nedvű, csíkokra vágott leveleit a bételpálma diójával (a „bételdióval”), gambirral (Uncaria gambir), porrá tört, égetett mésszel, esetleg különböző fűszerekkel együtt rágják. A bételrágás a föld lakói kb. 1/10-ének szokása. Kellemes, a mentolhoz hasonló íze miatt kedvelik, enyhén narkotikus hatású; rágása a fogakat tisztítja, az emésztést javítja, a légzés kellemessé, a száj illatossá válik tőle. Kellemetlen következménye viszont, hogy a nyálat barnásvörösre, a fogakat feketére színezi, s az ínyt sorvasztja. (A bételfogyasztók egy része mesterségesen is feketíti fogait.)

A bételbors rágása valószínűleg indiai, preárja eredetű. Vatszjájana (Kr. u. I–III. század k.) Kámaszútra (’Az érzéki gyönyörök vezérfonala’) című művében általános – különösen a legalsó, negyedik varnába (néposztályba) tartozó súdrák körében népszerű – szokásként említette. A szertartásos bételrágásnak a társadalmi életben főleg ünnepekkor van jelentősége. A bétel felajánlása sokhelyütt mindmáig a vendégbarátság jele. A bétel rágásához szükséges, főleg kagylóból nyert meszet többnyire bambuszban vagy tökedényben tárolják, kiszedésére díszesen faragott lapátkát használnak.

A bételpálma (Areca catechu) vagy arekapálma a pálmafélék (Palmae) családjába tartozó, 12–5, de akár 30 m magasra is megnövő, Indiától a Fülöp-szigetekig termesztett, dél- és délkelet-ázsiai növény. Termése, a bételdió (indonézül pinang) a bételborssal együtt fogyasztva élvezeti cikk. A tyúktojásnyi, diószerű terméseket felszeletelik, mésszel forrázzák majd szárítják, és a bételbors levelébe burkolják. A bételdióból vonják ki a kasut.

A bételről egyik legkorábbi forrásunk, a Közhasznu esmeretek tára szócikke így emlékezik meg: „BETEL, eredetikép egy venyikemenü plantát jelent Keletindiában, melly a’ borsnemhez tartozik. Ez a’ plánta azért nevezetes, mivel bizonyos substantiák vegyületének adott nevet, mellyet azon tartományok lakosai igen gyakran rágnak ’s mellyeknek fő állató részei különösen a’ betelplánta (piper-betel L.) leveleiből állanak. Ezeket dohánylevelekkel, oltott mésszel, melly az egész substantiának negyedrészét teszi, és arecadióval, melly az egésznek a felét adja ’s benne, mint mondják, nagy mennyiségü gallessavany van, szokták öszvetenni. Ezt a’ vegyeléket, mint már mondatott, az aequinoctialis tartományok lakosai rágásra használják. Minden rangu férjfiak és asszonyok magokkal hordják azt egy tartóban ’s szüntelenül élnek azzal, körül-belől mint az Europaiak a’ tobákkal. Igy nyujtják a’ Keletindiaiak egymásnak a’ beteltartókat, mint az europaiak a pixiseket, barátság jeléül, a’ kisebb sorsu az előkelőt nem is szólíthatja meg, minekelőtte betelt nem rágott. Általjában a’ betelrágás elmulasztása némelly esetekben gorombaságnak tartatik. Egyébiránt a’ betellel való élés különös módon erőssiti a’ nyálmirigyeket és az emésztés orgánumait, valamint általjában kisebbiti a’ bőrkipárolgást ’s ez által az erőtelenedést eltávoztatja, melly a’ forró tartományokban az izzadság igen bő kiüritéséből elő szokott állani. A’ betel nem csak a’ nyálat, hanem egyéb kiürüléseket is téglaveres szinre fest és széllelrágja, ha valaki azzal igen bőven él, a’ fogakat, ugy hogy azon személyek, kik azzal rendszerént élnek, már harmincz esztendős korokban el szokták veszteni” (A. B. P. 1831).

Babos Kálmán korai idegen szavak szótárában a két szó így szerepel: „aréka, ázsiai fa, melynek dióhoz hasonló gyümölcséből az ugynevezett catechu v. japáni föld (összehuzó szer vérfolyásoknál) készíttetik” (1865: 31), és „betel, keletindiai indás növény, veres nedvü, keserü és jóillatu levelekkel, melyeket az indusok rágás végett arany, ezüst stb. szelencékben magukkal hordoznak” (1865: 51). Lóczy Lajos Hainan szigetének leírásakor említi a betelbors fogyasztását (1886: 387). Zboray Ernő is részletesen leírja Jáva ismertetésekor a bétel fogyasztását, itt a helyi sziri szót használja rá (1936: 207–8).

SZAKIRODALOM

A. B. P. 1831. „betel”. Közhasznu esmeretek tára. Második kötet: Baco–Canonisatio. Pest: Wigand Otto.

Babos Kálmán 1865. Közhasznu magyarázó szótár… Pest: Heckenast Gusztáv.

Gerstner Károly 1999. Vörös 1996 ismertetése. Magyar Nyelv 95: 229–34.

Lóczy Lajos 1886. A khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leirása. Bp: K. M. Természettudományi Társulat.

Vörös Éva 1996. Egzotikus gyümölcsök magyar neveinek történeti-etimológiai szótára. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó.

Zboray Ernő 1936. Tizenöt év Jáva szigetén. Bp.: Királyi Magyar Természettudományi Társulat.

Kicsi Sándor András