A volna : lenne kettősség kontrollvizsgálata

1. A feltételes mód jelen idejében a van lét- és segédigét mind a volna, mind a lenne típusú alakok képviselhetik. Kettősségről csakis ebben az esetben beszélhetünk; olyankor természetesen nem, ha nincs lehetőség a választásra. Eleve kizárhatjuk tehát az elemzésből a feltételes mód múlt idejének volna segédszavát (pl. „Jobban tanulhattál volna”), illetőleg a ’válik vmivé, vmilyenné’ jelentésű lesz igének a feltételes módú formáját (pl. „Belőled kitűnő játékos lenne”).

A volna : lenne párról már az akadémiai nyelvtanban ezt olvashatjuk: „A van ige feltételes jelen idejeként nyelvművelőink szerint jelenre vonatkoztatva a volna, jövőre ellenben a lënne való […]. A valóságos nyelvhasználat azonban nem mindig így alakul, még nagy költőinknél sem” (Tompa 1961: 492). A Nyelvművelő kézikönyvnek szintén az a véleménye, hogy „a két igealak különválasztására vonatkozó régebbi nyelvhelyességi szabályt nem kell mereven értelmeznünk” (Kovalovszky 1985: 1244), ezért gondosan elkülöníti egymástól a nyelvhasználat bemutatását és saját ajánlásait (1243–4). A kézikönyv nyomán készült Nyelvművelő kéziszótárban írtakat a rövidítések feloldásával idézem: „Hagyományosan a volna a jelenre, a lenne a jövőre vonatkozik: ha nem volnék beteg, ott lennék holnap az előadáson. A mai nyelvben már nemigen érvényesül ez a különbség, a lenne a jelenre vonatkoztatva is használható. A választékos fogalmazásban a jóhangzás is befolyásolja, melyiket válasszuk. […] Szerény(kedő) kérdésben […] inkább a volna alak járatos: volna egy perced számomra?” (Grétsy–Kemény szerk. 1996: 628). A néhány hónapja megjelent leíró nyelvészeti egyetemi tankönyv, a Magyar grammatika szerint pedig a volnék : lennék pár tagjai között a funkcióbeli különbség csupán árnyalatnyi: „az előbbinek erőteljesebb a jelenidő-, az utóbbinak a jövőidő-vonatkozása, amit azonban a nyelvhasználók inkább csak a nyelvi kódexet képviselő munkákból tudnak” (Kugler 2000: 119).

Az 1990-es években elkészült történeti nyelvtani szintézisnek a (főként kódexrészletekből, kisebb részben pedig világi nyelvemlékekből álló) törzsanyagában a volna : lenne kettősség tagjainak még 87 : 13 volt a százalékos előfordulási aránya (E. Abaffy 1992: 148). A szakirodalom megállapításai és mindennapi tapasztalataink alapján feltételezhetjük, hogy a mai nyelvhasználatban a részesedések egészen mások.

2. Hogy közelebb kerülhessek annak a megválaszolásához, milyen is ma ez az arány valójában, drámakorpuszon alapuló gyakorisági vizsgálatot végeztem. Eredményeit a Keszler Borbála születésnapjára összeállított emlékkönyvben tettem közzé (Horváth 1999).

Az alapkérdés, a kettősség tagjainak részesedése mellett ezek voltak az elemzés szempontjai: „Befolyásolja-e a volna és lenne közötti választást, ha a feltételes módú alak a jelen helyett inkább a jövőre vonatkozik? Más-e a két forma egymáshoz viszonyított gyakorisága az igei, illetőleg a segédigei szerepben? Függ-e a választás a feltételes móddal kifejezett funkcióárnyalatoktól? Nagyok-e az egyéni nyelvhasználatból adódó különbségek?” (Horváth 1999: 166).

Az elemzésre kiszemelt korpusz egy nyolc műből álló drámakötet volt. (A címe: Rivalda 86–87. A példák közlésekor R.-rel rövidítem. A bibliográfiai adatokat és a darabok listáját l. mostani írásom végén.) A drámákat teljes terjedelmükben feldolgoztam, vagyis a gyűjtés során a párbeszédek mellett a monológokat, továbbá a szerzői utasításokat, megjegyzéseket is figyelembe vettem.

A gyűjtés és az elemzés eredményeit most kontrollvizsgálat keretében mutatom be. Célszerűnek tartottam ugyanis, hogy – az ellenőrzés és az összevetés szándékával – a vizsgálódást más műfajra is kiterjesszem (vö. Horváth 1999: 170). Kontrollkorpusznak a drámakötettel nagyjából egykorú, harmincegy mai magyar elbeszélést tartalmazó gyűjteményt választottam. (A címe: Körkép 86. A példák idézésekor K.-val rövidítem. A bibliográfiai adatokat és az elbeszélések listáját l. írásom végén.) Mindegyik mű teljes terjedelmében bekerült a feldolgozott szövegmintába.

Azt, hogy a volna és a lenne típusú formák előfordulási adatai a két szövegmintán belül, valamint a műfajok közötti összevetésben statisztikailag számottevően különböznek-e egymástól, valószínűség-számítási próbával állapítottam meg. Az eltéréseket p < 0,05 esetén, azaz a véletlennek 5%-nál kevesebb lehetőséget hagyva tekintettem szignifikánsnak.

A példák közlésekor az elbeszéléseket részesítem előnyben, hiszen a korábbi elemzésben (Horváth 1999) a drámákból vett idézetek már szerepeltek.

Ugyanott (167) foglalkoztam az egyes drámák közötti különbségekkel a volna : lenne kettősség szempontjából. Mivel az elbeszélések száma nagy, és terjedelmük miatt egy-egy műre nem juthat sok adat, az egyes elbeszélések különbségeire nem térek ki. Írásom végén, a szövegminták listájához csatolva azonban mind az egyes elbeszélések, mind az egyes drámák mellett közlöm a bennük előforduló adatok számát.

3. A legfontosabb kérdés természetesen az, hogy összességében milyen a volna : lenne arány a drámák, illetőleg az elbeszélések korpuszában. Erre felel az 1. táblázat.

1. táblázat

Műfajok		volna		%		lenne		%		Összesen
drámák		86		57		66		43		152
elbeszélések		58		52		53		48		111

A válasz összhangban van a szakirodalom idézett megállapításaival. Az ómagyar kori 13%-hoz viszonyítva a lenne gyakorisága igencsak megnőtt: mindkét mai szövegmintában meghaladja a 40%-ot. A volna : lenne arány a két műfajban nem különbözik jelentősen, tehát a kontrollvizsgálat megerősítette a drámakötet vallomását.

Az összkép ismeretében érdemes közelebbről megnézni, hogyan alakult a volna és a lenne közötti választás a korábban felsorolt tényezők függvényében.

a) Az első elemzési szempont az idővonatkozás, hiszen ezzel kapcsolatban a legerősebb a funkciómegoszlás gyanúja. (A táblázatok összesítő rovatában a százalékjel melletti felkiáltójel arra figyelmeztet, hogy az adott százalékértékek nem sorösszegek, hanem függőleges irányban értelmezendők: a típusoknak az adatok összességéből való részesedését jelentik.)

2. táblázat

Drámák		volna		%		lenne		%		Összesen		% (!)
jelen		83		61		53		39		136		89
jövő		3		19		13		81		16		11

3. táblázat

Elbeszélések		volna		%		lenne		%		Összesen		% (!)
jelen		56		56		44		44		100		90
jövő		2		18		9		82		11		10

A 2. és a 3. táblázatból kitűnik, hogy a két korpuszban a vizsgált adatoknak (majdnem, illetőleg pontosan) a 90%-a a jelenre vonatkozik. Fontos, hogy ezt a túlnyomó többségű csoportot tekintve is a lenne részesedése a drámákban csaknem eléri, az elbeszélésekben pedig túllépi a 40%-ot. A lenne ilyen adataiból a drámákban több mint négyszer, az elbeszélésekben jóformán ötször annyi van, mint a jövőre utalókból. Annyiban mégis megfigyelhető a funkciómegoszlás, hogy a volna csupán szórványosan vonatkozik a jövőre, ez a szerep a lenne formára jellemző. A jelenre és a jövőre vonatkozó adatcsoport a volna : lenne pár viselkedésére, részesedésére nézve mind a drámáknak, mind az elbeszéléseknek a korpuszán belül szignifikánsan eltér egymástól. A két műfaj összevetésében viszont az azonos típusú csoportok között nincs jelentős különbség a volna : lenne arány szempontjából.

Két-két példa az elbeszélések szövegmintájából az általános, jelenre vonatkozó használatra: „Úgy vélem, az iffi úrra most nagy szükség volna a kertben” (Esterházy: K. 141); „Jó volna leülni, megpihenni egy kicsit” (Végh: K. 592); – „Indiában kétségkívül van szegénység, ostobaság lenne tagadni” (Odze: K. 403); „Ha ő akkor elvállalja a tanácselnökséget, ma egész biztos, Margitéknak is lenne lakása” (Végh: K. 590). A volna két kivételesnek mondható, jövőt kifejező adata: „Elmondta [ismerősöm], hogy hol találom meg, ha bármire szükségem volna Rómában” (Kardos G.: K. 245); „ettől függetlenül tudtam, hogy aligha volnék képes mostantól fogva vigyázni magamra” (Tandori: K. 475). E szakasz lezárásaként a jövőre vonatkozó lenne példái közül is idézek kettőt: „Rendes, pontos, fegyelmes manus leszel, s ha még egyszer pincér lennék, fejemet veheted” (Bólya: K. 89); „Én pedig nem szeretném, ha [ön] még egyszer az én üzememben lenne rosszul” (Odze: K. 408).

b) A következő elemzési szempont a szófaj: a volna : lenne pár igei, valamint segédigei használata.

4. táblázat

Drámák		volna		%		lenne		%		Összesen		% (!)
ige		29		52		27		48		56		37
segédige		57		59		39		41		96		63

5. táblázat

Elbeszélések		volna		%		lenne		%		Összesen		% (!)
ige		21		57		16		43		37		33
segédige		37		50		37		50		74		67

A 4. és az 5. táblázat elárulja, hogy a segédigei adatok mindkét szövegmintában sokkal gyakoribbak az igeieknél: részesedésük az elbeszélésekben kétharmados, a drámákban szintén 60% feletti. A két szófaj közötti összevetésben a volna : lenne kettősség viselkedése egyik műfajon belül sem számottevően különböző, s az azonos szófajoknak a korpuszok közötti összehasonlítása sem mutat szignifikáns eltérést.

A szófajok szerinti vizsgálódást már a drámakötet elemzésekor (Horváth 1999: 168) kiterjesztettem a létige jelentésárnyalataira, így ezek bemutatása most sem hiányozhat.

6. táblázat

Ige (drámákban)		volna		%		lenne		%		Összesen		% (!)
létezés		6		50		6		50		12		21
birtoklás		10		67		5		33		15		27
vonzattal		12		43		16		57		28		50
egyéb		1		100		–		–		1		2

A 6. táblázatból látható, hogy a puszta létezés kifejezésében a drámakorpuszban a volna és a lenne adatai egyensúlyban vannak. Egy-egy példa, kiegészítésül a Keszler-emlékkönyvben idézettekhez: „Minden díszleten áthaladnak, mintha nem volna ott semmi” (Páskándi: R. 452); „[Aztán viaszdarabkák nincsenek benne? (Ti. a mézben.)] Már hogy lennének benne, kérem szeretettel!” (Márton: R. 247). – Ezzel éles, talán az adatok kis számával magyarázható, ellentétben az elbeszélések szövegmintájában (l. a 7. táblázatot) csak a volna igének van ilyen szerepe. Két példa: „Volna egy megoldás, de nagyon fáradságos” (Kolozsvári Grandpierre: K. 300); „Ha ez a munkásszállás nem volna, talán nem is lenne érdemes feljárni” (Végh: K. 567).

7. táblázat

Ige (elbeszélésekben)		volna		%		lenne		%		Összesen		% (!)
létezés		6		100		–		–		6		16,0
birtoklás		10		67		5		33		15		40,5
vonzattal		4		27		11		73		15		40,5
egyéb		1		100		–		–		1		3,5

A birtoklás kifejezésének adatszámai a két műfajban teljesen egyformák. A tökéletes egyezés természetesen véletlen, de az eredmény megengedi azt a következtetést, hogy erre a jelentésre a volna használata jellemzőbb. Két-két példa az elbeszélésekből: „De ha egy csöpp kételyed is volna, folytasd csak [a fényképezést]” (Kolozsvári Papp: K. 325); „de mikor fölébredek, és látom, hogy süt a nap, legszívesebben azonnal ugrándozni volna kedvem” (Vámos: K. 538); – „ilyen szándéknak, amely őt különben se vezérli, nem lenne semmi értelme” (Csaplár: K. 104); „Te, Maca, ha nekem unokám lenne, nem tartanék pasast, garantálom…” (Jókai Anna: K. 203).

A létigének és a hozzá kapcsolódó határozói vonzatnak az együttese alkalmas arra, hogy a létezés valamely lényeges körülményét kifejezze. A drámákban a vizsgált igeadatoknak éppen a fele ilyen funkciójú, az elbeszélések szövegmintájában a létige efféle használata osztozik a vezető szerepen a birtoklás kifejezésével. A vonzatos típusban mindkét korpuszban a lenne van fölényben; különösen az elbeszélésekben, bár ebből a szempontból a műfajok különbsége nem szignifikáns. Statisztikailag számottevő viszont a volna : lenne arány eltérése az elbeszélések korpuszán belül a birtoklást kifejező és a vonzattal álló adatcsoport között. Ugyanez nem mondható el a drámák szövegmintájáról, jóllehet abban is ellentétesek a két funkcióban megfigyelhető arányok. – Két-két példát idézek az elbeszélésekből a volna és a lenne vonzatos használatára: „Papp Györgyön mintha valami furcsa átok volna” (Végh: K. 570); „Aztán később [Papp György] arra gondol, hogy neki mégis otthon volna a helye” (Végh: K. 588); – „Mi is lenne most velem, ha az egészet megisszák?” [ti. fiaim a pálinkát] (Bertha: K. 15); „Míg ezt írom mind, a legszívesebben tizenegyükkel [ti. a madarakkal] lennék” (Tandori: K. 480).

Az „egyéb” címkét a volna a két műfajban ugyanolyan frazeológiai kapcsolatban kapta: „Szénné égtem, Ellykém, látom, te is, így hát ideje volna cihelődnünk!” (Vámos: R. 635); „[A lyoni szülők] vagyonos emberek, és csemetéjüket ideje volna megházasítani” (Karinthy Ferenc: K. 222).

A segédigéket az állítmány névszói eleme szerint osztottam két csoportra: melléknévvel, illetőleg főnévvel szereplőkre.

8. táblázat

Segédige (drámákban)		volna		%		lenne		%		Összesen		% (!)
melléknévvel		35		55		29		45		64		67
főnévvel		22		69		10		31		32		33

9. táblázat

Segédige (elbeszélésekben)		volna		%		lenne		%		Összesen		% (!)
melléknévvel		24		50		24		50		48		65
főnévvel		13		50		13		50		26		35

A 8. és a 9. táblázat megmutatja, hogy a melléknévhez kapcsolt segédigék részesedése a drámákban kétharmados, az elbeszélésekben is majdnem ekkora. A drámákban a melléknévhez és a főnévhez tartozó segédigék csoportjában is a volna van többségben; fölénye különösen a főneves típusban szembetűnő, de az adatok számarányának eltérése a másik csoporttól nem szignifikáns. Az elbeszélések segédigéinek mind a melléknévhez, mind a főnévhez kapcsolódó típusában a volna : lenne pár tagjai egyensúlyban vannak, a kép tehát másféle, mint a drámákban. Ennek ellenére a műfajok összehasonlításában a megfelelő típusok között nem találhatunk statisztikailag számottevő mértékű eltérést.

Két-két példát idézek az elbeszélésekből a volna, illetőleg a lenne melléknévi állítmányhoz kapcsolódó használatára: „Mennyivel könnyebb volna az életünk, ha be is ismernénk azt, ami van…” (Kolozsvári Papp: K. 312); „Nem vagyok én magánlaksértő, szívesen elmondanám az egészet, ha volna olyan szíves kibújni” (Vámos: K. 550); – „Ha én, Bende kettő, szerelmes lennék, egyetlen kézmozdulattal megértetném magam” (Bólya: K. 71); „sokszor jó lenne vasárnap gatyában otthon heverészni” (Odze: K. 410).

Ugyancsak kettő-kettő a főnévhez tartozó adatok közül: „Józsi bácsi, elegem van a vízi munkából, legyen szíves és azonnal feszíttessen ki a fejem felett egy fóliát, mintha vetemény volnék” (Bólya: K. 44); „[Az író] végül úgy belejön a gépelésbe, mintha hivatásos gépírónő volna” (Nemes: K. 390); – „Számomra az elutasítás is gyönyörűség lenne, hiszen Tőled az ostorcsapás is simogatás” (Hernádi: K. 164); „De szép dolog is lenne ott egy kis gazdaság!” (Végh: K. 582). Itt említem meg, hogy a szövegmintákban egy-egy ízben főnévi névmáshoz csatlakozik a lenne segédige; ezeket az adatokat a főneves típushoz soroltam: „És mellettem a te életed is az [ti. nyomorúság] lenne, Hansi” (Páskándi: R. 410); „Ez lennél te?” (Bólya: K. 78).

c) A feltételes módú alakokkal kifejezett funkcióárnyalatok csoportosításában csak részben követtem a Nyelvművelő kézikönyvet (Kovalovszky 1980: 626–8) és a Nyelvművelő kéziszótárt (Grétsy–Kemény szerk. 1996: 181–2), mivel adataim alapján hasznosnak láttam némi átrendezést, emellett további árnyalatok elkülönítésére is szükség volt. Néhány típus elnevezése, valamint az adatok egy részének besorolása természetesen vitatható, hiszen a nemegyszer komplexen megjelenő funkciók minősítése és súlyozása aligha lehet mentes a szubjektivitástól.

10. táblázat

Drámák		volna		lenne		Összesen		% (!)
feltételesség		52		38		90		59,2
óhaj		1		2		3		2,0
kétség, sejtés, bizonytalanság		3		1		4		2,6
szerénykedő közlés		3		1		4		2,6
kérés, javaslat		10		11		21		13,8
udvarias kérdés		3		–		3		2,0
visszakérdezés		2		2		4		2,6
érvényesség, bizonygatás		3		4		7		4,6
méltatlankodó kérdés		6		5		11		7,2
felháborodás		2		–		2		1,3
rendreutasítás		–		2		2		1,3
idéző jelleg, ’úgymond’		1		–		1		0,7

11. táblázat

Elbeszélések		volna		lenne		Összesen		% (!)
feltételesség		38		42		80		72,1
óhaj		–		2		2		1,8
kétség, sejtés, bizonytalanság		2		3		5		4,5
szerénykedő közlés		2		1		3		2,7
’afféle’		1		–		1		0,9
kérés, javaslat		2		1		3		2,7
udvarias kérdés		1		–		1		0,9
visszakérdezés		1		2		3		2,7
érvényesség, bizonygatás		7		–		7		6,3
tagadás, tiltakozás		1		1		2		1,8
kötőmód		1		–		1		0,9
idéző jelleg, ’úgymond’		2		1		3		2,7

A leggyakoribb természetesen magának a feltételhez kötöttségnek, feltételességnek a kifejezése. A 10. és a 11. táblázat alapján kiszámítható, hogy a többi funkcióárnyalat együttes részesedése a drámákban 41, az elbeszélésekben viszont csupán 28%-nyi. A szignifikáns különbség véleményem szerint talán abból adódhat, hogy a beszélt nyelvhez közelebb álló dráma az elbeszélésnél alkalmasabb közeg a finomabb, ritkább funkcióárnyalatok megjelenítésére.

Ami a volna : lenne kettősséget illeti, a (csupán) feltételességet kifejező adatok csoportjának, illetőleg a többi adat alkotta tömbnek a belső arányai sem a dráma-, sem az elbeszéléskötetben nem különböznek statisztikailag számottevően, jóllehet az elbeszélésekben a feltételesség csoportjában a lenne, az egyéb funkciók tömbjében a volna van többségben (az utóbbi arány 20 : 11). Az említett típusok közül az egymásnak megfelelők a műfajok összevetésekor nem bizonyulnak szignifikánsan eltérőknek, noha a feltételesség kifejezőjeként a drámákban a volna, az elbeszélésekben a lenne a gyakoribb. – Két-két példa az elbeszéléskötetből a volna és a lenne adatai közül a feltételesség árnyalatára: „elérzékenyülve már majdnem átharapnám az áttetsző bőrlebenyeget, kapitális hiba volna, és árulás” (Esterházy: K. 131); „Bodnár Endre jóváhagyóan bólint, mintha erre szükség volna a több mint ötévi együttélés után” (Kolozsvári Papp: K. 322); – „De ha nem kellene írni róla, akkor is fontos lenne mindegyik ilyen dolog” (Tandori: K. 497); „Egy időben megfordult az is a Papp György gondolataiban, mi lenne, ha feltelepítené az egész családját” (Végh: K. 584).

A többi funkcióárnyalat az adatok csekély száma miatt kevéssé alkalmas a statisztikai értékelésre, egy-két érdekesség azonban így is megfigyelhető. Áttekintésem az elbeszélések szövegmintáján alapul. A drámákat csak összehasonlításul vagy kiegészítésképpen hozom szóba, hiszen a bennük megjelenő árnyalatokat már bemutattam a Keszler-emlékkönyvben (Horváth 1999: 168–70).

A szemlét azokkal a szerepekkel kezdem, amelyekben az elbeszélések korpuszában a volna és a lenne is előfordul. Közülük először a kétség, sejtés, bizonytalanság példáit idézem: „Vajon ez volna az a bizonyos bátorság, a bátorság a gyávaságra?” (Esterházy: K. 142); „Ez volna a kor, melyet olyan nagyképűen akart lefényképezni Bodnár Endre, nagyképűen fogalmazva magát a vállalkozást is?” (Kolozsvári Papp: K. 321); – „hogy annyi mindent köszönhet az apjához fűződő sajnos nem családias érzéseknek, talán így nem is lenne igaz, nem akarja ő túlhangsúlyozni az esetet” (Csaplár: K. 101); „Ez lenne az első eset, hogy magára mások bajai is hatnak, nemcsak a saját kis ügyei?” (Moldova: K. 372).

Szerénykedő közlések: „Kíváncsi volnék a véleményedre” (Kolozsvári Grandpierre: K. 274); „Nekem is volna egy kérésem” (Kolozsvári Grandpierre: K. 300); – „Részemről Mauszné. Az otthon vezetője lennék!” (Vészi: K. 600).

Udvarias kérésből, javaslatból feltűnően kevesebb van az elbeszélésekben, mint a drámákban: „Ugyanolyan szenvedő alanya vagyok a helyzetnek, mint ön, kedves […] Ha volna szíves bemutatkozni!” (Vámos: K. 535); „Ha volna oly szíves kiönteni a vizet!” (Vámos: K. 541); – „És most lenne szíves talán részletezni az ügyet” (Vészi: K. 602).

A visszakérdezés adatai: „Képes követni, kedves Babarci? – Miért ne volnék képes? – mondotta Babarci” (Tatay: K. 525); – „Ez kicsoda? – kérdezte Nopritz Andrea, és ujjal rám mutatott. – Kicsoda lenne. Hát nem ismered?” (Bodor: K. 32); „Mondom a magyaroknak, kinek a fia a srác. Meglepődnek. De mért ne lenne a fia?” (Spiró: K. 467).

A tagadó és a tiltakozó árnyalat egyszer-egyszer jelenik meg az elbeszélésekben: „Mert ugyebár, az van, ami van, de azért tovább kell élni. S ha ez ilyen egyszerű volna…” (Kolozsvári Papp: K. 319); „Bizony bolond lennék a ráismerés szerepét elfogadni” (Sándor: K. 458). A drámák korpuszában az ilyen adatokhoz a felháborodás árnyalata áll közel: „Csak nem akarod leendő sógorodat feljelenteni?! […] Szép volna!” (Páskándi: R. 355); „Most már ezek is idejönnek… mintha nem volna elég nagy a tumultus…” (Vámos: R. 634).

Az idéző jellegű, ’úgymond’ jelentésárnyalatú adatok: „Türelmetlenül legyintett [a bácsi], morgott valamit, hogy kis hülye volnék, de lesz ez még másként is” (Esterházy: K. 138); „Panka is ki-kinevetett, de közben rajtam felejtgette a szemét, ábrándosan megfogta a fejemet, s noha állandóan évődött, hogy »kicsi« volnék, eközben »kis lovagom«-nak szólított” (Esterházy: K. 140); – „lelketlenség úgy beszélni, bármilyen finoman csoportosítják, ő jól érti, gonosz, kapzsi lenne csak azért, mert megalapozottan óhajtotta összekötni az életét” (Csaplár: K. 108). A drámákból csupán a volna adatolható ebben a szerepben: „Hiénának neveznek minket, dögevőnek. Mert ugye a huszár eleven katonák ellen harcol, mi pedig agyba-főbe vert bilincses embereket faggatunk… Praktice tehát hullákat. Ergo – dögevők volnánk…” (Páskándi: R. 323).

Rátérve azokra a funkcióárnyalatokra, amelyeket az elbeszélésekben csak a volna képvisel, elsőként a jobb híján ’afféle’ jelentésűnek minősítettet mutatom be: „és amiből [ti. a férfiasságból] ez a kézcsók holmi előlegféle volna” (Esterházy: K. 130).

Az udvarias kérdés egyetlen adata: „De a weekendem kedd estig szabad. Volna valami ötlete?” (Karinthy Ferenc: K. 219). Érdekes, hogy ebben az árnyalatban a drámákban is csak a volna fordult elő.

Az érvényesség hangsúlyozása, a bizonygatás az elbeszélésekben a második leggyakoribb funkció. Két példát idézek: „Van egy perc időd? – kérdezte [Ilma] halkan. [Bekezdés.] Bólintottam, hogy van, hogyne volna” (Kolozsvári Grandpierre: K. 273); „és ahol [Papp György] úgy gondolja, hogy volna kaszálnivaló, ott nagyon-nagyon lelassítja a lépéseit” (Végh: K. 587). Feltűnő, hogy az elbeszélésekben ebben a szerepben a volna használata kizárólagos, hiszen a drámákban a lenne került (igaz, hajszálnyi) többségbe. Egy az ottani adatokból: „Lehet, hogy nem is vagy boldog? Már hogyne lennél! Aki fiatal” (Márton: R. 297).

A volna funkcióinak sorát a kötőmódúnak minősített, de nyilván másként is értékelhető adattal zárom: „nem tekinthettem ezt valami agyafúrt, iszonyatos cselnek sem, hogy ugyanis éppen e hányavetiség volna térdrekényszerítő – nem volt meg közöttünk ez a közvetlen birkózás, örök küzdelem” (Esterházy: K. 129).

Az elbeszéléskötetben az óhaj az egyetlen olyan funkcióárnyalat, amelyben csak a lenne adatolható: „Samut emlegette Másikunk a Tömörkény utcában; hogy Samu hadd lenne velem ma délután, a Tömörkény utcában: hogy Samu hadd lenne velem ma délután, amikor szabadon lesz” (Tandori: K. 507). Az egyik drámában (egyben bibliai idézetként) a volna is felbukkan ilyen szerepben: „vajha hideg volnál, vagy hév” (Békés: R. 66).

Az elbeszélésekben megjelenő funkcióárnyalatok bemutatása közben nem esett szó két olyan szerepről, amely csak a drámakorpuszban fordul elő.

Az egyik ilyen a méltatlankodó kérdés. Két-két példa a volna és a lenne efféle használatára: „Mi volna, ha én is minden hozzátartozóval lefeküdnék?” (Gyurkovics: R. 155); „Mi volna, ha az orvos beleszeretne a betegébe?” (Gyurkovics: R. 157); – „Ez lenne ilyen reménytelen, egy szaros állítmány?!” (Békés: R. 63); „Mi lenne, ha egyszer a lányodat kérnéd meg?” [ti. arra, hogy kenje be a hátad napolajjal] (Vámos: R. 558).

A másik ilyen funkció a rendreutasítás. Ebben a szerepben csak a lenne bukkan fel: „Talán lenne szíves kicsit visszafogni magát!” (Vészi: R. 662); „Jobb lenne, szerkesztő úr, ha egyből takaréklángra állítaná magát” (Vészi: R. 703).

4. A kontrollvizsgálat tehát egészében és fontos részletekben igazolta a drámakorpusz korábbi elemzésének eredményét. A statisztikai értékelés során a szövegmintákon belül és a két szövegmintát összevetve csak kevés szignifikáns eltérést találtam: mindkét korpuszon belül számottevő a volna : lenne pár jelenre, illetőleg jövőre vonatkozó használatának különbsége; az elbeszéléskötetben szintén statisztikailag jelentősen tér el egymástól a volna : lenne arány szempontjából a birtoklást kifejező és a vonzatos igék csoportja; a funkcióárnyalatokat tekintve viszont nem a volna : lenne, hanem a „feltételességet kifejező adatok : más funkciójúak” arányban van szignifikáns különbség a két korpusz között.

A kontrollvizsgálat azt sugallja, hogy a volna és a lenne közötti választásban a műfaj szerepe nem mondható meghatározónak, ezt a feltételezést azonban csak további műfajok vallomása erősíthetné meg. Szintén érdekes eredményt hozhat az írásbeli és a szóbeli nyelvhasználat (különösen a spontán beszélgetés) összehasonlítása. Ezt szociolingvisztikai szempontokkal is gazdagítani lehetne. Az a kérdés pedig nyelvtörténeti kutatásra vár, hogy az ómagyar kor óta eltelt időszakban mikorra vált a maihoz hasonlóvá a volna : lenne pár használata és előfordulási aránya.

A SZÖVEGMINTÁK FORRÁSAI

Az egyes elbeszélések, illetőleg drámák listájának közlésmódja: – Szerző: Cím (a kötetbeli lapszámok): a volna adatainak + a lenne adatainak száma.

K. = Körkép 86. Harmincegy mai magyar elbeszélés. Szerk.: Kardos György. Magvető Könyvkiadó. Budapest. 1986. – Bertha Bulcsu: Árnyak és lovasok (5–16): 0 + 1. – Bodor Ádám: Az Eufrátesz Babilonnál (17–36): 0 + 1. – Boldizsár Iván: Politika és fizika (37–42): 0. – Bólya Péter: Nyáridő (43–97): 1 + 4. – Csaplár Vilmos: Epizódok egy látkép történetéből (98–117): 0 + 8. – Csurka István: Válás (118–28): 4 + 0. – Esterházy Péter: A mámor enyhe szabadsága (129–46): 10 + 0. – Fejes Endre: Bennszülöttek (147–59): 0. – Hernádi Gyula: Harmadfokú tulajdonság (160–79): 0 + 2. – Illés Endre: Egy éjszaka története (180–90): 0. – Jókai Anna: Tiszta vizet a pohárba (191–215): 1 + 3. – Karinthy Ferenc: A leánykereskedő (216–34): 2 + 1. – Kardos G. György: Római pillanatok (235–67): 1 + 0. – Kolozsvári Grandpierre Emil: Emberi környezet (268–301): 6 + 0. – Kolozsvári Papp László: Nyomaink (302–27): 12 + 0. – Krasznahorkai László: Borbélykézen (328–47): 0. – Kurucz Gyula: Macskaköröm (348–54): 0. – Mándy Iván: Önéletrajz (355–65): 0. – Moldova György: Régi történet (366–79): 0 + 1. – Nemes György: Az írógépszalag (380–91): 2 + 2. – Odze György: Trópus (392–414): 0 + 5. – Ottlik Géza: Buda (415–40): 1 + 2. – Ördögh Szilveszter: Lészen eljövendő (441–9): 0 + 2. – Sándor Iván: Az összeláncoltság változatai (450–62): 0 + 2. – Spiró György: Honn (463–70): 0 + 1. – Tandori Dezső: Egy elbeszélés két napja (471–518): 5 + 6. – Tatay Sándor: Az álíró (519–34): 1 + 0. – Vámos Miklós: Vegyes páros (535–54): 5 + 0. – Vári Attila: A borzalom bére (555–62): 1 + 0. – Végh Antal: A boldogtalan ember (563–96): 6 + 9. – Vészi Endre: Le az öregekkel! (597–626): 0 + 3.

R. = Rivalda 86–87. Nyolc magyar színmű. Sorozatszerk.: Jovánovics Miklós. Magvető Könyvkiadó. Budapest. 1988. – Békés Pál: A női partőrség szeme láttára (13–83): 6 + 8. – Gyurkovics Tibor: Fekvőtámasz (93–164): 18 + 5. – Hernádi Gyula: Dogma (173–229): 4 + 7. – Márton László: Lepkék a kalapon (239–304): 10 + 7. – Páskándi Géza: Lélekharang (307–12, 321–453): 26 + 10. – Spiró György: Csirkefej (463–543): 0 + 10. – Vámos Miklós: Világszezon (553–639): 19 + 4. – Vészi Endre: Le az öregekkel! (649–716): 3 + 15.

SZAKIRODALOM

E. Abaffy Erzsébet 1992. Az igemód- és igeidőrendszer. In: Benkő Loránd (főszerk.), E. Abaffy Erzsébet (szerk.): A magyar nyelv történeti nyelvtana II/1. Akadémiai Kiadó. Budapest. 120–83.

Grétsy László–Kemény Gábor (szerk.) 1996. Nyelvművelő kéziszótár. Auktor Könyvkiadó. Budapest. 181–2, 628.

Horváth László 1999. A volna : lenne kettősség mai drámákban. In: Kugler Nóra–Lengyel Klára (szerk.): Ember és nyelv. Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék. Budapest. 165–70.

Kovalovszky Miklós 1980. Feltételes mód. In: Grétsy László–Kovalovszky Miklós (főszerk.): Nyelvművelő kézikönyv I. Akadémiai Kiadó. Budapest. 626–8.

Kovalovszky Miklós 1985. Volna – lenne. In: Grétsy László–Kovalovszky Miklós (főszerk.): Nyelvművelő kézikönyv II. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1243–4.

Kugler Nóra 2000. Az igeragozás. In: Keszler Borbála (szerk.): Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. 104–26.

Tompa József 1961. Az igeragozás. In: Tompa József (szerk.): A mai magyar nyelv rendszere I. Akadémiai Kiadó. Budapest. 482–514.

Horváth László

SUMMARY

Horváth, László

A control study of the duality volna : lenne ‘would be’

The present conditional of the Hungarian auxiliary/existential verb van ‘be’ can be represented by forms of both the volna and the lenne type. In a previous paper, the author was seeking an answer to the question of what the proportions of occurrence of those two forms were in contemporary Hungarian dramas. The control study reported on here is based on a corpus of contemporary Hungarian short stories. In addition to providing a general picture, the analysis also presents observations on how the choice between volna and lenne depends on the role of the given verb form in signalizing temporal relations, on part-of-speech factors, as well as on the nuances of function expressed by conditional mood in any given case.