A farkas állatnév összetett növényneveinkben

A botanikában az olyan összetételek, melyeknek jelzői előtagja a farkas név, erősen pejoratív jellegűek; a kártékony, félt és megvetett állat nevével jelölt növények hasznavehetetlenségét, vadságát, mérgező voltát fejezik ki. A farkasgégevirág, farkasgomba, farkashézaggyökér, farkasölőfű, farkascseresznye, stb. népi nevek mind a növény veszélyességére figyelmeztetnek. Így, az utótaggal jelölt növénnyel szemben, vadon termő, hitvány fajokat jelölnek (pl. bab ~ farkasbab; szőlő ~ farkasszőlő stb.). Ókori művekben, majd a középkori füvészkönyvekben is gyakori a lat. lupus ’farkas’ névvel jelölt növény: Lupinaster, Lupinus albus, Lupinus angustifolius, Lupinus luteus, Lycopodium (< gör. lykos = farkas), Lycopus, Lycoperdon, Faucaria lupina, illetve később az ezek mintájára keletkezett újlatin nyelvi r. ochiul lupului, lupoaie, gura-lupului, turta lupului, laptele lupului, marul lupului, fr. tue-loup, raisin de loup vagy az a. wolf’s-bane, ném. Wolfstrapp, Wolfsmilch, Wolfsauge, Wolsklee, szb-hv. vučja stopa, szlk. vlkovec obyčajný stb.

(Érdekes, hogy a magyar állatnév növénynévként átkerült az erdélyi szászba, illetve az ottani román nyelvjárásba is; vö. e. szász Farkasch, r. N. farcas ’ringlószilva’ [NP. 450], e. szász Farkaschbirne ’Pirus communis’ [uo. 329].)

farkasalma J: Aristolochia (MNöv. 57). R: 1470 k.: farkaalma ’Aristologia longa’ (CasGl. 10), 1525 k.: ua. (Ortus 2), XVI. sz. első fele: farkas alma ’ua.’ (Herbolarium), 1578: him v. nstin farkas alma, hayas farkas alma ’Aristolochia’ (Herbarium 143), 1584: ua. ’Aristolochia clematis’ (NomPann. 24), 1588: ua. (FrankHasznK. 20), 1603: ua. (MedVar. 765), 1604: ua. (MA.), 1619 e.: ua. (OrvK. 1267), 1643: ua. (Com:Jan. 27), 1702: ua. (Miskolczi G.: Egy jeles vadkert 511), 1745: farkasalma-gyökér ’Radix aristolochiae’ (Torkos: Taxa pharmae. 9), 1752: farkas alma ’Aristolochia’ (PP.PaxCorp. 382), 1762: ua. (PP. 806), 1798: ua. (Kitaibel 164), 1813: ua. (SzT. 3: 706), 1831: farkas-alma ’Aristolochia’ (Kreszn. 1: 150), 1833: ua. ’kiszíjja az fogakat, ínyeket’ (Kassai 2: 151), 1841: farkasalma (NövTan. 387), 1864: ua. ’gégevirág’ (CzF. 2), 1894: ua. ’Aristolochia’ (Pallas 6: 705), 1911: farkas alma ’ua.’ (Nsz. 102). N: ÚMTsz. 2: 280: farkasalma (Alföld, Pest m. északi része, Galgamácsa, Monor, Kunsztmiklós, Ns.nádudvar, Viss, Kp.-Tisza-vid., Nagykunság, Békés, Csenger, Hortobágy, H.böszörmény, Szabolcs-Szatmár m., Csermosnya-v., Bodony), farkasóma (Écs, Z.baksa, Kötcse, Szokolya, Pográny), farkas^uóma (Lovászpatona) ’Aristolochia clematis’, farkasalma (Kk.félegyháza) ’Echinops’, farkasóma (Szentgál) ’Physalis alkekengi’, farkasómafa (Bocfölde környékén) ’Aristolochia clematis’ / SzamSz. 1: 255: farkasalma / OrmSz. 145: farkasóma ’ua.’ / SzlavSz. 1: 222: farkasama ’ua., méⁱrög’ / NéprÉrt. 33: 239: farkasóma (Cserszegtomaj) ’ua.’ / Nyárády 31: farkasalma (Marosv.h.) / MNy. 4: 31: ua. (Réty) ’Aristolochia Clematitis’ / Nagy 12: farkasóma (Nagyváty) / Vajkai 63: farkasalmafa (Borsa) / Nép és Nyelv 1943: 96: farkasalma (Horgos, Hantháza) ’termést, levelet megfőzik, jó barna leve lesz, […] a tehén-, ló szája fáj, meggurgujázni vele’ / MNy. 39: 160: farkasóma (Komárom m. Kürt) ’Aristolochia clematis’ / Péntek–Szabó 204: frkaslma (Magyarvalkó, Sztána, Szucság), frkaslmafa (Bábony, Bánffyhunyad, Kalotadamos, Nyárszó, Váralmás, Zsobok) ’ua.’ / Kótyuk 77: farkasalma (Kárpátalja, Rát) ’ua.’ / Nyr. 86: 439: farkasóma (Kopács), uo. 441: (Kórógy) / MNy. 45: 218: ua. (Martos) ’ua.’ / Nyr. 10: 331: farkas ôma (Vas és Sopron m.) ’ua.’ / NéprÉrt. 35: 79: farkasóma (Göcsej, Zalabaksa) ’ua.’ / Herman:Pászt. 676: farkasalma (Jakobi-puszta) ’Echinops ruthenicus’ / BaNyj. 73: farkas^uóma ’Aristolochia clematis’.

Természetesen hatóanyagai révén – kellő adagolással – ez a mérgező növény is lehet nélkülözhetetlen orvosságok, a gyógyászat alapanyaga. Aristolochia neve az aristos ’legjobb’ és a locheia ’szülés’ szavakból van képezve. Ez is gyógynövény voltára utal, azaz a szülést segítő szerepét tartották fontosnak. De egyéb területeken is hatásos lehetett, így például marhák bőrbetegségei ellen tejben, ecetben, borban főzve volt használatos. A leveleit zúzott sebekre és orbánc ellen használták, mint azt egy XVII. sz.-i följegyzés is tanúsítja (NépNyelv. 1935: 176): „az össze romlott csontokat, golyobist, nylat, lő… set kiszija es az fogakat, inyeket meg tisztitya. Az férgeket is ki szija kihullatya”. Ma is gyógynövény, a Komárom megyei Martos községben többféleképpen is hasznosítják: „Mëkfőznyi mindënit; a levive a vágássebët mosnyi; nagyon kitisztíttya.” Másrészt „bóhák ellen farkasómát hánynok az ágy alá, hogy attú mëgdöglik” (MNy. 45: 218), a Kárpátalján pedig drogjának forrázatával nehezen gyógyuló sebeket, gyulladásos testrészeket borogatnak (Kótyuk 77).

Magyarországon a gyökerét, föld alatti gumóját földialma, farkasalma néven árulták a gyógyszertárakban. Német nevét, a Wolfsapfelt magyarból fordították, hiszen a növény a XV. században tőlünk Németországba szállított kiviteli árucikk volt. Egy akkori német kódex széljegyzete szerint a neve vngerischwurz (Term. 1938: 204), azaz tkp. ’magyargyökér’ volt. Egyéb idegen nyelvi megfelelői a r. mărul lupului, blg. blesa jabbka ’Aristolochia’ (LWb. K0431), szb-hv. vučja stopa, szlk. vlkovec obyčajný ’ua.’ (Weeds 162).

A borászatban használatos farkasalmaíz kifejezést a farkasalma illatára emlékeztető, rendszerint kellemes borízre alkalmazzák. Ilyen íze van például a cabernet és a merlot szőlőfajták borának.

farkasalmafalevél J: Az Aristolochia clematis levele (ÚMTsz. 2: 280).

Hódmezővásárhelyen és Borsán följegyzett név; népi gyógyszer elnevezése.

farkasalmalevél J: Az Aristolochia clematitis levele (ÚMTsz. 2: 280). N: Kovács 35: farkasómalevél (Szigetköz) ’ua.’ / ÚMTsz. 2:280: ua. (Csákánydoroszló, Z.baksa), farkasalmalevél (Csoma, Kk.félegyháza, Hú.pályi, N.bánya, Ny.császári, Ny.egyháza, H.nánás).

Gyógyhatású: „friss, metszett sebre farkasóma levelet […] tesznek” (uo.).

farkasbab J: 1. csillagfürt; 2. sisakvirág; 3. békabogyó (MNöv. 57). R: 1578: farkas bab ’Faba alba’ (Herbarium 153a), XVI. sz. utolsó harmada: farkasbab ’Herba paris’ (Ars Medica), 1706: farkas bab ’Aconitum’ (PPNomH.), 1792: ua. (Váli 183), 1793: ua. (Földi 15), 1831: farkas-bab ’Actaea spicata’ (Kreszn. 1: 150), 1843: farkasbab ’ua.’ (Bugát 123), 1845: ua. (Műsz. 198), 1864: ua. ’farkasszőlő’ (CzF. 2: 607), 1903: ua. ’Aconitum napellus’ (MVN. 109), 1911: ua. (Nsz. 103). N: Pallas 6: 706: farkasbab (Dunántúl) ’Euphorbia cyparissias’.A magyar név a ném. Wolfsbohne ’Lupine’ (Mackensen: DWb. 1174) és az ol. fava di lupo ’farkasbab’ (TESz. 1: 847) tükörszava. Ami a farkasbab ’Lupinus albus’ jelentését illeti, az egykori névadást a farkas előtaggal az indokolta, hogy a növény alkaloidjai foszformérgezéshez hasonló zsíros májelfajulást, úgynevezett lupinózist okoznak. Az ötvenéves nemesítői tevékenység eredményeként azonban mára majdnem alkaloidmentes fajták jöttek létre, a mag sózva finom csemege, hüvelyes termésű takarmány- és zöldtrágyanövény.

Pörkölés következtében méregtartalma elillan, így aztán valódi kávé pótlására is használható és kávépótlékborsó, vadkávé, magyarkávé, gyöngyösi kávé (Nyr. 71: 64) néven ínséges időben, amikor a Coffea arabica termésének árát nem tudják megfizetni, használják is. L. még az őrségi babkávéról Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása c. munkáját (ismerteti Beke [Nyr. 70: 79], aki fölveti a kérdést: vajon miféle kávé ez az Őrségben termő babkávé, mert hogy nem valódi kávé, az nyilvánvaló). Kardos azt írja a kávéfogyasztásról, hogy babkávét (szemeskávét) itt-ott lehet látni a kertekben: megpirítják és kifőzik.

A Lupinus csillagfürt neve azzal magyarázható, hogy régen azt tartották a növényről, hogy a csillagokból gyűjt tápanyagot.

farkasbogyó J: 1. Scopola carniolica, csüngőbelénd; 2. nadragulya (MNöv. 57). R: 1807: farkasbogyó ’Scopola’ (TESz. 1: 846), 1843: ua. ’Bacca belladonnae’ (Bugát 123), 1908: ua. ’Atropa belladonna’ (Zelenyák 87), 1911: ua. ’Atropa’ (Nsz. 103), 1925: ua. (HGy. 174).

A növények bogyószerű, mérges termését juttatja kifejezésre az elnevezés, akárcsak a nadragulya farkascseresznye, ördögszőlő (Zelenyák 87), ördögbogyó, mérges cseresznye (MNöv. 135) hasonnevei. Német megfelelője a Wolfsbeere ’ua.’ (TESz. 1: 847). Az 50–200 cm magasra megnövő nadragulya a bükkös erdők, erdei vágások igen-igen mérgező növénye, amelyet a felsőháromszéki nép natyfű, nagyerejűfű, tudósfű, szerencsefű (Folklór Archivum 1: 91) néven ismer; szerencsehozónak, tudósnak, általában nagyerejűnek tart. Helyét a népi hiedelemvilágban feltűnő biológiai tulajdonságai révén foglalta el (kora tavasszal, szinte a hó alól dugja ki hajtásait; nyár közepén „elment”, teljesen leszáradt; ha ráépítették az épületet, még a küszöbön belül is – napfény, eső hiányában is – két évig élt). Nyelvjárási nevei is mutatják, hogy különös becsben tartott növény. Számos hiedelem kapcsolódik hozzá, mágikus erejéről a magyar etnikum egész területéről ismer a néprajztudomány szórványos adatokat. A vendéglősök körében a Szilágyságban keresett növény lehetett, mert „Áss a küszöbbe matragulyát, s nem viheti el senki a szerencsét, s te is otthon ülő lész.” „Áss a hordók ászokfája alá matragulyát, megjön a szerencséd, elkél a borod”; „árujják a piacon es”, s „Brassóba es vót” (uo.). A Székelyudvarhely környéki Siklódon a boszorkányok a fenti módon – küszöb alá ásott nagyfűvel rontottak. Kuruzslás, varázslás eszközeként rontani és gyógyítani lehetett vele, amint az a szegedi boszorkányperek vallomásaiból kitűnik. A boszorkányszombat résztvevői varázskenőccsel kenték be magukat, a boszorkányzsír összetevői között szerepelt a farkasbogyó is, melynek hatóanyaga egyes kutatók szerint a bőrön át fölszívódva a repülés, zuhanás érzését kelti.

A nadragulya tudományos nevének (Atropa belladonna) magyarázatát l. a farkascseresznyénél.

farkasboroszlán J: Daphne mezereum (MNöv. 57). R: 1805–10: farkasborozlán ’Daphne mezereum’ (Márton 29), 1807: farkas Boroszlán ’ua.’ (MFűvK 252), 1833: farkas-boroszlán ’ua.’ (Kassai 2: 151), 1838: farkasboroszlán ’ua.’ (TESz. 1: 846), 1864: ua. (CzF. 2: 608), 1869: ua. (Math. és TermTudKözl. 6: 205), 1909: farkas boroszlán ’ua.’ (MNy. 5: 187). N: SzegFüz. 2: 158: farkasborostyán (Szászfenes) ’Daphne mezereum’ / ÚMTsz. 2: 280: farkasboroszlán (Gyimes-vid.) ’ua.’.

A növény valamennyi szerve a csípős ízű mezerin nevű méreganyagot tartalmazza, a pejoratív jelentésű farkas előtag erre utal. Orosz megfelelője ezzel az állatnévvel a volcse lyko ’ua.’ (MO. 193). A boroszlán (R. 1783: „Syringa vulgaris […] Boroszlán” [TESz. 1: 348]) pedig szerb-horvát eredetű növénynevünk; vö. szb-hv. N. brstan, bstran, bersljan ’borostyán, repkény’. Megvan több más szláv nyelvben is: blg. brislján, mac. brslan, brslen, szln. bršljan, cs. R. brziestan, le. R. brzestan, brzostan ’ua.’. A román N. boroşleán ’borostyán’ (uo.) a magyarból való átvétel.

A magyarban használatos számos nyelvjárási alakváltozat (boraszlán, boroslán, boroslëány, buruslán [ÚMTsz.], boroslány, boroszlyány [MNyatl. orgona alatt]) némelyike népetimológiás alakulat.

farkasbors J: Daphne mezereum (MNöv. 57). R: 1780: farkas bors ’Daphne mezereum’ (Phytologicon 89), 1835: ua. (Kováts 350), 1843: farkasbors ’Cubebae’ (Bugát 123), 1894: ua. ’Daphne mezereum’ (Pallas 6: 706). N: FöldrKözl. 22: 63: farkasbors (Mátra) ’Daphne’.

Nyilván összetartozik az előző szócikkbeli farkasboroszlán ’ua.’ elnevezéssel, melynek rövid, „értelmesített” alakja lehet.

farkasborsó R: XVII.sz.: farkas borso ’Lupini; keserű bab’ (Dioscorides bej. 168).

Ez, akárcsak a német Wolfsbohne ’ua.’ (PbF. 277), latin elnevezésből származik (< lat. lupus ’farkas’).

farkascsengőfű J: (Borsod) Polygonatum (MNöv. 164). R: 1908: farkascsengőfű ’Polygonatum officinale’ (Zelenyák 118), 1911: farkas csengőfű ’ua.’ (Nsz. 103). N: Kovács 27: farkascsengőfű (Szigetköz) ’Polygonatum sp.’.

A salamonpecsét (~ ném. Salomons-siegel [PbF. 362], fr. sceau de Salomon [HGy. 177] ’ua.’) egyik népi neve. Latin Polygonatum (< gör. polys = sok; gony = térd, csomó) elnevezése arra utal, hogy a száron számos csomós dudor található. Erre vonatkozik a növény soktérdű-gyöngyvirág (MNöv. 164) társneve is.

farkascseresznye J: Atropa bella-donna (MNöv. 135). R: XVIII. sz.: N. farkas cseresnye ’Belladonna, Tollkraut’ (Nyr. 85: 212), 1807: farkas-tseresznye ’Atropa belladonna’ (MFűvK. 175), 1833: ua. ’Atropa belladonna, ártalmas mérges tseresznye; nadragulya’ (Kassai 2: 151), 1835: farkascseresznye ’mérges cs.’ (Kováts 92), 1842: farkascseresnye ’Belladonna’ (Peregriny: TermTört. Buda.73), 1843: ua. (Bugát 123), 1845: ua. (Műsz. 198), 1874: farkas cseresznye ’ua.’ (Nyr. 3: 222), 1894: farkascseresznye ’Atropa belladonna’ (Pallas 6: 706), 1908: ua. (Zelenyák 87). N: ÚMTsz. 2: 280: farkascseresznye (Privigye vid.) ’Atropa belladonna’, farkascserësnye (Csákánydoroszló) ’Solanum nigrum’ / MNöv. 57: farkascseresznye (Vas m.) ’nadragulya’ / MNy. 39: 160: farkas csërësnye (Komárom m., Kürt) ’Solanum nigrum’ / MNy. 33: 346: farkascserësnye (Őrisziget) ’Lonicera xylosteum’.

Német megfelelője a Wolfskirsche ’vadcseresznye’ (Mackensen DWb. 1174); alighanem ennek alapján, tükörfordítással honosodott meg a név a magyar botanika szaknyelvében. A névadás alapja a növény sötétvörös, feketés, cseresznyéhez hasonlító bogyótermése, mely veszedelmes, igen mérgező; innen a pejoratív értelmű előtag az összetételben. A debreceni füvészkönyvben Diószegiék mérges tseresznye néven is szerepeltetik (MFűvK. 175). A nadragulyának igen sok társneve utal erre a tulajdonságára; vö. R. XVIII. sz.: dühösfű, veszettfű, ördögbibirkó, álomfű, kábitó bogyó (Nyr. 85: 212), mai nyelvjárási álomhozófű, altatófű, bolondítófű, mérgescseresznye, ördögbogyó (MNöv. 135).

A tudományos fajnév utótagja díszítő jelző (lat. bella donna ’szép asszony’ > fr. belladone, belladame [HGy. 174]), és azzal van összefüggésben, hogy a növénynek pupillatágító hatása van. Ezt az atropin nevű alkaloid idézi elő. Az Atropa előtag Linnétől ered. A legenda szerint Marcus Aurelius hadseregét – amikor i. e. 34-ben a Római Birodalom keleti terjeszkedésének érdekében a parthusokkal háborúzott – nadragulyával mérgezték meg. A három párka közül Atroposz vágta el az élet fonalát.

farkascserge J: Polypodium vulgare; Pteridium aquilinum (Péntek–Szabó 316). N: ÚMTsz. 2: 280: farkascsërge (Magyarókereke) ’Pteridium aquilinum’ / Péntek–Szabó 276: frkascserge (Nagykapus), frkascsërë (Sztána), frkascsrge (Zsobok), frkascërge (Gyerőmonostor, Gyerővásárhely, Kiskapus, Magyarvalkó), farkascsërgő (Magyarbikal), ’Pteridium aquilinum’, 272: frkascserge (Kiskapus), frkascsërge (Gyerőmonostor, Mogyorókereke, Körösfő), farkascsergő (Inaktelke, Kiskapus), frkascsërgő (Kalotaszentkirály-Zentelke) ’Polypodium vulgare’, 229: farkascsërgő (Kiskapus) ’Dryopteris filix-mas’ / BotKözl. 64/1: 27: farkascserge (Kalotaszeg) ’Pteridium aquilinum’.

Az erdélyi szó a magyar–román nyelvi kölcsönhatás eredménye, az átvétel iránya nem dönthető el. A r. ţolu lupului ’Polypodium vulgare’ (Péntek–Szabó 175) kifejezéssel függ össze, egymás tükörszavai.

farkascsinge J: Aristolochia clematis (ÚMTsz. 2: 280). N: uo.: farkascsönge (Kákics) / OrmSz.: ua. A farkasalma hasonneve. Az összetett szó utótagja nyelvjárási szó (R. 1838: csinge [Tsz.], csënge [EtSz. 1: 1074]); talán a ’hinta, függelék’ jelentésű csinga szóval függ össze, és a növény valamely részére utal.

farkasebtej N: Ethn. 8: 94: farkasebtej (Hetés) ’Euphorbia cyparissias’.

A német Zypressenwolfsmilch ’ua.’ (PbF. 143) névvel függ össze (cyparissias = ciprushoz hasonló > ném. Zypressen előtag). A Wolfsmilch ’farkastej’ jelentésű. L. a farkasfűtej szócikket.

farkasfing J: pöffeteggomba (NyTudÉrt. 80: 27). R: 1787: farkas fing ’ua.’ (uo.).

A pöffeteggomba elnevezés igen régi (1578: Herbarium 28: poefeteg-gomba, 1584: Beythe: pöfeteg, 1590: SzikszF.: poeffedek, 1838: pöfeteg-gomba [Tsz.]); és ma is használatos. A fing utótag magyarázatára vö. a tinóru (tinótorty) gombanévvel. Ugyanígy hangutánzó elnevezés a bábafing-gomba (Pallas), a lófing és pöfing (Benkő, ill. Tordán: Nyr. 42: 11) is. Szalontán lúfing és bikafing ismeretes (MNy. 13: 126). A tinótorty jelentése is csak így magyarázható, vö. tortyog ’szortyog’ (Balaton mell.), tortyan ’buggyan’ (Háromszék m.), trottyos ’fingós’ (Szentes), trotty (Bács-Bodrog m.), tritty-trotty ’fing’ (Debrecen) (MTsz.). Vö. a bikafing, farkasfing, lófing, lúdposz elnevezésekkel. A -posz, -fing, -torty utótagok azonos jelentésű és funkciójú megfelelései más nyelvekben is megvannak, vö. például gör. szakny. Lycoperdon < Lykos ’farkas’ és perdon ’fing’.

farkasfog J: Bidens tripartitus (VN. 28). R: 1520 k.: farkas fog ’Barba Iouis’ (Növ. 3), 1520 k.: farkas fogh ’Semper viva’ (Herbolarium), 1603 k.: farkas fog (MedVar. 227), 1619 e.: farkas fogh ’fünem’ (TOrvK. 167), farkas fog (OrvK. 1325), 1629: farkasfog (Nyr. 34: 202), 1703: farkas fog (Botanicon), 1783: ua. ’Bidens tripartita’ (NomVeg. 426), 1813: ua. (OrvF. 369), 1815: ua. (Kassai B 239), 1825: farkasfog ’ua.’ (Lexicon Budense 190), 1833: farkas-fog (Noszvaj vid.) ’tsörgő-fű’ (Kassai 2: 151), 1843: farkasfog ’Bidens tripartita’ (Bugát 123), 1845: ua. (Műsz. 198), 1864: farkasfog ’Lupus: mocsáros helyeken tenyésző fű’ (CzF. 2: 608), 1894: ua. ’Bidens bipinatus, tripatitus’ (Pallas 6: 708), 1925: ua. (MF. 1116). N: ÚMTsz. 2: 280: farkasfog (Békés, Szeghalom, N.zerénd) ’különféle, nedves helyeken tenyésző, tüskés termésű gyomnövények, leggyakrabban a Bidens neveként’, 281: ua. (Dormánd, Bh.ugra, N.szalonta, Csombord, A.-Fehér vm., Ms-t. vm.) ’ilyenfajta gyomnövényeknek szúrós, tüskés […] termése’ / MTsz. 1: 547: farkasfog (Borsod m.) / OrmSz. 145: ua. ’gazfölverte helyek egyik növényének termése: beleragad a ruhába, alig lehet kiszedni’ / MNy. 4: 31: ua. (Réty) ’Eryngium planum; lidércfű’ / Nép és Nyelv 1943: 96: ua. (Vésztő) ’Bidens tripartitus’ / Péntek–Szabó 209: frkasfog (Alszeg, Felszeg, Kapus mente, Inaktelke, Mákó, Nádasdaróc) ’subás farkasfog’.

A farkasfog összetétel – mint a nyelvben már más jelentésben meglévő összetett szó – vált egyszerű botanikai terminussá, a szarkaláb-, kakastaréj-féle összetételekhez hasonlóan. A farkas kétkaréjú, hegyes tépő-, illetve zápfogaival és hosszú hegyes szemfogaival függ össze a farkasfog kifejezés: kiálló, tűhegyes, a többinél hosszabb fog (pl. csikónál).

A növénynek szeldelt, lándzsás, fűrészes szélű levelei átellenes állásúak, hasonlóak a fogazathoz, ám mégsem ez a név motivációja. A terminológia elsősorban a ruhába akadó termésekre vonatkozik, és csak másodlagosan magára a növényre. Ennek ugyanis „ragaszkodó” termése van, szigonyos tüskékkel tapad mindenhez. Hasonneve, az ördögfog is a fűrészes fogú, szálkás termésre utal, mert a növény érett kaszatjai horogszerűen visszahajló árhegyben végződnek, amellyel megkapaszkodnak az állatok szőrzetében, távolabbi élőhelyekre is eljutva.

Román megfelelője a dentriţă ’ua.’ (Szabó–Péntek 209).

A latin Bidens tripartitus név előtagjában is szerepel a fog, pontosabban a ’kétfog’, míg a tripartitus utótag ’háromrészes’ jelentésű.

farkasfül J: Aristolochia clematitis (MNöv. 57).

A farkasalma (gégevirág, hézaggyökér stb.) egyik alakfestő, zoomorf társneve.

farkasfű J: Euphorbia marginata (f. tippan) (Surányi 258). R: 1578: farkas f ’sisakvirág’ (Herbarium 153a), XVI. sz.: farkafw ’Thymalea’ (Dioscorides bej. 163), 1583: farkas fiu (Atrebatis 4), 1588: ua. (FrankHasznK 18), 1831: farkas-fű ’Aconitum Lycoctonum / Wolfgift’ (Kreszn. 1: 150). N: Kovács 20: farkasfű (Szigetköz) ’mindenféle Euphorbia helyi neve’.

A farkasfű idegen nyelvi megfelelői: ném. Wolfskraut ’Eisenhut’ (Mackensen DWb. 1174), fr. tue-loup ’farkasfű’ (TESz. 1: 847), r. lupariţă, lupoaie ’Orobanche ramosa’, gura-lupului ’Scutellaria altissima’ (DRM. 1: 742).

farkasfűtej J: Euphorbia cyparissias (MNöv. 57). R: 1824: farkasfűtéj (Magyarázat VI :15), 1842: farkas fütej ’Euphorbia cyparissias’ (Kubinyi 71), 1865: ua. (Math. és TermTudKözl. 3: 304), 1877: ua. (uo. 14:120), 1894: ua. ’Euphorbia Cyparissias’ (Pallas 6: 706). N: ÚMTsz. 2: 281: farkasfűtej (Privigye vid.) ’Euphorbia’.

A farkas-kutyatej, farkastej, farkasebtej ’ua.’ társneve. A ném. Zypressenwolfsmilch ’ua.’ (PbF. 143) elnevezéssel függ össze. A név motivációja az, hogy e növényeknek a tejnedve többé-kevésbé mérgező.

farkasfűz J: fűzfafajta (ÚMTsz. 2: 281). N: uo.: farkas-fűz (Tiszadob), farkas fűzfa (S.örös).

farkasgégevirág J: Aristolochia (Nsz. 103). R: 1807: farkas gégevirág ’Aristolochia clematis’ (MFűvK. 371).

A farkasgége egyes vidékeken ’csigatészta’ jelentésű is, Karcagon a rakoncátlan, szilaj, lármás gyerekre mondják, hogy farkasgégén eresztett (ÚMTsz. 2: 281) vagy Szegeden farkasgégén nevekedett (SzegSz.). Ebben az összetett szóban azonban az utótag a pejoratív farkas előtag után az önálló gégevirág ’Aristolochia clematis’ (MNöv. 57) növénynév, mely Diószegiék szóalkotása, akik az új nemi nevek között sorolják fel (MFűvK. 355). Ennek megfelelően ők a „Régi és Népközt forgó magyar nevezetek” sorában említett hézag gyökér ’Aristolochia clematis’ helyébe javasolják a „Megállított Nevek” közé a farkas gégevirág kifejezést.

A növény további társnevei a farkasalma, farkas-hézaggyökér és a farkasfül (uo.).

farkasgomba J: gombafajta. R: 1799, 1812: farkas gomba (SzT. 3: 702).

Mivel csak erdélyi levéltári anyagban bukkan föl az elnevezés, minden bizonnyal egy ottani tájnyelvi gombanév került be az írott forrásokba. Mérgező gombafajta lehet.

farkasgyökér J: Aconitum (MNöv. 169). R: 1762: farkas gyökér ’Aconitum’ (PP. 806), 1767: ua. (PPB.), 1793: ua. (Földi 15), 1833: farkas gyökér ’Aconitum Lycoctonum’ (Kassai 2: 151), 1843: farkasgyökér ’ua.’ (Bugát 123). N: ÚMTsz. 2: 281: farkasgyükér (Monor) ’Aconitum’.

Szintén egy mérgező növény elnevezése, vö. farkas-méregfű, torokrontófű stb. (MNöv. 169) társneveivel. Latin Aconitum neve a régi görög akoniton ’mérges növény’ elnevezésből származik.

farkashárs J: Daphne mezereum (MNöv. 57). R: 1470 k.: farkahas (CasGl. 49), 1516 k.: farkas haas ’Agnus castus’ (Nyr. 34: 201), 1520–30: farkashas ’Laureola’ (Ortus), 1578: farkashárs ’Granum gnidium’ (Herbarium 44), XVI. sz. utolsó harmada: farkas haa (Ars Medica 648), 1603 k.: farkas hars (MedVar. 273), XVII.sz.: farkas hárs ’Aconitum’ (Dioscorides bej. 168), 1706: ua. ’Thimelea’ (PPNomH.), 1745: ua. ’Daphne mezereum’ (Torkos: Taxa pharmae. 4), 1780: ua. ’ua., farkasbors’, ua. ’Daphne thymelaea’ (Phytologicon 89), 1783: ua. ’Daphne mezereum’ (NclB. 362), 1802: farkas hársfa ’ua.’, 1807: farkas hárs ’ua.’ (Márton 1: 221), 1808: ua. ’Tilia parviflora’ (Kitaibel 164), 1825: ua. ’Daphne mezerum’ (Lexicon Budense 347), 1831: farkas-hárs (Kreszn. 1: 150), 1833: ua. (Borsod) ’Daphne mezereum’ (Kassai 2: 151), 1835: ua. (Kováts 371), 1842: ua. (Kubinyi 52), 1843: ua. (Bugát 123), 1845: ua. (Műsz. 198), 1864: farkashárs ’farkasboroszlán’ (CzF. 2: 609), 1894: ua. (Pallas 6: 706), 1937: ua. (Term. 42).

N: Gyógysz. 375: farkashárs (Gyergyó) ’Daphne mezereum’ / NépismDolg. 4: 28: ua. (Gyimesbükk) ’ua.’ / FöldrKözl. 63: ua. (Bakony, Mátra) ’ua.’ / ÚMTsz. 2: 281: ua. (Szentgál, Csoma) ’farkasboroszlán’, ua. (Kötcse) ’Gentiana’ / NéprÉrt. 35: 79: farkashásfa (Göcsej, Zalabaksa) ’Aristolochia clematitis’.

Az r járulékhang lehet a hársban, a régi adatok szerint has (OklSz.) az eredeti. A nyelvjárásokban ma is hásfa (Erdővidék), háss (Göcsej, Szilágy m.) (MTsz.). Akárcsak a farsang ~ fasang, fásáng, fassang vagy a birsalma ~ bisalma, bisóma esetében.

A csípős, mérges cserje szívós, rostos hársszövetű, erről nevezték így el. A daphnin keserű anyaga nagyon mérgező. Az Ars Medicában (XVI. sz.) így írnak a farkashársat is kiemelő fölsorolásban: „az füvek közül az eledelnek természetivel ellenköznek teljességgel és viaskodnak mindazok az melyek, ha megétetnek nem hogy táplálnák és éltetnék az testöt, sőt az jóltáplált testöt is az magok mérgös természetire változtatják”. Lencsés György a nevet 1577-ben (OrvK. VI: 8a) így magyarázza: „azerth Newezk annak, merth az Farkath megh öl ha megh aggak huban önn”.

A növény háncsrostjaiból írópapír, takaró, kötél is készül.

A tudományos nemi névben szereplő Daphne eredetét a Bécsben orvosnak tanuló Sándorffi Jósef (Poétai botánika. Béts, 1795. 9) így magyarázza: „A’ szűz Daphné nem engedvén Apolló buja kívánságának: Laurus fává változott, melyet szűzfának tartanak a’ Poéták azért: mert mindég zöldellik, se meleg, se hideg nem veheti le lábáról”.

farkashere J: Trifolium lupinaster (Nyr. 51: 41). R: 1909: farkashere ’Wolfsklee; Trifolium lup.’ (Graumann), 1911: farkas-here ’ua.’ (Nsz. 103), 1922: farkashere ’ua.’ (Nyr. 51: 15).

Szintén tükörfordítás eredménye, a német Wolfsklee (Graumann) mintájára keletkezett elnevezés. A tudományos fajnévben is szerepel a farkas állatnév: lupinaster < lupus = farkas; lupinus = farkasé.

farkashézaggyökér J: Aristolochia clematitis (MNöv. 57). R: 1578: farkas hézac gyker ’Aristolochia’ (Herbarium 143), 1643: farkas hézag gykér (Com: Jan. 27), 1698–1703: farkas hejszakgyükér, farkashejszag ’borbélynak való fű’ (MedBorb. 129, 172), 1706: farkas hézak gyükér ’Aristolochia’ (PPNomH.), 1793: farkas hézag (Földi 15), 1911: farkas hézag-gyökér ’ua.’ (Nsz. 103).

A farkasalma, gégevirág, farkasfül egyik társneve ez az igen régi, minden bizonnyal Meliustól származó növénynevünk.

farkasibolya J: Hepatica triloba (MNöv. 125). A májvirág társneve. Latin hepatica (< gör. hepar, genitív hepatos = máj), valamint a ném. Leberblümchen (tlk. májvirágocska) elnevezése is arra utal, hogy a farkasibolyát gyógynövényként a májbetegségek gyógyítására használaták.

farkaskáposzta R: 1706: farkas káposzta ’Creta marina’ (PPNomH.).

Nyilván Pápai Páriz Ferenc névalkotása; a további forrásokban – köztük az ő szótárában – már nem szerepel.

farkasköröm J: (Borsod) görögszéna (MNöv. 57). R: 1833: N. farkas-köröm (Noszvaj) ’Trigonella foenum graecum’ (Kassai 2: 151), 1864: farkasköröm ’Lycopodium’ (CzF. 2: 609), 1902: ua. (Nyr. 31: 138).

A latin Lycopodium név ’farkaslábacskához hasonló’ (< gör. lykos = farkas; podion = lábacska) lehet az alapja.

farkas-kutyatej J: Euphorbia cyparissias (MNöv 57).

A növény neve a németben Zypressenwolfsmilch ’Euphorbia cyparissias’ (LWb. M1008), azaz szó szerint ’ciprus-farkastej’. L. még farkasfűtej, farkasebtej. Az Euphorbia magyarázatát l. a farkastej szócikkében.

farkaslábfű J: Lycopus europaeus (MF. 905). R: 1894: ua. ’Lycopus tourn.’ (Pallas 6: 709), 1903: farkas-láb-fű ’ua.’ (MVN. 6).

Rövid szőrű, hosszúkás leveleiről elnevezett növény, farkastalpfű neve is erre utal. A latin lycopus (< gör. lycos = farkas; pous = láb) névre vezethető vissza. Német neve is Wolfstrapp (PbF. 278).

farkaslábmoha J: Anomodon viticulosus (Mohák, zuzmók, harasztok. Bp., 1974. 36).

Ép szélű, hosszúkás leveleinek alakja emlékeztet a szőrös farkaslábra.

farkaslepedő J: Pteridium aquilinum (Péntek–Szabó 316). N: uo. 276: farkas lepedő (Tordaszentlászló) ’ua.’.

Erdélyi, Kalotaszegen használatos népi név, a román lepedeu lupului ’Polypodium vulgare’ (uo. 175) növénynévvel függ össze. Feltehetőleg román mintára alakult, bár a fordított irányú átvétel sem zárható ki.

farkaslevél J: Aristolochia clematitis levele (Péntek–Szabó 316). N: uo. 204: farkaslevél (Kalotadamos) ’ua.’.

Gyógyhatása miatt sebre, kelésre teszik. Gyakoribb a növény farkasalmalevél elnevezése.

farkasmajoránna R: 1706: farkas majoránna ’Anagalis utica’ (PPNomH.).

Akár a farkaskáposzta elnevezés, ez is Pápai Páriz névalkotása lehet; a későbbi forrásokban – köztük az ő szótárában – már nem szerepel a növénynév.

farkasmaszlag J: Strychnos nux-vomica (MNöv. 183). R: 1620: farkas mazlag, 1627 és 1692: farkas maszlag ’méreg-fajta’ (SzT. 3: 708), XVII. sz.: farkas maßlagh ’Aconitum’ (Dioscorides bej. 167), farkasmaszlag (TESz. 1: 846), 1706: farkas maszlag ’Nux vomica’ (PPNomH.), 1708: farkas malag ’ua.’ (MA. 53), 1792: farkas-mazlag (SzD. 54), 1805–10: ua. ’Strychnos nux-vomica’ (Márton 29), 1843: farkasmaszlag ’Nux vomica’ (Bugát 123), 1864: ua. ’dió alakú magva némely állatokat megöl: Nux vomica’ (CzF. 2: 610), 1894: ua. ’Strychnos’ (Pallas 6: 708).

Mai tudományos neve a latinból származó sztrichnin-fa, egyéb népi társnevei is a növény mérgező voltára utalnak, vö. ebvészmag, hánytatófa (MNöv. 183). A Strychnos nux-vomica gombnagyságú magjai mérgező alkaloidákat (sztrichint, brucint) tartalmaznak, mint patkány- és egérméregnek van jelentősége. A farkasmaszlag elnevezés román megfelelője a turta lupului ’ua.’ (RM. 396).

Maszlag szavunk (R. 1544: „Afijan néu maßlag kiben vala”, 1544–6: „intoxiant multos cum veneno vel cum aliqua mazlak” [TESz. 2: 858]) eredetileg a súlyosan mérgező csattanó maszlag neve volt. 1664-ben Lippay egy, a burgonya rokonságába tartozó mérges, fehér virágú és tövises toktermésű növényt jelöl vele (Posoni kert 1: 97). A maszlag többi jelentése ezzel a mérgező hatással függ össze: ’méreg, mérgezett étel’; ’hazug állítás’; ’mámort okozó ital’, sőt 1901-ből: ’hitvány, jellemtelen ember’ (Nyr. 30: 444). Az arab eredetű név vándorszóként megvan a németben, a románban, a környező szláv nyelvekben (szerb-horvátban, szlovénban, szlovákban), valamint a lengyelben, sőt az oszmán-törökben is. A magyarba botanikai-gyógyszerészeti szakszóként a németből kerülhetett.

farkasmájfű J: Pulmonaria officinalis (MNöv. 152). A Pulmonaria a középkorban fontos népi gyógynövény volt, különösen a tüdőbetegek gyógyítására használták. Erre utal a lat. pulmonarius ’tüdőbeteg’ (< pulmo, többesszám pulmones = tüdő) szó alapján keletkezett elnevezés is. A magyarban a Pulmonaria májfű elnevezése talán félreértés, hibás fordítás eredménye, hiszen ez a név a legtöbb forrásban a Hepatica növényt jelöli. Létrejöttét is a középlat. hepatica herba (Genaust 285) ’májfű’ növénynévből való fordításnak köszönheti, mely a lat. hepaticus (< gör. hepatikós) ’máj’ szóból képzett. A növény német neve is Lungenkraut, N. Lunckwurtz (Genaust 518), azaz ’tüdőfű, tüdőgyökér’.

farkasméregfű J: Aconitum napellus (MVN. 109). R: 1793: farkas méreg (Földi 15), 1835: ua. ’Aconitum licoctonum’ (Kassai 4: 317).

Nyilván a farkasölőfű, farkasfű nevekkel függ össze és a növény mérgező voltára utal.

farkasnevetőfű J: Ranunculus sceleratus (MF. 374). R: 1578: farkas nevet f ’Scardonius risus’ (Herbarium 215), 1775: farkas-nevetö-fü ’Apium, Ranunculus’ (Csapó 70), 1780: farkas nevetö-fü ’Ranunculus sceleratus’ (Phytologicon 98), 1793: farkas nevető fű (Földi 15), 1798: farkas nevető-fű (Veszelszki 373), 1894: ua. ’boglárka’ (Pallas 6: 708), 1903: ua. ’Ranunculus sceleratus’ (MVN. 114).

Mérges növény; felső levelei lándzsásak, melyek a farkas fogaihoz hasonlítanak. Érdekes, hogy méhek nevetése elnevezése is van a torzsika boglárkának. Igen mérges növényről van szó, mint arra már Melius is utal: „vízi méreg ákit a barom, juh, ketske megészik, hamar meg hal”. Mérgező voltára utalnak hasonnevei is, mint a libadöglesztő, vizi méreg, sebesítő fű, égető boglárka; a nevetés, nevetőfű megfejtése ezért nehéz. Talán az utóbbi két név azzal magyarázható, hogy a mérgezett állat vicsorít kínjában, tetemét is így találják meg.

farkasnyelv J: Plantago major (MNöv. 57). R: 1906: N: ua. (NövtanKözl. 5: 99).

Eger vidékén használatos népi növénynév.

farkasnyílfű J: Bidens tripartitus (MF. 1116). R: 1775: farkas-nyila fü (Csapó 89), 1793: farkas nyila (Földi 15), 1815: N. ua. ’Bidens tripartia’ (Hegyalja) (Kassai B 239), 1833: farkas’ nyila ’ua.’ (Kassai 2: 151), 1843: farkasnyilafű ’Bidens bullata’ (Bugát 123), 1894: farkasnyilfü ’Bidens bipinatus, B. tripartitus’ (Pallas 6: 708), 1902: farkasnyilafű (Nyr. 31: 138). N: SzamSz 1: 255: farkasnyila ’ua.’ / MNyj. 16: 128: frkasnyila (Szamosszeg) ’gyomnövény’.

A névadás alapja az, hogy a növény apró, lapos magvai a ruházatra tapadnak.

farkasnyom J: (Balaton) Lycopodium (MNöv. 108). R: 1908: farkasnyom ’Lycopodium clavatum’ (Zelenyák 91), 1911: ua. (Nsz. 103).

A korpafű egyik tájnyelvi elnevezése. Latin lycopodium neve ’farkaslábacska’ jelentésű. Az elnevezés szemléleti alapja a jelölt növény alacsony, a földön szétfutó jellege. Társnevei is erre utalnak: földönfolyó fenyő, földönfolyó moh, kutyalánc (Zelenyák 91).

farkasölőfű J: Aconitum vulparia (MNöv. 57). R: 1578: farkas l f ’Lycoctonum’ (Herbarium 153a), XVII. sz.: farkas ôelô mérges fw ’Aconitum lycoctonon’ (NépNyelv. 1935: 176), 1835: farkas-ölő virág, farkas ölő répa ’ua.’ (Kassai 4: 317), 1807: farkasölő sisakvirág, farkasölő gyökér ’ua.’ (MFűvK. 371), 1843: farkasölőfű ’ua.’ (Bugát 123), 1864: farkasölő sisakvirág ’ua.’ (Gönczy 209), 1894: farkasölő fű ’Euphorbia Cyparissias’ (Pallas 6: 706), 1985: farkasölő sisakvirág ’Aconitum vulparia’ (Surányi 263). N: SzegSz. 1: 404: farkasölőfű ’Wolfswurtz’.

Hasonneve is mérgező voltára utal: farkasméregfű (uo. 708). A névadási szemlélet magyarázata ugyanaz, mint pl. az ebrontó fű esetében. Mai tudományos neve, a farkasölő sisakvirág, valamint tájnyelvi elnevezései szintén a növény mérgező voltára utalnak; vö. mérgesfű, rókaölő sisakvirág (MNöv. 57). Az egész növény, de különösen a gyöktörzs, magas alkaloidtartalma miatt nagyon erős méreg. Emiatt már az ókorban Dél- és Közép-Európában, de Indiában is nyílméreg előállításához használták. Ezenkívül fontos volt a dúvadirtásban, innen a növény számos társneve: kivonatával a ragadozóknak kitett dögcsalétket mérgezték meg, elsősorban a rókák és a farkasok ellen.

A rókaölő sisakvirág, farkasölő sisakvirág nevek utótagjának a virágok sisakformája a magyarázata; a felső virágtakaró-levél sisakszerűen kiöblösödik. Ez a sisakvirág kifejezés Diószegiék szóalkotása, ők javasolták a „Régi és Népközt forgó magyar nevezetek” között felsorolt farkasölő gyökér helyett a „Megállított Nevek” közé a farkasölő sisakvirágot (MFűvK. 371). Jobb neveket keresve arra törekedtek, hogy „a’ nemnek természeti tzímeréből formálódjon a’ Nemi-Név” (Előljáró Beszéd, XIII.1).

Idegen nyelvi megfelelőinek, a fr. tue-loup ’farkasfű’ és az a. wolf’s-bane ’sisakvirág’ (TESz. 1: 847) elnevezéseknek névadási szemlélete ugyanaz, hiszen a jelentésük ’farkasölő’, illetve ’farkasbaj, farkasveszedelem’ szó szerint.

Régóta használatos a magyar botanika szakkönyveiben a katika sisakvirág elnevezése ennek a növénynek. Állandósult sajtóhiba rejtőzik a névben. Borbás Vince (TermTudKözl. 58: 352) patika sisakvirágot tartott helyesnek. Annál is inkább igaza volt, mert ez a növény német Apotheken-Eisenhut nevének szó szerinti megfelelője. (Borbás a kunrépa esetében is állandósult sajtóhibára hívja fel a figyelmet, hiszen a név helyesen kanrépa. Ez pedig a ném. Saurübe részfordítása; a növény a disznók kedvelt csemegéje.)

farkasrépa J: Aconitum (MNöv. 169). R: 1793: farkas répa (Földi 15), 1831: farkas-répa ’Aconitum Lycoctonum’ (Kreszn. 1: 150), 1833: ua. (Kassai 2: 151), 1843: farkasrépa ’ua.’ (Bugát 123), 1894: ua. (Pallas 6: 708).

Szintén mérgező növény, ezt fejezi ki a legtöbb társneve is: pl. farkasméregfű, ebrontófű, torokrontófű, ördöggyökér (MNöv. 169). Tőkéjét fölaprították és húscsalétekbe keverték. Mint egy 1795-ös forrás (Sándorffi J.: Poétai botánika. Béts. 6) magyarázza: „így a’ Pokolból felhozott Cerberus; hogy kiada mindent a’ zájánn: – a’ Farkas répa innen fakada”.

farkasszar J: a Ligustrum vulgare termése (Péntek–Szabó 316).

Nyilván mérgező.

farkasszáj J: Faucaria felina (Priszter 61).

Latin mintára alkotott, a nemi névben a lat. faucis (< faux tbsz.) ’torok, garat, gége’ szó a fűrészes szélű levelekre utal. Egyéb ragadozó állatok fogazatához is hasonlítják a növényt; vö. Faucaria lupina, illetve Faucaria tigrina, F. felina, ném. Tigermaul, Tigerrachen (Genaust 246).

farkasszem J: Lycopsis arvensis (MNöv. 57). R: 1894: farkas szem ’Lycopsis’ (Pallas 6: 709), 1911: ua. (Nsz. 103), 1951: ’ua.’ (Soó 496).

A német Wolfsauge ’ua.’ (PbF. 278) tükörfordításával került a magyarba. A latin lycopsis (< gör. lykos = farkas; opsis = arc) nem ’farkasszem’, hanem ’farkaspofa’ jelentésű. Román megfelelője az ochiul lupului (RM. 396).

farkasszőlő J: 1. Paris quadrifolia; 2. békabogyó; 3. sisakvirág (MNöv. 57). R: 1775: farkasszőlő (Magyary–Kossa: OrvEml. 2: 251), 1793: farkas szőlő (Földi 11, 15), 1807: farkas szőlő ’Páris’ (MFűvK. 272), 1831: farkas-szőlő ’Actea spicata’ (Kreszn. 1: 150), 1833: ua. (Kassai 2: 150), 1843: farkasszőlő ’ua., Paris quadrifolia’ (Bugát 123), 1864: ua. ’négylevelű cillár’ (CzF. 2: 610), 1879: ’Paris quadrifolia’ (Nyr. 8: 415), 1893: ua. ’Actaea’ (Pallas 2: 830), 1976: ua. ’Paris’ (Uránia 2: 345).

A francia raisin de loup ’farkasszőlő’ (TESz. 1: 847) tükörszava. A levélörv közepén álló egyetlen virágból gömbölyű, kékesfekete bogyó lesz, emiatt hasonlítják a szőlőhöz. Csábító bogyója azonban mérges, rizómája és szára is mérgező hatású paris-typhnin nevű alkaloidot tartalmaz. A növény a mérgező szaponinok miatt kellemetlenül keserű ízű. Általában a nép farkasnak nevezi a veszedelmes, mérges növényeket. Ezek már nevükkel elárulják a veszélyt, melyet fogyasztásuk okoz.

A nemzetség latin neve Paris, mely az ógörög mitológiára vezethető vissza. A bogyó ugyanis Erisz almáját jelképezi, amelyért Pallas Athéné, Héra és Aphrodité versengenek. A quadrifolia utótag az egyforma négy levélre hívja fel a figyelmet.

farkastalp J: Heracleum sphondylium (Tissier 35). R: 1588: farkastalp ’medvetalp’ (FrankHasznK.), XVII. sz.: farkas thalpa, farkas talp fü ’Achimilla, Leontopodion’ (Ért. 22).

A medvetalp – ugyanazon a névadási szemléleten alapuló – hasonneve. A latin név első, Heracleum tagja azon alapul, hogy a növény levelei – melyek háromszorosan-négyszeresen szárnyasan összetettek, nagyok, húsosak és laposak, az alsók 50 cm-ig terjedő hosszúságúak – a medve talpához hasonlatosak. (A növény német neve is Bärenklau). A sphondylium pedig Dioscoridestől származik (i. sz. I. sz.). A szó görögül „meghatározhatatlan” növényt jelent. Ez gyógyászati hatásának pontosítására vonatkozott, a növényt ugyanis sok betegség ellen használták. A farkastalp erősítő hatóerejét a benne lévő aminósavaknak köszönheti, amelyek koncentráltan helyezkednek el a gyökérzetben.

farkastalpfű J: Lycopus europaeus (MVN. 6). R: 1894: ua. ’Lycopus Tourn.’ (Pallas 6: 709), 1903: farkastalp-fű ’ua.’ (MVN. 6), 1908: farkastalp ’Lycopodium clavatum’ (Zelenyák 91). N: FöldrKözl. 22: 74: farkastalpfü (Balaton mell.) ’Tussilago farfara’.

A farkaslábfű elnevezéssel függ össze; a latin lycopus ’farkasláb’ szóra vezethető vissza.

farkastej J: Euphorbia cyparissias (MNöv. 58). R: 1604: farkastey f ’Helioscopium’ (MA.), 1706: farkas téj ’Thitimalus’ (PPNomH.), 1762: farkas téj ’ua.’ (PP. 806), 1775: ua. ’ua., Euphorbia’ (Csapó 80), 1793: ua. (Földi 15), 1825: farkastéj ’Euphorbia cyparissias’ (MNy. 79: 119), 1831: farkas-téj ’Tithymallus (Kreszn. 1: 150), 1833: farkas-tej ’ebtej’ (Kassai 2: 151), 1838: ua. (Tsz. 116), 1841: farkastéj, farkasfűtéj (NövTan. 389), 1843: farkastej ’Euphorbia’ (Bugát 123), 1845: ua. (Műsz. 199), 1864: ua. ’Euphorbia pithysa’ (CzF. 2: 611), 1894: ua. ’kutyatej’ (Pallas 6: 709).

Minden bizonnyal tükörfordítás eredménye a németből; vö. ném. Wolfsmilch ’mérges tejlevű növény’ (Mackensen DWb. 1174), ua. ’Euphorbia palustris’ (Graumann 58). Megvan így a románban is: laptele-lupului ’ua.’ (Bejan 162). Nevezik farkas-kutyatejnek is. Latin euphorbia neve már az antik világban használatos volt (Plinius 5: 16), a gör. euphorbion ’tüskés növény, melynek tejnedve orvosi szerként szolgál’ (Dioscorides) megfelelője.

farkastinórú J: Boletus pachypus (MNöv. 58).

Farkas előtagja a jelölt gombafaj mérgező, kerülendő voltára utal. Az összetétellel alkotott gombanév utótagja tulajdonképpen tinóorrú gomba. A ma használatos tinórú gomba elnevezés a tinóorrú gomba folytatója, elhomályosult összetétel. Eredetileg tinóorr volt, ebből összevonással jött létre a tinor. A gombát húsos, gömbölyded alakjáról nevezték el Gregor szerint (NyTudÉrt. 80: 29), mivel hasonlít a fiatal tinó, illetve borjú orrához. Az összetett szó tinó- előtagja névátvitel eredménye. A tudományos Bovinus elnevezésben ugyanis a tehén állatnév szerepel, a lat. bos, genitív bovis, mely a gör. bous szóval rokon. Az artepitheton a gomba húsának vajszerű anyagára és színére utal (a vaj alapanyaga a lac bovinum ’tehéntej’). A gomba német neve is Kuhpilz (Genaust 105), azaz ’tehéngomba’. A Boletus a régi rómaiak legfontosabb étkezési gombája volt (Plinius 22: 92; Seneca: Epist. 95: 25). A szó a gör. bolétes, bolítes ’Amanita caesarea’ (Genaust 102) gombanévvel rokonítható.

farkastop J: Lycopodium (Nsz.104). R: 1868: farkas-topp ’korpafű’ (Ballagi 1: 352), 1911: farkastop (Nsz. 104).

A farkastalp, farkastalpfű azonos szemléletű társneve. A top utótag magyarázatára vö. a libatop növénynévvel, mely genusnév, nyelvújítási tükörszó latin mintára. Diószegiék tudatos műszóalkotása a lat. Chenopodium megfelelője. (Azok között a nevek között is fölsorolják, amelyek „a Deákból fordítódtak” [MFűvK. 357]). A latin szó pedig – Linnétől – görög elemekből áll (< gör. chen, genitív chenos = liba; podion = lábacska). A növény levelére utal, melynek alakja a liba talpához hasonlítható. Vö. a. goosefoot, ném. Gänsefuß, fr. N. patte d’oie, cs. N. husia šlapka, or. N. gúszínaja lapka ’ua.’ (TESz. 2: 766). A libatalp elnevezést a nyelvújítás korában fordították magyarra (a -top utótag ’láb’ jelentésű), az utótag a topog, toppan családjába tartozó topp, top ’lépés; lábnyom; a lábfejnek alsó része; láb’ (MTsz.) főnévvel függ össze. Mint arra Kiss Lajos (NyelvtudÉrt. 71: 46) felhívja a figyelmet, a libatoppot, amelyet hamarosan egy p-vel kezdtek írni (pl. 1838: libatop [Tsz.]), a nyelvújítás ellenzői helytelenítették. Fialowsky (Nyr. 7: 264) szerint a lúdlábfűvel kellene fölcserélni, Borbás (Pallas 11: 490) pedig a libatalp elnevezést javasolta. Érdekes, hogy Arany János védelmébe vette (Szalontai János álnéven, in: Nyr. 7: 458).

Kiss Lajos szerint (i. h.) a nyelvjárásokba nem hatolt be, az ÚMTsz. anyagában nincs rá adat, egy marosvásárhelyi adatközlő azonban azt bizonyítja, hogy ismert már (N: Nyárády 33: libatopp ’Chenopodium’ [Marosv.h.]), de használatos libatoppan ’Potentilla anserina’ (MNövSz. 118) jelentésű nyelvjárási alakja is, valamint libatalp ’paréjlibatopp: Chenopodium bonus-henricus’ (uo. 149) változata.

Diószegiék műszóalkotása különben Rab János szerint (PE. 42) fölösleges volt, mert a nevet már Melius bevezette 1578-ban ugyanilyen tükörfordítással: „Pes anserinus, azaz ludláb”. Sőt, annál inkább igaza van, mert nem is Melius szóalkotása ez, hanem már a Herbariumnál korábbi forrásokból, a Murmelius lexikonból és a Gyöngyösi szótártöredékből is adatolható a lúdláb; vö. 1533: lud lab ’Anserinus pes: eyn genßfuss’ (Murm. 1037), 1560 k.: ua. ’Cenopus pes’ (GyöngySzt. 4356).

farkastorok J: Faucaria lupina (Priszter 61).

A farkasszáj névvel függ össze, l. ott.

farkastök N: ÚMTsz. 2: 283: ua. (R.gyarmat) ’mocsári gólyahír’.

farkastüske J: 1. (Komárom) ördögszekér; 2. (Vas) Cirsium vulgare (MNöv. 58). R: 1911: ua. ’Cirsium Adans’ (Nsz. 104). N: Pallas 6: 709: ua. (Dunántúl) ’Cirsium lanceolatum’.

A cirsium ógörög növénynév, szintén tüskés növényt jelöltek vele. Német neve Kratzdistel (PbF. 133), azaz ’karcolóbogáncs’.

farkasvirág J: 1. (Vas) henye boroszlán; 2. keserű csucsor; 3. barátszegfű (MNöv. 58).

A NEM KÖZISMERT FORRÁSOK RÖVIDÍTÉSEINEK FÖLOLDÁSA

Rácz János

SUMMARY

Rácz, János

The animal name farkas ‘wolf’ in compound plant names in Hungarian

In botanics, compound terms whose attributive first constituent is farkas ‘wolf’ are all of a strongly pejorative character; they express the uselessness, wildness, toxic nature of the plants that carry the name of that noxious, feared and despised animal. Popular names like farkasgégevirág (lit. ‘wolf’s throat flower’), farkasgomba (lit. ‘wolf’s mushroom’), farkashézaggyökér (lit. ‘wolf’s gap root’), farkasölőfű ‘wolf’s-bane’, farkascseresznye ‘deadly nightshade’ (lit. ‘wolf’s cherry’), etc., all point to the harmfulness of the plant concerned. In contrast to plants denoted by the posterior constituent alone, terms prefixed by farkas refer to wild-growing, inferior species (e. g. bab ‘beans’ ~ farkasbab ‘lupine’, szőlő ‘grapes’ ~ farkasszőlő ‘herb Paris’). In both ancient pieces of literature and medieval herbals, plants with names based on Latin lupus or Greek lykos (both: ‘wolf’) frequently occur: Lupinaster, Lupinus albus, Lupinus angustifolius, Lupinus luteus, Lycopodium, Lycopus, Lycoperdon, Faucaria lupina; later in the Romance languages we find names based on the former: Romanian ochiul lupului, lupoaie, gura-lupului, turta lupului, laptele lupului, marul lupului, French tue-loup, raisin de loup, also in other languages: English wolf’s-bane, German Wolfstrapp, Wolfsmilch, Wolfsauge, Wolfslee, Serbo-Croatian vučja stopa, Slovak vlkovec obyčajný, etc. – This paper contains word historical notes on Hungarian plant names with farkas as their anterior constituent.