A Halotti beszéd és könyörgés értelmezése*

A Halotti beszéddel, amióta Sajnovics János a Demonstratio második, nagyszombati kiadásában közölte (1770 [1771]), igen sokan foglalkoztak. Érthetően, hiszen az 1195 körülről való HB. a magyar s egyben a finnugor nyelvek legkorábbi szövegemléke. A legutóbbi alapvető kézikönyv, amely legrégibb szövegemlékeinket tárgyalta és értelmezte is, Benkő Lorándnak Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei című monográfiája (1980). Ez a korábbi szakirodalom javát szintén számba veszi, például Szinnyei Józsefnek, Mészöly Gedeonnak, Pais Dezsőnek és Bárczi Gézának a Halotti beszédre (vagy pontosabban a Halotti beszédre és könyörgésre) vonatkozó kutatásaival, az ő értelmezéseikkel ugyancsak foglalkozik. A szűkebben vett Halotti beszédet – az utolsó mondat kivételével – újabban behatóan tárgyalja még Bárczi Géza posztumusz munkája, A Halotti beszéd nyelvtörténeti elemzése (1982), amelyet E. Abaffy Erzsébet és N. Abaffy Csilla rendezett sajtó alá. Ez tulajdonképpen Bárczi egy egyetemi előadás-sorozatának a szövege, amely nem volt teljesen befejezve. S megjegyzendő, hogy Mészölynek ugyanekkor szintén megjelent egy posztumusz munkája, amely válogatás korábbi, már publikált tanulmányaiból, s amely részletesen foglalkozik a Halotti beszéd értelmezésével is (1982). A HB.-del az utóbbi két évtizedben magam szintén foglalkoztam, s egyes tanulmányaimban, cikkeimben bő kutatástörténeti rész is van (l. a bibliográfiát). Főleg az értelmezéssel kapcsolatban egy-két új magyarázatot is ajánlottam. Ezeket az egész alább közölt értelmezésembe – olykor némileg kiegészítve és árnyalva – beépítettem. Egy vagy két helyen ezeken kívül is javaslok még további módosításokat. Értelmezésemben természetesen fölhasználtam az eddigi kutatás, mások eredményeit is. Itt és a jegyzetekben azonban kutatástörténeti áttekintést általában nem adok. (Erre részben l. a szakirodalomban szereplő munkákat, Benkő és Bárczi említett könyveit is.) A lábjegyzetekben leginkább az új értelmezésjavaslataimra, valamint az illető helyekkel kapcsolatos más álláspontot képviselő újabb szakirodalomra utalok. A HB.-del foglalkozó cikkeimet Benkő ÁrpSzöv.-ének megjelenése után írtam, s noha esetenként más a véleményem, megjegyzem, hogy írásaimat a szakirodalomból leginkább ez a könyv inspirálta. Magában az értelmezés szövegében kerek zárójelben olykor egy másik, a szöveget jobban megvilágító vagy szerintem szintén ajánlható fogalmazást, szót közlök. Szögletes zárójelben pedig a szöveghez tett kiegészítések: a hiányzó szavak, jelentések pótlásai állnak.

Az értelmezés közléséhez természetszerűleg szükség van a a HB. szövegének és/vagy az olvasatának a közlésére is. Az olvasattal most nem foglalkozom, erre lásd leginkább Benkő 1980: 47–9; Bárczi i. m.: passim. A betű szerinti átírást azonban csatolom, mégpedig E. Abaffy Erzsébet publikációja (1990: 125) alapján.

Latiatuc feleym umtuchel
mic vogmuc. ýa pur e chomuv uogmuc. Menýi milotben
terumteve eleve mív iemucut adamut. e odutta vola neki
paradiumut haóá. E mend paradiumben uolov gimilcíctul
munda nekí elnie. Heon tilutoa wt ig fa gimilcetvl. Ge
mundoa nekí meret n enec. a kí nopun emdul o gimil
twl. halalnec halaláál hol. Hadlaua choltat terumteve iten
tvl. ge feledeve. Engede urdung intetvinec. e evec o tiluvt
gimiltwl. e o gimilben halalut evec. E o gimilnec wl
keeruv uola vie. hug turchucat mige ocotia vola.
Num heon muga nec. ge mend w foianec halalut evec.
Horoguvec iten. e veteve wt e munca vilagbele. e levn
halalnec e puculnec fee. e mend w nemenec. Kic ovc.
miv vogmuc. Hug e tiv latiatuc umtuchel. ia e num
igg ember mulchotia e vermut. ya mend ochu iarov
vogmuc. Wimagguc uromc iten kegilmet e lelic ert. hug
iorgoun w neki. e kegiggen. e bulcaa mend w bunet.
E vimagguc en achcin mariat. e bovdug michael archangelt.
e mend angelcut. hug uimaggonoc erette. E uimagguc
ent peter urot. kinec odut hotolm ovdonia. e ketnie.
hug ovga mend w bunet. E vimagguc mend entucut.
hug legenec nekí eged uromc cine eleut. hug iten ív ui-
madagucmia bulaa w bunet. E oboducha wt urdung
ildetuitvl. e pucul kinzotviatwl. e veee wt paradi
nugulmabeli. e oggun neki munhi uruagbele utot. e
mend iovben reet. E keaatuc uromchu charmul. Kirł.
Scerelme bratým uimagguc (javítás fölötte: omuc) e cegin ember lilki ert.
kit vr e nopun e homu vilag timnucebelevl mente.
kinec e nopun tetet tumetívc. hug ur uvt kegilmehel
abraam. aac. iacob. kebeleben helheie. hug biragnop
itua mend w entíí e unuttei cuzicun iov
felevl iochtotnia ileie wt. E tiv bennetuc. Clamate III. .

*

Látjátok, felebarátaim, szemetekkel, mik vagyunk: bizony, por és hamu vagyunk¹ (bizony, halandók, múlandók vagyunk). Mennyi kegyelemben teremtette [Isten]² elsőül a mi ősünket, Ádámot, és a Paradicsomot (az Édenkertet) adta neki lakóhelyül. És mondta neki, hogy a Paradicsomban lévő minden gyümölccsel éljen (táplálkozzon). Csupán egy fa gyümölcsétől tiltotta el. De megmondta neki, miért ne egyék (abból): „Bizony, amely napon eszel abból a gyümölcsből, halálnak halálával halsz (bizony, meghalsz; [vagy] bizony, meg kell halnod)”. Hallotta a teremtő Istentől, hogy meg fog halni, de elfeledte. Engedett az ördög késztetésének, és evett abból a tiltott gyümölcsből, és abban a gyümölcsben halált (halandóságot) evett. És annak a gyümölcsnek olyan keserű volt a leve, hogy a torkukat (Ádámét és Éváét) megszakasztgatta (felsebezte, megszaggatta).³ Nem pusztán magának, de az ő egész fajtájának halált (halandóságot) evett. Megharagudott az Isten, és ebbe a gyötrelmes világba vetette őt, és tőle eredt (származott) a halandóság és az egész emberi nem (és a halálnak, a holtak hazájának [az oda jutóknak] lett a feje, a kezdete, és az egész emberi nemnek).⁴ Kik azok? Mi vagyunk. Ahogy ti is látjátok szemetekkel, bizony egy ember sem kerülheti el ezt a sírgödröt, bizony, mind ahhoz járók vagyunk (bizony, mind a felé haladunk). Imádkozzunk Urunk Isten kegyelméért ennek a léleknek a számára, hogy irgalmazzon őneki és kegyelmezzen, és bocsássa meg az ő minden bűnét. És imádkozzunk Boldogasszony Máriához (Szent Asszony [Úrnő] Máriához)^5,6 és Szent Mihály arkangyalhoz és minden angyalhoz, hogy imádkozzanak érette. És imádkozzunk Szent Péter úrhoz⁷, akinek hatalom adatott (akinek adott a hatalom) bűn alól feloldozni és bűnöket feloldatlanul hagyni, hogy oldja fel őt minden bűne alól. És imádkozzunk minden szenthez, hogy legyenek neki segítségül Urunk színe előtt, hogy Isten az ő imádságukra tekintve (az ő imádságuk következtében, miatt) bocsássa meg az ő bűnét. És szabadítsa meg őt az ördög üldözésétől és a pokol kínzásától, és vezesse őt a Paradicsom (a mennyország) nyugalmába, és adjon neki a mennyországba utat, és minden jóban részt. És kiáltsátok Urunkhoz háromszor: Kyrie eleison! [’Uram, irgalmazz!’].

Szeretett testvéreim (felebarátaim), imádkozzunk ennek a szegény embernek a lelkéért, akit az Úr ezen a napon ennek a hamis világnak a tömlöcéből kimentett, akinek ezen a napon a testét temetjük,⁸ hogy az Úr őt (az ő lelkét) kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákób kebelébe (az ő meghitt körükbe, az üdvözült lelkek társaságába) helyezze, hogy amikor az ítéletnap eljön, minden szentje és választottja (? övéi) között jobb felől állítva támassza fel őt (jobb felőli odaiktatásra élessze fel őt)⁹ és tibenneteket. Clamate III[ter]: Kyrie eleison [Kiáltsátok háromszor: Uram, irgalmazz!].

SZAKIRODALOM

E. Abaffy Erzsébet 1990. Korai kis szövegemlékeink újabb olvasata. MNy. 86: 124–7.

E. Abaffy Erzsébet 1991. Az igemód és igeidő-rendszer. In: Benkő Loránd (főszerk.): A magyar nyelv történeti nyelvtana I. Budapest. 104–59.

Bakró Nagy Marianne 1997. Boldogasszony. In: Kiss Gábor–Zaicz Gábor (szerk.): Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Budapest. 13–23.

Bárczi Géza 1982. A Halotti Beszéd nyelvtörténeti elemzése. Sajtó alá rendezte: E. Abaffy Erzsébet és N. Abaffy Csilla. Budapest.

Bartha Tibor (szerk.) 1995. Keresztyén bibliai lexikon II. Budapest.

Benkő Loránd 1980. Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Budapest.

D. Mátai Mária 1991. Az igekötők. In: Benkő Loránd (főszerk.): A magyar nyelv történeti nyelvtana I. Budapest. 433–41.

Mészöly Gedeon 1982. Népünk és nyelvünk. Szerk.: Szathmári István. Budapest.

A. Molnár Ferenc 1985. Mige ocota wla (A Halotti Beszéd értelmezéséhez 1.) MNy. 81: 442–53.

A. Molnár Ferenc 1986. Fee (A Halotti Beszéd értelmezéséhez 2.). MNy. 82: 169–90.

A. Molnár Ferenc 1987. A Halotti Beszéd és Könyörgés korai közléseiről. Nyr. 111: 158–161. (Ua. németül: Finnisch-Ugrische Mitteilungen 1986: 267–71.)

A. Molnár Ferenc 1997. A Halotti Beszéd magyarázatához (1.). MNy. 93: 207–16.

A. Molnár Ferenc 1998a. A Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária-siralom értelmezéséhez. In: Hajdú Mihály–Keszler Borbála (szerk.): Emlékkönyv Abaffy Erzsébet 70. születésnapjára. Budapest. 143–6.

A. Molnár Ferenc 1998b. Rinnakkaisuuksia suomen ja unkarin kielihistorian tutkimuksessa. MSFOu 228: 336–41.

A. Molnár Ferenc 1999. A mondatbeli átértékelődés egy esete az ómagyar korban (halottaitól). In: Büky László–Forgács Tamás (szerk.): A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei I. Szeged. 121–32.

Sajnovics János 1770 [1771]. Demonstratio. Tyrnaviae [Nagyszombatban].

A. Molnár Ferenc

* Készült az OTKA Régi magyar szövegek nyelvi és művelődéstörténeti magyarázata, kiadása c. (T 029146. sz.) kutatási programja keretében; Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattár 12. Korábban, kérésre egy külföldön megjelenendő, megjelentetni szándékozott antológiához készítettem egy (lefordításra szánt) HB.-értelmezést. Az itt publikált szöveg ennek némileg módosított változata.

¹ A por és hamu (vagyunk) nemzetközi, bibliai szállóige (vö. 1Mózes 18: 27; Jób 30: 19), és a legtöbb európai nyelvben megvan. Például latin: pulvis et cinis, angol: dust and ashes, észt prm ja tuhk, finn: tomu ja tuhka. A kifejezésben a hamu is az ember szétporladt testére, hamvára vonatkozik. A magyar s így egyben a finnugor nyelvcsaládon belüli írásbeliségben ez a legkorábbról adatolható szállóige.

² A mondatból kimaradt az alany, az Isten szó.

³ L. A. Molnár: 1985: 442–53. Mások szerint: majdnem megszakasztotta, l. pl. Benkő 1980: 56; Bárczi 1982: 120; E. Abaffy: 1991: 119. Mindkét értelmezést lehetségesnek tartja D. Mátai Mária: 1991: 438.

⁴ A HB. fee szava szerintem íráshiba feye ’kezdete’ helyett. (Egyébként erre a lehetőségre már Sajnovics János is gondolt, noha az illető mondatot részben tévesen értelmezte.) Az EWUng. a fe(e) szónak – nyilván Benkő 1980 nyomán – ’préda, martalék’ jelentésével számol. A pokol szó, úgy gondolom, itt nem az elkárhozottak helyét, hanem (a feltámadásig, Krisztus feltámadásáig) a holtak hazáját, az alvilágot jelenti. A halál-nak a pokol szó itt lényegében szinonimája, tulajdonképpen annak a jelentését erősíti, árnyalja. Az ilyen típusú szópárokat hendiadioinnak, paratagmának is nevezik, s a régi egyházi nyelvben (szintén) gyakoriak. Az ’halál és pokol (alvilág)’ értelmű, a Bibliából (pl. Jel. 20: 13, 14), az egyházi nyelvből ugyancsak több helyről idézhető szópár számos nyelvben megvan, vö.: latin: mors et inferus, német Tod und Hell (Hölle), finn: kuolema ja helvetti stb. (L. A. Molnár: 1986: 169–90; 1997: 207–16; 1998a: 143–5; 1998b: 336–40; 1999: 121–32). Eredetileg a pokol szónak az említett jelentése általános, elterjedt volt, s – más nyelvek ’pokol’ jelentésű szavainak szemantikai fejlődéséhez hasonlóan – ezt az értelmet később szorította szinte teljesen vissza a ’gyehenna, az elkárhozottak helye’ jelentés. Az említett mondatra gyűjtött újabb adataim közül hadd idézzek egyet: 1682: „Mondaß: Hogy hogy lehettünk mi is mind vakocka az egy Adám vaksága miat? Fel. Mert az Adám nem magános hanem kznęges ßemély lévén nem csak terméßet ßerint, hanem sovetcseg ßerint is, Feje es Gyókere vólt az egéß emberi nemzetcségnec: azért valami jó néki adatott, miénk is vólt az; és valami jót el-veßtet, mi tlnc is éppen elveßet az, Róm 5. 12” (Csúzi C. Jakab: Edom ostora… Debrecen, 1682. 270. – Ezt az adatot Csorba Dávid magyar irodalmár PhD-s hallgatónak köszönöm). Itt van tehát egy régi magyar adat is, amelyben Ádámot az ő neme, nemzetsége fejének is nevezik. A feje és gyökere ugyanolyan típusú szópár, mint például a halalnec és puculnec, nyomatékosan fejezi ki a ’kezdet, eredet, származás’ jelentést. Régi magyar és más nyelvű szövegekben számos olyan, szinonimákból álló szópár van, amely ’kezdet, eredet, ok’ jelentésű: (kút)feje és forrása, kezdete és forrása, feje-oka; latin: mater et caput; finn: alku ja juuri ’kezdet(e) és gyöker(e)’; angol: head and source ’fej(e) és forrás(a), oka’ (l. pl. Hamlet 2. felv., 2. jel.; Arany János fordításában: kút-fejét) stb. A HB. e vitatott mondatára – nem először – máskor, bővebben még visszatérnék.

⁵ A korai ómagyarban az asszony (’úrnő, fejedelemasszony, királyné’) igen magas rangú nőnek, Szűz Máriának, a királynénak, a királyi család, valamint főúri családok nőtagjainak kijáró megszólítás.

⁶ A bovdug (boldog) szó a HB.-ben, a (korai) ómagyar korban a szent szinonimája. Ez Szűz Mária korai megnevezéseiben ugyancsak tükröződik, s gyakran látható például a Jókai-kódexben is, ahol Assisi Szent Ferencet egyaránt nevezik Bódog Ferencnek és Szent Ferencnek. A ßen [!] achcin mariat szerkezetben Benkő is számol az asszony latinos szórendű méltóságjelölő jelzős alkalmazásával. (l. Benkő 1980: 305–9; vö. még Bakró Nagy 1997: 13–23).

⁷ A korai ómagyarban az Istenen kívül úrnak csak igen magas rangú férfit szólítottak: a királyt, a trónörököst, a királyi család férfitagjait, valamint főurakat.

⁸ A szent szónak itt minden bizonnyal a mai egyházi nyelvben is (pl. PálRóm. 1: 7, 12, 13; 15: 25, 26; Ef. 1: 1; 1Péter 1: 2, 14) meglévő ’elhívott, kiválasztott, hívő’ jelentésével számolhatunk (vö. Bartha Tibor 1995). A szó ugyanebben az értelemben szerepel a credóban is: „hiszem a szentek egyességét” (= közösségét). A Könyörgés Európa-szerte ismert latin mintájában, változataiban ezen a helyen az „inter sanctos et electos suos” áll. Ezért a szövegösszefüggésből és a szószerkezet föltehető jellegéből is arra következtethetünk, hogy az egyedül a HB.-ben előforduló unuttei szó itt egy ’választottai’ vagy ahhoz hasonló jelentésű szót takar. A HB.-ben a entii e unuttei ugyanolyan, szinonimákból álló szópár, mint a pur e chomuv vagy a halalnec e puculnec. Ami a szó eredetét illeti, hipotézisként föl lehetne vetni még egy ötletet. Éppenséggel elképzelhető, hogy az unuttei (ünüttei) íráshiba ununei (ününei, önönei) ’övéi’ helyett. A HB. fakszimiléjén (l. pl. Benkő 1980; Bárczi 1982) is látszik, hogy a szóban és általában a HB.-ben a t szára nem hosszú, csak pl. az u vagy az e magasságát éri el. A függőleges szár tetején nyugvó vízszintes vonás két egymás mellett álló t esetében egybefut(hat), s akkor, a mellettük lévő betűkhöz kapcsolódva, a betűformálástól függően az n-hez hasonló alakot vehet föl. Illetve, a dolgot megfordítva: ezért egy n-ről elképzelhető, hogy kivételesen, tévedésből tt-nek olvassák. Egymás mellett álló n és t egybekapcsolását, összesimulását meg lehet figyelni a HB. ßentii szavában is. Erre a kérdésre még szintén visszatérnék. Az unutteivel kapcsolatos korábbi szakirodalomra, az értelmezésre l. még Benkő 1980: 312–3.

⁹ A Bibliában, Máté 25: 31–46 szerint a feltámadáskor, az utolsó ítéletkor az üdvözülendők (az üdvözülendők testei, lelkükkel egyesülve) Krisztus jobb keze felől állnak.