Hungaro-Slavica 2001. Studia in honorem Iani Bańczerowski
professoris Universitatis Scientiarum de Rolando Eötvös nominatae.
Adiuuvantibus S. Ráduly, A. Zoltán et I. Kálmán.
Editorem curante P. Pátrovics. Redigit István Nyomárkay.
ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet. Budapest 2001. 333 lap.
Ez a kötet méltón ünnepli Janusz Bańczerowski professzort 60. életéve betöltésének alkalmából. Az ünnepelt Lengyelország fia, de magyarnak is mondható, hiszen évtizedek óta él országunkban, itt nősült, az ELTE Lengyel Tanszékének vezetője. A lengyel–magyar kulturális kapcsolatok ápolásában kifejtett tevékenységéért lengyel állami kitüntetésekben részesült.
Kedves akcentusa magyar beszédében észrevehető ugyan, de nyelvünkön választékosan beszél, és kitűnően fogalmaz. Az ünnepelt nemcsak e két nyelv ismerője és kutatója, hanem több más nyelven is publikál, és számos tanulmánya jelent meg a kognitív nyelvészet és szociolingvisztika tárgykörében; számuk a kétszáz felé közeledik.
Ebben az emlékkönyvben 49 cikk olvasható, köztük három általános nyelvészeti jellegű (e sorok írójának cikke, továbbá Kiss Jenőé és Nyomárkay Istváné), a többi a magyar és lengyel témákon kívül a szláv és balti nyelvek köréből való; 23 magyar, 12 lengyel, 12 orosz nyelven íródott, ezenkívül kettő bolgárul, egy németül és egy szerbül. A kötetet Nyomárkay István köszöntője vezeti be az ünnepelt publikációinak felsorolásával együtt. A szerzők közt számos külföldi kolléga van, a lengyeleken kívül egy litván is (Juozas Korsakas). A terjedelem korlátai miatt az egyes cikkek címét nem közlöm, csak tartalmi utalást teszek rájuk. Különben kár, hogy angol vagy más nyelvű összefoglalók nem jelentek meg a cikkek után.
Elżbieta Artowicz (16) a korai magyar nyelvtanok fonetikai leírásait elemzi lengyelül. Albert Bartoszewicz (23) az orosz női nevek szovjetesítéséről nyújt részletezést. Ewa Błachowicz-Wolny (27) a bevezető töltelékszavak stílusértékét vizsgálja meg a lengyelben. D. Molnár István (37) a lengyelországi reformátusok családneveiről nyújt teljességre törekvő képet. Oleg Fedoszov (43) az orosz delo és a vele jelentésben azonosítható cseh vec ’ügy, dolog’ használatát veti össze oroszul. E sorok írója (52) a generatív nyelvelmélet alkalmazásának korlátait sorolja föl. Gadányi Károly (55) a szláv nyelvekben előforduló archaikus ragozhatatlan melléknevekről közöl adatokat oroszul. Gósy Mária (58) a szövegértés problémáit fejtegeti. Gyivicsán Anna a nyelvi rétegeződést taglalja (65). H. Tóth Imre (72) az epigráfia és a nyelvtörténet összefüggését vizsgálja meg az óbolgár feliratok tanulságai alapján orosz nyelven. Urszula Kaczmarek (85) a magyarországi lengyelek lengyelségét vizsgálja ezen a nyelven. Katus Elvira (91) a bolgár sajtó stílusáról ír bolgár nyelven. Keszler Borbála (97) az 1527-ben Krakkóban kiadott, magyar adatokat is tartalmazó nyomtatványok írásjelhasználatát mutatja be. Kiss Jenő (101) az évezredvégi dialektológiai kongresszusokról számol be. Kocsis Mihály (104) egy 1588-ban megjelent ukrán evangéliumrészlet alaktanát elemzi statisztikai alapokon. Juozas Korsakas (109) statisztikai összevetést ad a lengyel és litván szakkifejezések és közszavak használatáról oroszul, Janusz Bańczerowski egyik cikke kapcsán. Koutny Ilona (113) a lengyel és magyar tematikus szótárakat veti egybe. Krékits József (121) a kezdő igék fajait osztályozza oroszul. Kugler Nóra (132) a modális szavak fajait magyar példákkal újabb kategóriákká bővíti ki. Laczkó Krisztina (140) az álcélhatározói mellékmondatokat elemzi (pl. Hogy őszinte legyek…). Lengyel Klára (145) az élet-, illetőleg -élet elő- és utótagos összetételeit csoportosítja. Menyhárt Krisztina (149) 3. és 5. osztályos kisiskolások irányított spontán közléseit vizsgálja meg. Milosevits Péter (154) Branko Čopić (1915–1984) írásai alapján tekinti át Bosznia múlt századi történelmi eseményeit. Milica Mirkulovska (158) a macedón kezdő állítmányi szerkezetekről ad képet macedón nyelven. V. Je. Moiszejenko (161) az orosz skripka ’hegedű’ és vodka lengyel eredetének szótörténetét bogozza. Nyomárkai István (167) a kis nyelvek, elsősorban a magyar jövőjének kilátásairól értekezik lengyelül az Európai Unióban való szerepük kapcsán; megvitatja a nyelvi stílus romlását is jellemző példákkal alátámasztva. Anna Oćwieja (175) Czesław Miłosz 1989-ben görögből fordított evangéliumát veti egybe az 1991-ben kiadott egyházi fordítással. Pacsai Imre (180) a luxus-jövevényszavakról ír cikkében. Palásti Katalin (188) az orosz és magyar személytelen igék és szerkezetek közt von párhuzamot orosz nyelven. Pátrovics Péter (194) az orvos és beteg közti verbális kapcsolat zavarait teszi szóvá az orvosi szaknyelv tükrében; megjegyezzük, hogy a szakkifejezések jó része nem puszta latin hanem görög és latin–görög eredetű. Pete István (203) a nyelvi jelentéstípusokat alfajokra osztja. Péter Mihály (212) úgy látja, hogy a szleng stílusban a költői nyelvhasználat analóg esetei mutathatók ki. Telesfor Pozniak (218) a bolgár Ivan Vazov írói stílusának keresztény-bizánci motívumait fejtegeti lengyelül. Ráduly Zsuzsanna (225) a lengyel nyelv német eredetű tükörszavairól ad képet. Janusz Siatkowski (231) az ősszláv nyelvatlasz (Atlas ogólnoslowianskiego) magyar elemeit sorolja föl, amelyek magyarlakta kutatópontokról kerültek az ottani szlávok beszédébe, cikke lengyelül készült. Krystyna Szcześniak (237) egy XIX. század közepéből származó 130 lapos kézirat balti nyelvi eredetű helyneveit sorolja föl, amelyek nagy része már lengyel nevet visel; értekezése német nyelven készült. Szava Szivriev (242) Leonid Andrejev (1871–1919) írói stílusát elemzi orosz nyelven. Szőke Lajos (247) kárpátaljai ruszinra fordított (1999) evangéliumi részletek stílusát taglalja óegyházi szláv, orosz és ukrán megfelelő szöveggel való összehasonlításban, orosz nyelven. Predrag Stevanović (253) Adam Dragosavljević (1800–1862) beremendi születésű tanító és tanfelügyelő baranyai szerb szójegyzékét vizsgálja meg, amelyeket Vuk Karađić az ő 1852-ben megjelent szótárába beépített; a cikk szerb nyelven készült. Jolanta Tambor (261) Stanisław Lem utópista regényíró egyes gondolatait a Sapir–Whorf-féle nyelvészeti relativizmusból származtatja; a cikk lengyelül készült. Tapolczai László (267) a lengyelség kialakulásával kapcsolatos legenda némely részletét helyezi új megvilágításba. Tatár Béla (272) az orosz frazeológiai szótárakról nyújt áttekintést orosz nyelven. Udvari István (179) a lengyelül jól tudó Sztripszky Hiador magyar–lengyel szótártervéről számol be. Várnai Dorota (293) a XVI. századi magyar szerzőktől származó és magyar vonatkozású krakkói nyomtatványok történetét tekinti át lengyel nyelven. Vig István (300) a rijekai (volt Fiume) horvát nyelvjárás néhány olasz kölcsönszavát sorolja föl német nyelvű cikkében. Maria Wolny-Zmorzynski (302) a mai lengyel újságírás, a riporterek tevékenységét és stílusát veszi górcső alá lengyel nyelven. Zoltán András (318) végérvényesen kívánja tisztázni Oláh Miklós Athila című 1574-ben Krakkóban megjelent műve lengyel fordítójának személyét: C. Bazylik. Dorota Żylko (322) Astolphe de Custine márkinő I. Miklós korabeli oroszországi úti beszámolójának részleteit mutatja be lengyelül. Zsilák Mária (326) a békésmegyei Nagybánhegyesről 1946–1948 között Szlovákiába áttelepedettek leveleinek magyar hatástól sem mentes stílusát elemzi.
Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a témájában és nyelvében sokféle, színes tanulmány, cikk, adalék méltóan tiszteli meg az ünnepeltet, egyben pedig hasznos forrása lehet a magyar és szláv nyelvészeti, irodalmi, történelmi kutatásoknak.
Fodor István
