A régi új retorika. Szerk.: A. Jászó Anna–L. Aczél Petra.
Trezor Kiadó, Budapest, 2000. 221 lap.
A szónoki beszéd részei és a beszédfajták.
Szerk.: A. Jászó Anna–L. Aczél Petra. Trezor Kiadó, Budapest, 2001. 232 lap.

A Nyelvőr 1999. évi 3. számában olvashattuk Aczél Petra beszámolóját egy különösen dicséretes, aktuális és színvonalas kezdeményezésről, a főiskolások és egyetemisták számára szervezett szónokversenyről és az ehhez kapcsolódó retorikai konferenciáról. Időközben megjelent az a két kötet is, amely az első (1999-es) és a második (2000-ben rendezett) konferencia és verseny előadásait, dokumentumait tartalmazza.

Az első kötet – A régi új retorika címmel jelent meg – szerkesztői előszavában A. Jászó Anna és L. Aczél Petra így fogalmazza meg a verseny, a konferencia, illetve közvetve az ezek anyagát tartalmazó könyvek céljait: „A konferenciák célja a retorika feladatának megfogalmazása, helyének megkeresése egyrészt modern kommunikációs-internetes világunkban, másrészt a nyelvtudomány dzsungelében. A szónokversenyek célja a közéleti, szakmai, pedagógiai szerepekre való felkészítés, a komplex nyelvhasználat színvonalának emelése, a hagyományteremtés.” Maga a könyv négy nagyobb részből áll: a) A retorika a társadalomban – társadalom a retorikában konferencia előadásai, b) az év beszéde, c) a Kossuth-szónokverseny beszédei, d) a retorikai gyakorlatok.

Kitüntett figyelemre érdemesek a konferencia itt már tanulmányok formájában megjelenő előadásai.

A kronológia diktálta logika szerint Adamik Tamás Az antik retorika rendszere és változásai az időben című, gazdag ismeretanyagot feltáró, az eredeti előadás lendületéből is sokat megőrző stílusú munkája nyitja ezt a fejezetet. Adamik abból a tényből indul ki, hogy a görög kultúrában, a „görög csodában” megnyilvánuló rendkívüli teljesítmény legfőbb záloga abban rejlik, hogy a görögök kezdettől fogva tanították anyanyelvüket, azaz tudományosan foglalkoztak vele, mintha ismerték volna a modern szociolingvisztikának azt a tételét, hogy a nyelv határozza meg a kultúrát. A szerző először az említett tanítási folyamat fejlődését világítja meg a techné rhétoriké, az ars rhetorica kialakulásáig, majd felvázolja az antik retorika rendszerét, végül pedig arról szól, hogy miképp változott ez a rendszer – a társadalmi igényeknek megfelelően – napjainkig. Így Homérosz korától kezdve egészen a modern amerikai retorikai irányzatokig kapunk lényeglátó, a tudományággal foglalkozni kívánók számára megkerülhetetlenül fontos áttekintést.

Bencze Lóránt A szó varázsa és válsága című dolgozatának a kommunikáció jelene a tárgya, így az, mondhatni, szimmetrikus egészt képez Adamik Tamás történeti jellegű tanulmányával. A szó erejéről szólva Bencze a Bibliára utal: „Isten szóval teremti meg a világot… a szó az újszövetségi Bibliában személy, Jézus Krisztus, aki éppen ezért, ha elhangzik, akkor visszahoz az életbe. Ha meghallják, gyógyít, vigasztal, feloldoz és felemel, megment és szabaddá tesz.” A modern nyelvtudománynak abból az alapvető megállapításából kiindulva, hogy „a szavak is tettek”, a szerző a szó-tettek típusait mutatja be: a cselekvő, az életadó, a gyógyító és a gyilkos szót. A szót mint viselkedést vizsgálva napjaink médiáját jellemzi, megállapítva, hogy „teljesen felborította a fikció és valóság évezredes…, mintegy kötelezően előírt és hagyományos viszonyát”, a „médiában a szót felváltotta a lárma és a habverés”, az „idióta média” (Carl Bernstein) és a médiafaló konzumidióta (Czakó Gábor) viszonyában csak fiktív világ létezik. A médiafogyasztónak csak a szabadság illúziója jut, világosság helyett primitívséget, bonyolultságot, hazugságot kap. Megszívlelendő tanulságként ezért is fogalmazza meg végül: a hagyományos (ókori és középkori) retorikai ismeretek, „megfejelve” a 20. századi (főként amerikai) modern retorikai ismeretekkel, ma talán még értékesebbek és nélkülözhetetlenebbek, mint valaha.

Wacha Imre A retorika kompetenciái című tanulmányában először is arra keresi a választ, hogy, „mi a retorika ma”. Ezek után a retorika körébe vonható tematika, határterületek és a segédtudományok felderítésére vállalkozik, a következő témákat tárgyalva: retorika és kommunikációtan, spontán és írott szövegek, a retorika a szövegtan, a szerkesztéstan, az érveléstechnika, a stilisztika, a nyelvi illemtan, a nonverbális kommunikáció és a spontán beszéd összefüggései, illetve a retorika mint forrás.

Grétsy László tanulmányában – A szónoki „invenció” összetevői avagy a nyilvánosság előtt szereplő szónok kompetenciája – abból indul ki, „hogy bármilyen típusú szónoki beszédhez szükséges invenció (lelemény, találékonyság) is, meg kompetencia (azaz illetékesség, szakértelem) is”. A retorika mai szerepéről szóló bevezető gondolatok után Grétsy először azt veszi számba, honnan, miből gyűjtsünk anyagot a szónoki beszédhez. Ehhez a következő, a szónoki beszéd anyagának összegyűjtéséhez használható forrásokat, témákat ajánlja: szakmai kiadványok, folyóiratok, időszaki kiadványok, heti- és napilapok, szótárak, nem szakmai kiadványok, egyéb, nem nyomtatott források. Ezek után a „mit kell, mit ajánlatos gyűjtenünk?” kérdésre kapunk választ: tényeket, adatokat, példákat, történeteket, anekdotákat, személyes emlékeket, élményeket, definíciókat, közmondásokat, szállóigéket, hivatkozásokat, idézeteket, különféle szónoki eszközöket (pl. alakzatokat).

A régi új retorika következő három részéről itt csak röviden szólok: a szerkesztők közlik az év beszédét, ezt Pokorni Zoltán mondta el 1999. október 23-án a Magyar Állami Operaházban rendezett ünnepségen. Ezt a Kossuth-szónokverseny egyetemisták, főiskolások által elmondott beszédei követik, a díjazott szövegeket egy-egy retorikai elemzés is kiegészíti. Az L. Aczél Petra által összeállított színes gyakorlatokat tartalmazó fejezet zárja a könyvet.

A szónoki beszéd részei és a beszédfajták címmel jelent meg a 2000 novemberében megrendezett második retorikai konferencia és szónokverseny anyagát tartalmazó kötet, amelynek szerkezete a fent ismertetett munkáéhoz hasonló, a bevezető részt négy nagyobb fejezet követi: a) a konferencia előadásai, b) az év beszéde, c) a szónokverseny beszédei, d) tanulságok és kitekintés.

A konferencia öt előadója közül Adamik Tamás szerepel az első helyen A retorikai szituáció: a szónoki beszéd fajai és részei című tanulmányával, melyben négy kérdéskört fejt ki: 1. a retorikai szituáció, 2. az ügy milyensége, 3. a szónoki beszéd fajai, 4. a szónoki beszéd részei, az 5. pontban pedig összegzést olvashatunk az első négy részben levonható tanulságokról. A szerző rendkívül gazdag, az ókortól napjainkig ívelő szakirodalomra építve világítja meg kategóriáit, témáját. A ma kutatói számára különösen tanulságos ez a módszer, mely önértékén, közvetlen eredményein túl még a klasszikus retorika és a mai nyelvtudomány összefüggéseire is ráirányítja a retorikával, illetve a társtudományokkal foglalkozók figyelmét.

Gáspári László Kölcsey Ferenc Kazinczy felett mondott emlékbeszédét elemzi (Egy klasszikus magyar beszéd elemzése), és megállapítja, hogy abban az „éthosz összetevői… és a meggyőzés lélektani tényezőinek törvényei – a csere, a tetszés, a megjelenítés és az azonosítás – egymással társulva, egymást támogatva koncentrikusan bővülő körökben érvényesülnek, hatnak”. Elvi fontosságú tétele Gáspárinak az is, hogy funkcionálisan az élmény szabja meg, rendeli magához lehetséges alakzatait s az alakzatokat megjelenítő grammatikai formát, „vagyis a grammatika által előírt olvasat nem a retorika rovására történik, mivel az előbbi az intencionáltság és a motiváltság függvényében a szándékolt hatás jelentésképző formája”.

Druzsin Ferenc rektorhelyettesnek az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar fennállásának 25. évfordulóján elmondott ünnepi beszédét vizsgálja Madarászné Marossy Ágnes (Egy mai magyar beszéd elemzése). Bár a szerző szerint a kiemelkedő színvonalú szónoklat a három stílusnem célszerű alkalmazásának is példája, nem ezt a sajátosságot tárgyalja, hanem a beszéd típusát, szerkezetét határozza meg, illetve jellemzi.

Bencze Lóránt – mint az előző konferencián, úgy most is – időszerű témát választott: Globális kommunikáció: az internet retorikája címmel tartott előadást. Bevezetőjében „helyzetmozaik”-ot mutat korunk kommunikációjáról, társadalmáról, majd az internet magyar szókészletét jellemzi: mind a hibákat, mind a helyeselhető jelenségeket. Vizsgálja továbbá az arisztotelészi kategóriarendszer, a hypotyposis alakzatának („úgy mutatjuk be szavakkal a dolgokat, hogy a hallgatóság nem is annyira hallja, hanem inkább látja a mondottakat”) jelenlétét a világhálón. Bár Bencze a jelenlegi helyzetet így minősíti: „silány kezdetek – az internet kőkorszaka”, mégis egy az internet előnyeit illusztráló példával zárja dolgozatát.

Bódi Zoltán témája: internetes közlemények szerkezeti elemzése. A szerző először az internet kommunikációs szerkezetét jellemzi, majd kommunikációs műfajait (weboldal, levelezőlista, csevegés, e-mail), végül néhány észrevételt olvashatunk az internetes közlemények felépítéséről. Megállapítja, hogy a „poszt Gutenberg-galaxis után a multimédialitás következik: az új internetes médium segítségével összekapcsolódnak a szóbeli, a vizuális és az írásbeli kommunikációs csatornák”.

A kötet következő három részéről ismét csak rövidebben szólok: az év beszéde Orbán Viktor miniszterelnök 2000. augusztus 20-án elmondott ünnepi köszöntője lett (1000 éves álom), ezután közlik a szerkesztők a második Kossuth-szónokverseny beszédeit (részben elemzésekkel). A záró – Tanulságok és kitekintés című – fejezet Grétsy László záróbeszédét, Koltói Ádám Felkészülten felkészíteni című, a szónokversenyre való felkészüléshez praktikus tanácsokat adó, Fercsik Erzsébet A bevezetésről szóló és L. Aczél Petra A szónoki beszéd és a bizonyítás. A bizonyítás fajtái, az érvek osztályai és típusai című írását tartalmazza. A fejezetet szintén az utóbbi szerző retorikai gyakorlatai zárják.

„A szónokság szabad nép körében támadt, s szabad nép életéhez tartozik” – Kölcseynek ezt a híres mondatát mindkét kötetben idézik a szerkesztők. És valóban: a retorika egyre inkább tartozéka életünknek. Elismerés illeti mindazokat – és köztük minden bizonnyal elsősorban a Kossuth-szónokversenyek és az ezekhez kapcsolódó konferenciák és kötetek szervezőit, A. Jászó Annát és L. Aczél Petrát –, akik tevékenységükkel ehhez hozzájárultak, és reméljük, a jövőben is hasonló elkötelezettséggel és szakértelemmel hozzájárulni fognak.

Pethő József