Veszprém megye földrajzi nevei IV. A Veszprémi járás.
Tudományos irányító: Ördög Ferenc,
közzétette: Gerstner Károly, Király Lajos, Lakossy Judit,
Rónai Béla, Varga Mária, Vitányi Borbála,
szerkesztette: Balogh Lajos, Ördög Ferenc, Varga Mária.
Kiadja a Magyar Nyelvtudományi Társaság, MNyTK. 194. sz. Budapest, 2000. 750 lap.

Akiket kevésbé érdekel a helynevek gyűjtésének és közzétételének dolga, még azoknak is föltűnhetett, hogy az utóbbi időben – akár évkönyvek, folyóiratok lapjain, akár önálló kötetként – szinte elvétve látnak napvilágot földrajzinév-közlemények. Különösen ritka az olyan, nagyobb terjedelmű munkák megjelenése, amelyek több település (esetleg egy-egy járás) helynévanyagát foglalják magukban. Ez azért nagyon elszomorító, mert – amint az a szakemberek körében közismert – jó néhány olyan megyénk is van (ilyen például Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér megye), ahol a földrajzi nevek összegyűjtése (egy-két helységtől eltekintve) már az 1970-es és 80-as években megtörtént, sőt a közzétevésükhöz is megtették az első lépéseket, kiadásuk azonban különböző akadályok miatt mindmáig elakadt. Örvendetes kivételként csupán egy kiadványt lehet megemlíteni, amely Fekete János közzétételében hét település helyneveit tartalmazza (Bács-Kiskun megye földrajzi nevei. I. Kiskunfélegyháza és környéke. Szerkesztette Balogh Lajos és Ördög Ferenc, MNyTK. 210. sz. Bp., 1997.). A magyarországi földrajzinév-gyűjtés és -kiadás helyzetéről legutóbb Ördög Ferenc nyújtott áttekintést az 1995-ben Miskolcon tartott V. Magyar Névtudományi Konferencián. Sajnálatos módon összegzésül azt kellett megállapítania, hogy az utóbbi évtizedben „a földrajzi neveknek nemcsak a kiadása, de még a gyűjtés korábbi üteme is lelassult, van ahol elakadt. Lényegében véve ugyanez mondható el a Pesty Frigyes múlt századi helynévgyűjtésének külön kötetekben való kiadásáról is” (Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Szerkesztette B. Gergely Piroska és Hajdú Mihály. MNyTK. 209. sz. Bp., 1997. 388).

Ami a nagyobb terjedelmű (megyei, járási) helynévgyűjtemények kiadását illeti, a közzétételben a miskolci konferencia óta eltelt időben sem következett be lényeges változás. Ezért is kell örömmel fogadnunk Veszprém megye földrajzi neveinek újabb kötetét, a Veszprémi járás településeinek helyneveit tartalmazó kiadványt, amellyel most már teljessé vált a megye földrajzinév-anyagának a megjelentetése. Ez a valóban nagyszabású vállalkozás az 1960-as évek legvégén kezdődött, szervezettebb formát a megye egészére vonatkozóan nagyjából az 1970-es évek közepén öltött. A közzététel pedig, amelyet az egyes járások szerint terveztek, 1982-ben a Tapolcai járás földrajzi neveinek kiadásával indult. A kezdeti lendület – legalábbis a publikálásban – kilenc évig tartott, hiszen a Pápai járás helynevei 1987-ben, az Ajkai járáséi pedig 1991-ben láttak napvilágot. A három kötet után újabb kilenc évnek kellett eltelnie ahhoz, míg a Veszprémi járás névanyaga is megjelenhetett. A földrajzi nevek gyűjtése, ellenőrzése és közzététele nagyjából a rendszerváltozás kezdetétől egyébként nemcsak Veszprém megyében, hanem – különböző okokból – országszerte megtorpant. Nagyon jó lenne, ha a Veszprémi járás helyneveinek kiadása mihamarabb követendő például szolgálna mindazoknak, akiknek beosztásuknál, munkakörüknél fogva lehetőségük van arra, hogy az országban sokfelé félbemaradt gyűjtőmunkának és a földrajzi nevek közzétételének az új évezred küszöbén lendületet adjanak.

A kötet fölépítése a járásonkénti előzményeiben és a megyei névgyűjteményekben megszokott és jól bevált gyakorlatot követi. A Bevezetés (7–10) a gyűjtés történetét, az írásos forrásokat, a névanyag közzétételét és helyesírási kérdéseit tartalmazza, majd – a rövidítésjegyzéktől a Veszprémi járás térképéig – az adattár használatáról (10–33) tájékozódhat az érdeklődő olvasó. Ebből a fejezetből – tudományos értékeinél fogva – Varga Mária munkáját, a földrajzi köznevek értelmezését (20–32) emelem ki. Az itt található anyag gyűjtéséről, összeállításáról a következőket olvashatjuk: „A köznevek értelmezése a járás földrajzi neveit tartalmazó kötet alapján készült, ezért csak azok a földrajzi köznevek kerültek be a szójegyzékbe, amelyek a gyűjteményben is megtalálhatók. A szójegyzék anyagát úgy állítottuk össze, hogy a mutatóból kiírt közneveket négy kutatóponton végigkérdeztük abból a célból, hogy feltárjuk az elterjedés mértékét. Az alábbi településeket választottuk ki: 1. Bakonyszentlászló, 29. Szentgál, 45. Csajág, 66. Aszófő. A járás északi részének községei – az Északi-Bakony területén – német ajkú települések. Ugyancsak ők települtek a Déli-Bakony lábához. A Bakony magyar nyelvű adatait ezért elsősorban Szentgál szolgáltatja, Bakonyszentlászló pedig a Magas-Bakony kétnyelvű településeinek magyar névanyagát reprezentálja… A Balaton-felvidéket Aszófő képviseli, Csajág pedig a járás (megye) Veszprémtől keletre eső, a Sárrét felé nyíló területének nyelvéről ad tájékoztatást” (20).

Amint az előzőekben kifejtett indoklásból is kiviláglik, a kutatópontok kiválasztása nyelvi és földrajzi szempontból is szerencsés, ezt a szóban forgó községek helynevei is általában meggyőzően alátámasztják. Az egyes földrajzi köznevek értelmezése is alapos, gondos munkáról tanúskodik. Apróbb kifogásként azt említem meg, hogy a förtés, kálista, kalló és lápa főnevek sajnos kimaradtak a szójegyzékből, noha ezeknek előfordulására néhány településről több adatot is találunk. Ilyenek például a következők: Bakonybélből: 14/174. Vörös-förtés: Vörös gunyhói förtés Vizenyős, e. Szarvasok fürdőhelye; 14/187. András-ároki-förtés Mf, Vizenyős, e. Vadak dagonyázó helye; 14/207. Pámon-tói-förtés Ho, Vizenyős dagonya. Pámon Henci (= Baumann Henrik) nevű pásztor itt szokott „déllűni”; Hárskútról: 22/86. Rókalukas-förtés: Fuksznkrám ’Fuchsengraben’ Vm, e.; 22/142. Nyaló-förtés [K2. Hajag] Ht, e. Egy mélyedésben megáll a víz a tetőn; Gyulafirátótról: 25/302. Fekete-kálista G. Fekete színű vizenyős gödör; 25/431. Szömörcési-kálista : Szömörcési-dagonyák Mf, r. Vizenyős, posványos, sásos hely; 25/435. Rekëttye-széli-kálista: Balaton Mf, r. Csuhus, zsombékos terület, nagy kiterjedése miatt mondták Balatonnak; Ösküből: 27/233. Aranyoskuti kallók [P. Kallokmentébeni]. Malmok voltak; 27/247. Táloki kalló. Kallómalom volt; 1/155. Csel lápa [K2. ~] Ds, Do, sz. Valamikor erdő volt; 48/149. Sós lápa [C. Soss Lápa P. Sos Lápolyi J. ~] Hr, S, l. P.: „mivel Szik sos”; stb. Ezek a főnevek nyilvánvalóan azért nem kerültek be a földrajzi köznevek jegyzékébe, mert a vizsgálatukra kiválasztott kutatópontokon az adatközlők nem ismerték őket, ha az anyaggyűjtés során egyáltalán szó esett róluk. Hasznos lett volna tehát – főképpen a járás középső területéről – még legalább két-három települést kijelölni ehhez a részfeladathoz.

A kötet gerincét „A névanyag” című fejezet képezi (35–494), amely 71 település földrajzi neveit foglalja magában. Rónai Béla összeállításában pedig egy betűrendes mutató (495–750) segíti az érdeklődőt abban, hogy a keresett helynevet minél könnyebben megtalálja. – A földrajzinév-gyűjtemények – köztük a Veszprémi járás helyneveit tartalmazó kötet is – több tekintetben (elsősorban persze kutatási és oktatási szempontból) hasznosíthatók. A bennük közzétett elnevezések keletkezésük idejét figyelembe véve jó néhány évszázadot fognak át: egy (nyilvánvalóan a legkisebb) hányaduk akár ómagyar kori is lehet (ilyenek például a napjainkban is meglévő helységnevek mellett a történelem során elpusztult települések nevei), valamelyest nagyobb részük egy-két évszázad óta él (ilyenek például a dűlő- és határrésznevek), többségük viszont legföljebb száz-százötven évvel ezelőtt alakult ki (ilyenek például bizonyos külterületi, illetőleg főképpen a belterületi nevek). Minél régebbi egy-egy helynév, általában annál inkább figyelemreméltó lehet például a (hely)történészek, régészek és a nyelvtörténet kutatói számára. Ilyen földrajzi nevek a Veszprémi járásban például a következők: 25/330. Cëgle, -be: Szögle, -be: Cëgléd, -be: Káptalan erdeje [K1. Szeglei vágás, e K2. Szegle] Hr, H, e. Kőbalta, római pénz, III. Béla rézpénze, Zsigmond quartingja, II. Lipót poltúrája került innen a Bakony Múzeumba; 41/190. Gyür-lap: Gyür-tető: Gyür, -re [K2. Gyűrlap] Men, l. Gyűrődéses, dombos rész teteje; 64/77. Pusztaszentëgyházi-dülő [C. K1.K2. Pusztaszentegyház] Ds, sző. Itt volt a középkorban a falu. Római kori romok, leletek találhatók erre; 41/205. Várad, -ra [P. ~] D, sz. P.: „…földből készült vár formájú, ellenség ellen lehetett használva”. A Likas-domb tetején álló római kori őrtorony, amelyhez titkos alagút vezetett. Ma halom és szántó.

A történészek és a néprajzkutatók érdeklődését egyaránt fölkelthetik például azok a történeti mondák, amelyek némelyik királyunkhoz, a magyar történelem más, jelentős alakjaihoz vagy fontosabb eseményeihez fűződnek. Például: 2/72. Faluhej [K2. ~] Os, sz. A hagyomány szerint egy régi település volt itt, amelyet a tatárok pusztítottak el; 36/643. Fejes-vőgy [K1. P. K2. ~] Vö, e, r, l. P.: „ezen völgyben lett volna az egész török hadcsapat a veszprémiek által beszorítva, a kétfelől a hegyekről leeresztett kővel telt hordók és szikladarabokkal összezúzva”. … A hagyomány szerint István király ebben a völgyben fejeztette le, négyeltette fel Koppány testét. A völgyben omláskor csontok és avar bronzgyűrűk kerültek elő; 20/588. Kikëri-tó [K1.K2. Kikiritó P. Kékerűtó vagy Kőkőritó, sz, r] S, mlen, r. Ősi ingovány. P.: „hajdan az egész nagy kiterjedésű tó volt mely egészében kővel lett bekőrítve, csekély része most is fenn áll – s ettől vette nevezetét a táj s dülő: Hunyady Mátyás magyar Király kedvencz réczéző helye volt. – A hajdan volt kőkerítés maradványai közt megvan azon kő, melyen Hunyady Mátyás magyar Király a törökkel vivott csatában a tónál megszorulván egy mély s széles árkot lovával átugratta – lova patkójának helye most is látható”; 44/278. Rákóci-fa: Nagy-fa. A park közepén áll a kb. 450 éves szilfa. A monda szerint ehhez kötötte a lovát a fejedelem. Mint határfát a halászok is nagy becsben tartották. 1967-ben zöldellt ki utoljára. Védett fa; 41/107. Tatárcsapás: Tatárjárási út [P. Tatárcsapási út] Út. P.: „hajdanában a Tatárok ezen vonultak el”. A néphit szerint a tatárok ezen az úton hajtották a foglyul ejtett nőket Fehérvárra. Pécsi Bence mutatta meg az utat a tatár vezérnek. Szolgálatáért lefejeztette a vezér, mondván: „Ha hazádat elárultad, engem is elárulsz”. – Elsősorban a vallási néprajz szakembereinek érdeklődésére tarthatnak számot például a következő földrajzi nevek: 17/68. Képesfa Fa, szentképpel. Nh.: Itt jelent meg Szűz Mária. A Szentkúthoz igyekvő zarándokok, búcsújárók itt szoktak megállni rövid áhitatra; 21/69 Kërëszt: Krájc ’Kreuz’ Ke. Egy fába vésett Mária-kép van a kőkeresztre helyezve; 16/299. Mária-kép: Mripüt ’Mariabild’ Fa. Mária-kép van ráerősítve.

A Veszprémi járás nem jelentéktelen része erdős tájegység, ezenkívül sokfelé találhatók kalciumtartalmú kőzetfajták is. Nyilvánvalóan ez a körülmény játszott közre abban, hogy néhány erdei mellékiparnak (főleg a hamuzsírfőzésnek, a faszén- és mészégetésnek) régi hagyománya van ezen a vidéken, amint arról jó néhány földrajzi név is tanúskodik. Így például a következők: 2/110. Hamuház [K2. ~] Ds, e, sz. Hamuzsírt készítettek itt; 8/42. Hamuház. Egykori épület helye, ahol a Réhberger nevű ember főzte a hamuzsírt; 57/197. Hamuház S, e. Itt főzték régen a hamuzsírt, ennek nyomaként egy öntöttvas üstöt találtak.; 1/215. Mészkemëncék [K2. ~] S, e. Valamikor mészégető kemencék voltak itt.; 8/148. Mészégető. Ma is működő kemencék.; 20/486. Régi mészégető : Mészégetőtelep Ds, e. Régen a várpalotaiak fő mészégető telepe volt.; 1/124. Szénégető [P. ~] Ds, Men, sz, e. Valamikor faszenet égettek itt.; 49/201. Szénégető: n. Khuśplotn ’Kohlenplatte’ Os, l. Faszenet égettek itt egykor.

A közzétevők és szerkesztők munkáját dicséri, hogy – a kötetnek az előzőekben már kifejtett értékei, sokoldalú felhasználhatósága mellett – nagy gondot fordítottak arra is, hogy a helynevek hangalakja hűen tükrözze az egyes települések tájnyelvének különféle sajátságait. Ennek a szempontnak az érvényesítése azért érdemel említést, mert a Veszprémi járásban viszonylag sok olyan helység van, amelynek lakói (elsősorban a XVIII. században) főképpen német nyelvterületről, egy-két község esetében pedig Szlovákiából települtek át, s eredeti tájnyelvük a szóban forgó település földrajzi neveiben jórészt napjainkig megőrződött. Kibocsátó nyelvjárásuk hangtani jelenségeinek tükröztetését a közzétett helynevekben – a gyűjtéstől a szerkesztési munkáig – nyilvánvalóan különös figyelemmel kellett elvégezni minden közreműködőnek. A járás huszonnégy német nemzetiségű helysége földrajzi neveinek szakszerű és gondos fonetikus átírásáért Gerstner Károlyt illeti elismerés. Természetesen a magyar nyelvjárású helységek esetében is törekedni kellett arra, hogy a földrajzi nevek a helyi tájszólás hangtani sajátságaink megfelelően kerüljenek a kötetbe. Hogy ezt is sikeresen végezték el a kötet munkatársai, azt szeretném a továbbiakban néhány nyelvjárási sajátság bemutatásával illusztrálni.

A magánhangzó-jelenségek közül markáns vonás a zárt ë fonéma megléte és gyakori előfordulása (pl. 6/143. Berëk-patak; 25/413. Rekëttye-széli-szántó; 34/89. Tündér-hëgy), s nincs visszaszorulóban a köznyelvi ú, ű és í helyén a rövid magánhangzók használata sem (pl. 6/103. Hársfa-kut; 13/98. Képesfai ut; 14/200. Homokgödöri-dülő; 25/201. Községházi hid: Tanácsi hid; 26/7. Tanittó lakás; stb.). Gyenge fokú labiális ö-zés és a járás északi felében kisebb mértékű zárt í-zés is jellemző a vidékre (pl. 41/110. Főső-erdei-gyöpök; 34/138. Zsöllér-fődek: Zsöllér-fődi-bokrok; 2/115. Fehér kapu: Fehír kapu; 14/195. Kípes-fa; 2/8. Sági-rét: Sági-rít; stb.). – A mássalhangzó-jelenségek közül gyakori az l kiesése (pl. 29/382. Főső-nedves: Főső-nedves-hëgy; 27/210. Hosszi-vőgy; 39/147. Polëtár-főd), találunk néhány példát a depalatális l-ezésre és n-ezésre is (pl. 2/61. Gömbölü-tábla; 6/196. Kányás alla; 28/243. Körtélësi-legellő; 25/260. Cigán-domb; 41/231. Sárkán-vőgy: Sárkán-lik; 2/52. Sövén-kut; stb.), sőt szórványosan egy-két adat még a v hiátustöltőre, az explozív gy-zésre, ty-zésre és palatális ny-ezésre is előfordul (pl. 2/17. Divó: Divós-ódal; 41/134. Falu gyöptye: Falu gyëpje; 41/85. Plebányos-erdő: Plébános-erdő; stb.).

Összegzésül azt állapíthatom meg, hogy a Veszprémi járás földrajzi neveinek megjelentetése több szempontból is szerencsés: egyrészt ösztönzőleg hathat a félbemaradt megyei és járási gyűjtések folytatására, kiegészítésére és kiadására, másrészt – amint már említettem és példákkal is bemutattam – értékes anyagánál fogva forrásul szolgálhat több tudományág műveléséhez is. Ezenkívül még a közoktatásban is fontos szerepet kaphat, hiszen az egyes települések földrajzi neveinek és a hozzájuk fűződő néphagyománynak a tanítási órákon történő megismerése érdeklődést kelthet a tanulókban a szűkebb pátria múltja iránt, és ezáltal hozzájárulhat a szülőföldhöz való ragaszkodás érzésének elmélyítéséhez is.

Szabó József