Fercsik Erzsébet: Helyesírási kalauz I.
Krónika Nova Kiadó, Bp., 2001. 168 lap.

A könyv szerzőjének – a Bevezető (7–8. lap) szavai szerint – kettős célja volt: 1. hogy a biztos helyesírási alapokkal rendelkezők figyelmét felhívja néhány részletszabályra, apróbb, ám fontos összefüggésre; 2. a helyesírás területén kevésbé otthonosan mozgóknak pedig bemutassa a magyar helyesírás rendszerét, feltárja előttük azokat a kapcsolatokat, amelyek a rendszer működésének megértéséhez szükségesek.

Kalauznak nevezi művét a szerző, s a Bevezető mottójaként a Magyar értelmező kéziszótárból idézi, hogy a kalauz: ’idegeneket alkalmilag vezető, kísérő személy’. A kalauz szónak ebben a szótárban három jelentése van. Szerintem a három közül nem ez az „idegeneket” vezető személyre vonatkozó, 2. értelmezés illik ide, hanem sokkal inkább a 3. számú, amely szerint a kalauz ’valamiben eligazítást adó mű’. (Mint századokkal ezelőtt Pázmány Péter egyik alapvető műve, az Isteni igazságra vezérlő kalauz.)

Fercsik Erzsébetnek ez a Helyesírási kalauza A magyar helyesírás szabályai (AkH.) című kézikönyv felépítését követi, s annak használatát meg is kívánja a témakörök áttekintéséhez és a feladatok megoldásához. A könyv minden részében utalások vannak az AkH. megfelelő pontjaira, s ez igen jól hasznosítható a helyesírási művelődésben.

A szerző a szabályok magyarázatában mindig példákból indul ki, a feladatok pedig nagyrészt az AkH. szóanyagát dolgozzák fel, de nagyobb kreativitást igénylő feladatok is sorakoznak a kötetben. Az ellenőrzést a könyv végén a Megoldások című fejezet tartalmazza (154–168. lap). Igen hasznos része a kiadványnak egy tematikus helyesírási bibliográfia (a 150–153. lapon), mely az Édes Anyanyelvünk és a Magyartanítás című folyóiratokban azt utóbbi másfél évtizedben megjelent legfontosabb helyesírási témájú cikkek adatait közli, az AkH. fejezetcímei szerinti bontásban (szerző, cím, a megjelenés éve, helye stb.). Ígér a könyv Bevezetője egy irodalomjegyzéket is, „amely a legfontosabb helyesírási segédletekre, kézikönyvekre és szótárakra hívja fel a figyelmet”, de ezt nem találom a kiadványban, csak utal rájuk a 139. lapon levő egyik feladat rövidítésjegyzéke.

A könyv sok helyütt megadja szögletes zárójelek közt egyes szóalakok kiejtését, ám jó lett volna erről is szólni a Bevezetőben, mert sokaknak gondot okozhat például a 13. lapon így kezdődő mondat: „A peace [pi:s] ’béke’ szó kiejtésekor…”

Minthogy folyóiratunk Szemle rovatának nemcsak az ismertetés, hanem a könyvbírálat is feladata, nem mulaszthatom el, hogy ennek az értékes Helyesírási kalauznak néhány sajtó- és egyéb hibájára is rámutassak, melyeken a lapozgatás közben megakadt a szemem. Ezeket fölemlíteni már csak azért is érdemes lehet, hogy elősegítsük a kijavításukat (vagy némely esetben a megvitatásukat).

A Bevezetőben nem találom magyarázatát annak, hogy a könyv címéhez kapcsolódó I. szám mire vonatkozik. (Talán van vagy lesz II. kötet is?)

A 11. és a 18. lapon egyformán A magyar ábécé aláírással két különböző felsorolást kapunk. Az előbbi a hagyományos negyven, az utóbbi pedig negyvennégy betűből áll, mert az utóbbi felsorolás kibővült a négy idegen betűvel (q, w, x, y). Erre a kiegészített ábécére talán jobb volna nem a magyar, hanem a teljes vagy teljesebb jelzőt alkalmazni. Az AkH. a négy különleges betűt (q, w, x, y) nem számítja a magyar ábécébe, csak megemlíti a 11. pontban, hogy ezek is gyakran előfordulnak a magyar írásgyakorlatban.

A 32. lap egyik feladatában Petőfi három versének címét két-két hibával közli a könyv, de nem a betűk ékezeteire gondolok (amit a feladat figyeltet), hanem a címek szövegpontosságára. A három Petőfi-vers pontos címe mai helyesírással: Száműztem magamat… (a könyvben lemaradt az –at végződés meg a folytatásra utaló három pont, aminek Petőfinél mindig jelentősége van); Úton vagyok, s nem vagy velem… (itt is lemaradt a költő három pontja, de ennél nagyobb hiba a kötőszó után a te névmás betoldása, amely megbontja a cím szép ritmusát); Vesztett csaták, csúfos futások! (a könyvben itt bukások olvasható a futások helyett, s elmaradt az e cím végén nagyon fontos felkiáltójel). Ismétlődnek ezek a hibák a 155. lapon közölt megoldásokban is.

A 35. lapon a ró ige (és társai) helyesírására vonatkozó táblázatos anyag megfogalmazása nem eléggé gondos. Az első szakaszban ezt olvassuk: „A hosszú magánhangzóra végződő igék ragos és jeles alakjait … mássalhangzó-kettőzés nélkül írjuk.” Ám tagadhatatlanul „jeles” igealak a rótt, róttak stb. is, amelyekben pedig kettőznünk kell a t betűt. A második szakasz szerencsére kijavítja az előbbinek a pontatlanságát, amikor így fogalmaz az e típusba tartozó igékről: „Múlt idejű alakjaikban és a befejezett melléknévi igenévi származékaikban két t-t írunk.” Persze, a „ragos” ródd igealakot sem írhatjuk mássalhangzó-kettőzés nélkül. Erre figyelmeztet is a harmadik szakasz, de jobb lett volna erről meg nem feledkezni az első szakasz szövegezésében. A harmadik szakasz továbbá azt is mondja, hogy „alanyi ragozásban a felszólító mód j jelét nem kettőzzük meg”; nem értem ezt a leszűkítést, hiszen a tárgyas ragozásban sem kell kettőzni: ne rójuk az utat hiába!, ne róják meg az öcsémet! stb. – Mindezt sokkal jobb megfogalmazásban közli az AkH. 67. pontja.

41. lap. Itt helyesírási hiba az akkép, amely két p-vel írandó. Ugyanígy helytelen a 48. lapon a nőinevek egybeírása és a 49.-en a soha sem különírása.

Az 54. lap egyik feladata többek között azt firtatja, hogy a Széllel vagy a Széll-lel a helyes szóalak, s indokolni is kell a választott formát. Nos, a Széllel is helyes lehet, mert Szél családnév is van. (Arany János unokája Szél Piroska volt!)

Fejezetcím az 57. lapon: A különírás és egybeírás. Itt hiányzik az egybeírás névelője (az).

A 63. lapon a 7.3. feladatban kérdés, hány szóra bontva írjuk helyesen azt, hogy „ideodatekinget”. Itt meg kellett volna jegyezni, hogy az esetleg kötőjellel írandó szavak egyetlen szónak számítanak. Így például az ide-oda tekinget nem három, csak két szó, hiszen az ide-oda egy önálló összetett határozószó. Ez a feladat különben nagyon jó és hasznos, mert a továbbiakban olyan alakulatokra is kiterjeszti a szószámlálást, mint „megvanhúszéves”, „leszokottadohányzásról”, „megvantöltve”, „leszokottutaznividékre” stb.

A 97. lapon nem célszerű a 9.14. feladat megfogalmazása: „Milyen hidak kötik össze a Duna két partját Budapesten?” A választ három üres sor várja, pedig csupán ennyivel is válaszolhatunk: Duna-hidak. Meg kellett volna jegyezni, hogy a feladat felsorolást kér és vár.

129. lap. Két helyesírási hiba: a napi sajtó itt nem írható külön, mert jelentésváltozásos alakulat, a nagysikerű pedig nem írható egybe. Ezek megvannak a Magyar helyesírási szótárban!

A felsorolt kisebb hibák ellenére igen hasznos könyv a Helyesírási kalauz; ajánlhatjuk mindazoknak, akik nem csupán jó, hanem művelt helyesírók is igyekeznek lenni.

Pásztor Emil