Hosszú instrukció

Háromféleképp lehet megnézni ezt a kiállítást:
Ön bejön, elmegy a recepció mellett, és elindul balra.
Ön bejön, elmegy a recepció mellett, és elindul jobbra.
Ön bejön, és nem indul el sem balra, sem jobbra, hanem ezt olvassa. Ön épp itt áll.
Igénybe fogjuk venni az Ön idejét – Öntől függ, mennyire és hogyan.
Lehet, csak néhány percre: Ön máris abbahagyja az olvasást, kilép az ajtón, és elindul másfelé.
Lehet, hogy az egész életére: soha nem tudhatjuk, mi van valakire olyan hatással, amit később sem kíván többé már elfelejteni. Ezt a hatást nem lehet befolyásolni. Előállhat itt is, de ahhoz körül kell nézni.
Itt minden a médiumokról és a művészetről szól, vagyis Önről, aki e kiállítás önkéntes médiuma: ha továbbmegy, vállalja, hogy Ön figyel, és Önt figyelhetik is. Utóbbi nem annyira fontos, mint gondolná: bármikor megtörténhet anélkül, hogy tudna róla.
Fontos az Ön figyelme: a művek csak attól vannak, hogy valaki figyel rájuk. Néző (hallgató, olvasó) nélkül a művészet nem létezik.
Amit itt láthat, nem túl sok – de talán nem is kevés: mintegy négy és fél órányi idő, ha csak a kiállítási listán megnevezett idő-alapú művek időtartamát adjuk össze. Ennyi időt persze nem, vagy csak ritkán töltünk el egy kiállításon. Talán nem is kell mindent megnézi: mindent amúgy sem láthatunk. De egy kiállításon akár ez is lehetséges: ilyenkor (ezért) érdemes többször visszatérni – itt most a belépőjegy kétszeri látogatásra szól.
Ez az információs tábla azért került ide, hogy segítse Önt, aki itt a legfontosabb, a látogatót, hisz minden Ön miatt készült.
Ha idáig eljutott a folyamatos olvasásban, azt javasoljuk, az alábbi három közelítési lehetőség közül válassza a második, didaktikus változatot, ugorja át az elsőt, és ne foglalkozzon a harmadikkal.

Első közelítés: kognitív

Minden kiállításhoz tartozik egy (jól-rosszul) kidolgozott elképzelés, amit azok, akik ezt csinálták, valamilyen oknál fogva optimálisnak gondoltak akkor, amikor a dolgot kitalálták, majd felépítették. A jelen kiállítás a kognitív közelítést választó, ideális nézőjét három szinten képzeli el:
(1) Nagyjából tudja, hogy miért jött ide, talán ismeri is a művek nagy részét, esetleg mindet. Amire kíváncsi, az adott koreográfia. No persze, jó néhány dolgot újra látni, figyelmesebben, felfrissíteni az emlékezetet, s a kontextus is más. A kognitív közelítéshez nélkülözhetetlenek az előzetes információk, hiszen ahhoz képest nézünk: ilyenkor a megismerés célja mindig az „én” és a „világ” közé állított aktuális interfész tesztelése, mely adott esetben kiállítás formáját ölti. Van rá fél-másfél óra, s egy megismételhetetlen alkalom.
(2) A kognitív közelítést választók általában nem élnek a többszöri belépésre jogosító kedvezménnyel: nem térnek vissza, az egyszeri alkalom keresői vagy foglyai. Ezért számukra a kiállítás megtekintéséhez meditációs mantraként Nicolaus Cusanus – régen és más kontextusban írt – mondatait ajánljunk: „Éppen így a Most vagy Jelen az időt zárja magába. A múlt jelen volt, a jövő jelen lesz; tehát az időben nincs más, csak rendezett jelen. Vagyis a múlt és a jövő a jelen kifejtése” – s hogy miért? Csupán azért, mert a kiállítás készítése közben meghatározó inspirációt jelentett a kérdés, hogy az egykori „Most” s a mostani „Jelen” hogyan érhet épp ebben a pillanatban össze.
(3) A kognitív közelítést választók közül néhányan ezeket elolvasva már nem is kíváncsiak a kiállításra.

Második közelítés: didaktikus

Az instrukció, amit követni javaslunk: sétáljon körbe a kiállításon, nézzen meg mindent, de sehol ne időzzön túl sokat. Ezután térjen ide vissza, kicsit lépjen ki a kiállítótermekből, igyon egy kávét vagy bármi mást, vagy menjen ki az épületből, szívjon friss levegőt, s közben döntse el, az adott kínálatból mi az, amit rendesen végig szeretne nézni. Az idő-alapú művekkel lehetetlen találkozni, ha nem szánja rá a szükséges időt, és nem nézi őket végig. A pásztázó figyelem, az épp elkapott – kontextus nélküli – pillanatok nem segítenek. Meg kell adni a megfelelő időtartamot a munkáknak, a saját időnkből. A művekhez kapcsolódó információs adatok például abban is segítenek, hogy ha két munka között hezitál, a ráfordítandó idő ismeretében dönthet, melyiket választja: ha épp jobban ráér, válassza a hosszabbat. Ha kevésbé, akkor a rövidebbet: legközelebb majd úgy jön el újra, hogy beleférjen a hosszabb mű is az idejébe.

Harmadik közelítés: pragmatikus

Ön vagy félreérthette a tanácsunk, vagy esetleg átugorhatta a – kiállítási térben talán szokatlanul hosszú – szöveg fenti sorait, kikeresve a pragmatikus szót. Jól tette: amennyiben ez a közelítés érdekli, azonnal eláruljuk, hogy a legtöbb itt kiállított mű elérhető az interneten is. Hogy ezeket az adatokat könnyen megtalálja, ezen művek mellett talál egy QR kódot, melyeket telefonjával összegyűjtve otthonában kialakíthatja az Önnek megfelelő vetítést. Van persze néhány dolog, amit nem tud így elérni, alább összefoglaljuk ezeket, így a térkép alapján a műveket könnyen azonosíthatja s megnézheti, míg a többi maradhat későbbre, alkalmasabb időkre. Végül is miért kellene épp itt megnézni valamit, amit máskor és máshol is meg lehet?

Tehát, ahogy ígértük: Nem tölthető le a netről Németh Hajnal opera filmje. Ez Magyarországon eddig csupán egyszer volt látható az Uránia moziban, s nem is az itt kiállított verzió. Ez az új, rövidebb, aktuális (szerzői) változat, a hossza 72 perc. Természetesen az installációk sem tölthetők le a netről: jellegükből adódik, hogy megkívánják a valós teret. Nem sok ilyen van – némelyiket igen körülményes felállítani, például ilyen a sztereó Promenád, amely ebben a formájában Budapesten még soha nem volt látható. Ha valaha lesz is olyan állapotban az internet, hogy egy 3D installációt is le lehet majd onnan tölteni, nem biztos, hogy a mű bejárásához nélkülözhetetlen 40-50 négyzetméternyi üres tér is közvetlenül rendelkezésre áll. Ide be kell menni. Hasonlóképp egyedi a többi installáció, Barnaföldi Anna, Szécsényi-Nagy Loránd, Vándor Csaba és mások munkái. Talán felállításra kerülnek majd valamikor, hasonlóképp, ha a C3 médiamúzeum terve létrejön, sokkal bővebb anyagot lehet majd ott elérni, sokkal nagyobb térben. Ha megvalósulhat. A Bálnában is remek üres terek lennének ehhez a projekthez. A vetített, monitoron nézhető művek közül például Szirtes János weboldalán sokkal több videó érhető el, mint itt a kiállítótérben, persze külön-külön, egyenként, tehát nem ebben a mostani, egyedi összeállításban. Szolnoki József művének részleteivel akár találkozhattak is megfelelő időben, ha épp nézték a magyar parlamenti közvetítést. Itt ezen – valaha élőben sugárzott – egy percek szinoptikus együttlátására van lehetőség, ebben a formában a mű valószínűleg soha nem lesz sehonnan „letölthető”. Gróf Ferenc (Société Réaliste) internetalapú munkájának (A Life to See) itt vetített részletei sem ismétlődnek többet, legalábbis a látogatók várható életideje alatt. Waliczky Tamás munkáiból is csak részletekkel találkozhatnak a kiállítótéren kívül, jóval kisebb felbontásban, mint itt és most.

Köszönjük a figyelmet!
A rendezők