BARNAFÖLDI Anna

„Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek”, 2015

installáció, vegyes technika

„A mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészeket félkövér szedéssel emeltük ki.” A szerző e mondattal jelzi egy középiskolai történelemkönyv előszavában, hogy miért használ kiemeléseket a szövegben. Egy 1977-es* és egy 2002-es** történelemkönyvet alakítottam át úgy, hogy csak a kiemelt és az aláhúzott szövegrészeket vágtam ki belőlük. Ezeket egymás mellé illesztettem, ragasztottam és tekercsként installálom. Munkám során fontos volt számomra az a szelekció, amelyet a könyvek szerzői mintegy 25 évnyi különbséggel használtak. Mi maradt, mi változott, miből lett több vagy kevesebb a „mindenképpen megtanulásra szánt” szövegekből?

* Unger Mátyás: Történelem a gimnáziumok III. osztálya számára. Tizedik, átdolgozott kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 [1967].

** Závodszky Géza: Történelem III. a középiskolák számára. Hetedik, átdolgozott kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 [1999].

BARNAFÖLDI Anna

Médiaetűd, 2015

2 digitális videó, kettős vetítés, loop, 3.15 perc

A mű alapgondolata, hogy a televíziókészülék képernyőjén megjelenő visszatükröződés és a televízióban folyamatosan közvetített műsor hogyan tud együttműködni egy képként ugyanabban az időben. Bár két különböző történést látunk, ezek együtt egy új montázsképet hoznak létre. E videó-montázs fontos tárgya az idő, mert a visszatükröződődés egy lassú „élő” kép (például a függönyt fújja a szél), míg a televízióban éppen játszott műsorból kifejezetten gyorsan vágott, illetve gyors jelenetek kerültek a műbe. A videó két oldalról van vetítve: az egyik oldalról a kikapcsolt televízióban megjelenő visszatükröződés látható, a másik oldalról a televízióban játszott műsor és a visszatükröződés. E vetített felület alapvetően különbözik a televíziónézés szokásaitól, és így az ismert látványt teljesen új képként kezeljük.

GRÓF Ferenc / Société Réaliste

Egy életen át nézni, 2015

online film, 885 768 óra

Pályája során Leni Riefenstahl 10 óra 1 perc 19 másodperc és 10 filmkockányi filmet forgatott. Riefenstahl 101 évet és 17 napot élt. Egy életnyi, 901 985 Riefenstahl-filmkockából álló filmet szerkesztettünk, mégpedig oly módon, hogy a vetítés épp annyi ideig tartson, amíg Riefenstahl élt, azaz 885 768 óráig. Az egyes filmkockák véletlenszerűen vetítődnek, mindegyik csak egyszer kerül sorra, és 59 percig marad a képernyőn. Riefenstahl filmjeinek teljes hanganyaga 601 perc, ezt a filmek keletkezésének sorrendjében felgyorsítottuk, hogy minden képkocka alatt újra és újra lejátszható legyen. A film vetítése 2012. február 17-én kezdődött és 2113. március 7-én fejeződik majd be.

Kivitelezés:

SZŐNYI András & C3 Center for Culture & Communication Foundation, Budapest

Készült:

Kadist Foundation, Paris; C3 Center for Culture & Communication Foundation
A művészek és az acb Galéria jóvoltából

KIS Judit

Megelégedettség, 2015

videók loopolt installációja Szeretlek, Elég, Távolság, Kiábrándulás, Elengedés, Megtisztulás, Odaadás, Megfelelés, Megelégedettség címekkel, tizenöt percben

A contentment szó magyarul megelégedettséget jelent, egy olyan mentális és érzelmi állapotot, melyben az élethelyzetek elfogadása révén a boldogság egy formája valósul meg. A szó filozófiai háttere egy ideát hangsúlyoz, a megnyugvás és egészséges önértékelés eszményét a lassúság jegyében. A contentment szóval a művész célja felölelni az egyetemen töltött évek alatt készült alkotásokat, elsősorban az önmeghatározási folyamat eredményét tükröző önreflexív videókat.

KOMORÓCZKY Tamás

Bluten Tag!, 2014

videó, színes, hangos, 14 perc

Ezt a videomunkát először a berlini Kritika és Krízis #3 – A testvériség ornamentikája című kiállítássorozat részeként 2014 végén mutatták be a Collegium Hungaricum Berlinben. A videó egy időben és kulturálisan sem meghatározható nézőpontból (a jövőből?) tekinti át napjaink és a XX. század vérrel kapcsolatos fogalmait, megtörtént eseményeit, kifejezéseit. A felolvasó narratíva a kívülálló pozíciójából idézi és próbálja értelmezni a vérrel kapcsolatos biológiai, természettudományos, vagy a náci időkben kreált és történelmivé vált, vérre vonatkozó fogalmakat. A fogalomértelmező nyelvlecke – mint alapszerkezet – során egy fiktív nyelvtanuló próbálja megérteni, helyesen kiejteni és a robot-tanár után ismételni a számára idegen, német nyelvű kifejezéseket. Ehhez szómagyarázati kiegészítést, értelmezési definíciókat is kap segítségül. A nyelvlecke kötőanyaga egy absztrakt, többrétegű, filmekből kölcsönzött és rajzolt elemekből szőtt vérszövet-mintázat. A képi mintázatot a befogadást segítő, aprólékosan szerkesztett hangstruktúra szervezi és mozgatja, a monoton egymásutánban kiejtett szavakat kísérő dizájnelemként.

KOMORÓCZKY Tamás

Tejleves – Alphaville, 2014

videó, fekete-fehér, hangos, 1 perc

„A tejleves fogalmát a magyar popzene jogi precedenseit végigkövető publicisztikájában Szőnyei Tamás vezette be (Perek a popzenében. Kinek fütyöl?, Magyar Narancs, 1999/14). A kevésbé elterjedt és ismert tejleves kifejezést olyan produkciókra használták, amelyek elkészítésében a zenekar már nem volt érdekelt, viszont a kiadóvállalattal kötött szerződés értelmében kötelezték a teljesítésre. Tehát a produkció megalkotásának egyedüli motivációja – a művészi értékteremtés helyett – a kényszerítő jogi szituáció. Ennek bírálata azonban további kérdéseket vet fel. Például »lemeznek minősül-e 40 percnyi A hang«, illetve ki jogosult ennek megítélésére?

Komoróczky Godard vélt vagy valós »tejlevesét«, a special effektek nélkül leforgatott egyetlen sci-fijét, az Alphaville-t – melyben visszaköszönnek a szabályozott létezés vezérszólamai: »Silence – Logic – Security –Prudence« – teríti ki fekete-fehér film stillekbe megvágott szőnyegként.”*

* NÉMET SZILVI Komoróczky Tamás: A tejleves mint erőltetett egzisztencialista metafora című tanulmánya (HiggsField, Budapest, 2014) felhasználásával

MAURER Dóra

Időmérés, 1978/1980

kiadó: SUMUS Wien-Budapest
operatőr: GULYÁS János, STOCKER Károly
16 mm kísérleti film, fekete-fehér, néma
10 perc, digitális kópia

Az Időalap kiállítás emblematikusnak tekinthető műve Maurer Dóra filmje a hozzá kapcsolódó vizuális szerzői elemzéssel együtt. Beke László szerint „A Timing Maurer egyik fő műve, a »képzőművészeti film« egyik legtisztább példája” (Maurer Dóra mozgóképei. Az összehajtogatott idő, lásd http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=9769).

Király Judit írja: „A film cselekménye minimális: [Maurer] egy teljes karszélességnyi, tehát a saját testmérete által meghatározott méretű lepedőt hajtogat kettőbe, négybe, nyolcba, tizenhatba, harminckettőbe, hatvannégybe, végül az anyag lehetőségeit a végletekig kihasználva százhuszonnyolcba (ami hét hajtást jelent). A felvétel sajátossága, hogy a lepedő oldalarányai megegyeznek a 16 mm-es kamera képkivágásával. […] Az aránybeli egyezés lehetőséget ad arra, hogy a filmet a felvétel során használt lepedőre vetítsék.

A film négy fő részből áll, az első rész mutatja be az alaphelyzetet, a lepedő hétszeri hajtogatását, míg a további variációk objektív elé tett képfelező maszkkal (2. rész), illetve képnegyedelő (3. rész) és képnyolcadoló (4. rész) maszkkal készültek. A maszkkal készült részek esetében a film csak a maszk által szabadon hagyott felületeken, tehát csak a filmnyersanyag felén, negyedén, nyolcadán exponálódott. Emiatt a második részhez kettő, a harmadikhoz négy, a negyedikhez nyolc felvétel készült, a film többszöri, kezdőpontra való visszatekerésével. Így a kész filmen a kép egészén látható a »jelenet«. […] Az idő tekintetében a film nem óraidőt, hanem szubjektív időt mér. Nincsen abszolút mértékegység, csupán egymásra vonatkoztatott időegységek vannak, amelyek között lehetnek egyenlők is, s amelyek együtt egy viszonyítás-rendet alkotnak. Minden újabb hajtogatás előtt öt másodpercre megjelenik a képmezőt teljesen kitöltő hajtogatatlan lepedő.” (Király Judit, Maurer Dóra munkásságának matematikai vonatkozásai, lásd http://members.iif.hu/[...])

A művész megőrizte azt a lepedőt, amelyet a filmfelvétel alkalmából használt, így a film digitálisan átírt változatát az eredeti lepedőre vetíthetjük. Egy kiállítótér minden tárgyat kultikus aurával ruház föl, különösen mióta Walter Benjamin ennek az ellenkezőjét bizonyította. Az eredeti vászon, az üres vászon így nem csupán alkalmat nyújt filmbeli, strukturált megjelenítésének érzékelésére, hanem kiállított tárgyként látható azon rövid időtartamokban, mikor a folyamatos, loopolt vetítés éppen véget ért, és még nem indult újra: amikor a projektor feketét vetít. A film viszont anyagában nem eredeti, de szellemében igen. Amíg a 16 mm-es celluloid filmszalag elektronikus átírására csak az analóg videotechnika állt rendelkezésre, a filmkészítőknek azzal a konfliktushelyzettel kellett szembenézniük, hogy a film másodpercenként 24 képkocka sebességgel mutatandó, ám a videónál ez másodpercenként 25 félkép (más szabványnál 30), így az eltérés miatt az eredeti szekvencia feltétlenül módosul. A komputernél megszűnik ez a probléma: itt a film csupán egyetlen fájl, amelyet a szoftver bármilyen sebességgel meg tud jeleníteni – akár az eredetivel is.

MONHOR Viktória

Danger Music #17, 2015

performansz, videodokumentáció
színes, hangos, 20.24 perc
videó: Balla Zoltán
külön köszönet: Hollós István, Tóth Balázs

Scream! Scream! Scream!
Scream! Scream! Scream!
Dick Higgins, 1962

Dick Higgins 1960-as években íródott Danger Music című partitúra-sorozatából a 17. számú, kimerülésig való üvöltésre invitáló darab, melyet 2014. szeptember 19-én adtam elő az Eleven emlékmű – az én történelmem nevű társadalmi mozgalom részeként, a Szabadság téren. Az előadás helyszíne a Magyarország német megszállása 1944. március 19. című emlékmű előtt található interaktív szökőkút közepe volt, ahol a következő rétegek keveredtek: a közönség által blokkolt szökőkút; a Krétakör által tiltakozásképp kifeszített, majd pár nappal később kiszakított tükörfólia; az Eleven emlékmű felhívására az emlékmű elé helyezett személyes, családi emlékeket őrző tárgyak – eleven emlékek; maga az emlékmű és az abban csúcsosodó aktuális (köz)életi probléma-halmaz, melynek kezelésére az Eleven emlékmű létrejött; valamint az előadás rendőrség általi dokumentálásának aktusa. Az előadott fluxus-partitúrát beszélgetés előzte meg és követte, melynek szakmoderátora Sugár János képzőművész, meghívott vendégei Sőrés Zsolt zajzenész, Szkárosi Endre költő, előadóművész, Szőke Annamária művészettörténész volt, moderátora pedig Horváth Balázs.

A performansz értelmezése kapcsán a helyszínválasztás egyértelmű, könnyű fogódzót nyújt, de ennél általánosabb érvényű jelentést is artikulál. Az előadott mű „funkciója” nem gyönyörködtetés, szórakoztatás, hanem – a helyszín kontextusában – egy olyan kritikai éllel bíró akció, aminek (felkavaró) hatása elől a közönség nem tudott kitérni, mivel zsigeri szinten bizonytalanította el. A teljes erővel, teljes jelenléttel bíró mintegy 18 perces üvöltés egész testet átható mivolta a közönségre is „átragadt”, a hangok a nyelv „segítsége” nélkül tettek közzé valamit, s ez mélyen, testileg ragadta meg a közönséget.

A performansz videodokumentáció formájában elérhető az interneten, és ez további megjelenéseket, így exponenciálisan növekvő (47 200) nézettséget és kommentár-áradatot hozott. Az online felületen bekövetkezett hatás az akció zsigeri szintet érintő, elbizonytalanító-nyugtalanító hatásának feleltethető meg. A kommentárok elemzése folyamatban van, szerteágazó irányokba mutat – azon túl, hogy a (hazai) komment-kultúra és online médiafelületek minősége hol/hová tart. A hozzászólások döntő többsége olyan szélsőjobbközeli retorikába tartozik, olyan gondolkodás- és beszédképtelen állapotokat tükröz, mely állapot javítása az Eleven emlékmű fő célkitűzése.

NÉMETH Hajnal

Összeomlás – Passzív interjú, 2011

kísérleti operafilm 12 részben
újravágott verzió: 72 perc
full HD, sztereó

írta és rendezte: NÉMETH Hajnal
előadók és közreműködők:
Xenia ROMASHOVA (szoprán), Jana KURUCOVÁ (mezzo), Susanne GRITSCHNEDER (alt), Gregory WARREN (tenor), Nathan De’Shon MYERS (bariton), Tomasz WIJA (basszus) Kinderchor Canzonetta Berlin, kórusvezető: Jochen WITTUR
zongora: Virginia EHRHARDT, Matthias SAMUIL
cselló: David Sills
zene: Reggie and Cornelia Moore; Georg Friedrich Händel – Lascia Ch’io Pianga, ária a Rinaldóból
kamera: IMREH István
kamera asszisztens: LOVAS Péter
hangfelvétel: Volker SCHANER, Dino GROBE, Yensin JAHN, Studios Saal3 Berlin
utómunkálatok: NÉMETH Hajnal, Volker SCHANER, Yensin JAHN
gyártás: C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, FuFoo Film GmbH, NÉMETH Hajnal
partner a megvalósításban: BMW Group Cultural Communications, BMW Leipzig Plant
készült: 2011, Berlin, Leipzig
a videó eredeti nyelve angol és német, magyar feliratokkal

Az 54. Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában 2011-ben volt látható Németh Hajnal: Összeomlás – Passzív interjú című installációja. A mű egyik fontos, a biennáléra elkészült egysége volt az azonos című, eredetileg 90 perces operafilm, melyet az Új Budapest Galériában egy újravágott, 72 perces verzióban mutatunk be.

A videomű egyszerre játékos és komoly, improvizatív és szigorúan megkomponált „történeteinek” mindegyike kapcsolódik az autóhoz, civilizációnk, hétköznapjaink egyszerre praktikus és kultikus termékéhez. A zenemű szövegkönyve tizenkét „passzív interjún” alapul, amelyet operaénekesek változtattak át zenei formává, adtak elő autógyárban, szerelőcsarnokban, autószalonban, a lipcsei BMW gyár irodájában és más helyszíneken. Mondhatnánk azt is, e mű a véletlen és a szükségszerűség határairól szól, egyszerű eszközökkel, tiszta, könnyen átlátható szerkezetben. A tizenkét improvizatív zenei egység mellett felcsendül egy rövid ária a szabadságról, s egy másik dal a kórus előadásában: életről és halálról.

„Valóban sokkoló egy alaposan összetört autó látványa, hiszen a formájában, gyűrődéseiben, torzulásaiban ott van a csattanás energiája, mint egy lenyomat. Feltehetően a legtöbben a mögötte rejlő történetre vagyunk kíváncsiak: hogyan történt a baleset, túlélték vajon?

Egy túlélő elmondásában a katasztrofális pillanat végletesen lelassul az emlékezet által, apró részletekig, akár a nevezetes nap elejéig visszamegy, mintha az ok-okozat viszonyát, döntéseit vizsgálná, melyek végül megmásíthatatlanul a karambolhoz vezettek.

Ebben a lassú visszajátszásban a sokk feloldását látom, a »megnyugtató« magyarázatot az elkerülhetetlen csattanásra. A történet kimenetelének meghatározottsága – melyet a megénekelt belső párbeszédek eldöntendő kérdései jeleznek – azonban korántsem megnyugtató. Ezt a feszültséget igyekszik az opera műfaja tolmácsolni.

A történet egyébként az autógyárban kezdődik, ilyenformán az autó története, azaz a karambolnál véget érő »élete« lép néhol ironikusan az emberi élet helyébe.”

RÉVÉSZ László László

Küthéra felé, 2012

videó, színes, hangos, 5.01 perc

Egy fal, két oldal, 2012

videó, fekete-fehér, hangos, 3.08 perc

Polmix, 2012

videó, színes, hangos, 4.40 perc

Valaki fogja az Orromat, 2012

videó, fekete-fehér, hangos, 6.38 perc

MKE Intermédia hagyományos filmkészítés

Válogatás a Rigó Mária kurzusán készült munkákból, 2010–2015

filmek
FARKAS Rita, HORVÁTH Zsófia, HUSZÁR Ildikó, KEMÉNY Zsuzsa, KIS Antal, KORPONOVICS Roland, KRISTÓF Gábor, TULISZ Hajnalka
montázs Norbert Plaß KATONA
16 és 35 mm filmek digitális változatai, színes és fekete-fehér, néma
22 perc

0.10

TULISZ Hajnalka
Szín–játék

3.05

HUSZÁR Ildikó
Montázs–éhség

4.45

KORPONOVICS Roland
Streams of Balance

8.35

HORVÁTH Zsófia
A teremtés

11.55

KEMÉNY Zsuzsa
Angyali lebegés

14.30

KIS Antal
Apró örömök

15.40

FARKAS Rita
Niszán

19.20–22.00

KRISTÓF Gábor
A találkozás

SZÉCSÉNYI-NAGY Loránd

Egy médium tükrében, 2015

elektro-mechanikus szelfi, multimédia installáció

Ez a mű a legősibb vezeték nélküli mozgókép-továbbításra használt eszköz, a Nipkow-tárcsás mechanikus televízió képalkotási elvét felhasználva jött létre. Az 1920-as években megjelent eszköz legfőbb vívmánya az a lehetőség volt, hogy egymástól távol eső helyeken vezeték nélkül, rádiójelek segítségével tudott műsort lejátszani. A Nipkow-tárcsa struktúrája miatt egy kis felbontású, mindössze pár tucat oszlopból álló, íves kép rajzolódott ki a készüléken. Jelen esetben a képet adó és vetítő rendszert egybeépítették, ezzel egy elektromechanikus tükröt létrehozva. Így a képet nézve saját magunk leképeződését láthatjuk ennek a technikai médiumnak a tükrében.

SZEGEDY-MASZÁK Zoltán–FERNEZELYI Márton

Promenád, 1998–2002

interaktív virtuális valóságinstalláció, sztereó változat

A Promenád a valós és a virtuális tér, a mozgás és mozgás-illúzió kérdéseivel foglalkozik. A drótnélküli navigációs eszköz segítségével a néző a kiállítótér valós terében sétálva járhat be olyan virtuális tereket, amelyekben szokatlan geometriai torzulásokat, tér- és mozgásillúziót tapasztalhat meg. A virtuális szempont elmozdulására érzékeny tér, s az arra látványos torzulásokkal reagáló tárgyak világa a háromdimenziós térérzet és annak kétdimenziós leképezésének sajátos viszonyát ábrázolja. A látvány dinamizmusa elsősorban annak köszönhető, hogy a néző virtuális terében elhelyezett objektumok saját autonóm geometriai világukban reagálnak annak mozgására. A nagyon egyszerű algoritmusok által működtetett virtuális terek egymással kapcsolatban lévő, ám öntörvényű geometriai rendszerek egyetlen képfelületen való leképezését mutatják be.

A Promenád tereiben a zseblámpába épített ultrahangos interfészt kézben tartva sétálhat a kiállításlátogató: a pozícióérzékelő által a valós térben mért helyzet határozza meg a virtuális térbeli szempontot. A kiállítótérben sétálva a néző egy dinamikusan változó virtuális térben érezheti magát, melyben a tárgyak geometriája folyamatosan deformálódik a valós térben végzett mozgás függvényében. A virtuális tér vetített képén áthaladva a látogató új térbe léphet: a vetített képet megközelítve a virtuális tér automatikusan másik térbe helyezi át a nézőpontot, melyben új perspektíva-csalódások várnak az érdeklődőre.

SZEMZŐ Tibor

Vágy, hogy indiánok lehessünk – Kafka utolsó szerelme, 2014

magyar rövidfilm
írta: FORGÁCH András, SZEMZŐ Tibor
rendező-zeneszerző: SZEMZŐ Tibor
Budapest Film Produkciós Kft.
színes és fekete-fehér, hangos
25.09 perc

Franz Kafka nem csak írásművészetével vívta ki az utókor csodálatát. Még különlegesebb az a hatás, amelyet személyében gyakorolt a hozzá igazán közel állókra, akik a vele való együttlétet a barátság csodájának élték meg. A fiatal költő, aki a Biztosítótársaságban látogatja meg, az orvostanhallgató, aki együtt van vele a szanatóriumban, a gyerektáborban dolgozó konyhalány, akivel Berlinben él, és aki mindvégig társa marad, a kislány a játszótéren, akit megvigasztal elvesztett babája miatt: ezek az emberek nem a zseniális írót, hanem a zseniális embert látták benne, sőt olykor még a szentet is, élvezték szikrázóan humoros társalgását, ötleteit, hasonlíthatatlan figyelmességét.

SZIRTES János

Pro/Contra, 2013–2015

Több mint harminc éve készítek élő performanszokat. Elsődleges szempontnak és kihívásnak tartom a mai napig, hogy ebben a kifejezésformában nem lehet kétszer ugyanazt csinálni. Az egyszeri, ismételhetetlen esemény közvetlenül a közönség előtt zajlik. Egyszer felkértek, hogy röviden írjam össze a performanszaim történéseit. A megszámlálhatatlan történet összeírásának kísérlete kudarcot vallott. Újra kellett ezeket élnem, és dokumentálnom kellett valahogy a feledésbe merült ötletek felelevenítését úgy, hogy azokat ne duplikáljam.

2013 óta videoperformanszokat, performansz-etűdöket veszek fel, számuk mára eléri a kétszázat. Ezek az opusok feldolgozzák régebbi munkáim motívumait és eseményeit, de egyre inkább új akciók váltják fel a régebbieket. Természetesen a régi témákat is újraértelmeztem, és így teljesen új performansz-etűdök jöttek létre. Ezek a munkák nem élő közönség, hanem videokamera előtt készülnek.

Az élő akció mind a mai napig rendkívül fontos számomra. Viszont nem szeretnék meghívásoktól, galériáktól, kurátoroktól függeni, mivel úgy vélem, hogy több mondanivalóm van, mint a lehetőségeim száma. Ezért fordultam más fórumhoz, a közösségi portálokhoz, ahol meg tudom osztani a munkáimat, és közvetlen visszajelzéseket kapok. Így a direkt hatás és reflexió sem marad el. Ha a közönségem jelzi, vagy én észreveszem azt, hogy ismétlem önmagamat, akkor fogom befejezni ezt a sorozatot.

Kiválasztottam az akciótereimet, zömmel egy elhagyott iskolai tanterem kopott padlóján és üres fala előtt, néhány esetben külső terepeken is dolgozom. Fix kamerakép, közeli képkivágások, a legkevesebb eszköz használata jellemzi ezeket a munkáimat. A magányos performer helyzetét sok esetben társakkal oldom fel, hiszen számomra a kommunikáció, a közös gondolkodás a fontos a performanszban. Az első időkben a munkák címei határozták meg hozzáállásomat. A „Pro” elnevezésűek azok a gondolatok, amelyek mellé tudok állni, a „Contra” és az „Against” elnevezésűek, amelyeket azért hoztam létre, hogy az ellenérzéseimet is ki tudjam fejezni. Egy ideje rájöttem arra, hogy a „Pro” című számozott sorozatomban mindent, amit akarok, el tudok mondani.

Videoperformanszaim időtartamát meghatározza az online felület, ahol megosztom őket. Ezeken a fórumokon nem lehet hosszú anyagokat megosztani. A puritánnak mondható eszköztár és akciótér, valamint a tömörített akció is meghatározza az opusok idejét.

Témaválasztásaimban a belső megérzéseimet követtem, de az utóbbi időkben egyre inkább társadalmilag is aktuális tartalmakkal foglalkozom.

SZOLNOKI József

Egy perc, 2015

videó, kép
a kép mérete: 30×36 cm
az MTVA jóvoltából

Az Országgyűlés által tartandó megemlékezés során – függetlenül annak jellegétől – kizárólag az Országgyűlés elnöke, illetve az ülést vezető elnök kérheti fel az Országgyűlést egyperces felállással történő megemlékezésre.

(Az Országgyűlés Házbizottságának általános
érvényű állásfoglalásai)

VÁNDOR Csaba

QR loop, 2013

VÁNDOR Csaba

„Lemegyek a földbe lakni...”, 2012–2013

videoinstalláció

„Lemegyek a földbe lakni, hogy ne taszigáljon senki. Olyan házat csináltatok, ablakot rá nem vágatok.”

Egy régi magyar népdalt hallunk Vándor előadásában. Az installáció ebből a komor, szuicid képből bontakozik ki a művésztől már megszokott groteszk irányban.

Az eltolt idősíkok és az archaikus alapmű mind a kiállítás közös hangvételével keresi a koincidenciát.

Az ásás és annak dokumentálása, valamint a betemetett gödör egy mezőszemerei akció volt Bukta Imre kertjében. A monoton folyamat mint az időmérés lehetséges formája adja az installáció alapját, melyet a mű végül maga alá temet.

Az értelmes vagy értelmetlen munka, a földbe ásott, majd betemetett lyuk szimbólumát járjuk körbe.

Hogy mit is keresünk a föld alatt, avagy mi az underground, talán örökre a felszín alatt marad.

WALICZKY Tamás

Mikromozgások pillanatfelvételekben, 2014

egycsatornás videoinstalláció
az eredeti videó HD (1920×1080) felbontású, 5.37 perc hosszú, végtelenítve lejátszva

Az animáció a mozgás illúziója. A mozgás térben és időben történik.

TÉR. Munkám hat rövid animációból áll. Mindegyik animáció egy fotón alapul. Mindegyik fotó számos képi elemet tartalmaz, és mindegyik fotó létrehozza a saját terét.

IDŐ. Mindegyik animáció körülbelül egy perc hosszú. Mindegyik animáció egy fotóval kezdődik mint állóképpel. Nincs mozgás. Aztán a kamera bemutatja a fotó részleteit. Először lassan, majd gyorsabban mozog. Egy bizonyos sebességnél a fotó részletei nem különálló elemek többé. A sebesség animációt hoz létre: a fotó különböző részei a mozgás illúzióját generálják.

Ez a videó megfejti és bemutatja a pillanatfelvételek saját mikromozgásait.

Az ötletem az volt, hogy bemutassam a fotókban jelen lévő mozgásokat. Másképp fogalmazva: úgy akartam animációt létrehozni, hogy csak egyetlen fotó képi elemeit használom. Általában az embernek képek százait kell elkészítenie egy animációhoz. Én egyetlen fotó kiválasztott részeit használom az animáció képkockáihoz. Installációm bemutatja, hogy bizonyos fotók képi elemei mozgássá transzformál- hatók.

ötlet, képek, animáció: WALICZKY Tamás
fotó: WALICZKY Tamás
művészeti tanácsadó: SZEPESI Anna
copyright © 2014 by Tamás Waliczky & Anna Szepesi

WALICZKY Tamás

Tükröződések, 2014

egycsatornás videoinstalláció
az eredeti videó 4K (3840×2160) felbontású, 6.14 perc hosszú, végtelenítve lejátszva

„Önmagunk megtapasztalása mindig közvetett, csak másoké közvetlen. Arcunkhoz hasonlóan belső önmagunkat sem láthatjuk másként, mint tükörben. Ez a tükröződés, re-flexio a tudatosítás és a reflexivitás szerkezetét mutatja. Tehát nem egyszerű szójátékról van szó. A másokkal való érintkezés egyúttal érintkezés önmagunkkal. Önmagunkra, vagyis személyes identitásra csak kom- munikációban és interakcióban tehetünk szert. A személyes identitás egyrészt önmagunk tudata, másrészt a többiek, a mások részéről velünk szemben támasztott elvárások és az ebből fakadó felelősség tudata.”

(Jan Assmann: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Ford. Hidas Zoltán, Budapest, Atlantisz, 2013, 138.)

ötlet, képek, animáció: WALICZKY Tamás
fotó: WALICZKY Tamás
művészeti tanácsadó: SZEPESI Anna
copyright © 2014 by Tamás Waliczky & Anna Szepesi