21. A kövezetnek ez a beosztási elve azonban ahhoz a témához tartozik, amit a maga helyén kompozíciónak fogunk nevezni. Ez olyan természetû, hogy részint az anyag újdonsága, részint magyarázataink rövidsége miatt talán nem lesz eléggé világos annak számára, aki olvasni fogja. Hogy ez mennyire nehéz téma, megítélhetjük az antik szobrászok és festõk mûvei alapján. Elõdeink számára valószínûleg nehéz és felfoghatatlan lehetett, ezért maradt rejtve elõttük. Nehezen találsz egyetlen olyan antik jelenetet is, amely helyesen volna megfestve, akár a festészetben, akár a szobrászatban, akár a költészetben.²⁰

22. Mindeddig hasznos dolgokat mondtam el, mégpedig röviden, és - remélem - nem homályosan. Nem állt szándékomban úgy fogalmazni, hogy ékesszólásomért dicséretet érdemeljek, de az az olvasó, aki elsõ olvasásra nem érti meg mondandómat, sohasem fogja megérteni, akármennyit fáradozik is vele. A kifinomult elmék számára azonban, akik fogékonyak a festészet dolgai iránt, az elmondottak könnyûek és csodálatosak lesznek, bármilyen legyen is a leírás; azok számára viszont, akik természetüknél fogva kevés fogékonysággal rendelkeznek e nemes mûvészetek iránt, bármilyen ékesszóló leírás hiábavaló. Az általam elmondottak, mivel rövidek és ékesszólás nélkül valók, talán nehezen lesznek olvashatók. De bocsássák meg nekem, hogy elsõsorban jól érthetõ akartam lenni, és arra törekedtem, hogy mondandóm inkább világos, mint ékesszóló legyen. Ami következik, remélem, kevésbé lesz unalmas az olvasó számára.

23. Elmondtam mindazt, amit szükségesnek tartottam, a háromszögekrõl, a látógúláról, és az elmetszésrõl. Ezeket a dolgokat barátaimnak hosszabban, bizonyos mértani szemléltetéssel szoktam elmagyarázni, most azonban, kommentárjaimban, a rövidség kedvéért jobbnak láttam elhagyni e szemléltetéseket. Itt csupán a mûvészet legfontosabb elemeit mondtam el,²¹ és azért hívom õket elemeknek, mert a képzetlen festõknek ezek adják meg az elsõ útbaigazítást arra nézve, hogyan kell helyesen festeni. Úgy írtam le õket, hogy aki alaposan elmélyül bennük, nem csupán a festészet helyes definícióját ismeri meg, hanem érteni fogja azt is, amirõl a továbbiakban lesz szó. Senki se kételkedjen benne, hogy az, aki nem érti tökéletesen, mit is csinál akkor, amikor fest, sohasem lesz jó festõ. Felesleges megfeszíteni az íjat, ha nem tudod, milyen célba lõdd a nyilat. Szeretném, ha közülünk mindenki meg lenne gyõzõdve arról, hogy kizárólag az lehet jó festõ, aki megtanulta megismerni a felületek és szegélyeik minden sajátosságát. Másfelõl, sohasem lesz jó mûvész az, aki nem törekszik szorgalmasan megismerni mindazt, amit eddig mondtunk.

24. Az elmetszésrõl és a felületrõl [elmondott] [észrevételeink] tehát szükségesek voltak. A továbbiakban bevezetjük a festõt abba, miként tudja kezével megvalósítani azt, amit értelmével felfogott.

²⁰  Alberti már a Brunelleschinek írt ajánlásban megfogalmazta azt a meggyõzõdését, hogy korának mûvészete, firenzei kortársainak köszönhetõen, ugyanolyan szintre jutott el, mint a klasszikus antikvitás idején. Sõt, a dómkupola kapcsán kijelenti, hogy kora mûvészete fölül is múlta az ókorit, mivel a régieknek megvoltak a megfelelõ mintáik, melyeket követtek, kora mûvészei azonban csak a tehetségükre tudnak támaszkodni. Talán itt kereshetjük a század második felében másoknál is felbukkanó gondolat forrását. Gombrich például Alamanno Rinuccininak ugyancsak a kortárs mûvészettel foglalkozó egyik 1473-ban keletkezett mûvében mutatja ki a továbbélését. (Vö. Ernst H. GOMBRICH, A mûvészi haladás reneszánsz koncepciója és e gondolat utóélete, in Reneszánsz tanulmányok, Corvina, Budapest, 1985, 80-93; az eredeti szöveget lásd a kötet 93. oldalán!)

²¹  Alberti az elsõ könyvben tehát a festészetnek csak az „elemei"-t (dirozzamenti, rudimenta) tárgyalta. Mûve logikus szerkezetében ezekre építi a festmény megalkotásának problematikáját, a rajzolás, a kompozíció és a megvilágítás (színezés) tárgyalását, amely a második könyv témája.