A föld nyelvi képe a magyar nyelvben

A világ nyelvi képének, a nyelv és a kultúra specifikus képződményének a rekonstruálása lehetőséget ad arra, hogy lehetőleg adekvát képet kapjunk a világ ember által végrehajtott kategorizálásáról és a megszerzett információk konceptualizációjáról. Erről a témáról több publikációnk is szólt (pl. 1999a; 1999b: 261–5; 2000a: 35–47; 2000b; 2001a). Ez alkalommal kísérletet teszünk arra, hogy bemutassuk a föld fogalmának nyelvi képét a magyar nyelvben, figyelembe véve a következő szempontokat (profilokat):

(1) hogyan látjuk a földet a tér fogalmi keretében;

(2) milyen tulajdonságokat rendelhetünk hozzá;

(3) a föld mint olyan objektum, amelyen valamilyen tevékenység folyik;

(4) a föld mint olyan objektum, amelyet valaki birtokol;

(5) a föld mint valamilyen célra felhasználható anyag;

(6) a föld mint valamilyen hasznosítási célra kijelölt terület;

(7) a föld szakrális jellege;

(8) a föld lexéma mint a nyelvi axiológiai rendszer eleme.

(1) A magyar nyelvben a föld mindenekelőtt az ember és a természet létezési helyét jelenti. Erről az olyan kifejezések tanúskodnak, mint például: a földön élünk; a föld népe; eltart a föld, csak legyen mit ennünk; a gyomok elterjedtek a földön; nem érdemli meg, hogy a föld hátára vegye; hemzseg a föld valamitől; stb.

A föld térbeli relációjában olyan objektumként konceptualizálódik, amelyhez valamilyen cselekvést (mozgást) viszonyítunk, például: a föld fölött röpül; leült, lefekszik a földre; a föld alól jött ki; földet ér; felemelkedik a földről; leszáll a földre; stb.

A föld axiológiailag jelölt eleme a föld – menny – pokol rendszernek is. A keresztény kultúrában a világegyetem három egymással párhuzamos részre oszlik: menny – föld – föld alatti rész (= alvilág). Mint ismeretes, az ókori vallásokban és mitológiában az alvilág a holtak tartózkodásának és örök büntetésének, illetve jutalmazásának a föld mélyében elterülő helye volt. A kereszténységben ez a kettős értelmezés a pokol és a menny(ország) képzetének kialakulásához vezetett. A keresztény hit szerint Jézus a kereszthalál által megnyitotta az alvilág kapuit, és mennybe ment. Ily módon a pokol a kárhozat, a menny(ország) viszont az örök üdvösség helyévé vált.

A föld a pokol és a menny közötti térben helyezkedik el. A poklot a negatív, rossz, a mennyet a pozitív, jó, a földet viszont a pozitív és a negatív nyelvi minősítés egyaránt jellemzi. A földi élet szembenáll a halál utáni élettel, amely a föld fölötti mennyországban folytatódik. Ebben az értelemben a földi élet negatív, az viszont, ami a föld fölött van (= menny) pozitív minősítésű. Erről az olyan kifejezések tanúskodnak, mint például: földhözragadt ember; az vágott minket földhöz; földöntúli boldogság, gyönyör, mosoly, tünemény; földöntúli arccal; „Arcba tekintek, azon különös földöntúli kifejezésű arcba” (Jókai); föld fölötti; stb.

A földnek a mennyel történő szembeállítását olyan kifejezések illusztrálják, mint például: ég és föld; ég és föld ez a két gyerek; ég és föld választja el őket; ég és föld a különbség köztük; annyira különböznek egymástól, mint ég és föld; hasonlít, mint az ég a földhöz; stb. Ez a szembeállítás egyezik azzal a vertikális minősítéssel, amely szerint az, ami fent van, a szélesebb értelemben vett jót jelenti. Az, hogy a mennyet a „boldogság” helyének képzeljük, valószínűleg a határtalan, szép ég képéből következik. Ezt támasztják alá az olyan kifejezések, mint például: a hetedik mennyországban érzi magát; a csillagos eget is lehozza valakinek; „Győzni fog itt a jó … a menny fog a földre leszállni” (Petőfi). Az ég és a föld együttvéve az egész világnak a képét alkotják. Ezt az olyan frazeologizmusok is igazolják, mint például: eget-földet megmozgat; se égen, se földön; nem láttam se eget, se földet; eget, földet (meg)ígér; minden földi és égi jel arra mutat, hogy…; égre-földre esküdözik (fogadkozik); „Kéri az égre S földre, hogy … nyomorult sorsán ha lehetne segítsen” (Fazekas Mihály).

A föld pozitív minősítése a menny (= az, ami a föld fölött van) viszonylatában olyan kifejezésekben nyilvánul meg, mint például: a földön jár; földi életet él; az égből leszáll a földre; felhőkben jársz, itt az ideje leszállni a földre; a fák nem nőnek az égig; aki a földön ül, nem eshet nagyot; két lábbal jár a földön; „Nem félek a haláltól, mert tudom mi. Olyan, akár a többi földi holmi” (Kosztolányi Dezső). A földön jár szinonimája annak, hogy valaki reálisan látja a világot, a valóságot, és reálisan cselekszik. Így a föld olyan konnotációkkal bír, amelyek a reális, pragmatikus gondolkodással, a józan ész szerinti cselekedettel függenek össze. Ez azért van így, mert a föld a dolgok természetes rendje szerint az emberi élet egyetlen helye: „Mily kicsiny a Föld! Mily csöpp melegség fészke a zord űrben!” (Babits Mihály). Ezért nem véletlenül mondjuk a gőgös, dölyfös, kevély emberre azt, hogy földön a lába, égen a feje. Az elérhetetlen égnek a konnotációi viszont a remények, az ábrándozások, az irreális, képzeletbeli dolgok szférájában gyökereznek.

A tér vertikális modelljének van még egy területe, nevezetesen az, ami a föld alatt található. Az pedig az alvilág, amely különböző módon konceptualizálódik:

(a) a föld felszíne alatt megtalálható üregként, folyosóként, alagsorként (pl. a föld alatt; földalatti vasút; metró);

(b) a föld felszíne alatt lévő mélyebb területként (pl. a föld gyomrában, méhében, mélyében);

(d) az átvitt értelemben vett „elrejtett” területként (pl. földalatti szervezet, mozgalom);

(e) mesebeli világként, ahol a magyar néphit szerint a kicsi, ember formájú, ravasz és általában ártó szándékú természetfeletti lényeknek, azaz a törpéknek a birodalma van.

Az, hogy valaki föld alá süllyedt, azt jelenti, hogy eltűnt (úgy tűnt el, mintha a föld nyelte volna el; elnyelte a föld; majd a föld alá süllyedt (bújt) szégyenében; a földrengéskor elsüllyedt a domb), viszont a föld felszínére való hozatal – éppen ellenkezőleg – a dolgok megtalálását jelzi (a föld alól is előkeríti, előteremti, kikaparja; a föld alól kerít elő), illetve a föld alatt megtalálható, a természetfölötti erő beavatkozása következtében a bűnhődés helyére, azaz a pokolba történő kerüléssel asszociálódik (nyeljen el a föld, ha nem igaz; hogy nyelné el a föld; hogy nem süllyed el a föld alatta; hogy nem nyílik meg alatta a föld; itt süllyedjek el, ha…).

A vertikális térbeli relációt közvetítik az olyan kifejezések is, mint például: valaki a sír felé hajol (= öregszik); földhöz húz; alig nőtt ki a földből; ki sem látszik a földből; akkora, hogy alig áll ki a földből.

A vízszintes rendszerben a föld (szárazföld) szembehelyezkedik a tengerrel „Egy heti hajózás után végre szárazföldet értünk. S „föld!, föld!” – üvölt a hang” (Radnóti), amely a titokzatosságot, a rejtelmességet, a sokaságot, a végtelenséget konnotálja (valaminek a tengere; a baj tengere; vértenger; fénytenger; tengernyi fej; ki a tengeren jár, nem léphet alkura a szelekkel; aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre; olyan mély, mint a feneketlen tenger; mindig háborog, mint a tenger vize).

A vízszintes relációban a föld az ember által megszelídített területet is jelenti, amely számára az anyaföld, a szülőföld. Ezek a nevek hátterükből előhívják a család szemantikai mezőjét. Ebben a felfogásban a föld az életet adó anyával azonosul. A család az, amelyet a legjobban ismerünk, amely az életbiztonságnak a szimbóluma. Tehát a földet, amelyen születtünk, nevelkedtünk és élünk, a családi otthon meghosszabbításának tekinthetjük. Ezt erősítik meg az olyan kifejezések, mint például: anyaország; apai örökség (azaz, az apja után örökölt föld). Az olyan kifejezések, mint például: őseink, elődeink földje; ősapai föld; őshaza; őseim szerezték ezt a földet; ősatyáink földje; „A föld, amelyen annyiszor Apáid vére folyt…” (Vörösmarty Mihály); az Árpád meghódította föld; stb., a földdel való érzelmi kapcsolatot tételeznek fel, amelynek saját tradíciói és történelme van.

A föld eddig tárgyalt nyelvi képére rárakódik a saját – idegen megkülönböztetésén alapuló oppozíció, amely fontos szerepet játszik világnézetünk kialakulásában. Az idegen föld szembeállítódik a sajáttal, a hazaival. Az viszont, ami nem saját, az idegen, ismeretlen, negatív konnotációkat ébreszt, ellentétben azzal, ami saját, és ami pozitív minősítésű. Ez olyan kifejezésekben nyilvánul meg, mint például: földiek vagyunk; a földim (az, aki velünk együtt ugyanabból a helységből vagy ugyanarról a vidékről való); valakinek a földije; hova, földi?; földijével találkozott; meddig megy, földi?; merre vezet ez az út, földi?; „Mi dolog ez, földi, csak nem akasztanak?” (Vörösmarty Mihály); hazai föld; belföld; idegen föld; idegen terület; idegenek; külföld (= idegen föld); idegenkedik (pl. valakitől: bizalmatlan iránta); idegenmajmolás; ki idegen ebnek hány kenyeret, nem veszi jutalmát; idegen kutyának lába közt a farka; „Idegenben keserű a sírás, Idegenben másként fúj a szél, Nincsen annál fájdalmasabb, kínzóbb érzés, ha az ember messze földön él” (dalszövegrészlet). Ezek a példák arról tanúskodnak, hogy az idegen szó azt konnotálja, ami szokatlan, nem idevaló, furcsa, ismeretlen, elfogadhatatlan, amitől tartani kell.

Úgy tűnik, hogy a saját – idegen oppozíción alapuló kategória a világ nyelvi képében az adott nyelv- és kultúrközösség identitását kívánja hangsúlyozni, kiemelni. Ezért látjuk xenofobikus tükörben a más nemzeteket, például: németnek, töröknek, tótnak 40 éves korában jön meg a esze; németre bort ne bízz; annyi, mint a német (török, tatár); beszélhetsz német…; ravasz, mint a görög; sovány, mint a sváb lábszár; franciakór; angolkór; dánkór; rút mint a francia orr; stb.

(2) A földnek a nyelvi képében rögzült tulajdonságai közül megemlíthetjük az alakját, felépítését, színét, szagát, mérhetőségét, stabilitását, mozdulatlanságát. A földet mint égitestet gömbnek képzeljük el (földgömb; földgolyó; földteke; sárgolyó; sárteke; az egész földgolyón; a földgolyó minden sarkában; „De én bizony életemben sem kérdeztem meg, kik azok, s mit akarnak ezen a földgömbön” [Móricz Zsigmond]; a földkerekség minden népe; körülkerüli a földet; „Ön, amíg szóból értek én, nem lesz tanár e földtekén” [József Attila]; „Csupa kín E sárgolyó dühös harca” [Ady Endre]; „Jó volt tevéled járni a sárgolyó ürömvidékét, a keserű mezőt” [Kosztolányi Dezső]).

A magyar néphit szerint a föld mozdulatlan, kerek és lapos alakú. Néhol viszont úgy tudták, hogy négy sarka is van, és állatok tartják (cethal, bivaly, ökör, medve stb.). Egyébként a Biblia is a Földet tartó két állatot említi: Behemótot és Leviathánt (MNépL). A régi indusok például azt gondolták, hogy a Földet négy elefánt tartja, egy még régebbi nép, a babilóniaiak pedig azt hitték, hogy a Föld maga úszik az óceán tetején.

A földnek mint annak a felületnek, kemény talajnak, amelyen járunk (ÉrtSz.) az alakját két méret határozza meg: a hosszúság és a szélesség. A földnek mint termőtalajnak viszont nincsen meghatározott és nyelvileg rögzített alakja. Van azonban három mérete, ami azt jelenti, hogy van mélysége is, például: a földbe vágta a kapát; túrja a földet; földből való; növényi magvakat földbe juttat; valami a földben van; földbe ültet; földbe tesz valakit; huszonöt cm mély barázda; stb.

A föld nyelvi képének fontos elemét képezi a felépítése, ami a földnek szilárd felszínként történő értelmezésével kapcsolatos. A mindennapi felfogásban a földnek felszíne, színe (kis házak gunnyasztanak a setétben az ég alatt a föld színén; Móricz Zsigmond), kérge, burka, takarója (a föld takarója sziklás vidéken nagyon vékony), köpenye, közepe van. Ezenkívül vannak rétegei és részei (pl. földrészek).

A földhöz gyakran hozzárendeljük az élőlényekre jellemző tulajdonságokat, ami több olyan metafora képzését segíti elő, amelyeknek az alapját ezek a tulajdonságok képezik. Így a földnek van arculata, belseje, gyomra, háta, méhe, oldala, szeme, szíve, teste, tüdeje, például: a föld gyomrában, méhében, belsejében; a föld másik oldala; a föld szíve dobban; a föld hátán; az őserdők a föld tüdeje; ez a föld ritkán lát havat; lássa ország-világ; „A Föld teste hosszan rengett” (Karinthy Frigyes); „Nem volt még két oly különböző ember a föld hátán, mint én meg Kornél” (Kosztolányi Dezső).

A földnek olyan tulajdonsága is van, hogy levezeti az áramot (pl. földel, földelés), valamint, más égitestekhez hasonlóan, vonzása van (pl. a föld mágneses ereje, tere).

A föld jelentésében széles skálában profilirozódik a cselekvés jegy is, amely gyakran az élőlényeket jellemzi, például: alszik, dobog, dübörög, elfelejt, elnyel, felissza (pl. a vizet), felkel, forog, hall, hullámzik, inog, imbolyog, kering, kicsúszik, kiokád, lát, lecsúszik, lefekszik, lélegzik, leszakad, megmozdul, megindul, mozog, öregszik, remeg, reng, repedez, sír, szenved, szívja (pl. az esőt), vonz. Ezt a következő példák illusztrálják: „Dobban a Föld s piros virágos, Nagy kedvvel a Napot köszöntjük” (Ady Endre); dobban a föld a lába alatt; a föld dübörög lépteik alatt; kicsúszik a lába (talpa) alól a föld; leszakad a föld; sokáig rengett a föld; a föld megremegett, megrendült; a föld forog saját tengelye körül, és kering a Nap körül; ahogy lépett, lába alatt ingott a föld; mozog alatta a föld; csak úgy reng alatta a föld, olyan kövér; földrengés; földvonzás; földcsuszamlás; földindulás; hogy nem szakad le alatta (vele) a föld!; a föld magába szívja az esőt; felissza a kiöntött vizet; nyeljen el a föld!; „Hullámzik a föld is alanti tűzektől, Repedez itt és ott, s rotyogással égő Gyomrából pokoli bűzt lehel a kénkő” (Arany János); imbolyog alatta a föld; alszik, mint a fekete föld; annyit szenved, mint a föld; úgy elfelejtette, mint a föld; a föld is öregszik; az a föld jó, amelyik hallja a kakasszót; szíjon meg a sárga föld! (táj); a föld is kiokádja (gyomrából) az elrejtett (a titkolt) dolgokat; a föld lefekszik meg felkel; sír a föld a lába alatt (táj).

A föld nyelvi képének egy fontos elemét a föld színe alkotja, amely leggyakrabban a fekete és a barna lehet, például: fekete földben terem a jó búza; olyan fekete, mint a föld; leivá magát épen a fekete fődig (táj); „mifelénk, otthon kedves barna föld volt, puha és poros” (Móricz Zsigmond). Ezenkívül a föld lehet még sárga, vörös és fehér is: leissza magát a sárga földig; nem segít már rajta, csak a sárga föld; szíja már a sárga föld!; vörös föld; fekete földben terem a jó búza, fehér földre sz…k a kutya. A földnek különböző színárnyalatai is vannak, például a földszürke; feketésbarna; feketésszürke; vörösbarna. A földszürke szín valószínűleg motiválja azt a kifejezést, hogy valaki olyan piszkos, mint a föld. A föld a szín jelentésében a földszínű melléknevet motiválja, azaz „a barnába hajló szürke színt”, és ebből képezhető például földszürke, földbarna szóösszetétel is. A földszínű melléknév a magyar nyelvben leggyakrabban az arc, arcbőr főnevekhez kapcsolódik (pl. földszínű arc; földszínű arcbőr) és a betegséget, a halált konnotálja.

A színen kívül a földnek (’termőtalaj’ jelentésében) van szaga is. A frissen szántott talaj jellegzetes földszaggal rendelkezik (pl. földszagot érzek a levegőben; valahonnan földszag jön; ez földszagú; a nyári zápor után erősen érződött a kipárolgó föld szaga).

A föld következő tulajdonsága a mérhetőség, amely a föld jelentésétől függ. A földnek súlya van (pl. olyan nehéz, mint a föld; legyen neki könnyű a föld), amely a mázsában, tonnában, kilogramban (25 kg virágföld) stb. vagy a föld darabjaira, darabkáira, ill. térfogatára való rámutatással fejezhető ki (pl. földdarab; egy darabka föld; földrög; egy marék föld; stb.). A föld ’anyag’ jelentésében viszont a megszámlálhatatlan főnevekhez tartozik ugyanúgy, mint például a víz.

A föld területét általában két, nagyon ritka esetben egy dimenzióban (hosszúság) is leírhatjuk. A föld területének mértékegysége a hold, a hektár, az ár az öl, a négyszögöl és a négyzetméter. Nagyon ritkán, főként emocionális, illetve szimbolikus értékű kifejezésekben szerepelhet a centiméter is (pl. egy centit sem adunk a földünkből; a föld minden centiéért harcolni fogunk), valamint az arasz és a talpalat (pl. egy arasznyi föld; Csak egy talpalatot szerezhetne abból a földből!; „S egy talpalatnyi föld elég nekem, Hol a tagadás lábát megveti” (Madách Imre); egy talpalatnyi föld sem marad bevetetlenül). Léteznek még olyan lexémák, amelyek a föld valamilyen nagyságára, illetve alakjára utalnak, például: egy darab(k)a föld; parcella, nadrágszíjparcella; tábla; földsáv; földrész; övezet).

A föld ’égitest’ és ’egész világ’ jelentésben csak egy van, amiről az a tény is tanúskodik, hogy ennek a lexémának nincsen többes száma.

A föld mint felület, kéreg néha ki van téve rezgéseknek, ilyenkor földrengésről beszélünk. Az emberi tapasztalat szempontjából azonban ez nem tipikus jelenség. Általában a földet stabil, mozdulatlan alapnak tekintjük, ezért a földrengés mindig félelmet szült és szül manapság is. Állítólag az álomban látott földrengés szerencsétlenséget hoz. A földrengés mindig vészhelyzettel, katasztrófával, halállal asszociálódik, bizonytalanságot kelt, mivel az ember meg van győződve arról, hogy a föld örökké tartó, és biztos, szilárd alapokon nyugszik. Ez profilírozódik a földnek az ember életszituációit és pszichikai állapotát tükröző képében, például: inog alatta a föld; forog vele a föld; kicsúszik a lába (talpa) alól a föld; mozog alatta a föld; megindult a föld alatta.

A föld olyan réteget képez, amely nem engedi át a fényt, tehát átláthatatlan. Így nagyon fontos tulajdonsága az áthatolhatatlanság, mivel az a hely, amely e réteg alatt van, jó búvó- és rejtekhelyül szolgálhat. Ez a jelenség az alvilág lexémának az egyik jelentését (= titkos, földalatti szervezet, mozgalom), valamint az olyan frazeológiai kapcsolatokat motiválja, mint például: mintha a föld nyelte volna el. A föld alatti hely ilyen jellegű felhasználására olyan frazeologizmusok is utalnak, mint például: a föld alól is előkeríti, előteremti, kikaparja, megszerzi; mintha a földből nőtt volna ki; ez is a föld alól került ki, amelyek azt fejezik ki, hogy a keresett dolgot nagyon nehéz megtalálni, de mindenképpen meg kell találni akkor is, ha a föld alatt nagyon jól el van rejtve. A keresés nehézségére utal a következő kifejezés is: „Végre felfedezte valaki a titkos alvilági utat” (Jókai Mór).

A föld további tulajdonsága a hőmérséklet. A földet általában hidegnek tartjuk (pl. elfogja a föld hidegje; hideg, mint a föld), de vannak olyan frazeologizmusok is, amelyek az ellenkezőjéről tájékoztatnak, például ég a föld a talpa alatt. Ezt akkor mondjuk, ha félelem tölt el bennünket, és ezért további maradásunk ezen a helyen veszélyessé válhat. Ennek a frazeologizmusnak a keletkezése valószínűleg a háborúkkal, az erdők felégetésével, a tüzekkel (vö. kiégett föld) kapcsolatos.

(3) A föld mint termőtalaj gyakran szerepel olyan objektum szemantikai szerepében, amelyen valamilyen tevékenység folyik. Ilyenkor a leggyakoribb alany az a földműves, paraszt, akinek e föld a munkahelye, létfenntartásának a forrása. Tehát ő felszántja, boronálja, megműveli a földet; túrja a földet; jó megmunkálást ad a földnek; valamely földet művelés alá fog; termővé teszi a földet; a földet meghordja trágyával; a trágyát kihordja a földre; a hantos földben terem a jó búza; a földet a gazda lába nyoma hizlalja; nyugodt föld jobban termi a búzát; minden szekér dudva egy köböl búza (= a gyom irtása fokozza a termést). Ellenkező esetben a föld ugaron, parlagon hever, marad; mostohán fizet; a gaz/dudva felveri a földeket; szántatlan földön gazt aratnak. A felszántott földbe magot vetnek, tesznek; jó minőségű mag került a földbe; sikerült a magot a földbe tenni; bevetette a földjét. A megművelt földről azt mondják, hogy termékeny, bő-, jól termő, gazdag, gazdagon termő. Azt a földet viszont, amely nem hoz termést, illetve gyenge termést hoz, sovány, meddő, terméketlen, pocsék, gyatra, (nagyon) rossz földnek minősítjük (pl. sovány földön silány az aratás; nem lehet (nem érdemes) mást vetni bele, csak bukfencet; fiskálist kellene vetni bele; (csak) arra való (azért van), hogy ott lyukas ne legyen a föld; legalább ne hagyja lyukasan a földet; olyan rossz a föld, hogy a szarka is éhen veszne rajta; ha csak a homokföld terem, szűken telik meg a verem). A föld ebben az értelemben hasznot hozó forrásként értelmeződik, például: a föld gyümölcse; tejjel-mézzel folyó föld; bő termést hozott a föld; ez a föld jól jövedelmező, értékes, nagy az aranykorona értéke. Egyébként a föld anya, a víz mostoha közmondás szerint is a föld csak hasznára van az embernek, de a víz, mint elemi erő, amely itt szembeállítódik a földdel, veszélyes is lehet. A föld használati értéke az egyik szemantikai komponense a felperzselt föld kifejezésnek is (pl. a felperzselt föld semmit sem terem).

Az embernek a földhöz való viszonyát a következő kifejezések tükrözik: az ember meghódítja a földet; valaki kizsákmányolja a földjét; termőföldet hódít el a sivatagtól; a hollandok elhódítják a földet a tengertől; kiuzsorázza a földet (= ésszerűtlenül használja). De a föld megbosszulja a kizsákmányolását.

(4) A föld, mint ’valakinek a lába alatt levő szilárd felület, kemény talaj, amelyen állunk’ (ÉrtSz.) jelentésében tükröződik a ’valakinek tulajdonában lenni’ szemantikai komponens is. A föld értéke csak akkor jelent meg, amikor az ember számára létfenntartási forrássá vált. A föld ma is igen fontos értéket képvisel az ember számára. Az, aki birtokolja a földet, akinek földje van, stabil értékkel rendelkezik. Nem véletlen, hogy a föld birtoklásával kapcsolatos kérdések mint mindig, ma is több társadalmi problémát és néha komoly konfliktust is okoztak/okoznak.

A földdel, mint ’olyan területtel, amely valakinek a birtokában van’ (ÉrtSz.) kapcsolatos frazeologizmusok és szókapcsolatok alapján rekonstruálhatjuk a földbirtoklási folyamat teljes képét: a földtulajdon vétele, megvásárlása, megszerzése, átadása, elvesztése. Tehát a földet meg lehet venni (vásárolni), felajánlani, juttatni, ráíratni, államosítani, bérelni, örökölni, ajándékozni, kisajátítani, adományozni, elveszíteni, visszaszerezni, szétosztani). Ehhez kapcsolódnak olyan kifejezések mint például: földalap; földbirtok; birtoklevél; birtokháborítás; földhasználat; földhaszonbér; földhitel; földbérlet; földigénylés; földgazda; földvásárlás; földvétel; földmérés; stb. A föld az ember vágyainak a tárgya is lehet (pl. ácsingózik, áhítozik rá; sóvárog utána; a holt embernek elegendő földje van, de az élőnek nincs.

A földnek ’az ország, tartomány, vidék vagy annak része’ (ÉrtSz.) jelentésében némileg másképpen fest a nyelvi képe. Ebben az értelemben a föld a hódítás, leigázás, elfoglalás tárgya lehet (pl. az ország leigázása; hódító háború; az ellenség elfoglalta hazánk egész területét; gyarmattá teszi az országot, területet), de az emberek harcolnak érte, védelmezik, vérüket és életüket áldozzák érte, honvédő háborút vívnak.

A sztereotipikus földnek mindig van tulajdonosa. A senki földje gazdátlan föld, senki sem birtokolja, műveli, felügyeli, és így negatív minősítést kap.

(5) A föld mint talaj gyakran anyagként szolgál: valami földből való; földdel beszór, betakar, feltölt, letakar, fed valamit; földel; földelés; földgát; földfal; földvár; földdel temetik be a kutat, a gödröt; földhant; földkunyhó; földhányás; földbucka; földtakaró; stb.

A föld anyagként való értelmezésének gazdag hagyományai vannak. Több mítoszban és vallásban is arról van szó, hogy az ember földből lett megteremtve (porból vagy és porrá leszel). Az első ember neve Ádám valószínűleg az adamah szóból származik, amelynek a jelentése a ’föld pora’, ’termőföld’ (vö. latin homo [= ember] és humus [= termőföld] szavakat). A magyarban nincs etimológiai kapcsolat az ember és a föld szó között.

(6) A földhöz, mint olyan területhez, amelyet valamilyen hasznosítási célra jelöltek ki, általában két jelentést rendelhetünk hozzá: (1) termőtalaj (a föld [meg]művelése esetében), pl. szántóföld, krumpliföld, kukoricaföld, kertiföld, virágföld, szőlőföld, melegágyi föld és (2) tulajdon, pl. építési telek; üdülő telek; házhely; gyártelep; iparövezet.

(7) A föld szakrális jellege olyan kifejezésekben jelenítődik meg, mint például: szent földben nyugszik; megszentelt föld; áldott föld; a haza szent földje. (A szentföld szóösszetétel, amely azt a helyet jelöli, ahol Krisztus született és élt, a magyar nyelvben már külön fogalomként szerepel, tehát az általános értelemben vett föld szakrális aspektusának a leírása szempontjából figyelmen kívül hagyható.)

A föld szakrális volta abban is megnyilvánul, hogy a földet a legmagasabb morális fórumnak, igazságszolgáltatónak tartjuk. Több félelmetes átok is a földhöz kapcsolódik. A földhöz fordulnak azért, hogy: szíjon meg a sárga föld! (táj); nyeljen el a föld!; hogy nem süllyed el alatta (vele) a föld?!; a föld egye meg a tested!; a föld vesse ki!. Figyelemre méltók azok a kifejezések, amelyek a rossz, aljas emberekre vonatkoznak, például valaki nem méltó arra, hogy a föld a hátán hordja; nem érdemli meg, hogy a föld a hátára vegye; ki fog vetni magából a föld; nem fogadja be testét a föld; jobb a föld alatt becsületesen aludni, mint a föld hátán becsület nélkül járni (= a becstelenségnél még a halál is jobb).

A földanya tehát mint termőtalaj mindenekelőtt termékeny, de lehet még szűz (tehát olyan föld[terület], amelyet még sohasem műveltek), valamint terméketlen, meddő is. A termékeny föld jó (bő) termést hoz. Ez a metaforikus minősítés a nő fogalmi mezőjét hívja elő, és a nő sztereotipikus társadalmi szerepére (= anyaszerep) utal. Érdemes megjegyezni, hogy a Földanya a mitológiában a föld termékenységét megszemélyesítő női istenséget jelentette. Ezenkívül a föld az éltető anya(föld) is, amely az élet fenntartását biztosítja. Azt a talajt jelenti, amelyen a növények nőnek. A növények gyökereket eresztenek a földben; a gyökerek a földben vannak és ahhoz, hogy életben maradjanak a nedvet, a tápanyagot a földből szívják.

A földanya motívum nemcsak a termőfölddel függ össze, hanem előhívja a szülőház szemantikai mezőjét is. Azért mondjuk azt, hogy szülőföld, szülőhaza, haza. A szülőföldnek, szülőhazának, hazának fiai és leányai, tehát gyermekei vannak (pl. a föld szülötte; valamely föld fia; a magyar föld fiai; a haza fia; honfi, honleányok). Ezért nem véletlen a föld méhében kifejezés (vö. az anya méhében). Połubińska-Gałecka szerint a föld az anya méhe, amely két jelentéssel bír: (1) benne születik az élet és (2) egyben olyan hely is, ahova halálunk után visszatérünk (Połubińska-Gałecka 2000/10: 16). Sokszor használjuk a föld gyermekei kifejezést is, de ebben az esetben a földet az egész világgal azonosítjuk.

A magyar nyelvben több frazeológiai kapcsolat is létezik, amelyekben a föld az ember halála utáni nyugvóhelyet jelenti. Egyesek közülük a holttest helyét jelölik meg, például: fekszik a földben (sírgödörben, gödörben); földben pihen; rohad a földben; alulról szagolja az ibolyát; „földbe ment, nyugszom a földbe és föld lesz felettem” (Kosztolányi Dezső), mások pedig eufemisztikus funkciót töltenek be: elhagyja ezt a földet; visszatért az anyaföldhöz; elment Földvárra deszkát árulni; „Látjátok testvérek, Ennyi az élet. Földi pályám zárult, Én már égbe térek”. Jellemző az, hogy ezek a frazeologizmusok a talaj jelentésű földre vonatkoznak. Olyan kifejezések mint például: elszállt a lélek belőle; testét a földnek ajánlja; teste a földé; visszaadja lelkét a teremtőjének; elhagyja ezt a földet előhívják a földnek (= „e világnak”) azt a jelentését, amely a túlvilággal áll szemben. Ez viszont összefügg a tér minősítésével. Az, ami a legjobb, legértékesebb, azaz a lélek fent lesz, az viszont, ami rosszabb, tehát a test lent, azaz a földben marad. A mi kultúránkban a halottakat a megszentelt földbe temetik. Ez nem más mint a temető (= a halottak földje). A koporsóra dobott egy marék föld az elbúcsúzásnak a jele, de néha a szülőfölddel való tartós kapcsolatot is szimbolizálja. A föld magához húzza, vonzza az élet végéhez közeledő embereket, amiről olyan kifejezések tanúskodnak, mint például: a sír felé hajol; földhöz húz; már a földbe készül.

A megszentelt földbe való visszatérést az ember természetes jogának tekintjük. Nem véletlenül tapasztaljuk azt, hogy az országot elhagyott személyek a haláluk előtti órában általában visszatérnek az anyaországba, a szülőföldre, hogy ott találják meg a végső, örök pihenésnek a nyugvóhelyét. A legnagyobb büntetés egy bűnös számára, például az öngyilkos számára, a temetőn, azaz a megszentelt földön kívüli helyen történő eltemetés.

(8) A föld lexéma a nyelvi axiológiai rendszernek olyan elemét képezi, amelynek a segítségével, főként az összehasonlítás révén, általában negatívan minősítjük az egyes emberi tulajdonságokat, a nemkívánatos viselkedést stb., például: (olyan) buta (ostoba), mint a föld (= nagyon buta ember); olyan (piszkos), mint a föld (= valaki szinte fekete a piszoktól); (olyan) rest, mint a föld (= nagyon lusta ember); (olyan) részeg, mint a föld (= annyira részeg valaki, hogy már szinte magatehetetlen); (olyan) süket, mint a föld (= valaki szinte egyáltalán nem hall); (olyan) szótlan, mint a föld (= szavát nem lehet hallani); úgy elfelejtette, mint a föld (= teljesen elfelejtette).

A fentiekből láthatjuk, hogy a föld a referenciális (reprezentációs) funkciójában olyan előhívószó, szimbólum, „dokumentumnév”, „file-név”, amely a nyelvhasználókban aktiválja a nyelvükben rögzített mentális valóságnak az általa megnevezett információs mezőjét. Tehát a föld szó a többi nyelvi jelhez hasonlóan nem más, mint csupán funkció.

Meggyőződésünk szerint a világ nyelvi képének a rekonstruálása nélkül nem leszünk képesek adekvát módon leírni a természetes nyelv szemantikáját. A jelentés dekompozícióján alapuló szemantikai elméletek azért nem adekvátak, mert: (a) a bináris oppozíciók a szemantikában elégteleneknek bizonyultak; (b) a kontextus figyelmen kívül hagyása az elemzésben pontatlanságokhoz vezetett; (c) az elsődleges szemantikai jegyek univerzális jellege (mint pl. EMBER, FÉRFI, ÉN, TE, AKAR stb.) a továbbiakban is vitatott marad. A kognitív szemantika olyan megközelítést ajánl a nyelv, a nyelvhasználó és az objektív valóság között megvalósuló relációk elemzéséhez, amely túllépi az olyan klasszikus dichotómiák határait, mint az objektivizmus – szubjektivizmus, racionalizmus – empirizmus, valamint az univerzalizmus – relativizmus. Az empirizmusból, mint ismeretes, megszületett az experienciálizmus, amely azt az elvet követi, hogy a testi tapasztalatok alakítják az ember fogalmi rendszerét, a racionalizmusnak köszönhetően pedig a kognitivizmusban kezdetét vette az ún. paradigmatizmus, amely szerint a már létező fogalmak befolyásolják az új tapasztalatot.

SZAKIRODALOM

A magyar nyelv értelmező szótára (= ÉrtSz.) 1984. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Bańczerowski J. 1999a. A világ nyelvi képe mint a szemantikai kutatások tárgya. MNy. 95: 188–95.

Bańczerowski J. 2000a. A nyelv és a nyelvi kommunikáció alapkérdései. (Szerk. Nyomárkay István.) ELTE. Szláv és Balti Filológiai Intézet. Lengyel Filológiai Tanszék. Budapest.

Bańczerowski J. 2000b. A szavak kapcsolódási mechanizmusa a világ nyelvi képének tükrében. Nyr. 124: 349–52.

Bańczerowski J. 2001a. A nyelvi kommunikáció modelljének nyelvi képéről. MNy. 97: 257–62.

Bańczerowski J. 2001b. A halál mint kultúrfogalom a magyar és a lengyel nyelvben. Nyr. 124: 204–9.

Hadrovics László 1995. Magyar frazeológia. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Magyar Néprajzi Lexikon (= MNépL.) 1979. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Magyar szókincstár (szerk. Kiss Gábor) 1998. Tinta Könyvkiadó. Budapest.

O. Nagy Gábor 1976. Magyar szólások és közmondások (2. kiadás). Gondolat. Budapest.

O. Nagy Gábor–Ruzsiczky Éva 1989. Magyar szinonimaszótár. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Nyomárkay István 2000. A világ nyelvi képe az idegen szavak tükrében egy horvát drámában és magyar fordításában. Nyr. 124: 487–94.

Połubińska-Gałecka E. 2000. Językowy obraz ziemi we współczesnej polszczyźnie. Poradnik Językowy. 10. Wydawnictwo Uniwersytetu Warszawskiego. Warszawa. 4–20.

Słownik stereotypów i symboli ludowych (szerk. J. Bartmiński) 1996. Wydawnictwo Uniwersytetu Marii Curie-Skłodowskiej. Lublin. I. kötet.

Új magyar tájszótár. 1988. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Bańczerowski Janusz

SUMMARY

Bańczerowski, Janusz

The linguistic image of earth/ground/land in Hungarian

The reconstruction of the linguistic image of the world as a language and culture specific phenomenon makes it possible to gain a possibly adequate idea of the categorisation of the world by humans and the conceptualisation of information thus attained. In this paper, the author presents the linguistic image of the notion föld ‘earth/ground/land’ in the Hungarian language. He makes use of the following aspects (or profiles): (1) how the earth (ground, land) is seen within the conceptual framework of space; (2) what properties are attributed to it; (3) the earth (ground, land) as an object on which some activity is going on; (4) land (estate) as an object that somebody possesses; (5) earth (soil) as a material used for some purpose; (6) land as a territory marked out for some utilisation; (7) the sacral nature of earth/land; (8) the lexeme föld as an element of the linguistic axiological system. The author is convinced that without reconstructing the linguistic image of the world it is impossible to adequately describe the semantics of natural language. Semantic theories based on the decomposition of meaning are inadequate because (a) binary oppositions have proved to be an insufficient tool in semantics; (b) leaving the context out of consideration has often led to unreliability of the analysis; (c) the universality of primary semantic features remains a debated issue.