Joseph Beuys (1921-1986)
                                            német – a korabeli fogalmak szerint nyugat-német – képzőművész. Akadémiai tanulmányait a II. világháború után, az amerikai hadifogságból hazatérve* a düsseldorfi Állami Művészeti Akadémia szobrászati tanszékén kezdi 1947-ben. Tanára Ewald Matare rendkívűl tehetségesnek, de kezelhetetlen őrűltnek tartja. Diploma után pályája egy jó évtizednyi hallgatással kezdődik, vagyis Beuys 1953-1963 között nem állít ki, viszont néhány depressziós periódust leszámítva rendkívűl intenzíven dolgozik. Ekkor végzett műhelymunkája eredményeit – rajzokat, plasztikákat, továbbá un. plasztikai teoriáit –, a 60-as évektől ismerheti meg a közönség.
1961-től – volt mestere tiltakozása dacára – pályázati úton tanári állást kap a düsseldorfi Állami Művészeti Akadémián. 1963-tól részt vesz a nemzetközi Fluxus mozgalomban, melynek egyik európai vezéralakjává válik. Első ismertebb művei, mint a meghökkentő anyaghasználatával feltűnő Zsír-szék, a Zsír-sarok, vagy a Hogyan magyarázzuk el a képeket egy döglött nyúlnak című akciójának bemutatására 1963-65 között kerül sor. Munkái nyomán 1964-ben meghívják a kasseli Documentára,** melynek ezt követően rendszeresen visszatérő, s 1972-től már szinte emblematikus szereplője lesz.
Beuys művei és művészeti megnyilatkozásai (mint 1964-es javaslata a berlini fal esztétikai megfontolásokból történő öt centiméternyi megmagasítására), rendkívűl szokatlanoknak, meglepőeknek, s gyakran provokatívoknak bizonyulnak, amit mi sem illusztrál jobban, minthogy – ugyancsak 1964-ben – egy művészeti akciója közben pofon vágja egy felháborodott jobboldali diák.
1967-ben tanítványaival*** együtt alapítja meg a Német Diákpártot. Részben a Fluxus mozgalomtól történő eltávolodására is ezzel összefüggésben kerül sor. Beuys az 50-es évek műhelymunkája nyomán kialakított plasztikai elveit tovább gondolva, nemcsak meghökkentő művekkel, és meghökkentő akciókkal sokkolja a közönséget, hanem ugyancsak elgondolkodtató kijelentéseivel és állításaival is („minden ember művész”, „MŰVÉSZET=TŐKE”, „A kapitalizmusból már csak 2425 nap van hátra” stb). Beuys szerint a művészet célja a társadalomnak, mint egy látható és nem látható elemeket egyaránt tartalmazó, organikus plasztikai alakzatnak a művész kreativitásával és invenciójával történő megformálása és átalakítása. A társadalmi plasztikáról (Soziale Plastik) kialakított nézeteit számos előadás, pódiumbeszélgetés, interjú során fejti ki, de ő maga sosem próbálja meg mindezt szorosabb értelemben vett elméletként rendszerezni, sőt mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa használt kiterjesztett művészetfogalom kellően nyitott és képlékeny maradjon, s minden újabb mű konzekvenciájaként újabb és újabb imaginációkkal töltődjön föl.
Beuys ezen elvi megnyilatkozásait folyamatosan kísérik erőteljes politikai gesztusokként is értelmezhető művészeti akciói (mint pl. a nyugat-berlini Karl Marx platz felsöprése az 1972-es május 1-i felvonulás után, majd a felsöpört szemét kiállítása egy közeli galériában). A 60-as évek második felében Beuys megalapítja az Állatok Nemzetközi Politikai Pártját, majd a Német Diákpártot alakítja át a Nem Választók – azaz nem szavazók – Pártjává, illetve 1971-ben A népszavazással a közvetlen demokráciáért egyesületté. Ugyanakkor tevékeny részt vállal a Harmadik Út Akció nevű szervezet létrehozásában, és az Achbergi Kör munkájában is. Az F.I.U-t, a Kreativitás és Interdiszciplináris Kutatás Nezetközi Szabadegyetemét (Free International University) 1974-ben azt követően alapítja meg – a Nobel díjas író, Heinrich Böll támogatásával –, hogy számos konfliktus után 1972-ben kirúgják a düsseldorfi Állami Művészeti Akadémiáról****.
Mindezzel párhuzamosan kiállításainak, műveinek, akcióinak köszönhetően az egyik legismertebb, legmerészebb, vagy más megközelítésben a leghírhedtebb kortárs európai képzőművészként kezdik számon tartani. Jóllehet maga Beuys nagy gondot fordít rá, hogy mindig  legyenek a diákok zsebpénzéből megvásárolható művei is (plakátok, képeslapok, vagy pl. un. multiplék), a 70-es évek végére Andy Warhol és Robert Rauschenberg mellett az ő művei lesznek a legdrágábban megvásárolt kortárs művészeti alkotások a nemzetközi műtárgypiacon. 1974-es amerikai debütálását követően (ahol az I like America and America Likes Me című akciója keretében egy héten át spártai körülmények között lakik együtt, s folytat sajátos párbeszédet René Block galériájában egy prérifarkassal), 1976-ban a Velencei Biennálén, majd 1977-ben a kasseli Documentán állít ki (Mézpumpa a munkahelyen), és 1979-ben ő lesz az első európai művész, akinek életműkiállítást rendeznek a new yorki Guggenheim Múzeumban.
Közben Beuys a Frankfurter Rundschau 1978 december 23-i számában fizetett politikai hírdetésként teszi közzé a Felhívás Alternatíváért című manifesztumát, amely utóbb a német Zöld mozgalmaknak is egyik legfontosabb elméleti kiindulópontja lesz (magyar fordítása olvsasható Lucrezia De Domizio Durini: A filckalap / Joseph Beuys / Egy elmesélt élet című könyvében, Kijárat Kiadó, Budapest 2001). Beuys 1982-ben ismét meghívást kap a kasseli Documentára, ahol a korabeli szemtanú beszámolója szerint „az a híresztelés járta a várost, hogy a művész egy nagy szobrot fog felállítani. Annál nagyobb volt a megdöbbenés, amikor kiderült, hogy ez a „nagy szobor” nem más, mint 7000 fa öt év alatt történő elültetése.”  Az akcióra akkor kerül sor, mikor az ipari szennyezés nyomán keletkező katasztrófális méretű erdőpusztulással összefüggésben még a Spiegel is „ökológiai Hiroshimáról” beszél, s a Zöldek is olyan drámaian fogalmaznak, hogy „Németországban többé nem érdemes fát ültetni”.
A 7000 tölgyfa elültetése így természetesen nem csak művészeti projekt – bár mint ilyen, kétségkívűl radikálisan új megközelítése a köztéri szobrászatról való gondolkodásnak –, hanem egyúttal egy olyan nagyszabású ökológiai vállalkozás, melynek finanszírozási metodikája is modell értékű (ezzel összefüggésben utalnék vissza a Felhívás Alternatíváért című manifesztum második, A pénz szerepének megváltozása című fejezetére, amely a pénzről alkotott fogalmaink megváltoztatására, társadalmi funkciójának átértékelésére tett javaslatot. A 7000 tölgy, mint non-profit ökológiai vállalkozás, az 1978-ban kifejtett elvek szerint épült föl). A 7000. fa elültetésére Beuys halála után néhány héttel kerül sor, ami viszont a másik nagyszabású ökológiai terv megvalósítását illeti, az 1984-es Összművészet, Szabad Kereskedő- és Kikötőváros Hamburg című projektet – amely mint újabb szociális plasztika a hamburgi kikötőből kikotort, s mérgező anyagokkal telített iszapmező megtisztítására irányúlt –, ennek megvalósítása menet közben elakad.*****
A hazai kiállítótermekben 1977-ben mutattak be először Beuys művet, de 1989-ig nem volt nálunk önálló kiállítása, sőt a 70/80-as években a különféle Beuys-fordítások, illetve a Beuys műveivel foglalkozó írások is jobbára csak a szakfolyóiratok, egyetemi antológiák, kulturális szamizdatok hasábjain jelenhettek meg. A 90-es évek folyamán rendezett kisebb-nagyobb budapesti Beuys kiállítások új lendületet adtak a magyar nyelvű Beuys irodalomnak, bár a valódi fordulatot a 2000 októberében a Műcsarnokban megrendezett Nemzetközi Beuys-szimpozion jelentette. Ezt követően jelent meg Lucrezia De Domizio Durini már említett kötete, illetve – a szimpozionon ugyancsak résztvevő – Volker Harlan könyve (Volker Harlan: Mi a művészet? – műhelybeszélgetés Beuysszal, Metronóm Kiadó, Budapest 2001).
 
 

Jegyzetek:

*   Beuyst közvetlenül az érettségi után sorozzák be a Wermachtba, ahol előbb rádiósként, majd pilótaként szolgál. 1943-ban a keleti fronton lelövik JU-87-es gépüket, melynek lezuhanását egyedül ő éli túl. Az eszméletlen pilótát törzsi közösségben élő tatárok ássák ki a hóból, s gyógyítják meg a legősibb eljárásokkal.

**  a kasseli Documenták az 50-es évek derekától négy, majd később öt évenként megrendezett nagyszabású nemzetközi kiállítások, melyek a Velencei Biennálé mellett a legátfogóbb, és legrangosabb seregszemléi a kortárs egyetemes művészetnek

*** Beuys tanítványai idővel a 70-es, 80-as évek európai művészetének ugyancsak kiemelkedő alakjaivá válnak, így pl. Walter Dahn, Felix Droese, Jörg Immendorf, Imi Knoebel, Anselm Kiefer, Blinky Palermo, Ulrike Rosenbach, Katharina Siverding, Johannes Stüttgen és mások.

**** Beuys eltávolítására a felvételi létszámkeret eltörlése érdekében folytatott akciói miatt kerül sor. Utolsó csepp a pohárban, mikor a saját osztályába fölvett hallgatóival elfoglalják a Tanulmányi irodát, ahonnan néhány órával később rendőrök vezetik el őket. Beuys nem sokkal később egy képeslap formájában publikálja az egyik erről az eseményről készített fotót, melyet azzal a felirattal kommentál, hogy „A demokrácia mulatságos!” (1975-ben jelenik meg az a képeslap, mely Beuys akadémiai névtábláját ábrázolja, ezzel a felirattal: „Prof. Joseph Beuys / Kozmetikai Sebészeti Intézet / Specialitása: faremelés”). További érdekessége a történetnek, hogy Beuysnak az Akadémiáról történő eltávolítása hátterében az a Johannes Rau áll, aki ebben az időben az észak-rajna-westfáliai oktatási tárca vezetője volt, és aki bő másfél évtizeddel később – s alig egy évvel Beuys halála után –, mint tartományi miniszterelnök lesz kénytelen bevezetőt írni az első NDK-ban megrendezésre kerülő Beuys életműkiállítás katalógusába. Beuys különben az Akadémiáról történő eltávolítását követően jogorvoslatért folyamodik, s egy hosszas munkajogi procedura nyomán 1978-ban vissza is helyezik állásába. Tanszéke az Akadémián ettől fogva az időközben más nyugat-európai városokban is megalakuló F.I.U. központjává válik.

***** Pathy Zsókának – a Beuys szimpozion szervezőjének – Németországból e-mailen küldött kiegészítése: a "Gesammtkunstwerk Freie und Hansastadt Hamburg" minden bizonnyal Beuys  legnagyobb akciója lett volna, melynek keretében az Elba torkolata körüli terület – ahonnét a szennyezés következtében falvakat kellett kitelepíteni – reanimációjának megoldását vette tervbe (Johannes Stüttgen beszélt róla a szimpozionon). A projektet az akkoriban hivatalba lépő új Polgármester állította le, ami a maga módján nyilván hozzá is járulhatott Beuys korai halálához, aki ekkor még csak 65 éves volt. Mi – a Brückenschlag – Beuys gondoloatmenetét követve ezért is szeretnénk egy ültetvényt létrehozni Magyarországon (U.We Claus irányításával), s ehhez kapcsolódóan megalapítani a F.I.U. magyar tagozatát, ahol a környező országok állandó rendezményei lennének ("permanente konferenz"), elöadások, konferenciák stb.