Várnagy Tibor, a Liget Galéria képzőművész vezetője, már régóta a hosszútávfutók nyugalmával mozog a képzőművészeti élet, a galériaszervezés kanyarjainak, buktatóinak terepén. A nyolcvanas években érlelődött tudatossággal és a kollektív stratégiákra érzékeny szemlélettel aktivizálja magát a képzőművészeti élet lehetséges mozgásterében - meghaladva az újabb galériák sokszor inkább még a szűkebb mozgásteret vizsgáló, illetve a makrotereket illetően olykor messianisztikus beállítódásait. Galériáját ugyanakkor természetesen nemcsak egy tágabb makroközösség életébe illeszkedőként navigálja, hanem egy szűkebb közösség igényeinek megvalósítójaként is. Egyfajta demokratikus álláspontot fogalmaz meg, ahol egyfelől a kisgaléria közönsége és galéristája együtt gondolkodik, másfelől ahol a kisgalériák által felvetett művészet közvetítődik a nagyobb képzőművészeti intézményekbe. Szemben a nagyobb kiállítási intézményekkel, ahol egy-egy bemutató előkészítése hónapokat vesz igénybe, a kisgalériák elvileg bármelyik pillanatban képesek változtatni programjukon.Werner Degreif és Várnagy Tibor Werner kiállításának megnyitóján, 1993
Várnagy tehát abból vezeti le a kisgalériák szerepkörét, hogy a kiállítási intézménystruktura alanyai közötti munkamegosztást feltételez. Mivel ezen belül a kisgalériák azok, amelyek képesek naprakészen bemutatni, elsôként lereagálni az aktuálisan zajló művészeti folyamatokat így Várnagy a kisgalériák összességének feladatát abban látja, hogy az alakulófélben lévő legújabb művészeti törekvések elsőként e kistermekben kapnak nyilvánosságot, magától értetődőnek tartja, hogy a kisgalériák kísérleti műhelyként működjenek, ahol a kiállítótevékenység még képes közvetlen formában is visszahatni magára az alkotói folyamatra, másfelől biztosítani tudja a lehetőségét annak, hogy újra és újra rá lehessen kérdezni a művészettel kapcsolatban addig érvényesnek tartott értékekre, illetve kérdések és javaslatok fogalmazódhassanak meg az adott pillanat művészeti életének alakulásával kapcsolatban. Várnagy számára a művészeti intézményrendszer, beleértve annak kommerciális területeit is egy olyan komplexumot jelent, amely képes bemutatni és felhasználni az adott kultúra által felvetett valamennyi művészeti elképzelést.
Konkrét intézménybe ágyazottságával és piaci helyzetével kapcsolatban pedig - önkormányzati szektorbeli függések és biztonságok, illetve nonprofit szektorbeli finanszírozhatóság mellett - a sors áldásának tartja, hogy sok más önkormányzati kultúrháztól való függés példáitól és önkormányzati, illetve nonprofit finanszírozási helyzetbeli példáktól eltérően szerencsésen mennek a dolgok, csinálhatja tovább a galériát.
Eredet
Hivatalos és nem hivatalos művészetek küzdelmének idején és határterületén, a kimúló hősi rendszer érdemeitől függetlenül a nagyvilágban perifériaként számontartott vidéken, a nyolcvanas évek civil információs hálózatának keletiesen termékeny művészeti befogadói közegében jött létre 1983-ban a Liget Galéria.
A létrehozó a XIV. kerületi Tanácshoz tartozó Zuglói Művelődési Ház volt. A Ház tulajdonképpen a nagymúltú Kassák Klubhoz keresett művészeti vezetőt, erre pályázott Várnagy Tibor, majd heurisztikus jelleggel kinevezték egy másik, már kifejezetten galériának szánt telephelyük, Ajtósi Dürer sori helyiségük művészeti vezetőjének. Az így létrejött Liget Galéria az egyik legszerényebb költségű galéria volt. A Művelődési Ház az alapítást követően nemcsak az egykori üzlethelyiség lépésről-lépésre történő galériává alakítását, hanem a fenntartás és működés költségeit is képes volt hosszú távon és biztonsággal fedezni.
A Galéria céljait illetően kezdetben két szempont motíválta a profil kialakítását. Egyfelől az, hogy mivel a 70-es, 80-as évek fordulóján kevés volt a hivatalos kiállítási intézményhálózaton (Műcsarnok, Vigadó, Budapest Galéria) kívűli, független kisgaléria, a Liget eleve elvetette a valamely műfajhoz, művészeti vagy esztétikai irányzathoz, generációs illetve szubkultúrális csoporthoz kötôdés lehetôségét és azt a feladatot tűzte maga elé, hogy a többi hasonló intézmény működését figyelemmel kísérve, vagy nemritkán azokkal kooperálva lehetôleg prekoncepció nélkül igyekezzék bemutatni az adott időszak legérdekesebb, legfigyelemreméltóbb történéseit. Így elvileg minden, ami máshol nem talált fórumot, lehetséges kínálatként merült fel. Másfelől mivel a korábban létezett független kiállítótermek a kultúrpolitikai és ideológiai megfontolások következtében nemcsak marginálisok voltak, hanem minél radikálisabb szakmai programot valósítottak meg, annál nagyobb volt a valószínűsége, hogy megszüntetik őket (így a Galántai féle balatonboglári Kápolnatárlatokat, a Budaörsi Művelődési Ház kiállításait, vagy az újpesti Ady Endre Művelődési Ház Mini Galériájának Swierkiewicz Róbert által rendezett eseményeit), következésképpen akkor, amikor a Liget a független kezdeményezések hagyományait kívánta folytatni, fontos stratégiai feladatának tekintette egy a lehetőség szerint hosszabb távon történő működés megalapozását.
Ebben az összefüggésben Várnagy a konkrét művészeti kontextusba történő beilleszkedést egy olyan a kultúrpolitikai szempontokból periférikusnak számító pozíció elfoglalásaként és megtartásaként értelmezte, ahol a lehető legkevesebb szakmai kompromisszumot kell elfogadnia. Mindez nem jöhetett volna létre egy korábbi idôszakban, viszont ha nem is kompromisszumok nélkül, de egyre kevesebb kompromisszummal és szakmailag egyre sikeresebben mégiscsak végignavigálhatónak bizonyult a 80-as évtizedben.
A Liget Galéria profilját tehát a 80-as évek konkrét művészeti történései alakították ki, így elsôsorban a film, a zene, a színház, a divat, az irodalom és a képzőművészet területén egyaránt megjelenő Új hullám, amit Várnagy, mint egy a műfaji sokszínűségen, illetve intermediális bázison alapuló jelenséget élesen megkülönböztet a későbbiek során a képzőművészet területén pusztán az új festészetre redukált területtôl. A 80-as évek jelentős változásának tartja, hogy a kurrens nemzetközi áramlatok közül Magyarországon először éppen az Új festészet került be a nagy intézményekbe, ugyanakkor a Liget Galéria - nem a festészettől való ab ovo elzárkózásként, de a festészet expanziójával szükségszerűen oppozícióba helyezkedve - a hangsúlyt más műfajokra helyezte. A Galéria kínálatában előtérbe kerültek performanszok, akciók, koncertek, videók, fotók, installációk, illetve a tradicionális műfajok perifériáin létrejött kísérletek. Így az Új festészettel párhuzamosan a Liget Galéria egy performance-színház létrehozását kezdeményezte, amely a konkrét pénzügyi támogatás elmaradásának hiányában azonban a legjelentősebb magyar szakemberek bevonásával kidolgozott részletes működési terv, az egy évre előre kidolgozott program és a vállalkozás horderejéhez képest szolid költségvetés ellenére sem valósulhatott meg. Sikerült viszont kiépíteni egy a magyarországi független kiállítóhelyek történetében mindaddig példa nélkül álló, mert folyamatos együttműködést több más hasonló külföldi intézménnyel, melyek keretében eleinte műfajilag elsôsorban a fotó - fotódokumentáció vagy experimentális vagy kreatív fotó -, valamint a művész könyvmunka és a video, illetve az elôadások, akciók bizonyultak az országhatárok közt különösebb nehézségek nélkül szállítható műtárgyaknak.
Művészeti kapcsolódások, művészeti filozófiák / Galéria, galérista, művészet
A Liget Galéria vezetője a Galéria alaphelyzetével kapcsolatban azt tartja meghatározónak, hogy a Liget Galéria esetében kisgalériáról van szó, amely így sajátos helyet foglal el a művészeti életbeli művészetközvetítődési folyamatban, láncolatban. Műterem - kisgaléria - nagy intézmények láncolatában a kisgaléria az első nyilvános fórum, s a kisgalériának fontos szerepe van, hogy kellő érzékenységgel a művészet folyton formálódó határterületeiről az arra érdemesnek tűnő művészeket, művészetet a nyilvánosságba beemelje. Ez azután - vélhetően a nyolcvanas évek ellenkező előjelű tttapasztalatához képest is megfogalmazott - egyfajta galériademokráciaként is megjelenő művészetközvetítődési folyamatban adott esetben már közvetítődhet tovább az összegzőbb jellegű nagyobb intézmények, illetve a piac felé is.
A művészethez való viszonyt illetően Várnagy Tibor emellett - részben a kisgaléria jellegből, részben személyes beállítódásból adódóan - azt tartja fontosnak, hogy a kisgaléria galéristájának viszonya legyen nyitott a művészet esetleges vonulatait, jelenségeit, határterületeit illetően. Javaslatai e kérdésekben legyenek inkább kérdésfelvető jellegűek, s kevésbé definiáló jellegűek, definiáltak. Várnagy e kérdésfelvető, proponáló jelleget szembe is állítja egyes más kisgalériák, kisgaléristák esetével - például az Andrási Gábor vezette Óbudai Pincegaléria esetével - , ahol a galérista, egyébként szintén a művészet határterületeinek mozgása által ihletett programjában, sokkal inkább definiáló jelleggel, koncepciójelleggel tesz állításokat, fogalmaz meg programjavaslatokat.
A Galéria programja
A Galéria programját emellett a Liget Galéria galéristája egy a közönséggel alakított folyamatos kapcsolatban képzeli el, ahol az említett galériademokrácia egy másik vonatkozásaként egyrészt a közönség igényei, másrészt a közönség által hozott és vitt, a művészeti élet újabb jelenségeire, illetve aktuális lehetőségeire vonatkozó információk határozzák meg a kínálatot.
El Kazovszkij a Vándorállat című kiállításának rendezésekor, 1986
A Galéria programját illetően a fentieken túlmenően - mint láttuk - még az a cél a meghatározó, hogy a Galéria műfaji kötöttségek nélkül fogadjon be és mutasson be a művészet határterületein mozgó művészeket. Sőt, éppen a nagy intézményekből még kiszoruló újabb műfajoknak, vagy műfajokon belül is újabb jelenségeknek igyekezzen bemutatkozási lehetőségeket adni. Így például a festészethez képesti ellenpontokként a performansznak, az akciónak, a videónak, a fotónak, az installációnak. Így kerültek a Galéria programjába El Kazovszkij, a - Várnagy Tibor részvételével működő - Hejettes Szomjazók, Szirtes János, a Lódz Kaliska performanszai, a Xertox csoport, az Újlak csoport akciói, vagy a nagy intézmények által még nem befogadott világszintű Hermann Nitsch, Milan Knizak. Hasonlóképpen, e közvetítési koncepció nyomán vitt ki például a Galéria kortárs magyar művészetet még féllegálisan Ausztriába, Lengyelországba, az Egyesült Államokba, Németországba.
Kapcsolattipusok a művészekkel
A művészekkel való kapcsolatokat illetően Várnagy Tibor alapjában a művészeknek a hazai vagy nemzetközi életben való elindítását tekinti a Liget Galéria fő feladatának.
Más, kereskedelmi programot is felvállaló galériák - mint például a Knoll Galéria - művészmenedzselési programját Várnagy valamilyen módon egy remek koncepciónak tartja, de egy más ügynek. A Liget Galériának ilyesfajta menedzselésre egyrészt pénze sem lenne, másrészt sokkal inkább általában véve a fiatal tehetséges művészeknek a művészeti élet nyilvánosságába való beemelését, s a művészet határterületeit illető kérdésfeltevéseket tartja céljának, egy inkább kifejezetten független galéria - s nem független és kereskedelmi galéria - céljának. Egy túlzottan konkrét menedzselési program részleges felvállalása esetleg túlságosan leszűkíthetné mozgásterét ebben, illetve részben műfaji korlátokat is szabhatna.
Vető János Méhes Lóránd kiállításának megnyitóján, 1988
A Liget Galéria a művészek elindítását, a művészeti nyilvánosságban való tudatosításukat illetően viszont akár többszöri gesztusokat is hajlandó tenni, mint például Fe Lugossy László elfogadtatásának kérdése esetében is tette. De lehetővé teszi a Galéria a visszatérést, s például kísérletezést olyan művészek részére is - mint például Szirtes János részére is - akik már sikeresen továbbhaladtak a Liget Galériából más intézményekbe, nagyobb intézményekbe vagy a Nyugati nyilvánosságba is. A legtöbb így is az egyszeri kiállítás, nyilvánosságba lépés, de a kiállított művészek közül így is nagyon sokan belekerülnek a Galéria programot is formáló közönségébe, vonzáskörébe.
Projektekbeli építkezés
A projektekbeli építkezést illetően - miként a Galéria programjának egészét illetően is - a Liget Galéria a hangsúlyt a művészeti élet egészének a művészeti programjába illeszkedően, azt formálóan, az új lehetőségek megteremtésére, a kezdeményezésre, a közvetítésre, az elindításra helyezi, szemben számos más galéria image-építési, illetve finanszírozásépítési szempontjaival.
Ilyen módon lehetőségteremtésként merült fel a performansz-színház projektjének terve is, miként a fotó felé való nyitás, illetve a könyv felé való nyitás programbeli vonulata, projektje is. A performansz-színház meg nem valósult projektje elég nyílvánvalóan jeleníti meg a szándék és a lehetőség összefüggését: a performansz Magyarországon végülis lehanyatlott, minthogy nem lett hely, s a művészek inkább elmentek külföldre, illetve belföldön kevesebb performanszot csináltak. Hasonlóan lehetőségteremtő szándékú volt például az Epigon kiállítás projektje, aholis a művészek egy kollektív, Hamburgba kiutazó kiállítás keretében kaptak szabad kezet szerzői kiállításra, felhívás alapján, minthogy már több éve nem volt a kurátorok döntésétől független kollektív kiállítás.
Emellett a Liget Galéria számos nemzetközi relációjú kapcsolatot létesített már hasonló jelleggel. Így például kezdeményező szerepet játszottak abban, hogy egy lengyelországi, raktáron lévő Joseph Beuys anyagot Magyarországról kérjenek meg kiállításra, amiből végül nemcsak az első önálló magyarországi Beuys kiállítás született meg, hanem az akció legitimálta Lengyelországban is az anyagot. A Liget Galéria részt vett továbbá mások által kezdeményezett projektekben is, mint például 'Az idegen szép', illetve a 'Játék határok nélkül' c. projektekben.
Németh Hajnal: Házilag Őrzött Révület (részletek), 1996
Nemzetközi építkezés
A nemzetközi kapcsolatok egész magyarországi képzőművészeti életen belüli előmozdítása fontos szerepet játszott a Liget Galéria tevékenységében. Már a kezdetek kezdetétől, a nyolcvanas évek közepétől, a Liget Galéria sokat tett a nemzetközi művészeti értékek magyarországi bemutatásáért. Nemcsak olyan neves művészek - akkor még csak kisgalériában lehetséges - bemutatásával, mint Milan Knizak, Hermann Nitsch, hanem további számos nemzetközi művésznek a szabályokat különböző módokon megkerülő bemutatásával is. Hasonlóképpen, eleinte féllegális utakon, majd legális együttműködések formájában a Galéria széleskörű nemzetközi kapcsolatépítés keretében aktívan részt vett a magyar kortárs művészet nemzetközi megjelenítésében.
A nemzetközi kapcsolatok építésén belül is a Galéria jellegzetes vonulatként arra is figyelt, hogy a nyugat-európai, illetve amerikai kapcsolatok építése mellett a hozzánk hasonlóbb helyzetű közép-kelet-európai országok, Csehország, Szlovákia, Lengyelország kortárs művészetével is megteremtse az ismerkedési lehetőségeket.
Kapcsolatok a befogadói körrel, fogyasztói körrel
A független Liget Galéria befogadói köre több szintből tevődik össze. Legközvetlenebbül a szűkebb befogadói körrel, közönséggel áll kapcsolatban - mint láttuk együttmozgó, közös programalkotó kapcsolatban - a Galéria. E kör speciálisabb, mint a nagy művészeti intézmények közönsége, diákokból, humán értelmiségiekből, művészekből áll. De tágabb értelemben a magyarországi művészeti élet egésze iránt is elkötelezett Galéria kommunikációnak tekinti tevékenységét a nagyobb művészeti intézmények felé is.
Fogyasztói körének is részben éppen a nagyobb művészeti intézményeket tekinti potenciálisan a Liget Galéria, minthogy sok esetben például a Szépművészeti Múzeum részére olcsóbb lehetőségek nyílnának nemzetközi kortárs művészeti értékek megvásárlására a művészek Liget Galériabeli kiállítása kapcsán, mint külföldön. Ilyen nyilvánvaló lehetőségek adódtak volna például Hermann Nitsch, Milan Knizák vagy a lengyel Lódz Kaliska esetében.
A fogyasztói körhöz való kapcsolódás további területei a Galéria számára kevésbé nyilvánvalóak. Az eladások megszervezése ugyan még 1985-ben, a művészek részéről felmerülő igény nyomán megjelent a Galéria horizontján, ám hamar lekerült onnan, elhalt. A művészek közül volt aki ezt máshol, máshogyan megoldotta, Várnagy Tibor számára mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem tartozik egy elsősorban egy független programot megcélzó galéria meghatározó szerepei közé, mégha olykor - százalékos részesedés elvárása nélkül - segítenek is a potenciális vevőnek kapcsolatot teremteni a művésszel, hogy műteremből vásárolhasson.
Kapcsolatok a nyilvánossággal
A nyilvánossággal való kapcsolatot a Liget Galéria galéristája nagyon fontosnak tartja. Egyfelől abból a szempontból, hogy a kiállítások elmúlnak, s hogy tudatosodjanak, ahhoz elemzésekre, írásokra, publikációkra van szükség.
Másfelől pedig annyiban tartja fontosnak Várnagy a nyilvánossággal való folyamatos kapcsolatokat, illetve magát a nyilvánosságot, a nyilvánosságbeli vitákat - amelyeket egyébként a '90-es átalakulás óta is nagyon hiányol -, hogy a művészeti élet kellő szakmai kontrollja kialakuljon, hogy a művészeti életet illetően a lehetséges stratégiák kiformálódjanak.
Piaci kapcsolódások / Kapcsolódások a piaccal, a művészeti iparral, illetve makrostratégiák és tudatosság a '80-as évek tapasztalatából kinövő független galériánál
Várnagy Tibornak - a '80-as évek jellegzetes tapasztalatával a háta mögött - pozitív elvárásai vannak a piaccal kapcsolatban, illetve a művészeti életben lehetséges makrostratégiákkal, tudatossággal kapcsolatban egyaránt.
A piaccal kapcsolatos negatív előítéleteket a '80-as évekből kinőtt független galerista szerencsétleneknek és nem megengedhetőknek tartja Magyarországon. Várnagynak nincsenek illúziói a piaccal kapcsolatban, de ahhoz az artikulálatlanabb, kevésbé kiformálódott, értékzavaros állapothoz képest, ami szerinte a magyarországi művészeti életben, művészeti piacon jellemző, ahhoz képest még mindig jóval előnyösebbnek tűnik számára a piac. Meglátása szerint a piac Nyugaton, például az Egyesült Államokban, mindenképpen valamilyen módon demokratizálja a művészetet, a művészeti ipart. Másfelől erősebben szakmai alapú nyilvánosságot és kontrollt teremt, ahol azután kevésbé fordulhatnak elő olyan esetek, mint amilyenek Magyarországon inkább lehetségesek, hogy például 5-10 évig fontos dolgokra nem figyelnek oda. A galerista szerint a kultúrát ugyan nem lehet teljesen csupán a piaci viszonyokra bízni, ám a korábbi állami kontroll, illetve a kultúrpolitikai kontroll helyébe törekedni kell egyfajta szakmai, illetve piaci kontrollnak a kiépítésére.
A piacra, s a nemzetközi művészeti piacra Várnagy szerint azért is fontos lenne jobban odafigyelni, mert a nemzetközi művészeti piacba való integrálódás, a nemzetközi kortárs gyűjteményekbe való bekerülés előmozdítása a magyar művészeti poziciókat erősítené nemzetközileg, illetve fokozná a további érdeklődést a magyar művészet iránt. A nemzetközi művészeti piacba való jobb bekapcsolódás előmozdításán belül is a galérista szerint meghatározóan a fiatalokra kellene próbálni ráirányítani a figyelmet, mivel Nyugaton a piacon praktikusan messzemenően a fiatalokra figyelnek leginkább. Ilyen nézőpontból viszont úgy tűnik, hogy például egy nemzetközi Csontváry kiállítás sem hagy feltétlenül mély nyomokat az érdeklődő nyugatiakban. De még csak nem is Hajas Tibort, illetve Erdély Miklóst kellene talán már Nyugaton elsősorban megismertetni, hanem azokat a fiatalokat, akik például Erdély Miklós tanítványok voltak - így Szirtes Jánost, Böröcz Andrást, Sugár Jánost - , s aztán megmutatni azt, hogy hogyan állnak 'mögöttük' Erdély, Hajas. Ám ilyen fajta makrosratégiák kialakításával Magyarországon kevésbé foglalkoznak, ami egyik összetevője annak a kudarcnak, ami a magyar kortárs művészetek nyugati piacokon való periférikus jelenlétében összegződik.
Várnagy Tibor szerint valamilyen makrostratégiák kialakítására tehát mindenképpen lenne lehetőség. A nyolcvanas évek szűkebb művészeti életbeli tapasztalata ehhez képest egy sajátos előlege volt ezeknek, sokkal inkább a fennálló rendszer közegére és az információs elszigeteltségre, az információhiányra adott sajátos reakcióként. Ebben a közegben a művészek sokkal inkább megélték információs egymásrautaltságukat, és sajátos információs hálózatokat, sok szempontból a piaci izoláltságnál termékenyebb befogadói köröket alakítottak ki. A kilencvenes évekre e körök átalakulóban, feloldódóban vannak, a mesterek körüli mozgás, a műtermek, könyvek, videók megosztása egyre kevésbé van jelen. Nem lépett viszont a helyükre egyelőre - a makrokorlátok lebomlása ellenére - különösebben intenzív, átfogó közös makrogondolkodás, közös makrostratégiák kialakítása. Várnagy szerint viszont - a hosszabb távú tapasztalat folytatásaként, pozitív meghaladásaként is - éppen a makrostratégiák igénye, a makroszintű közös szakmai gondolkodás igénye válik nyilvánvalóvá.
A Liget Galéria galéristája szerint az effajta gondolkodás pedig sajátos módon nemcsak az újabb keletű galériáknál, esetleg kereskedelmibb galériáknál nem alakult még ki - noha itt is kialakulhat, illetve ki kellene alakulnia idővel - , hanem egyelőre azoknál a művészeti élet nyilvánosságát formáló szakértőknél, vezetőknél, művészettörténészeknél is az igényeltnél halványabban, részlegesebben, hiányosabban van meg, akiknek a szerepe e téren meghatározó lehetne. A nyolcvanas évek visszafogott közegét követően egyelőre a kilencvenes években sem alakult ki a művészeti piac piaci és intézményes mozgásainak, átalakulásának nyilvánosságbeli szakmai kontrollja, ennek dialógusszerű kultúrája. Várnagy pedig egyes fontos kérdésekről, például a Nyugathoz való felzárkózás, illetve a regionalitás kérdéséről még regionális szintű párbeszédet is el tudna képzelni.
Finanszírozás / Mozgás az önkormányzati szektorban, illetve a finanszírozás egyéb területein
A finanszírozást illetően a Liget Galéria eredetei az önkormányzati finanszírozáshoz kapcsolódnak. Az 1983-as alapításkor a Galéria költségeit még teljes egészében a Zuglói Művelődési Ház fedezte. Az önkormányzati bázisú finanszírozás a nyolcvanas évek végéig is lényegében meghatározó maradt, majd az alapítványi finanszírozás bővülésével, s az önkormányzati finanszírozás részbeni leépülésével, piacibbá válásával a Galéria fokozatosan 2/3 részben nonprofit, illetve állami finanszírozásúvá vált - 1/3-os részt tesz ki már csak a kerületi, részben önkormányzati részben piaci finanszírozású művelődési háztól, a Cserepesháztól származó finanszírozás, pár 100 ezer/ 'több' pár 100 ezer arányban.
Vállalati szponzorok a piacibbá váló szponzorálás ellenére a Liget Galéria számára egyelőre kevéssé adódnak. Kisebb tételekben szállítás, vagy például filmformában történő szponzorálás a Polaroid cég részéről. De sajátos módon még nyomdák sem nagyon szponzorálták a Galériát, pedig Várnagy szerint akár áron alul is megérhetné nekik a verseny, s a jó minőségű referencia, a katalógus lehetősége miatt. A szponzoráló cégek a galérista tapasztalatai szerint általában nem gondolkodnak hosszabb távon, vagy esetleg nem is lenne arra pénzük, inkább rövid távú körforgásban, lacipecsenyés módszerrel olcsó, használt gépeket vesznek, kerülik a minőségi munkát, inkább határidőre dolgoznak.
A nonprofit szférabeli, illetve az állami szponzorok, támogatók adják a finanszírozás meghatározó részét. Váltógazdálkodásos módszerrel pályázik a Liget Galéria a különböző finanszírozóknál, mint a Soros Alapítvány, Eötvös Alapítvány, a Szerencsejáték Alap, az MHB Kurátor Kft., illetve a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Fővárosi Képzőművészeti Alap, valamint kisebb finanszírozóknál, mint a MAOE, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, a BBS. Hosszabb távú projektekre, például kiállításcsere sorozatokra jobbak az esélyek, főleg, ha a Galéria katalógussal tudja alátámasztani megbízhatóságát. Külföldi részfinanszírozás megléte esetén szintén javulnak a lehetőségek.
A Liget Galéria viszonylagos stabilitása nemcsak forrásbővítési lehetőségei kiegyensúlyozottságának függvénye, hanem az időközben összetettebb helyzetűvé alakult önkormányzati szektoron belüli viszonylag szerencsés helyzetének folyománya is. Az önkormányzati finanszírozás átalakulásával a művelődési házak finanszírozása nagy mértékben piaci alapokra helyeződött, aminek kapcsán e művelődési házak jelentős része csődbe jutott, megszünt. Az ilyen csődök esetén pedig pillanatok alatt jönnek a leváltások, a művélődési házhoz tartozó egyes egységek vendéglátóipari irányú átalakításai. A Liget Galéria istenadta szerencséje, hogy a Cserepesháznak jól megy, még a '70-es évek második felétől kezdve ugyanazok a kreatív, intelligens vezetők vezetik, akik a társbérleti, renoválási, pénzügyi okokból történt leadásakor a Kassák Klubból is igyekeztek minél többet átmenteni az új müvelődési központba.
A Galéria másik konstellációbeli szerencséje az, hogy a Művelődési Háztól nem szólnak bele a Galéria független művészeti programjába. A művészeti program függetlensége ugyanis nemcsak a Műcsarnok galériái közé való tartozás esetén rejthetne magában - a szakmai terv elfogadtatási kötelezettségén keresztül - konfliktus lehetőségeket, hanem sok helyen a kerületi művelődési házak is kötelezően proponálják például a 'kerület művészeinek' bemutatási kötelezettségét. Ilyen konfliktusokon több önkormányzati galéria vezetője is elbukott már, például a nyolcvanas évekbeli újpesti Mini Galéria, vagy akár a kilencvenes évekbeli Bartók 32 Galéria esetében.
Várnagy Tibor e rengeteg veszélylehetőség ellenére a tengerjárók nyugalmával navigálja a független programú Liget Galériát, a veszélyek helyett sokkal inkább a lehetőségekre koncentrálva, hosszú távon kifeszítve mozgásának beláthatatlan pályáit.
